Lyka Károly szerk.: Művészet 13. évfolyam (Budapest, 1914)
8. szám - Lázár Béla: Sámuel Kornél
SÁMUEL KORNÉL Ebben a mi életre-halálra szóló nemzeti küzdelmünkben, mely fegyverbe szólította a nemzetet, ott találjuk feles számmal a művészeket is, ifjút örsgjét, élén Strool Alajossal, mert miként a békében a magyarság szellemi előhaladásán munkálkodtak, megteremtvén művészi álmaikat, művészi álmaikban pedig a nemzeti lelket, azonképen most, a harc idején, fegyverrel kezükben védik a haza szentelt földjét. Védik - ha kell — életük árán is. Az első, aki orosz fegyvertől életét vesztette, az elsők között is első volt tehetségével, melynek nem egy próbáját adta, fiatalsága ellenére, az új magyar szobrászat reménysége, egy sor ihletett alkotás feledhetetlen alkotója, Sámuel Kornél, odaadta az életét a magyar föld védelméért. «A hazaszeretet és a magyar vitézség legragyogóbb példája fűződik az uzsoki szoroshoz», mondotta Latzin Raymond ezredes, az uzsoki csatáról, hol Sámuel Kornél hősi halált halt. Magával vitte sok ezer csudás látományát, melyekről halkan, kipirulva szokott tört hangon beszélni, művészi álmairól, melyeket megformázni remélt, melyekhez egész szívével ragaszkodott, az ő nagy és mély művészi szívével. Érzéseibe menekülő, mély belső életet élő ember volt, aki a családi tűzhely tiszta tüzének lobogó lángjánál ha fölmelegedett, egyébként ott élt a műhelyben, örökös munkában, viaskodva az anyaggal, melyből ki akarta hasítani a beléálmodott formát, azt a formát, mely végre egészen az ő álma legyen, képe a lelkének, hüvelye érzésének és egész fejlődése nem volt egyéb, mint ez a küzdelem az átálmodott élet és annak árnyéka megformálásáért. Az 1909. tavaszi kiállításon jelent meg legelőször két művével, s az akkor még alig huszonhat éves fiatal művész első fellépésre felkelti a közönség és társai figyelmét. Egy arcképtanulmánya (közölve a Művészet 1909. évfolyamában a 256. oldalon), de főleg egy női aktja kelt feltűnést s mutatja, hogy egy mesterségével tisztában levő, érzésben gazdag művészünk jelentkezett. Sámuel ekkor csakugyan túl volt a kezdet nehézségein. 1883-ban született Szilágykövesden és miután elvégezte még otthon a Szilágyságban középfokú iskoláit, a budapesti ipariskolán szobrásznövendék lesz, hogy utánna Münchenbe menjen. Schmitt tanár mesteriskolájába, közben a nymphenburgi porcellángyárban is foglalkoztatták, majd hazatérve, beállott Teles műtermébe, s csak a mesterség ilyen minden irányú elsajátítása után mutatkozott be itthon, a Műcsarnokban. Mestere, Schmitt tanár, ezt az anyagszerű gondolkozást sokszorosan a lelkére kötötte. A formának az anyagból való kibontását ezidént programmszerű követelménynek állították fel a müncheni művészkörökben és Sámuel ehhez mindvégig ragaszkodott. Boldog volt, ha maga nyúlhatott a kőhöz, hogy kiszedhesse belőle a benne megsejtett alakokat, így is fotografáltatta le magát, aminthogy egész művészi igyekvése az anyagszerűség megőrzésére való törekvésben csúcsosodott ki. A mozgalom éppen Münchenből indult ki, Hildebrand köréből, még a kilencvenes évek legelején, mint reakció a festői szobrászat ellen, melynek vezetőembere Párisban Rodin, Bécs ben Tilgner, Münchenben Wagmüller volt. Szem ben ez utóbbiak raffinált agyagmegmívelésével, az anyag — kő, bronz — tulajdonságainak tiszteletét követelték. Szemben a formának festői alakításával, miközben a formahatárok beledl- SÁMUEL KORNÉL