Munkások dal- és zeneközlönye, 1938 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1938-03-01 / 3. szám

Hangversenyek • Húszéves fennállásának alkalmából díszhangversenyt adott a Budai Szabadság Dalkör február 20-án, a Budai Vigadóban. Az igen hosszúra nyúló műsort a Gutenberg Társaság zenekara kezdte meg, majd a jubileumát ünneplő dalkör­­énekelt két kórust. Az ünnepi beszédet Würtzler Béla tiszteletbeli elnök tartotta, közben átadta Novotny, Gaál és Tomibátz dalostársaknak, akik alapító tagjai a dalkörnek, valamint Sugár Jenő karnagynak, aki ugyancsak 20 év óta művészi vezetője ennek a neves egyesületnek, a dalkör ajándé­kát. Szövetségünk vezetőségének megbízásából Fleischmann Árpád dalostárs üdvözölte a jubiláló egyesületet és karnagyát, átadva a három dalostársnak a Szövetség szerény ajándékát: egy-egy emlék­lapot. Horinkay György, a dalkör tenoristája énekelt Kelen—Ady, Lányi—Petőfi-szerzeményeket és egy olasz dalt. Baló Elemér szín­művész tomboló sikert aratva Zsolt- és Zilahy-verseket szavalt. Utána a Vas és Fémmunkások Központi Dalárdája Endre Béla vezénylete mellett Ottó­ József Attila: „Favágó“ című kórusát énekelte, a nehézszerkezetű mű bemutatója a legteljesebb mértékben sikerült. Szünet után a Gutenberg Társaság Zenekara Brahms: „Magyar tán­cok“ 5—6. számát adta elő. Basilides Mária, az Operaház tagja egy régi olasz áriát és régi magyar dalokat (Bartók—dr Szabolcsi átdol­gozása) énekelt. A szűnni nem akaró tapsok még két ráadást kicsal­tak a nagy művésznőtől. A nagy és minden igényt kielégítő műsor egy fényes száma következett. A vasasok tekintélyes dalárdája Kodály—Ady: „Felszállott a páva“ című kórust énekelte, igen nagy sikert értek el vele. Zsámboky Miklós gordonkaművész játékával szinte elbűvölte a hallgatóságot. A jubiláns dalkör Würtzler—Ady: „Új vizeken járok“ és Gounod—Humperdinck: „Szerenád“-ját éne­kelte, méltóan a 20 éves működéséhez. Végül a zenekar kiváló kar­nagyának, Elsner Bélának egy szerzeményével és Grieg: „Hódolati induló“-jával zárta be a mindvégig nívós hangversenyt. Bariton­szólót énekelt Kővári Lajos, a dalkör tagja. Zongorán kísértek Kósa György, a Zeneművé­szeti Főiskola tanára és Dévény Jenő. A Budapesti Általános Munkásdalegylet hangversenye . Felejthetetlenül szép műélvezetben részesült az a nagyszámú közönség, amely február 13-án, vasárnap délután részt vett a Buda­pesti Általános Munkásdalegylet által a Zeneművészeti Főiskola nagytermében rendezett hangversenyen. Gránát József karnagy nagy gonddal és avatottsággal állította össze a magasszínvonalon álló hangverseny műsorát és igen ügye­sen csoportosította az előadásra kerülő karműveket. A műsor elején Bach és Beethoven klasszikus karműveit énekelték, majd Uthmann: „Orkán“, Stubbe: „Aratók éneke“, Eschbach. ..Ifjúmunkás“ című, szocialista szellemű férfikarokat adta elő a dal­egylet, kiváló művészi fölkészültséggel. Ezen a hangversenyen került bemutatóra először Venetianer Sándor—József Attila: „Hol a földes...“ kezdetű modern szerkezetű férfikara, az Általános Munkásdalegylet előadásában. Beszámolónknál nem hallgathatjuk el, hogy a _ változatos és nívós hangversenynek ez a kórus volt az egyik leghatásosabb műsorszáma. A karművek tökéletes betanításáért és művészi színvonalon álló elő­adásáért Gránát József karnagyot illeti a legnagyobb dicséret. A műsor második részében Jaroff—Wurdák: „Tavaszi emlék“, Hayes—Rosenek: „Deep River“ című kórusát énekelte a dalegylet (utóbbit angol szöveggel). Az első kórus tenorszólóját Virág Ferenc, baritonszólóját Skultéti Lajos dalostársaink énekelték Meg kell állapítanunk, hogy Virág Ferenc lírai tenorja olyan meleg és szépen- 21

Next