Muzsika, 2007 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2007-10-01 / 10. szám - Vadas Ágnes
is - az operaház.) Ezért is szerencsés válasz- fesztiválok országszerte 51 táj mindössze egy azione teatraléval képviselni a zenés játékot, a színpadi műfajt. Az azione teatrale rokon a serenatával, opera is, meg nem is: zenés játék, főúri születésnapok, esküvők, vendégeskedések - a valódi operánál kevésbé rangos, akár színpad nélkül is előadható, protokolláris produkciót igénylő - gyakori zenei kísérője. Nos, a Vashegyi György és a kitűnő kedvvel muzsikáló Orfeo Zenekar által bemutatott, mindössze négy szereplőt foglalkoztató, kórus és nagyobb színpadi masinéria nélküli, 1779-ből való L'isola disabitata (A lakatlan sziget) jól illett az adott keretbe. Halmai Katalin, Wierdl Eszter, Kálmán László és Sólyom-Nagy Máté láthatólag élvezte a maga korában oly rangos Metastasio szövegkönyvére komponált, nem túl bonyolult és semmilyen váratlan fordulatot nem hozó mű megformálását. A neves librettista (ezt a művét is vagy harmincan zenésítették meg) meglehetősen közhelyszerű, félreértéseken és személycseréken alapuló darabját Haydn accompagnatókban és áriákban, secco recitativók nélkül komponálta meg, a darab ennek ellenére mindvégig lekötötte a hallgatóságot, és lehetőséget adott az énekeseknek figuráik életre keltésére, a karmesternek pedig a színpadi affektusok légkörének hangulatos felidézésére. Az áriák a darab műfajok közötti helyzete szerint hol a buffo-operák légkörét idézték, hol a seriák komolyabb, mélyebb érzelmi rétegekbe hatoló dallam- és harmóniavilágát. És miután sikerült a szerelmesek között minden félreértést eloszlatni, jóleső derűt hozón zendült fel a finálék szokásos üstdobos-trombitás D-dúrja: „Ó, mily boldogság, ó mily szép pillanat!" (Csak röviden és a történtekhez képest hangsúlytalanul említem meg a két korábbi koncertjén magát hallgatói szívébe lopott Meniker balul sikerült harmadik, kamarazenei koncertjét. Francia hegedűs és gordonkás partnerét korábbi sikeres közös szerepléseik alapján alighanem ő maga ajánlotta a fesztivál szerkesztőinek, akiknek nem volt okuk nem elfogadni ezt a javaslatot. A trió hegedűse azonban a műsor első felében súlyos alkoholos befolyásoltság alatt tűnt állam. [Talán tényleg így is volt.] Mindent sokszorosan eltúlzott, fortéi recsegtek, intonációja hozzávetőleges, hangképzése recsegő, pontozott ritmusai dupla [dupla? tripla!] pontozások voltak, az akcentusokat nemcsak vonójával emelte ki, de hatalmasakat dobbantva is. A hallgató csak feszengett. A szünetben azután partnerei alighanem megpróbálták valahogy jobb belátásra bírni. Ennek az lett a következménye, hogy a koncert második felében szinte már jelen sem volt, került sor idén a Budapesten már kétszer is nagy (bár inkább intim, semmint hangos) sikerrel fellépett, Paul Dombrecht által veze tett flamand/belga II Fondamento koncert jére. Egy kicsit más ez a zenekar, mint a régizenélés sztáregyüttesei, az Academy of Ancient Music, a 18. század zenekara vagy a Giardino Armonico - amelyek már mind megfordultak Eszterháza falai között. Játékuk teljesen perfekt, hangszeres felkészültségük, különösen a vonósoké, teljesen egységes, láthatólag szinte mindenki a Kuijken-iskolából került ki. Hangzásukat meglehetősen nehéz jellemezni: annak ellenére, hogy zengő és fényes, jólesőn hiányzik belőle az erőszak legcsekélyebb nyoma is. Talán éppen azért, mert nem kötelezi őket a nagy névvel járó nagyot akarás, de az is lehet, hogy vezetőjüknek nagyon határozott zenei formálása mellett is meghatározóan csendes pedagógusi alkata hagy nyomot hangszeres partnereinek játékmódján. Feltűnt a fuvola kitűnő szólója és a nagybőgőszólamnak a szokottnál biztosabb baszszust adó hangzása. Műsoruk gerincét két, egymás közelében, talán kétévnyi különbséggel komponált Haydnszimfónia alkotta (B-dúr, no. 77; F-dúr, no. 79), mellettük egy D-dúr tétel, amely korabeli bécsi kiadásán a „Nyitány" címet viseli, holott karaktere inkább finálé jellegű, valamikor talán valóban egy szimfóniához készült. Születésének 250. évfordulója adott ismét alkalmat egy Pleyel-mű, egy szenvedélyes f-moll szimfónia műsorra tűzésére, és csak sajnálhatjuk, hogy a jubileum múltán Haydn kitűnő párizsi tanítványának és barátjának neve valószínűleg ismét el fog tűnni a műsorokról. (Fertőd-Eszterháza, augusztus 26. -szeptember 2.) és amit nem lehetett hallani, az volt még a legjobb. Ez a FELVÉG. ANDREA FELVÉTELE sajátos játékmód azonban nem hatott egyformán a közönség minden tagjára. Megszokásból vagy a trió másik két, jobb sorsra érdemes tagja iránti szimpátiából, derekasan tapsoltak a műsort záró, túlzásokban gazdag Rondo all'ongarese után, amelyet azután menthetetlenül követtek a ráadások. A koncert kezdete óta eltelt már vagy másfél óra, s úgy tűnt, hogy hegedűsünknél helyreálltak a normális muzsikáláshoz szükséges testiszellemi egyensúly viszonyai, így a Hob. XV.23-as d-moll trió 2-3. tétele már értékelhető előadásban hangzott el. Most sajnáltuk csak igazán az elszalasztott lehetőség miatt Menikert és partnerét, és persze Haydnt és magunkat is.) A fesztivál tradíciói közé tartozik, hogy a programban legalább egy zenekari hangverseny is szerepel. És ha már zenekar, legyen külföldi, legyen hírneves együttes, olyan, amelyik lehetőleg mást, többet nyújt a hallgatóságnak, mint valamelyik hazai társa. így SZÉKELY ANDRÁS Paul Dombrecht 2007 OKTÓBER • muzsika 13