Muzsika, 2008 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2008-11-01 / 11. szám - TALLIÁN TIBOR: Kompromisszum
• TALLIÁN TIBOR opera K ompromisszum eredetileg annyit jelent, mint közös ígéret. A kifejezés a római jogban a bíró előtt kötött megegyezést jelölte: a felek együtt és egybehangzóan ígéretet tettek, hogy a kölcsönösen kialkudott megállapodást betartják. A kompromisszumot a dolog természetéből fakadóan egyik fél sem üdvözölheti tökéletes elégedettséggel; ha mindketten teljes egészében elérnék a megegyezésben, amire törekedtek, akkor nem is feszült közöttük valós vita. Ritka eset, hogy az eredeti célok és a megállapodás tartalma közötti eltérést egyformán fogadja könny és mosoly mindkét oldalon. Nagy-Magyarország és Nagy-Ausztria 1867-es politikai megállapodását angolul semlegesen compromise-nak nevezik. A Lajtán túliak saját vállukat veregetve Ausgleichnek mondják: a hangsúly ebben a fogalomban a kiegyenlítésre, egyensúlyra esik. A Lajtán innen kiegyezésről beszélünk, s jókorát sóhajtunk hozzá: mi mindenről mondtunk le! Holott, holott a régi Magyarország nem utolsósorban a német nyelvű közös hadsereg nemzetiségi különbségeket nem ismerő szisztémája által nyert 50 év haladékot. Nem beszélve a szókincs szórakoztató gyarapodásáról. Ki ismeri még az obsit és a hapták eredetét? Másfelől persze végül a közös külügy és hadügy vitte bele Magyarországot az első háborúba és az összeomlásba. Kompromisszumból születnek a Művészetek Palotája operaelőadásai is. Rendezőség, illetve közönség együttesen ígéri meg, hogy úgy tesz, mintha operaelőadást rendezne, illetve nézne-hallgatna. Mi célból? Gondolkodtam a Turandot részben szcenírozott előadása közben erről, s hogy ezt bevallom, tekintheti az olvasó bírálatom előzetes öszszefoglalásának: magával ragadó előadás közben nem jut időnk a gondolkodásra, érzelmi és intellektuális felismeréseink csak utólag formálódnak gondolattá. Kezdetben folytattam magamban a dohogást, melyet pár hónapja e lap hasábjain nyilvánosan kezdtem meg: minek ez a részben, miért nem harcolja ki magának az Opera és az opera, hogy adják vissza nagy befogadóképességű második játszóhelyét a Tisza Kálmán téren, de előbb szereljék fel a szcenika és akusztika minden rafinériájával, melyről igazán nem állíthatja senki, hogy adott lenne a Művészetek Palotájában. Igaz, az Erkel auditóriumát olykor illúziórombolóan nyers rézfúvóshangzások remegtették meg, de nem emlékszem, hogy valaha ültem volna azon a nézőtéren olyan süket ponton, mint amilyennek a 20. sor környéke mutatkozik Soroksáron: az első felvonás hangzásbeli és zenedramaturgiai körvonalainak kritikus elmosódottságát ennek rovására írom. Részben. Tovább elmélkedve győzött velem született hajlamom a kiegyezésre. Hogy miért rendez operaelőadásokat a Művészetek Palotája, az a Művészetek Palotájának dolga. Talán lesz belőle egyszer valódi kulturális intézmény, melynek karakterével éppen sokarcúsága miatt lesz érdemes foglalkozni; egyelőre csak a neosznobizmus kétségkívül kellemes építészeti monumentumát látom benne. Viszont komolyan felvetem magamnak a kérdést: vezércsel az Opera és az opera részéről, előadásokat rendezni a Művészetek Palotájában, vagy vezéráldozat? Anynyi bizonyos, hogy az elvesztett helyett másik külső játékteret nyer így; a város közönsége által nem csak újdonsága, hanem mondott kellemetessége miatt is kedvelt környezetbe helyezheti át együtteseit és produkcióit, melyeknek önmagában véve ezzel is rendkívüliséget biztosít. Lehet azután valami művészileg is kihívó abban, hogy környezet és körülmények oly markánsan eltérnek az Andrássy úti neoreneszánsz ház 125 éves operai meghatározottságától. Ott megkerülhetetlenül adva vagyon, amit itt meg kell teremteni: az operaszerűség. A különleges helyzetnek kétféle következménye lehet. Rossz produkcióról - ami ott, az eleve Operában legfeljebb sikerületlen operaelőadásnak minősül - itt, a mondvacsinált operában könnyen kimondjuk: nem is operaelőadás, kevesebb annál. Másfelől, ami ott jól sikerül, az is csak operaelőadás. Itt nem operaelőadás, több annál. Operarendezők vágyálma. Lehet operapolitikusok vágyálma is. Opera: az az öregek számos bogarának egyike; nemrégiben huszonéves Iron Maidenrajongó ismerősöm tromfolt le a kulturális formákról ,folytatott vitánkban azzal: „fiatalon biztos te se jártál operába". A MüPába viszont ő is eljár, és talán nem is veszi észre, ha véletlenül operaelőadásra téved be. Jelzem, a Turandot nézőterén kimondott heavy metal-hívek elhanyagolható kisebbségben voltak jelen. Ha jelen lettek volna, tanúsíthatnák, mily hamar kifulladtak a hely „részben szcenírozott" szellemének hiperoperai ambíciói. A mennyezeti rezonánslyukakból lecsüngő, jelképileg színezett pántlikák és másnik nem fedték el, hogy Kovalik Balázs az első felvonás egészéhez, a második aktus második képéhez, és - Liu halálbakísérését kivé- Kompromisszum Puccini: Turandot - Művészetek Palotája 2008. szeptember 16. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem PUCCINI: TURANDOT Turandot Altoum császár Timur Kalaf Liu Ping Pang Pong Egy mandarin Lukács Gyöngyi Róka István Dejan Vacskov Frank Porretta Rost Andrea Kálmán Péter Megyesi Zoltán Kiss Péter Palerdi András A Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa Karmester Stefan Soltész Karigazgató Szabó Sipos Máté Gupcsó Gyöngyvér Rendező Kovalik Balázs 2008 NOVEMBER • muzsika 33 51