Midiatúra (Csontváry Terem, Budapest, 1982)
MINIATURAK Miniatúra, miniatűr: eredetileg a kézzel írott könyvek (kódexek) kezdőbetűinek és illusztrációinak, valamint szövegdíszítményeinek összefoglaló neve. Az elnevezés a betűhatás élénkítésére használt ólomtartalmú vörös festék, a minium nevéből ered. A nyelvészek véleménye más, címszavunkat a latin minimális , legkisebb, legalacsonyabb jelentésű szóból származtatják. Midi: közép, középső, középméretű. A görög eredetű szó összetételekben a mini és a maxi rövidített előtagokhoz hasonlóan használatos pl. midiszoknya, a m. térdigérő. A miniatűr festmény a XVI. században lekerült a könyvek lapjairól, ahol a nyomtatás feltalálásával szerepét átvette a sokszorosítható fa- majd rézmetszet, önálló életet kezdett élni; ettől az időtől a szó a művészeti szaknyelvben kisméretű festményt jelent. (Félreértés ne essen: ma is miniatúrának nevezzük a kódexillusztrációkat, de a XVI. századtól ilyenek - néhány extrém kiviteltől eltekintve — nem készültek.) Az első önálló miniatűrök házi és utóoltárok, ,,hordozható” szentképek voltak, a kereszténység legkorábbi századaitól kedve, az első világi téma, a portré. A XIX. század művészeti forradalmában a miniatűr viszonylagos műfaji önállósága elvész, a kis kép és a nagy kép között csak méretbelivé válik a korábban szemléleti, módszerbeli különbség. Figyelemre méltó viszont, hogy a szobrászatban a reneszánsztól kifejleszti és napjainkig megőrzi műfaji és szemléleti önállóságát a kisplasztika, s századunk nyolcadik évtizedében két, klasszikusan iparművészeti technikának tartott művészeti ágban megjelenik, és önálló képzőművészeti kisművészetként lép fel a minitextil és a minikerámia. Az ebből egyértelműen kiállítási műfaj és a világ minden táján (Torontó, Lausenne, Szombathely) megrendezett nemzetközi textilművészeti szemlék hívták prakticista okból életre, az utóbbi azonban kifejezetten műkereskedelmi babérokra pályázik, a modern kislakások apró vitrinjeiben lévő nippek helyét veszi célba.