Művészet, 1969 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1969 / 2. szám
BOCZ GYULA PLASZTIKÁI A képzőművészeti gyakorlatnak abból a két szélsőséges alapállásából, amely egyrészről az intellektuális élmények fontosságához ragaszkodik inkább, másrészről pedig, amely a spontán anyagalakítási ösztönöknek enged nagyobb teret, az utóbbit tartom szimpatikusabbnak. Azért, mert az intellektuális élmények rendszerint anyagszerűtlenek, maguk akarnak közléssé válni. Az ilyen alkotó igyekszik elkerülni a képzőművészeti kifejezés anyagban rejlő buktatóit, tehernek véli azokat, s előkelő fölénnyel eltekint az anyagok természetének mélyebb megismerésétől, s végsősoron már nem is alakítja az anyagot: rendezi csupán, s magukat a tárgyakat állítja valamiféle jelentésbe. Az anyagoktól ösztönzött alkotó azonban folyton érintkezésben, korrespondenciában van velük és ezekből az érintkezésekből oly bensőséges kapcsolat születhetik a műben, amely olykor még a szív lüktetését is emlékező dialógus részesévé tesz bennünket. Nekünk valóbb, emberibb tényeket közöl az ilyen tartalmiságú mű, mint a valóságot a személyiség és külvilág ellentétére élező intellektuális alkotó véleménye. A társadalmi és személyi egyezés és rend lehetőségét a spontán módon alkotó képzőművész a természeti és emberi egyezésekben mutatja meg. Mindezeket nem Bocz Gyula dicséretére hozom fel, csupán munkássága jellegére és lehetőségére utalok velük. Bocz Gyula többféle mesterségben járatos: vasöntő, géplakatos, villanyszerelő szakvizsgákkal rendelkezik. Üzemben dolgozik, napi elfoglaltságából következően tehát inkább a fémekhez lenne több köze. Mégis amikor gyerekkorától őrzött hajlamának és érdeklődésének engedve szabad idejében rajzolgatni, majd formálgatni kezdett először a faanyaghoz nyúlt: portrékat, ember alakokat, figurákat faragott fába, s aztán mintázni kezdett. Feltárult előtte az emberi test szépsége, de feltámadt formáinak bonyodalmassága is. Látta, hogy a nyak, a törzs, a végtagok kapcsolódása mennyi formai újságban gazdag, igézetébe került ennek a gazdagságnak. Lemondott az egész alakos szobrok, a teljes emberi organizmus formálásáról, hogy a részek formai szépségét jobban megismerje, hogy értelmével teljesen bejárhassa azokat, hogy aztán maga is újraalkothassa, értelmezhesse majd az anyagokban. E célból a fa anyagról a kő anyagra tért át — mert az nagyobb ünnepélyességet ad a bensőséges tartalmiságú formáknak. De az új anyagban aztán már nem csak az emberi test volt ábécéje, hanem a természet jelenségei is: hegyek, völgyek, barlangok, folyóvizek, erdőségek —, s majd a mikrovilág fura, különös ábrái. Ha ezekből az inspirációkból készült munkáit nézzük, úgy tetszik, mintha Henry Moore szobrait utánozná. De másodrendűek az így szerzett tanulságok. Nem ezektől tanul, nem ezekből alkot, vagyis csinálja amit csinál, mégha emlékszik is munka közben egy némely így látott formai jelenség izére. Nem a példa serkenti munkára. Sokkal inkább egy-egy talált kő amorfitása, helyesebben az amorfitás megszüntetésének lehetősége, az, hogy éppen valamit kell csak alakítania a talált kövön, hogy az neki tetszően organikussá változzon. Bocz Gyula Pécsen él, s a Mecsek, a közeli, vagy a távoli hegyeket járó útjai során talált termésköveken — melyeket a természet alakított olyanokká — mintegy tovább folytatja a természet munkáját, de most már a maga mértéke szerint. Kiveszi őket az eruptív vagy monoton erők hatása alól s a maga rendképzetével, harmónia igényével szerzi meg, ebbéli lehetőségüket, s oldja fel idegenségüket. Minden anyagalakító tevékenységével a harmóniára törekszik tehát ez a fiatal munkásszobrász. Bocz Gyula 1937-ben született Pécsen, munkásságára szülővárosa is felfigyelt. A fiatal pécsi képzőművészek 1963-ban meghívják kiállításukra munkáit, a következő évben a Baranya megyei képzőművészek kiállításán is helyet kapnak plasztikái. 1965-ben a Baranya megyei tanács egyhónapos alkotói szabadságot és ösztöndíjat nyújt számára. Majd kamara kiállításokon vesz részt. 1966-ban rendeződött munkáiból az első önálló kiállítás a pécsi József Attila művelődési házban. Az első Kisplasztikai Biennálén több munkája szerepelt, közülük egyik az ugyancsak Pécsen tartott Játékfilmszemle fődíjaként adományozódott a győztes film alkotójának. S ő is meghívást kapott a Baranya megyei tanácstól 1968-ban a Siklósi Képzőművészeti Symposionra. Két nagyméretű kőkompozíciót faragott a Symposion egyhónapnyi ideje alatt, melyek formai értékeikkel jól megállnak a céhbelesek munkái mellett. Az itt készült jobbára figurális művek közül méretével is kitetszik organikus kompozíciója teremtett lyukaival és a térbe formált átfordulásaival. S a hegyek között is önmagáért megálló sziluettjének finom rajzával pedig a jó mulatságról ad hírt szemlélőjének. Természeti formákat ünneplő, s emberhez szóló ez a mű — az emberhez szól, s nem az emberről. Az ember, testi formáival is a természet legcsodálatosabb, legszebb organizmusa. Ez volna tehát a cél. Ezt érzi Bocz Gyula is, de azt is jól, hogy üres spekulatív formákkal nem illik az emberről szobrot formálni, a plasztikát pedig érlelni kell. Kovács Gyula