Munka, 1960 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1960-01-01 / 1. szám

sítésével kapcsolatban is. Megértetni a szervezeti ipari munkásokkal, hogy a városi lakosságnak sem mind­egy a munkás-paraszt hatalom jövője, nem mindegy, mi történik falun! A parasztság körében is felvilágo­sító munkát kell folytatnunk, hogy megértessük: a szo­cialista mezőgazdaság a parasztság egyetlen útja, a biztos jövő útja. S a belépési nyilatkozat aláírása, csak az első lé­pés. Nekünk az idősebb testvér szeretetével, tapinta­tosságával mindenben segítenünk kell a megalakult szövetkezeteket is a vezetőség megválasztásától kezdve a termelési feladatok végrehajtásáig. Ezt a tevékeny­séget természetesen mindenekelőtt a földdel rendel­kező, vidéken lakó szervezett munkások és alkalma­zottak meggyőzésével kell kezdeni. Különösen nagy gondot fordítsunk a mezőgazdasági gépek termelésére, adjunk több, jobb mezőgazdasági gépet, műtrágyát, iparcikket, segítsünk a gazdasági épületek építésében. Ne hagyjuk magára a Mezőgazdasági Dolgozók Szak­szervezetét. Valamennyi ipari és alkalmazotti szak­­szervezet segítse a MEDOSZ-t ebben a nagy munká­ban. N Nem egyetlen esztendőre szóló feladatok ezek. Végig kísérnek bennünket az ötéves tervben is, és mind­­nagyobb szakértelemmel, a dolgozók minél nagyobb rétegének mozgósításával vegyük ki részünket belőle. Ennek legfontosabb feltétele a politikai öntudat növe­lése. Ez az alapja a szocialista munkaversenynek is — különösen a verseny új hajtásának, a szocialista brigád­­mozgalomnak. A kongresszusi versenyben a dolgozók nagy eredményeket értek el, s a verseny szervezésében a szakszervezeti szervek nagy érdemeket szereztek. Leg­fontosabb feladatunk most az iíj esztendő küszöbén, hogy ne engedjük lankadni a szocialista munkaversenyt. Kövessük azoknak a példáját, akik a kongresszus után újabb célokat tűztek maguk elé: versennyel, új eredmé­nyekkel ünnepeljük hazánk felszabadulásának 15. év­fordulóját. A versenyről szólva, nem lehet elégszer ismételni: a szocialista munkaverseny hívei vagyunk, a verseny el­terjesztésén fáradozunk, különösen nagy gondot fordí­tunk a szocialista brigádok szervezésére. De határozot­tan elítéljük a verseny erőltetését, a látszateredménye­ket, a formalitást, a tartalom nélküli külsőségeket és minden olyan módszert, amely nem meggyőzésen, nem a munkások felelősségérzetének felkeltésén alapul. Csak ott szervezzünk versenyt, ahol annak feltételei adva vannak. Csak olyan versenyt szorgalmazzuk, amiből a népgazdaságnak haszna van. S csak annak a versenynek van értelme, amely növeli a dolgozók öntudatát, a közös ügyért érzett felelősséget. Аз új esztendőben fokozott mértékben tartsuk sze­münk előtt, hogy a mennyiségi tervek túlteljesítését csak ott szorgalmazzuk, ahol biztosítva van a szükséges nyersanyag. Ne engedjük háttérbe szorulni a minőség javítását, a takarékos gazdálkodást. A kongresszusi ver­seny nagy eredményei mellett arra is adott példát, hogy a termelési tervek túlteljesítése nem mindig járt együtt a gyártás költségeinek csökkentésével, a minőség javí­tásával, az anyagtakarékossággal. Sokan nem látják még tisztán, mit jelent ez, hogy a terv szerint az ipari ter­melés 65—70 százalékának kétharmadát a termelékeny­ség növelésével kell elérni. Nekünk nemcsak az a fel­adatunk, hogy a dolgozókat meggyőzzük erről, hanem kísérjük figyelemmel a vállalat gazdasági vezetőinek a tevékenységét is, nyújtsunk nekik segítséget, és ha szük­ség van rá, bátran bíráljunk. Bírálatunk persze minden­kor megalapozott legyen, körültekintő, hassa át a párt politikájáért érzett felelősség.­­­osszabban foglalkoztam a gazdasági feladatokkal. Ez nem azt jelenti, mintha a szakszervezetek egyéb te­rületeivel kevesebbet kellene foglalkozni. Ellenkezőleg. A gazdasági feladatok sikerének feltétele: a dolgozók érezzék, hogy foglalkozunk velük, hogy szeretettel, hoz­záértéssel intézzük ügyes bajos dolgaikat, törődünk egészségükkel, munkakörülményeikkel, s a gazdasági eredményekkel párhuzamosan emelkedik életszínvona­luk, mind több kulturális, szórakozási, sportolási lehe­tőséggel rendelkeznek, ahol színvonalasan elégíthetik ki növekvő kulturális igényeiket. A szakszervezetek fordítsanak mind nagyobb figyel­met a politikai nevelésre, a propagandára és az agitá­­cióra. A szakszervezetek eredményeinek ismertetése mellett népszerűsítsék a párt politikáját. Mutassanak rá gazdaságpolitikánk új vonásaira, arra, hogy az el­múlt 15 évben — bármilyen hibákat követett is el az akkori vezetés — a szocializmus épült Magyarországon. Most azonban sokkal kedvezőbb feltételekkel dolgozha­tunk. Kedvezőbbek a feltételek, mert gazdaságpoliti­kánk átgondoltabb, reálisabb, jobban tekintetbe veszi saját lehetőségeinket, jobban épít az ipar a magyar munkásosztály hagyományaira, s jobban felhasználhat­ja a KGST-ben tömörült szocialista országok tapaszta­latait, erőforrásait, lehetőségeit. S könnyebben érvelhetünk a termelés és az életszín­vonal emelkedése közötti összefüggéssel, mert ezt a nyereségrészesedés, egész bérrendszerünk, a családi pótlék, a nyugdíjak emelése, és egyes területeken a munkaidő csökkentése beszédesen dokumentálják. Az emberek bíznak a pártban, ragaszkodnak a szakszerve­zethez, tapasztalják, hogy a szavak és a tettek között nincs szakadék. A párt világosan megmondja, mit vár a dolgozóktól, s az eredmények alapján mit biztosít szá­mukra. Politikai nevelőmunkánk feladata, hogy a száz- és százezres tömegeket, akik munkájukkal nap mint nap bebizonyítják, hogy hívei a rendszernek, a munkásosztály öntudatos tagjaivá, politizáló emberekké emeljük, akik tudatosan vallják a párt politikáját, harcainak meg­valósításáért, akik megértik, hogy a szocializmus útja biztos út. De nem könnyű, nem sima út, csak az aka­dályok, nehézségek legyőzésével juthatunk el a szocia­lizmushoz. S minél több cselekvő követője van a párt­nak, annál előbb, annál biztosabban érjük el. "

Next