A parádi palód ház - A Heves megyei Múzeumi szervezet kiadványai 5. szám (Parád, 1965)

A „ház” belseje rangja megkívánta: a főhely az ajtóval szemközti fal mellett, az ablak felőli oldalon volt, itt feküdt a gazdasszony. A rangban a második hely ugyanennél a falnál, csak beljebb volt, ezután az ablakkal szemközti fal következett. Az asszonyok, ha volt elég hely, fejükhöz állították ruháikat tartalmazó ácsolt ládájukat, „szekrényüket”, vagy „tulipános ládájukat”. Ezekben őrizték ágyi és testi ruháját férjüknek és gyer­mekeiknek is, saját személyes értékük, pénzük mellett. Az ágyat, az „ágyszéklábat” férje tákolta össze minden asszonynak még vőlegény­korában: két bevert lábú padra deszkát tettek keresztben, s ez volt az ágyszékláb. Ezt a kezdetleges bútordarabot a múlt század utolsó harmadában felváltotta a „rózsás nyoszolya”. Az asszonyok ágyneműjét, „ágyát” még gyermekkorukban fonta-szőtte édesanyjuk, hogy mire eladók lesznek, készen legyen kelengyéjük. Az ágyszékláb deszkáira először szalmát tettek, s ezt letakarták a „szalmatakaróval”, erre két-három tollal töltött „derékalj” került, aztán a lepedő. Fejük alá négy-öt lapos fejest tettek, s ezeket, hogy ne piszkolódjanak, bete­kerték a fejestakaróba. A nagy csíkosdunnát, „bokrosdunnát” és a fejeseket négy nyüstre szőtték. A múlt században a hetvenes, nyolc­vanas évekig minden asszony fekhelyét a ritka szövésű kendervászon „szúnyogháló” nyárban a legyek ellen, télben a hideg ellen védte. A menyecskék mindent, amit sajátuknak mondhattak, az ágyuk közelében helyeztek el. Az ágya felett lógó rúdra dobta fel a szennyes ruhákat, a fonatlan kendert, az orsós kosarat, a tollas zsákokat, „turbikokat”, itt lógtak a szűkebb családjának ünneplő csizmái is. Ágy alatt tartotta azt a kis tojást, szalonnát, amelyet magáénak mondhatott. Az ágyszékláb előtt állott egy hosszú pad, a „ringő", ide tette le este felső ruháját, csizmáját, erről lépett a magas ágyba és ide tette le kis fateknőben fekvő csecsemőjét is, ha nem akarta maga mellé bevenni az ágyba. A nagy káposztáshordó és a famozsár is a kamrában fogta a helyet. A megkezdetlen kenyereket tartó „kenyérrács” a kamra közepéről függött, a „pallóra” felerősítve. A fiatalabb emberek, legények csak enni jöttek be a házba, különben az „ólban” tartózkodtak, ott is aludtak a jászolban, vagy a csűr, ház padlásán a széna között. Nyáron, mikor meleg volt, az udvarban, vagy a kertben is lefeküdtek a földre, fejük alá gyúrva kabátjukat, szűrükkel takarózva. Ha nagyon sokan voltak, az ólban alkalmi fek­helyeket ácsoltak. A tavasztól őszig tartó legeltetés után, télen a meleg istállóban gyűltek össze a szomszéd férfiakkal, ott beszélgettek, tréfáltak, énekeltek. A századforduló után lassan megváltozott a mátraalji palócok élete. A nagycsaládok felbomlottak, egyre jobban rátértek a korszerű föld­művelésre, munkaeszközeik, lakásviszonyaik is alkalmazkodtak az újabb követelményekhez. A felszabadulás után végleg elmúlt a régi élet minden nyoma, csak az öregek emlékezetében él még a régi, a mai fiatalok számára már hihetetlen világ. A Heves Megyei Múzeumi Szervezet kiadványai 5. szám Szerkeszti: Bakó Ferenc Szöveg: Morvay Judit Fényképek: Szederkényi Györgyné Kovács Éva Felelős kiadó : Vizy Ottó — 65 1372 — Kossuth Nyomda, Budapest A „pitvar" belseje a betegek, itt születtek a gyerekek. A gyermekágyas asszonynak az ágyát, a „boldogasszony ágyát" a szülés után hat hétig „sátorlepe­dővel” vették körül. Az eladó lányok is itt feküdtek. A kamrának nem volt tüzelője, nem lehetett fűteni, s ablaka sem volt mindig. Az ablaktalan „kamrában” soha nem virradt meg. Ha volt is egy tenyérnyi nyílás a falon, soha nem üvegezték be, hanem fűzfából font rácsot tettek az ablak elé, hogy macska, baromfi be ne menjen. Télen a kis nyílást foszlott rongyokkal tömték el a hideg ellen. A menyecskék ágyai olyan sorrendben sorakoztak, ahogy az asszonyok A „kamra" belseje a parádi palóc ház

Next