Koch Aurél NDK-ban készült műveinek kiállítása (Vác Vak Bottyán Múzeum, 1973)

MŰVÉSZI FEJLŐDÉSBEN ÉS ÉLMÉNYEKBEN igen gazdag utat tett meg Koch Aurél legutóbbi, 1959-ben Vácott, ugyancsak a Vak Bottyán Múzeumban megrendezett kiállítása óta. Nem tipikus művészpálya az övé, sok megtorpanással, újrakezdéssel tarkított, mint autodidakta művész sok nehézséggel küzdött meg, míg kivívta magának az elmélyült alkotómunkához elengedhetetlenül szükséges anyagi és egyéb feltételeket. Sokféle munkával próbálkozott eddigi pályafutása során, bár némelyik ezek közül igen távol áll a képzőművészeti alkotástól — mint például műszaki részlet­szerkesztői tevékenysége —, egyik sem bizonyult hiábavaló időtöltésnek, mind­mind szükségesnek, szinte törvényszerűnek látszik, mely hozzásegítette, hogy aprán­ként, lépésről lépésre kimunkálhassa motívumvilágát, technikai megoldásait. Ma is szüntelenül újabb és újabb cselekvési területeket keres, hogy megvalósíthassa ötle­tekben gazdag elképzeléseit, így vállalt legutóbb egy hallei nagyüzemben modellezői, tervező-grafikusi munkakört, majd legújabban a wittenbergi színháznál díszletter­vezői beosztást. Érdeklődésének középpontjában mindig a színház, a színpad állt. Már az 50-es években mint a Népművelési Intézet munkatársa ténylegesen is foglalkozott díszlet- és bábtervezéssel, de elméleti munkássága is ismert e téren. A kiállított anyag egy része legújabban, az NDK-ban készült díszleteterveiből ad ízelítőt. Úgy tűnik, el­képzeléseinek legadekvátabb kifejezési formáját a színháznál találta meg Koch Aurél. Itt van lehetősége arra, hogy ne csak artisztikus felületek kimunkálásával törődjék, hanem a terek mozgatásával, a fényeffektusok megkomponálásával, össz­hangban a színpadon mozgó személyekkel, cselekvéssel, tánccal, esetlegesen zenével, filmvetítéssel, munkatársaival együtt a művészetek valamiféle szintézisét, egy totá­lis színházat hozzanak létre, ahol a nézők érzelmi reakciók révén a produkció aktív részeseivé válnak. Ezen a fajta szintézisen munkálkodnak a színházi szakemberek a világon sokfelé, ehhez a megoldáshoz visznek közelebb Koch Aurélnak a képző­művészet nyelvén megfogalmazott elképzelései. Kiállított színpadtervein a collage technikáját — különféle anyagok egymás mellé ragasztása — alkalmazza. Ez a technika visszatér még­ néhány, nem az alkal­mazott művészet igényével készült lapján is. Ezek a kompozíciók, noha az itt fel­használt formák, kivágások és anyagok már-már naturalisztikusak, mégsem keltik

Next