Művészet, 1974 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 8. szám

34 Vilt Tibornak a II. Nemzetközi Kisplasztikai Biennáléra készített díjnyertes sorozata, a Vál­tozatok, tulajdonképpen önéletrajz öt acélkoc­kában elbeszélve. Az öt harminc centiméteres kockában öt téma, ötféle megoldás, ötféle kí­sérlet rejlik. Vilt a hatvanas években hallatlan tartalmi-morális erejű kisbronzairól áttért a nem kevésbé erőteljes, de ezúttal a tartalmi feszültség helyett szerkezeti és anyagban elbe­szélt drámát hordozó kisplasztikáira. Vizsgáló­dásaiba most már nem csupán az arisztokrati­kus bronzot vonta be, hanem a XX. századi építészet anyagait, a betont, az acélt és az üve­get is. A Változatok egyik darabja összefog­lalja, vitrinbe teszi korábbi korszakának leg­jobb kisplasztikáit, összezsúfolva és hevenyész­ve, mintha ezt mondaná: ez volt eddig. A mű­vész állásfoglalása, döntése egyértelmű, nem az eddigi életművet tagadja meg, csak a maga helyére teszi, lezárja azt. Ha még kétségünk lenne szándéka felől, nyomban eloszlatja a sorozat másik darabja. Az acélkockát három részre osztotta Vilt, benne három szobor, egy expresszionista férfi­alak, egy tektonikus szerkezet és egy sima acélrúd. Alatta három évszám: 1943, 1963, 1973. A szellemes szoborban nem csupán ön­gúny rejlik, hanem a megtett út halálosan ko­moly felmérése is. Vilt érdeklődése a mintázás klasszikus formája helyett a tudomány és a technika, a fizika és a biológia felé fordult, az ember és az anyag külsődleges állapotának rög­zítése helyett az anyag legbensőbb titkai felé. A sorozat három másik darabja ezt az ipari vonzódást, az üveg és az acél szerkezetének szépségét fedezi fel. Sajnos Vilt Tibornak kevés alkalma van arra, hogy nagyvonalú elgondolásait anyagban is kivitelezhesse, ezért választotta kísérletei és modelljei anyagául a hungarocellt, ezt a jelleg­zetesen mai műanyagot, mely rendkívül köny­­nyen kezelhető, és a majdani plasztika illúzióját is éreztetni tudja. Az Oszlop talán egyszer a beremendi cementmű elé vagy más ipari tájba kerülhet. A betonhasáb és az üregeiben egymást taszító-vonzó mágneses acélgolyók sok variációját elkészítette, jó lenne, ha a ki­tűnő terv nem csak terv maradna. A kiállításon a belépés előtt Vilt 1929-es zárt, titokzatos fa önarcképe fogadja a látoga­tót. Az első terem közepén az 1972-ből való vas­fej áll. Ez is önarckép, sőt a kiállítást meg­nyitó kitűnő fizikus, Marx György szerint ez az igazi, mert nyitott, kész minden új befoga­dására. Vilt Tibor: Plasztika I—V., 1973 (fotó: Mózer) Vilt Tibor: Oszlop I., 1973 (fotó: Mózer)

Next