Múltunk - politikatörténeti folyóirat 66. (Budapest, 2021)

2021 / 1. szám - POSZTHÁBORÚS ÁLLAPOT - MAGYARORSZÁG, 1944-1947 - Péterffy Gergely: A Magyar Államvasutak és a Közlekedésügyi Minisztérium elképzelései a második világháború utáni békekötésről, 1945-1946

Péterffy Gergely — A Magyar Államvasutak... 101 A Magyar Államvasutak Igazgatóságán 1945. július 17-én tar­tották az első béke-előkészítéssel foglalkozó értekezletet.22 Az elő­ző napon a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztériumban tartott megbeszélésen elhangzottak alapján a határkiigazításra csak Románia és Csehszlovákia felé láttak esélyt, Jugoszláviával szemben minden korrekciós igényt reménytelennek tartottak. Csehszlovák viszonylatban a Sebestyén-féle tervezetben említet­tek közül elsősorban a Sátoraljaújhely-Csap-vasútvonal meg­szerzését tartották kívánatosnak a minisztérium szakemberei. A minisztériumi utasítás értelmében nemcsak a szűken vett köz­lekedéspolitikai szempontokat, hanem a nyersanyaglelőhelyeket is figyelembe kellett venni az összeállításokban, valamint a reví­zió során visszakerült területeken végzett beruházásokat is ösz­­sze kellett gyűjteni, mint a Szeretfalva-Déda-vasútvonal építése, vagy a kassai és kolozsvári vasutas egészségügyi intézmények. A tengeri kereskedelem számára létfontosságú hozzáférés kap­csán Fiume, Stettin és Constanta kikötők kerültek szóba, illetve a hozzájuk vezető vasútvonalakra passage-jog szerzése. Az értekezlet végül az egyes vasúti kérdésekre adandó vála­szok főosztályok közötti felosztásával zárult. Pár nappal később a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztériumban újabb értekezletre került sor, ahol a Magyar Nemzeti Bank által készített kérdőívpontokat mint béke-előké­szítési szempontokat tárgyalták.23 Két fő kérdésre kellett a tárca alá tartozó cégeknek jegyzéket készíteniük: a határon túl ma­radt gyárakkal és üzemekkel való kapcsolattartásra, illetve az elszakadó területeken lévő nyersanyagokra szóló elővásárlási jog biztosítására. Az értekezlet nemcsak az ország szűken vett közlekedéspoli­tikai érdekeivel, hanem a gazdasági kilátásokkal és a térségben nyíló lehetőségekkel is foglalkozott. Két gazdasági együttmű- 22 MNL OL 71610. f. 488. d. Jegyzet az 1945. július 17-i MÁV Igazgatóság Ügyészség III. osztályán tartott főosztályok közötti, Fügi Ödön elnökletével meg­tartott értekezletről a béketárgyalások előkészítése során tanulmányozandó kérdések tárgyában. 23 MNL OL 71610. f. 488. d. Glosz Ödön főtanácsos elnökletével a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztériumban tartott 1945. július 20-i ér­tekezlet emlékeztetője.

Next