Művelődés, 2019 (72. évfolyam, 1-12. szám)
2019-03-01 / 3. szám
tt enciklopédiai népszerűségtől övezve, de számos kortársával ellentétben, meglehetős egyhangúsággal zajlott, mindennapjairól és életviteléről szinte semmit nem lehet tudni. Miközben a lépten-nyomon kísérő közkedveltség nem hagyhatta érintetlenül, nélkülözte a feltűnő sztárallűröket. Egy 1948-as műsorkritika kapcsán találóan így jellemezték: finom kulturált énekesnő. A politika kereszttüzébe sem került, nem akarta elhagyni az országot, nem szervezték be sehova, és így tovább. Csupán tette a dolgát: énekelt, többnyire egyedülálló sikerrel, és ha voltak is szép számmal gyengébb dallamai, a közönség ezeket sem tartotta sokkal alább, a valóban nagyszerű szerzemények általa magas színvonalon előadott sorozatánál. Ezen nem változtatott az sem, hogy az ’50- es évek elején, még olyan együgyű reklám-propaganda dalok éneklésére is rávették, mint Vegyipari Kereskedelmi Vállalatok termékeit népszerűsítő Gyönyörű szemed úgy ragyog, vagy a hulladékgyűjtésre felszólító Gyűjtő Polka című szerzemény. Fellépéseinek se szeri, se száma, csaknem valamennyi jelentősebb szórakoztató rendezvényen szerepelt, ezenkívül 1947 és 1966 között a rádióműsorok állandó résztvevője volt. Hanglemezeinek számát megbecsülni is nehéz. Ha félretesszük a rajongó közönség nem mindig komolyan vehető értékítéletét, és tárgyilagosan szemléljük dalait, csupán ötöt-hatot lehet zeneileg igazán jónak tekinteni, ami nem az ő hibája volt (mások ilyen arányt sem képviseltek), legfeljebb a közízlés előtt térdre ereszkedő szerzőknek róható fel. Hiszen ritka adottságokkal, tiszta énekhanggal rendelkezett. Többek társaságában, külföldet is megjárta. Természetesen a ’60-as évek második feléig csak az úgynevezett szocialista országok jöhettek szóba, például 1956 júniusától egy negyventagú esztrád-együttessel, két hónapig a Szovjetunió városait járva vendégszerepeit. Később az enyhülő légkörben másfelé is eljutott. Jugoszláviába 1967-ben, ahol Ambrus Kyri és Németh József társaságában előadói körúton vett részt, és ekkor a belgrádi hanglemezgyár mindhármukkal magyar nyelvű hangfelvételeket készített. Mint alább látható lesz, három év múlva hasonló célból - ezúttal Újvidéken - ismét erre járt. Külföldi előadásainak zárófejezeteként, 1973-ban, némileg lejjebb adva igényeit, a kanadai Torontó egyik magyar éttermében, a Budapest Tavern-ban énekelt minden este a vendégeknek, július elejétől október 23-ig. Bágya Andrástól az 1960-as évek eleje táján vált el. Ez nagyjából egybeesett az új zenei irányzatok térhódításával, amelyek énekesi kilátásait is behatárolták, és nyilvános fellépéseinek ritkulásához majd megszűnéséhez vezettek. Az első magyar Táncdalfesztiválon 1966-ban még versenybe szállt, el is jutott a júliusi első elődöntőig, de a döntőbe már nem került be. A kudarc figyelmeztető jel volt, a közönség mások felé irányította figyelmét. Hollós Ilona felismervén ezt, noha a körülmények hatása alatt, mégis önként lépett hátrább a rivaldafényből. Az sem lehetett közömbös számára, hogy férjének új felesége, Toldy Mária, viszont sikereket ért el. Második válása után többé nem ment férjhez, de asszonynevét megtartotta. Lemezfelvétel legutóbb az 1970. év során készült vele Újvidéken, de ezt követőleg csak a régebbiek újrakiadásai jelentek meg. Néhány évre rá, 1975-ben, nyugdíjas lett. Utolsó említésre érdemes szereplése 1975 áprilisában, a Népstadionbeli színészek-újságírók mérkőzéssel egybekötötten, jelképesnek is tekinthető. Nyugállományba vonulásával egyidejűleg, ily módon, akarva-akaratlanul, a nyilvánosságtól is elköszönt. Dalait, csökkenő mértékben tovább játszották a rádióállomások, amelyek elvétve beszélgetésekre is meghívták, valamint az újságokban még fel-felbukkant a neve. Mint ahogy 1982-ben történt, amikor másokkal együtt az Ifjúsági Magazin hasábjain mondott rövid véleményt a régi és az újabb dalokról. Hollós Ilona, utolsó évtizedeit többnyire Lipótvárosban lévő - Bágya Andrástól rá hagyott Szemere utcai - lakásának falai között töltötte, magányosan, legtöbbektől elfeledve. A sors hosszú ideig kegyes volt hozzá, azonban időskorára el kellett viselnie a könnyed létformáról való lemondást, és a megélhetéssel járó nehézségeket. Élete, hosszú betegeskedés után, 1993. május 14-én, kórházi kezelés alatt, tüdőlőér-tágulat következtében ért véget. (Apja 1976-ban, anyja, 1979-ben halt meg, mindketten együtt laktak leányukkal). Hamvait, szüleivel együtt, szülővárosában Nagyváradon helyezték végső nyughelyére. Gyermeke és testvére nem volt, ezért idős korában, nehéz anyagi körülményeire tekintettel, lakásának fejében életjáradéki szerződést kötött. Havi rendszerességgel - amíg erre képes volt - Bágya András is segítette. A lakásban található tárgyak, iratok, képek, egyéb dokumentumok, a hozzá mind gyakrabban járó egyes anyai ágú rokonok tulajdonába mentek át. Hollós Ilona régi - Holéczy-eggyüttesben megismert - pályatársa és barátnője, a sorsát figyelemmel kísérő Ákos Stefi, féltvén őt, próbálta menteni értékeit, nem sok sikerrel. Ez idő szerint mindezeknek sorsa - kulturális értékük folytán az utókor nagy veszteségére - ismeretlen. Csak remélhető, hogy végleg nem kallódtak el. Végezetül joggal vetődhet fel, hogy Boncza Berta és a gyermek Hollós (Héjas) Ilona között a rokoni szálak puszta meglétén túl, fennállt-e személyes ismeretség? Ennek írásos nyoma nem maradt, azonban közvetett hozzátartozói emlékezések alapján feltételezhető, hogy találkoztak egymással, vagy ha mégsem, családtagok révén, hallomásból biztosan tudtak a másik létezéséről. Szüleik (illetve Boncza Berta a Héjas-Tellmann szülőkkel), viszont kisebb-nagyobb megszakításokkal, visszatérően tartották az esetükben még egy fokkal közelebbről fennálló rokonsági összeköttetést, és nemcsak velük, hanem valamennyi Tellmann családtaggal, valamint azok leszármazottaival. Ezzel a Múzsa és az Énekesnő, címben jelzett kapcsolata a szükséges mértékig bemutatást nyert, az Énekesnő pedig - a remélhető érdeklődés felkeltése révén - az eddigieket jóval meghaladó adattartalommal válhat megismerhetővé. Az ismertetés emellett adalékul szolgál Boncza Berta utóbbi időben megszaporodott, ám hézagos, és származási kérdésekben nem egyszer félrevezető életrajzainak pontosításához. És aki mindezt lejegyezte: Szőkefalvi Nagy Sándor szépunokájaként, mindkettőjük közös unokaöccse: Nagybaczoni Molnár Ferenc. Hollós (Héjas) Ilona (1920-1993) LXXII. évfolyam 2019. március 19