Művészet, 1982 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 5. szám

zők és a környezetrajz talán kellőképpen alátá­masztják véleményünket, mármint hogy a mű elhelyezésével kapcsolatban is fenntartásaink vannak. Vállára vetett kabátban, egyenes tartással, emelt fővel, a távolba néző tekintettel áll Bartók Béla a kb. 4x5 méteres, kb. fél méter magas, rusztikus felületűvé megdolgozott kőposzta­­mensen. Mögötte ácsolat: a két álló pillért fent az architráv gerendája fogja össze, amelyre merő­legesen, vízszintes síkban négy kis csonk illesz­kedik meg. E felső gerendán, a csonkokon és a jobb oldali pilléren eltérő méretű, illetve űrtartal­mú harangok és kolompok függnek öszesen - ha jól számoltam - kilenc darab. Bartók csakja az architráv felező tengelyétől aszimmetrikusan kissé balra került, s közelebbről szemlélve fel­tűnik a szoborfelület gödrös-görcsös, zaklatott kezelése, valamint a vállra vetett kabát alatt a zakó-mellény-ing hármas öltözetrétege, és a két kéznek az alak tartásától, megjelenésétől - to­vábbá egyéniségétől, szellemétől - idegen meg­formálása; a jobb kéz kissé jobban elválik a kabáttól, mint a bal, és e testrészen a hosszú „zongorista ujjak” görcsbe rándulnak. A kéztar­tás kísértetiesen idézi fel a művész hódmezővásár­helyi Szántó Kovács-szobrának mozdulatát, csak ott az ujjak ökölbe szorulnak, s itt, a Bartók­­szobron talán a költő Nagy László sorainak kény­szerítő erejűnek vélt, szó szerinti értelmezéséről­­alkalmazásáról van szó: „A szívdöglesztő álarco­kat zenéje acélujjaival tépi le.” És ha már Hódmezővásárhely és Szántó Kovács János szobra szóba került, akkor jegyezzük meg azt is: a parasztforradalmár emlékén az érdes felület­kezelés a mű szellemével, tartalmával egybe­hangzó, a kifejezést adekvát módon szolgáló. Na de Bartóknál? Mi indokolja ezt? És még egy részlet. Bartók Béla hastájékán fityeg valami: óralánc az, jó nagy szemű óralánc. Attribútum lenne, hogy oly kitüntetett hangsúlyú e részlet? Ez lenne az a bizonyos bartóki óralánc? Ezek bizony nyitva maradó, válasz nélküli kérdések. Én tulajdonképpen tökéletesen megértem, hogy egy szobrászati alkotással nagyon nehéz feladat - főként köztéren és főként monumen­tális formában - kifejezni azt, amit Bartók mun­kássága, zenéje és személye jelentett és jelent a magyar és egyetemes kultúrában, a valóságban. A Somogyi József alkotta portréemlékmű, úgy vélem, a szokványos sallangokkal bővített sab­lonos formában került kivitelezésre; egy alak — 1 Szovjet hősi emlékmű, 1­930 k. 2 Horvay János: Gárdonyi Géza, 1932 3 Kisfaludi Stróbl Zsigmond: Szent Imre-szoborcsoport, 1930 4 Borbás Tibor: Kosztolányi Dezső, 1979 5 Makrisz Agamemnon: Munkáslány, 1961 6 Somogyi József: Bartók Béla, 1981 7 Molnár László: Mackó, 1965 8 Gádor Magda: Fekvő fiú 1961 19

Next