Művészet, 1965 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1965 / 9. szám
A centenáris évad műsorának 30 bemutatója közül még három színmű nézői gyönyörködhettek Jaschik szinte kimeríthetetlen képzeletében: 1938. máj. 20-án Calderon A nagy világszínház című misztériumjátékának, majd jún. 10-én Sophokles Eektrájának és a vele egy estén színrekerült Úrhatnám polgár díszletei bizonyították, hogy nemcsak a mesés képzelet világában mozog otthonosan, de szokatlan stílusmegőrző képességével a legkülönbözőbb művek légkörébe is bele tudja magát élni. Ezeket az annyira ellentétes inszcenálásokat belengte valamiféle poétikus theatralitás levegője. Szépségük mellett az eszközök szűkszavúsága és nemessége Jaschik minden inszcenálását az év jelentős színházi eseményévé avatta. De „skálája” tovább bővül. Aristophanes Madarak című vígjátékának 1938. nov. 25-i bemutatója alkalmat adott Jaschiknak arra, hogy a humor is megcsillanjon inszcenálásában. Az antik vígjáték „lefordítása” a kuliszsza színpad nyelvére a század negyedik évtizedének európai színvonalán tökéletesen sikerült. Lehetetlen meghatottság nélkül tanulmányozni azt a végtelen odaadást, amivel az egyes madár-„alakok” megvalósítandó formáját kialakítja az ornitológiai alapból kiindulva a kész színpadi kosztümökig. Ugyanígy „játszik” az emberi és félisteni alakokkal, valamint az aristophanesi komédia miliőjével, a föld és az istenek világa között lebegő „Felhőkakukkvárral” is. De nemcsak sok barátja, hanem talán maga Jaschik Álmos is úgy érezhette, hogy nagyobb, nehezebb inszcenálási probléma megoldására kell vállalkoznia immár, minden variációs gazdagsága mellett sem rekedhet meg páratlan képzelőerejének megcsillogtatásánál. Jaschik Álmos következő jelentős alkotása ,a Peer Gynt volt. Erről a feladatról a megbízásért köszönetet mondva így ír 1940. aug. 12-én kelt levelében: „Ibsennek ez az egyetlen darabja, amelyet még ma is szeretek s amely egykori tanárom fordításának megjelenése — 1903 óta — nekem máig visszatérő olvasmányom. Egy ízben már illusztrálni is akartam és akkor az adatokat is összegyűjtöttem hozzá. Örülök, hogy ezt a munkámat most részben felhasználhatom”. A Nemzeti Színház 1940—41-es évadjában mindössze tehát ennek az egyetlen drámának díszleteivel szerepelt Jaschik Álmos, de ez a produkció 33 színváltozásával sokszorosan bonyolult feladat elé állította. Elsősorban azonban nem a szcenikai probléma volt nagy és nehéz, hanem a gynti világ érzékeltetése. A rendezés a forgószínpadra épített állandó talajtagolás mindig más szögből látható változatos térformáit vetített díszletekkel kombinálta és így jött létre Ibsen mesés Norvégiájának az a páratlan képsora, ami a mű I. részében szemünk előtt lepergett. A második részben a mesés Közel-Kelet képei után a gynti látomások egyszeri és páratlan tolmácsolom találtak Jaschikban. A Nemzeti Színház 1941-es évkönyvében megtalálhatók és láthatók Jaschik alkotásának emlékképei, amelyek színes valóságukban és fantasztikus effektusaikkal feledhetetlenné tették a produkciót mindazok számára, akik látták. Az 1941-es év szeptember 5.-én láthatta meg a budapesti publikum Jaschik harmadik Csongor és Tünde inszcenálását. Jaschik negyedik és utolsó Csongor és Tünde inszcenálása a kolozsvári Nemzeti Színház Vörösmarty előadása számára készült: sikerült negyedszer is átfogalmaznia képzőművészeti látomásait a nagy magyar költő játékáról, valahol az álomjáték határán keresve a verses mese színpadművészi megjelenítését. A Széchenyi Könyvtár Színháztörténeti Gyűjteménye őrzi még Maeterlinck Kék madár című mesejátékához készített díszletterveit, amelyek a természet átlelkesítésének és a mindent megelevenítő gyermeki képzeletnek kivételes példái. Csak sajnálni lehet, hogy ez az előadás már nem jöhetett létre a felszabadulás előtt. Jaschik díszlettervezői munkásságának elején és végén Vörösmarty filozófiai mesejátéka, a Csongor és Tünde áll. Külön tanulmányra lenne szükség annak a megvilágítása céljából, hogyan és hányszor foglalkozott ezzel a művel mint grafikus-illusztrátor és színpadművész. Az elemzés minden bizonnyal feltárná azokat a jellemző vonásokat, amelyek a múló évtizedek során a művész stílusváltásai ellenére egységbe kapcsolják alkotásait és amelyek közül talán legjellemzőbb a képi eszközökkel kifejezett szubtilis költőiség a valóság ábrázolásában. ... . . . , & Németh Antal * Iparművészetelméleti munkaközösség alakult a MAMÉT iparművészettörténeti szakosztálya keretében. Az Iparművészeti Múzeumban augusztus 6-án tartott ülés résztvevői megállapították, hogy bár sok értékes hazai és külföldi eredmény született az utóbbi években, az iparművészet elméletében még sok a tisztázatlan kérdés, amelyet a szervezettebb közös munka és a gyakoribb tapasztalatcsere segíthet megoldáshoz. Mint feldolgozandó kérdések merültek fel: tartalom és forma, ábrázolás és kifejezés, stilizálás és realizmus kérdéseinek az iparművészetre való alkalmazása, az iparművészet társadalmi szerepe, mai alakulása és a kapcsolatos feladatok — iparművészeti alkotások elemzése és kritikája. A munkaközösség programot állított össze, melyben az iparművészet jellegzetességeinek meghatározása, esztétikája sajátosságainak, a környezetalakítás esztétikai alapjainak és több más alapvető elméleti kérdésnek kidolgozása, illetve megvitatása szerepel. * A faenzai nemzetközi kerámia kiállításon Végvári Gyula hódmezővásárhelyi iparművészt aranyéremmel tüntették ki. Csizmadia Emil a Riminiben rendezett nemzetközi festőversenyen első díjat, a San Marino-i versenyen megosztott első díjat kapott. Jaschik Álmos: Díszletterv Projet d’une decoration scénique ripoeKtn meampaJibHOü denopaifuu *