Muzsika, 2008 (51. évfolyam, 1-12. szám)

2008-11-01 / 11. szám - TALLIÁN TIBOR: Kompromisszum

• TALLIÁN TIBOR o­pera K­ ompromisszum eredetileg annyit jelent, mint közös ígéret. A kifeje­zés a római jogban a bíró előtt kötött megegyezést jelölte: a felek együtt és egybehangzóan ígéretet tettek, hogy a köl­csönösen kialkudott megállapodást betart­ják. A kompromisszumot a dolog természe­téből fakadóan egyik fél sem üdvözölheti tö­kéletes elégedettséggel; ha mindketten teljes egészében elérnék a megegyezésben, amire törekedtek, akkor nem is feszült közöttük valós vita. Ritka eset, hogy az eredeti célok és a megállapodás tartalma közötti eltérést egyformán fogadja könny és mosoly mind­két oldalon. Nagy-Magyarország és Nagy-Ausztria 1867-es politikai megállapodását angolul semlegesen compromise-nak nevezik. A Lajtán túliak saját vállukat veregetve Aus­gleichnek mondják: a hangsúly ebben a foga­lomban a kiegyenlítésre, egyensúlyra esik. A Lajtán innen kiegyezésről beszélünk, s jó­korát sóhajtunk hozzá: mi mindenről mond­tunk le! Holott, holott­­ a régi Magyaror­szág nem utolsósorban a német nyelvű kö­zös hadsereg nemzetiségi különbségeket nem ismerő szisztémája által nyert 50 év ha­ladékot. Nem beszélve a szókincs szórakoz­tató gyarapodásáról. Ki ismeri még az obsit és a hapták eredetét? Másfelől persze végül a közös külügy és hadügy vitte bele Magyaror­szágot az első háborúba és az összeomlásba. Kompromisszumból születnek a Művé­szetek Palotája operaelőadásai is. Rendező­ség, illetve közönség együttesen ígéri meg, hogy úgy tesz, mintha operaelőadást rendez­ne, illetve nézne-hallgatna. Mi célból? Gon­dolkodtam a Turandot részben szcenírozott előadása közben erről, s hogy ezt bevallom, tekintheti az olvasó bírálatom előzetes ösz­szefoglalásának: magával ragadó előadás közben nem jut időnk a gondolkodásra, ér­zelmi és intellektuális felismeréseink csak utólag formálódnak gondolattá. Kezdetben folytattam magamban a dohogást, melyet pár hónapja e lap hasábjain nyilvánosan kezdtem meg: minek ez a részben, miért nem harcolja ki magának az Opera és az opera, hogy adják vissza nagy befogadóké­pességű második játszóhelyét a Tisza Kál­mán téren, de előbb szereljék fel a szcenika és akusztika minden rafinériájával, melyről igazán nem állíthatja senki, hogy adott len­ne a Művészetek Palotájában. Igaz, az Erkel auditóriumát olykor illúziórombolóan nyers rézfúvóshangzások remegtették meg, de nem emlékszem, hogy valaha ültem volna azon a nézőtéren olyan süket ponton, mint amilyennek a 20. sor környéke mutatkozik Soroksáron: az első felvonás hangzásbeli és zenedramaturgiai körvonalainak kritikus el­mosódottságát ennek rovására írom. Részben. Tovább elmélkedve győzött velem szüle­tett hajlamom a kiegyezésre. Hogy miért rendez operaelőadásokat a Művészetek Pa­lotája, az a Művészetek Palotájának dolga. Talán lesz belőle egyszer valódi kulturális intézmény, melynek karakterével éppen sokarcúsága miatt lesz érdemes foglalkozni; egyelőre csak a neosznobizmus kétségkívül kellemes építészeti monumentumát látom benne. Viszont komolyan felvetem magam­nak a kérdést: vezércsel az Opera és az ope­ra részéről, előadásokat rendezni a Művé­szetek Palotájában, vagy vezéráldozat? Any­nyi bizonyos, hogy az elvesztett helyett má­sik külső játékteret nyer így; a város közön­sége által nem csak újdonsága, hanem mondott kellemetessége miatt is kedvelt környezetbe helyezheti át együtteseit és pro­dukcióit, melyeknek önmagában véve ezzel is rendkívüliséget biztosít. Lehet azután va­lami művészileg is kihívó abban, hogy kör­nyezet és körülmények oly markánsan eltér­nek az Andrássy úti neoreneszánsz ház 125 éves operai meghatározottságától. Ott meg­kerülhetetlenül adva vagyon, amit itt meg kell teremteni: az operaszerűség. A különle­ges helyzetnek kétféle következménye lehet. Rossz produkcióról - ami ott, az eleve­ Ope­rában legfeljebb sikerületlen operaelőadás­nak minősül - itt, a mondvacsinált operában könnyen kimondjuk: nem is operaelőadás, kevesebb annál. Másfelől, ami ott jól sike­rül, az is csak operaelőadás. Itt nem opera­előadás, több annál. Operarendezők vágyál­ma. Lehet operapolitikusok vágyálma is. Opera: az az öregek számos bogarának egyi­ke; nemrégiben huszonéves Iron Maiden­rajongó ismerősöm tromfolt le a kulturális formákról ,folytatott vitánkban azzal: „fiata­lon biztos te se jártál operába". A MüPába viszont ő is eljár, és talán nem is veszi észre, ha véletlenül operaelőadásra téved be. Jel­zem, a Turandot nézőterén kimondott heavy metal-hívek elhanyagolható kisebbségben voltak jelen. Ha jelen lettek volna, tanúsíthatnák, mily hamar kifulladtak a hely „részben szceníro­zott" szellemének hiperoperai ambíciói. A mennyezeti rezonánslyukakból lecsüngő, jelképileg színezett pántlikák és másnik nem fedték el, hogy Kovalik Balázs az első felvonás egészéhez, a második aktus máso­dik képéhez, és - Liu halálbakísérését kivé- Kompromisszum Puccini: Turandot - Művészetek Palotája 2008. szeptember 16. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem PUCCINI: TURANDOT Turandot Altoum császár Timur Kalaf Liu Ping Pang Pong Egy mandarin Lukács Gyöngyi Róka István Dejan Vacskov Frank Porretta Rost Andrea Kálmán Péter Megyesi Zoltán Kiss Péter Palerdi András A Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa Karmester Stefan Soltész Karigazgató Szabó Sipos Máté Gupcsó Gyöngyvér Rendező Kovalik Balázs 2008 NOVEMBER • muzsika 33 51

Next