Muzsika, 1982 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1982-01-01 / 1. szám - SZABÓ ZOLTÁN: Mestereink - Földes Imre

— Tanár úr azok közé tartozik, akik nemcsak a zenészek aránylag szűk réte­gét tanítják, de foglalkoznak a nem­szakmabeliek, a zenekedvelök széles tá­borával is. Zeneakadémiai munkája mel­lett évek óta tartja sorozatait a TIT Jó­zsef Attila Szabadegyetemén, és az el­múlt években a rádióban is hallgathat­tuk műsorát, a Mindenki Zeneiskoláját Ez utóbbit valóban mindenkinek szánta? — Igen. A sorozat ősformáját még fő­iskolás koromban próbáltam ki. amikor a lakásomon zeneelméletről beszélget­tünk többségükben kémiával, fizikával foglalkozó barátaimmal. Minden héten két-három órát töltöttünk együtt, és ele­meztük különböző korok zenéit, foglal­koztunk a zene sajátos kifejezőeszközei­vel. És komponáltunk! Kértem például, hogy írjanak periódusokat egyetlen hang felhasználásával, aztán joguk volt ezt a hangot egyetlenegyszer egy másik­kal helyettesíteni... Felejthetetlenek voltak ezek a majdnemhogy családi ta­lálkozások! Akkor tanultam meg, hogy a zene iránti érzékenység független at­tól, hogy tanult-e valaki zenét, vagy sem. Nem egy zenehallgató ismerősöm — ha szabad így mondanom — sokkal jobb muzsikus, mint némely zenész-nö­vendék. — Ez vonzza a laikusokhoz? — Ez is. A másik ok, amiért vonzó­dom hozzájuk, hogy újabb és újabb fel­adatok elé állítanak. A Főiskolán nincs elvi akadálya, hogy lényegében ugyan­azt tanítsuk 30—40 évig. Mindig új nö­vendékek jönnek — nekik a régi viccek is újak. A Főiskola egy idő után nem sarkallja az embert, hogy új ismereteket szerezzen. Nem így az ismeretterjesztő munka! Húsz év alatt a Szabadegyete­men — ha jól emlékszem — csak egy­szer ismételtem meg egy sorozatot. De hogy is ismételhetném magam? Van két nagyszerű nyugdíjas hallgatóm, akik húsz éve járnak az előadásaimra. Meg akarom tartani őket! — Nyilván másféle nyelvet kell hasz­nálni, ha nem zenészeknek beszél. — Csak a szakmai zsargont kell elke­rülnöm, egyébként ugyanazt mondom zenésznek, nem-zenésznek. Tudja, mi­csoda gyönyörű feladat megsejtetni az ,,emelt negyedik fokú szűkített szepti­met" azzal, aki ebből csak annyit ért. hogy „emelt", hogy „negyedik", hogy ..fok" és hogy „szűkített"? — Mégis mostoha műfaj a zenei is­meretterjesztés! — Sajnos, de megértem. A TIT-nek, a Szakszervezetnek úgyszólván társadal­mi munkában dolgozunk. És nemrég döbbentem rá, hogy minden foglalatos­ságaink közül ezeknek az előadásoknak a tiszteletdíja emeli meg a legerőtelje­sebben az adóalapot! Hogy mondaná Csokonai: az is bolond, ki ismeretter­jesztővé lesz Magyarországban. — Ennek ellenére ismeretterjesztő stúdiót szervezett a főiskolai hallgatók­nak. — Hát utánpótlásról gondoskodni kell! — A Zeneművészeti Főiskola Tanár­képző Intézetében Tanár úr tanít egye­dül zenetörténetet. Mi a célja? — Az. hogy a diákok az ott eltöltött három év után olyan stíluskörökben is tájékozottak legyenek, amelyekről ad­dig semmi, vagy csak kevés információ­juk volt. Sok szó esik a természeti né­pek, a Kelet zenéjéről, az európai kö­zépkorról, a reneszánszról, már csak azért is, mert ezeknek a korszakoknak az ismerete közelebb visz századunk ze­néjéhez. És még valami: azt szeretném, ha a hallgatóim a sok nagyszerű zene után, amit az évezredek kínálnak, kép­telenek legyenek értéktelen zenét hall­gatni. — Hogyan történik a számonkérés? — A kollokvium nálam két részből áll. Az írásbelinél a magnóról felhang­zó zenei részletekre vonatkozó kérdé­sekre kell egyetlen szóval, évszámmal, városnévvel, formaképlettel válaszolni. Ennek a tesztlapnak az eredményét mé­rem össze a szóbeli teljesítménnyel. — Mit tart a legfontosabbnak? — A zenék felismerését. Az évek alati összeállítottam egy körülbelül 50—55 órás zenetörténeti antológiát. Ezt mag­nószalagon mindenki megkaphatja, a könyvtár dolgozói ingyen másolatot ké­szítenek belőle. — Nem sok az erősen túlterhelt diá­koknak félévenként mintegy nyolc-tíz óra hangzó zenéből vizsgázni? — Sok? Hiszen a Ring egymaga kö­zel húsz óra! Csak a szerény képessé­gűek érzik úgy, hogy sokat kívánok tő­lük. Aki hivatásának érzi a zenét, an­nak semmi sem elég. Nézze, a tanárnak tovább kell adnia mindazt, amit tud. és nem azt számolgatnia: hányan veszik a portékáját. Nem lehetünk minimalisták. ha nem akarjuk, hogy a következő ge­neráció elmarasztaljon bennünket. Egyébként soha nem olvasok névsort. Ha jelenléti ívet vezetnék nem tudnám

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék