Műút, 2009 (54. évfolyam, 11-16. szám)
2009 / 11. szám - Garadnai Erika: Irodalom-geometriai alapvetés (Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete)
MŰGOND művek felől szemlélve e naplójegyzeteket leginkább izgalmas (s végeredményként igen jelentős hozadékkal bíró) aktusa szerintem az lehetett, mely a Mészöly-alkotások teljességének félelmetes és elképesztő mélységű ismeretét feltételezte: az egyes „kijegyzések”, gondolat(foszlány)ok, eszmefuttatások szövegrészeinek összekapcsolása a már nyomtatásban napvilágot látott művekkel illetőleg műfragmentumokkal. (Ezek többnyire a „Variáns” kifejezés alatt olvashatóak a lábjegyzetekben.) Valóban elképesztő mennyiségű utalással találkozunk. Jelen sorok írója - akinél a szerkesztőpáros bizonyosan jóval alaposabb ismerője a Mészölyszövegeknek — mindösszesen öt-hat olyan naplóbejegyzést olvasott, melyek talán szintúgy szerepelhettek volna „variánsként” - sajátos módon három is a Film c. regénnyel hozható kapcsolatba: „Irány a Csaba utca” (494); „Jézus, Jézus, nem tetszik amit látok” (496 ill. 787); „»egy rúd veronai salám« (szalámi)” (771); ezek mellett: „Karácsony — szent nap; papok háromszor is megeszik az e napon született Krisztust (741 — Megbocsátás), illetve a „Porszki titkai” (437 ill. 439) az Érintések variánsaként szerepel, bár a szerkesztők is nyilván tudják, hogy egyúttal a Megbocsátás egyik figurájáról is szó van/lehet (annál is inkább tud[hat]ják, mivel az időben erre következő 7. napló [Motívum, téma, szöveg)] 46. reciójában újra szerepel a „Porszki titkai” bejegyzés egy hosszabb, néhány mondatos textussal kísérve [469], s ekkor már a Megbocsátásra, is megtörténik az utalás). (S még egy apró kifogás: talán nem lett volna haszontalan a textusban szereplő idegen nyelvű szövegeknek legalább lábjegyzetben, vagy utólag, hátul megadni a magyar fordítását.) Mindez azonban apró kukacoskodás a recenzens részéről, amiért egyszerre kér elnézést a két szerkesztőtől, s egyúttal hajt fejet tisztelettel az elvégzett munka eredménye előtt. (Mellesleg: bizonyosan minden szerző örülne, ha ilyen értő, szakavatott, s a műveit ily mélységben ismerő, azok iránt teljes tudósi erudíciójukkal odaforduló kutatói lennének. Ráadásul ne feledjük Aleida és Jan Assmann gondolatát: a kanonikussá válás, az „időtállóság” „nem természettől adott, hanem tudatos erőfeszítések, vagy ha jobban tetszik, különleges kulturális stratégia eredménye.”) Az ő munkájuk mellett mindenképpen megérdemel néhány szavas dicséretet a Kalligram Kiadó is, mely nemcsak hogy felvállalta a kötet közreadását, de a tőle már megszokott magas minőséget produkálta (a 950 oldalon alig néhány nyomdahiba található), sőt nem sajnált jó néhány fényképet is betenni a kézírásos naplóoldalakról (e kuriózummal is emelve a kiadvány értékét — s minden valószínűség szerint növelve a ráfizetés összegét is, hisz e könyv még a felsorolt támogatásokkal sem igen valószínű, hogy legalább nullszaldósra hozható ki). S mivel egy mégoly hosszú, szinte tanulmány jellegű recenzió kereteibe sem fér bele minden, így zárásként kezdő gondolataimra kívánok visszautalni, Mészöly Miklós most már minden jel szerint véglegesen beépült a magyar irodalmi illetve epikatörténeti kánonba, s ezt többek közt e nagyszerű és egyúttal a további recepciónak (újabb) alapműként szolgáló kiadvány is ékesen bizonyítja. Garadnai Erika Irodalom-geometriai alapvetés (Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete -kritikai életrajz. Osiris, 2008) 'Ss* A szituáció roppant nehéz. Olybá tűnik a *1 'Sí helyzet, hogy az egybegyűltek előtt tornyogsuló könyvespolcok, relikviák, szobrok és papírhegyek között feltűnik egy irodalomtudós, aki h.u.imercskedik a könyvt.Kr labirintusban, s a nyüzsgő, mocorgó, trécselő, Ti, F kukucskáló vagy éppen érdektelen tömegre visszatekintve elmegy a dokumentumokból leírható végső pontig, ott kézen fog egy már-már némaságra ítélt fiatalembert, s elővezeti a poros könyvek mögül. Majd halkan, hogy csak a legközelebb álló csodálkozó közönség hallja, így szól: ismerkedjünk meg Petőfivel. Ezt a némileg kultikus leírást csak azért illesztettem e szöveg elé, mert talán az elméleti okfejtésnél is jobban érzékelteti — ha úgy tetszik, szimbolizálja — azt a pontot, ahol a 2008-as könyvhétre megjelent Petőfi Sándor élete és költészete , kritikai életrajz elválik a múlt által felhalmozott ilyen-olyan, már sokszor, sok helyen kritikával illetett Petőfi-irodalomtól, és amely kép a monográfia módszerét, avagy módszertanát is magába sűríti (reményeim szerint). Azt a műfajt, amely a 20. század során némileg méltatlanul szorult háttérbe, s amely a hazai irodalomtörténet-írásunkban újra feléledni látszik (gondoljunk csak a kiadó monográfia-sorozatának korábbi darabjára, a Ferencz Győző által írt Radnóti-monográfiára). Nyilvánvalóan többről van itt (is) szó, mint a 19. századi pozitivista hagyomány folyatásáról. Talán inkább arról a Petőfi kapcsán már régóta élő igényről, hogy megszabadulva a korábbi évtizedek elsősorban (irodalom)politikai béklyóitól, felhasználva a hosszú ideje létező és folyamatosan bővülő Petőfi-filológia és a modern Petőfi-kutatás eredményeit, megszülessen egy olyan könyv, amelyet úgy vehetünk a kezünkbe, hogy nem kell bizonyos sallangokat leválasztani a szövegtestről. Ezért is mondható, hogy Kerényi Ferenc új Petőfi-monográfiája nagy vállalkozás, amely csak több évtizedes kutatómunka eredményeként születhetett meg. Mint írja: „A monográfiát megalapozó évtizedek alatt lehetőségünk nyílt kézbe venni, ellenőrizni a fennmaradt Petőfi-dokumentumokat és -relikviákat.” (9) Azon évtizedek alatt, melyekre utal, létrehozták a kritikai kiadás több kötetét — a monográfiával egy időben jelent meg az utolsó előtti, 5. kötet—, s nem lehet véletlen, hogy személyes pályafutását, a 19. századi irodalmunkkal foglalkozó kutatómunkájának eredményeit megkoronázandó jelentette meg e könyvet. Olvasói szemmel legalábbis így tűnik, és megnyugvással tölthet el bennünket a tudat, hogy Petőfi valóban szakmai górcső alá 77