Muzsika, 1983 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1983-02-01 / 2. szám - KÖPECZI BÉLA: A Kodály-évfordulóra
Dr. Köpeczi Béla A KODÁLY-ÉVFORDULÓRA Kodály Zoltánra, a magyar kultúra nagy alkotójára és ösztönzőjére emlékezem. Sokoldalú, gazdag, serkentő munkásságával hatott az egész 20. századi művelődésünkre. Maga írta, hogy a nép iránti „reménytelen, viszonzatlan és viszonozhatatlan szerelme" késztette arra, hogy sok mindent vállaljon: „Így voltam én is: fél kézzel lantos, másikkal néptanító, kubikos, téglahordó, pallér, orvos, ami csak kellett és szerettem volna minden egyéb lenni, amire csak szükség volt". A kultúrát a nemzet felemelkedése egyik eszközeként fogta fel, s ezért törődött mindennel, ami a művelődéssel volt kapcsolatos. Ahhoz a hagyománytisztelő reformnemzedékhez tartozott, amely a század elején indult és amelynek tagjai közül jó néhányan Kodály első szellemi műhelyében, az Eötvös Kollégiumban nőttek fel. Kollégista társaival úgy akart reformot, hogy a hazai hagyományokra kívánt építeni, azt kereste, hogy mi az a sajátos, amivel a magyar nép ki tudja fejezni önmagát és hozzá tud járulni az egyetemes kultúrához. Bartókkal együtt ő irányította a figyelmet a magyar népdalra, ami a korabeli magyar zenei életben egyszerre volt művészi és társadalmi újítás. 1906-ban írta: „A magyar társadalom túlnyomó része még nem elég magyar, már nem elég naiv és még nem elég művelt arra, hogy ezek a dalok közelebb férkőzzenek a szívéhez. A magyar népdal a Hangversenyteremben! - különösen hangzik még, hogy egy sorba kerüljön a világirodalom remekeivel és a külföldi népdallal. De megjön az ideje ennek is." Kodály a népdalt a magyar lélek kifejezőjének tartotta, de nem provinciális szinten, hanem olyan alkotásként, amely képes felvenni a versenyt a világ nagy zenéjével. A magyar hagyománykeresés nemcsak a folklór felfedezésében nyilvánult meg, hanem a magyar irodalomtörténelmet idéző értékeinek elismerésében és zenei felhasználásában is. Kodály vallásossága is e hagyománytiszteletnek a része, s nem választható el a történelem felfogásától. Bár maga is tudta és műveiben elmondta, hogy a magyar nép múltja tele van megpróbáltatással és szenvedéssel, sohasem süppedt bele a pesszimista történetszemléletbe. 1948-ban a szabadságharc évfordulóján mondta a magyar népről: „Megmaradása csoda, de egyben bizonyosság arra, hogy életerejét ezer év szenvedése sem tudta megtörni. Hisszük, hogy minden nép megél addig, míg van mit mondania az embertársainak. A magyarság pedig még nem mondta el mondanivalóját." Egyetértünk vele, továbbra is van mondanivalónk a világnak. A cselekvő hazaszeretet hirdetője volt, aki mindig kész feladatokat vállalni, ha valami jóról van szó. 1945 után különösen táplálta az a remény, hogy - amint mondta - „itt valaha szép élet lesz, sőt szebb, mint valaha volt". Amellett, hogy mindig kereste a kultúra magyar jellegét, Kodály sohasem zárkózott el a világ nagy értékei elől. Indításában nem kis szerepet játszott a francia kultúra és különösen a francia zene, amelyet az uralkodó németes irányzattal szemben emelt ki. Debussy műveiben a francia szellem megnyilvánulását fedezte fel, s úgy érezte, hogy ösztönzést kaphat példájából. Tisztelte a nagy (Forgács Károly felvétele)