Muzsika, 1988 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1988-06-01 / 6. szám - KERÉNYI MÁRIA: Amikor én pályakezdő voltam... - Orosz Júlia
kétségtelen. Előadás után egy amerikai alezredes keresett fel bennünket: kiderült, hogy Kovács Györgynek hívják, és W. S. Key generális meghívását tolmácsolta—szeretné, ha este nála adnánk koncertet. Dzsippel vittek ki bennünket a Nagyerdőbe, ott volt a rezidenciája. Másnap már a klinikán laktunk. Sárdyék a gégészeten kaptak szobát, mi a szülészeten. Verzár professzor a férjemmel négykezesezett, kiváló muzsikus volt és nagy művészetpártoló — ő bújtatta a háború alatt Szenkár Dezsőt is. — Meddig tartott ez a debreceni turné? — Két hétig, mert a magyar kormány hírét vette az ottlétünknek, s felkértek bennünket, hogy a Bikában is lépjünk fel: hangversenyen szeretnék vendégül látni a szövetséges haderők vezérkarát. Akkor találkoztam Vorosilov marsallal, akinél nagylelkűbb embert keveset ismerek. Az ő személyes segítségének mérhetetlenül sokat köszönhet a háború után újjáéledő magyar művészeti élet — én pedig azt, hogy Szegediék visszakapták a fiukat, s Ádám professzor (aki egy végigénekelt Bohémélet után perforált vakbéllel operált, és megmentette az életemet) visszaköltözhetett a villájába. — Úgy érzem, mintha vetítésen néznék egy filmet, muszterben, mikor a vágók még nem nyúltak hozzá s ezért nem tudni, mi lesz belőle: szkeccs, eposz, vígjáték vagy dráma ... — Ez volt az életünk, így rendezte a történelem. A rommá lőtt lakásunkban csak egyvalami működött, abszurd módon: a telefon. De tele voltunk reményekkel és életkedvvel. Az Operában Tóth Aladár igazgatott, Nádasdy és Oláh Gusztáv rendezett—tervezett, Failoni és Klemperer vezényelt; a jegyekért sorban álltak már hajnalban az emberek. Aztán — egy szép napon maga Rákosi Mátyás hívatott bennünket... — Ekkor hangzott el a nevezetes ajánlat? — Igen. Azt mondta, menjünk pártiskolára, mert tervei vannak velünk: belőlem elsőnek csinál Kossuth-díjast, s a férjemből kultuszminiszter-helyettest. Csábító perspektíva — de mi nem kértünk belőle. Ez meglepte Rákosit és elgondolkoztatta. Később tapasztalhattam is, milyen eredménnyel: amikor Mertens, a Metropolitan impresszáriója beutazást kért Magyarországra, hogy Székelyt és engem turnéra vigyen, Csehszlovákiánál nem jutott tovább. Akkor zárultak le a határok. A magyar operakultúra hírét én csak a szocialista országokban terjeszthettem. — S nem kárpótolta ezért a kitüntetések sorozata és a közönség szeretete? — Egy kitüntetésnek örültem igazán, a Szabadság-díjnak, ami csak egy papírlap volt. Székellyel és Bajor Gizivel együtt kaptuk meg 1946-ban. Arra most is büszke vagyok. De a többi inkább csak fájdalomdíj egy karrier elmaradt állomásaiért. Nekem a pályám igazi kiteljesedésével adósom a Rákosi-rezsim. Elégtételem legfeljebb az lehet, hogy most, néhány éve, egy bécsi étteremben odajött az asztalunkhoz Seefelner, a Stantsoper intendánsa, s azzal fordult hozzám: örökké sajnálja, hogy az ő idejében már nem léptem fel. És az is jólesett, amikor di Stefano unokaöccse — akivel véletlenül ismerkedtünk meg — elémtette a nagybátyja levelét: az ünnepelt tenorista, Callas kitüntetett partnere az ő csodálatos és utolérhetetlen pesti Mimijéről írt benne ... — Azt a Bohéméletet 1960-ban énekelte, abban az évben, amikor a Hunyadi lemezfelvétele készült. A produkció zenei rendezője a napokban mesélte nekem, hogy a stúdióban mindenki elámult a gyönyörűségtől, mikor Gara Mária cabalettájára került a sor. S tíz év múlva úgy vonult vissza, mint a pályája zenitjén tündöklő Greta Garbó — végérvényesen. Pedig hányszor és hányan kérlelték... De ha már énekelni nem hajlandó, a tanítástól miért zárkózik el? — Amikor én nyugdíjba mentem, tudtam, hogy többé soha, sehol nem lépek fel. Befejezni valamit csak így lehet. Tanítani egyszer hívtak a Zeneakadémiára, de akkor még javában énekeltem, s azt válaszoltam, hogy megosztani nem akarom magam a színházhoz is, a pedagógiához is teljes ember kell. Azóta nem szólt senki egy árva szót sem . . . Foglalkoztam egy darabig tehetséges énekesekkel, akik megkértek, hogy tanítsam őket, és ez a munka sok örömmel járt. Mégis abbahagytam, mert akkora izgalom volt számomra növendékeim egy-egy fellépése, amilyent magamért soha nem éltem át. Az Opera vezetősége most azzal hívott fel, hogy nagy segítség lenne számukra, ha rendszeresen bejárnék az előadásokra és elmondanám a véleményemet. Gondolkoztam az ajánlaton, de úgy érzem, nem nekem való, hogy beleszóljak egy kész produkcióba. Én csinálni szerettem a színházat, amíg az volt a dolgom, sosem tartottam magam alkotónak. Az énekes művészete számomra egyet jelent: odaadással szolgálni a szerzőt. KERÉNYI MÁRIA Felvégi Andrea felvétele