Moldován István festőművész kiállítása (Mednyánszky Terem, Budapest, 1971)
Nagybányán kezdte tanulmányait, így élete, festősorsa, bár nemzedékének valamennyi jellemző vonását magán viseli, színesebb és nehezebb is, mint társaié. Thorma János első kézből adta át még az ifjú művésznek mindazt, ami Nagybányát jelenti, a műhelyszellem ma is hasznosítható tanulságait csakúgy, mint a természet áhitatos tiszteletét és a stílusteremtő forradalom szellemiségét. Budapestre települve, méltó folytatásként Réti és Szőnyi tanítása tetézte meg, vagy teljesítette ki a szakmai képzést. Ennek a kettős örökségnek, az első és második nagybányai generációnak az utólérhetetlen oktató módszere, a festőhivatás máig emlegetett etikai tartalma a legfogékonyabb korban hatott rá. Azóta sokféle benyomás érte, sokat utazott, látott a világ dolgaiból, becsülettel végigjárta a fejlődő szocialista művészet útjait, részt vett a közösség életében, munkájában. Kipróbálta erejét murális feladatokban, s élte a ma festőjének a kötelező napi munkálkodást előíró életét, időről-időre összegyűjtötte műveit és a közönség elé állt egyéni kiállításain. Stílusának változása, érdeklődésének módosulása sohasem jelentett ösztönétől, felkészültségétől idegen eszközöket, meggyőződéséhez ragaszkodott. Ez röviden a társadalmi szolgálat, a valóság ábrázolása. Ehhez hajlította kifejezési formáit, ez a törekvés serkenti a megismerésre, ábrázoló módszerének szélesítésére, ha kell a megváltoztatására. De az egyik szakasz a másikba kapcsolódik, az olajfestmények, a színes rajzok formai felfedezéseit hasznosítják, s mindkét műfajban érezhető a mozaiktervezés formát tisztító, színeket felszabadító hatása. Tartalmi érdeklődése sokirányú. Az ötvenes évek tömegjelenetei fokozatosan váltottak át a munka összefoglaltabb, egyszerűbb megjelenítésébe, ez a törekvés vetett véget a részletező előadásmódnak. A puhán felhordott színek, plasztikusan formált alakok hamarosan átadták helyüket a keményebb dekoratívitásnak. Emlékezetesek nagyméretű kompozíciói, amelyeken a legnehezebb témákban, az üzemek a katonák életéből merített jelenetekben is a nagy, síkraírott részletformák, az egyszerűségben is feszültséget hordozó képi elemek valósítják meg elképzeléseit. Ebben a szerkezeti biztonság és a hétköznapi jelenetek díszítménnyé emelése játszotta a szerepet. Könnyebb lett volna talán az új stílust élettelen tárgyakon kikísérletezni, mint azt sokan mások tették. Moldován úgy gondolta, hogy nem mondhat le a szocialista élet krónikásának hivatásáról. Üzemekbe járt, barátságot kötött a gyári dolgozókkal, népművelő munkát végzett és szervezett. S a kapcsolatokból, a sokféle megfigyelésből rendre meg is születtek a képek, amelyek a gép és ember összeforrottságát, a munkából hazatérők környezetét, vagy az emberek új vonásait örökítették meg, felvillantva azokat az összefüggéseket, amelyek arra a közegre is utalnak, amelyben alakjai élnek, változnak, teljes emberré formálódnak. Egyenletes színadású, szigorú formákra emlékezhetnek a kiállításlátogatók, nagy lélekzetvételű, de tudatosan lényegre szorítkozó kompozíciókra, a tömör falak építéséhez hasonló alkotómódszerre. Igaz, ezekben a festményekben valamilyen önféltő tárgyilagosság, visszatartott érzelem is jelentkezett, típusformálásnak az a módja, amely a dekoratív rendbe.