Lyka Károly szerk.: Művészet 11. évfolyam (Budapest, 1912)
2. szám - Krónika
Krónika ITÜNTETÉSEK. Temesvár város tanácsa a Béga-csatornán építendő új Hunyadi-híd művészi kiképzésére hirdetett tervpályázatára 21 terv érkezett be. A bíráló bizottság a 2000 koronás első díjat a „Holló III." jeligés tervnek ítélte oda, melynek szerzője Wachtel Elemér budapesti építész. Az 1000 koronás második díjat Leimdörfer Ármin budapesti építész nyerte el „Holló I." jeligés tervével. A gyöngyösi városház tervpályázatára beérkezett 21 pályamű közül a 2500 koronás első díjat a „Világos" jeligéjű terv nyerte el, szerzője Katzer József építész, az 1500 koronás második díjat a „Vajdahunyad" jeligéjű pályaműnek ítélték oda, melynek szerzői Györgyi Dénes és Mende Valér budapesti építészek. Ezenkívül megvették 500 koronájával a „Szent László forrása" jeligéjű pályaművet, szerzője Orbán Ferenc építész, továbbá az „Előre" jeligéjű tervet, melynek szerzője Lesch Lajos lippai építész. A „Nyírvíz Szabályozó Társulat" Nyíregyházán építendő kétemeletes szék- és bérház tervpályázatára összesen 46 pályamű érkezett be. Az első és második díjat egyesítették és egyenlően megosztva a „Sóstó I." és „Sóstó II." jeligéjű pályaműveknek ítélték oda egyenként 2000 korona díjazás mellett. Az első műnek szerzői Papp Gyula és Szabolcs Ferencz, a másodiké Kappéter Géza budapesti építész, a harmadik díjat, 1000 koronát, nyerték Nádor Ede és Rökk Ede budapesti építészek „Lemondó" jeligéjű pályatervükkel. A „Budapesti Férfiszabók Ipartestületé"-nek a IV., Reáltanoda-utca 16. és VIII., Práter-utca 33. számú házainak helyére építendő bérházak terveinek elkészítésére összesen 46 pályamű érkezett be. A zsűri a Reáltanoda-utcai házra az első díjat (1000 korona) „Komoly" jeligéjű pályaműnek ítélte oda, melynek szerzője Kriegler Sándor építész, a második díjat (500 korona) pedig a „Monument" jeligéjű mű nyerte el, szerzői ifj. Gyenes Lajos és Vajda Andor építészek; a Práter utcai házra vonatkozó tervek közül az első díjat Meller Dezső építész „Olló" jeligéjű műve nyerte el, a második díjat Krausz Ármin „Bizalom" jeligéjű műve. Megvételre ajánltattak : a Reáltanoda utcai bérházra Meller Dezső „Olló" jeligéjű műve és a rajzolt fekete kör jelű pályázat, melynek szerzője Klenovits Pál; a Práter utcai házra pedig a rajzolt piros háromszög jelű pályázat Góth Jenőtől és a „Magyar ipar" jeligéjű mű, melynek szerzői Goll Elemér és Werner Frigyes építészek eredményét. Festészetünk sokszínűvé vált: a legkülönfélébb irányok és egyéniségek fejthetik ki hatásukat. A tehetségek egész sora serényen munkálkodik azon, hogy részint a saját stílusát mélyítse, részint hogy a már ismert előadásmódokat újabbakkal gyarapítsa. Szobrászatunk körében régen láttunk oly sok és oly komoly törekvésű művészt, mint éppen most. Ahol művészetünk külföldi centrumokban megjelent, nem maradtak el az elismerés külső jelei sem.E részben tehát valóban kedvezőbbek az állapotok, mint voltak még csak kevéssel ezelőtt. Sajnos, nem mondhatjuk ugyanezt arról a viszonyról, amelyben művészeink a társadalommal, a közönséggel élnek. E részben nagyok a bajok és sürgős szükség mutatkozik az állami beavatkozásra. Ez nyilván nem ötlött fel a parlament egyetlen egy tagjának sem, pedig a baj évek hosszú sora óta változatlanul meg van s évek hosszú sora óta mutat rá a művészeti irodalom, anélkül, hogy csak némileg is meghallgatásra talált volna a törvényhozásnál. A baj veleje az, hogy művészetünk szabad felvirulását elemi gazdasági akadályok teszik lehetetlenné. Ha mai, kedvezőtlen helyzetében is szép eredményeket tud felmutatni, mily más, mily hatalmas virulásra lendülne, ha ezek az akadályok megszűnnének ! De vájjon lehet-e ilyesmiről ábrándozni ? Nem kívánunk-e olyasmit, amire a magyar állam anyagi ereje nem képes ? A választ rögtön megadjuk abban a reményben, hogy talán mégis megnyílnak e gondolatok számára a századik kopogtatásra a parlament portál s talán mégis akad a honatyák díszes sorában valaki, aki kötelességének fogja tartani a régóta hangoztatott egyszerű és módunkat meg nem haladó propozíciókat legalább tanulmány tárgyává tenni. Aki csak némileg is ismeri művészeti viszonyainkat, tisztában van azzal, hogy idehaza munkálkodó művészeink csaknem kivétel nélkül nagyon kedvezőtlen anyagi viszonyok rabjai. Gazdag produkciójuk számára szerény keretű piac kínálkozik s bár művásárunk legnagyobb szerve, a Képzőművészeti Társulat, minden erejét megfeszítve tíz év alatt jóformán megduplázta a Műcsarnok vásárát, mégis akkora a művészeti produkció (csak a művészekét, nem a kontárokét értem itt), hogy az egyes művészek anyagi helyzetén alig változtathatott valamit. Mert - s ez örvendetes — a művészek száma rohamosan gyarapodott, nem éppen az átlag minőségének rovására. Igaz, hogy a Nemzeti Szalon, a Művészház, a Könyves Kálmán is megannyi többé-kevésbé új piac, de ami ott elkél, az távolról sincs arányban a termeléssel. Ez a túlprodukció átka — mondhatná valaki. Ily vélekedésnek azonban csak nagyon felületes tanulmány lehet az alapja. Magyarországon nincs művészeti túlprodukció, legalább is nincs oly műtárgyakban, amelyek valóban művészeti minőség gŰVÉSZETÜNK ÜGYEIRŐL A MAGYAR PARLAMENTBEN alig esett szó az állami költségvetés tárgyalása alkalmával. A magyar törvényhozás nyilván rendben talált mindent. Ezt a kedvező véleményt szívesen osztjuk mi is, de csak részben. Mi is kedvezőnek, sőt örvendetesnek látjuk művészeink munkálkodását s annak artisztikus