Nyári Lóránt festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1970)

nítette meg intellektuálisan jól árnyalt mondanivalóit, de közben megélhetéséért is munkál­kodnia kellett, mégpedig a legidegőrlőbb műfajban, a merkantil kisgrafika területén. A többirányú áldozatot mégis szívesen vállalta, mert hajlamainak, céljainak megfelelően alkothatott, azt és úgy festette meg, amit és ahogyan igényessége, meggyőződése diktálta. Nem hagyta magát befolyásolni se a kurrens divatok, se az opportunus nézetek által, nem érdekelte, mit nyilvánítanak kvalitásosnak, korszerűnek a kamarillánál a bejáratosak, az engedelmességükért feldekoráltak, a hájfejűek, a pofaszakállasok, vagy a szervilizmus keszegjei, a vékonypénzű, dagadterszényű ügyvivők és zsoldosaik. Nyári Lóránt már tizenkét év előtt is bebizonyította „Árnyékban“ című rézkarcsorozatával, hogy a klasszikus értelemben vett ábrázolómód alkalmas csak igazán az absztrahálásra, eszmék, érzések, indulatok, riadalmak általános érvényű kifejezésére. A nonfiguratív DIVIDE ET IMPERA

Next