Művészet, 1966 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1966 / 9. szám

JAKUBA JÁNOS ÚJ KÉPEI Lírai alkatú festő. Témája a táj és a paraszti élet. A szabadban készült vázlatokat gondos mérlegeléssel formálja képpé, világos fol­tokban teremti meg a lebegő motívumok végérvényes egyensúlyát. Több évtizedes festőgyakorlattal és oktatói munkával lett míves fes­tővé és válogatóssá a kompozíciós elemek tudatos, körültekintő, pre­cíz elrendezésében. A természettel kötött titkos szövetség és a felté­tel nélküli hit óvja meg attól, hogy a latolgató képszerkesztésben az élmény kihűljön, s hogy a valóságos viszonylatok helyébe a színek egymáshoz viszonyítása lépjen. A hazában utazgató vándor lépten-nyomon Jakuba-növendékek­­kel találkozik, olykor képeiben is felleli tanításának hatását, de első­sorban a festő morálban, az oktató módszerben és a heves hivatás­­érzésben. Tanítványaival ugyanaz a bensőséges kapcsolat köti össze, mint a természettel. Pályája a második világháború után kanyarodik szélesebb útra. A katonáskodás és a fogság nemcsak addigi sorsát, csöndes pedagó­guséletét forgatta ki, de művészi karakterének új vonásait is fel­színre hozta. Apró falemezekre és papírlapokra finom, pasztelles szí­nekkel, megrázó pszichológiai erővel festette meg a fogolytáborba hullott magyar parasztok tragédiáját. A fogságban töltött évek meg­viselték szervezetét s ez hazatérése után is óvatos életmódba kény­szerítette. Bár a heti utazgatások Egerbe a Pedagógiai Főiskolára, a kisebb-nagyobb külföldi kiruccanások Olasz- és Franciaországba, a Szovjetunióba és Angliába, csaknem minden nyáron Szlovákiába, gyakori zsűrizések, alig adtak időt a pihenésre. De hosszú a nap annak, aki hajnalban kezdi a munkát, és jártában-keltében is kom­pozíciókat formál. Képei sohasem hiányoznak a tárlatokról, bekül­dött munkáinál biztos kvalitásra számíthatnak a bíráló bizottságok. Barátai figyelik művészetét Nógrádtól Békésig, képei eljutottak a közgyűjteményekbe és otthonokba is. 1957-ben a Csók Galériában megrendezett gyűjteményes kiállítása alapján kapott Munkácsy­­díjat. Egerből 1961-ben került fel az Iparművészeti Főiskolára ta­nárnak. A Felvidék hegyei közül az Alföld csücskébe szakadt ősök örökí­tették rá a vándorló kedvet és azt a képességet, hogy bármilyen nem­zetiségű és tanultságú emberrel szót értsen, aki a földhöz, a termé­szethez közel áll. Az atmoszférát a bőrével érzékeli, a rögöket, a fü­veket ujjheggyel tapintja, az arcokban, mozdulatokban az életforma felelősségét is észreveszi. Festményein a derűs, gyöngéd, ízléses színvilág egyszer a modern levegősség belső sugaraival telik meg, máskor súlyosabbra vált a hang, a megszokott képkivágásokat bizar­­rabb, ellentétektől feszülő komponálás követi — de a cselekmény, a látvány, a megvilágítás, a képi valóság mindig hiteles és lenyűgöző. A falusi jelenetek, a szántóföldek, a szőlőskertek, a gazdasági udva­rok, a léckerítések, a hűs szobabelsőkre nyitott ajtók hangulatukkal, lírai átírtságukkal ragadják meg a nézőt. A tengerparti jelenet napo­zóit szinte elnyeli a hunyorgásra késztető fényzuhatag. Mintha tit­kos vázlatokon és tanulmányokon kísérletezné ki azt a néhány Hazafelé - En route vers la maison - JJomoü

Next