Nagy Kalendárium, 1958

Dobi István: Mit kapott a parasztság a népi demokráciától?

Mit kapott a parasztság­ a népi demokráciától? Írta: DOBI ISTVÁN Ahhoz, hogy a mai életünket megfelelő mó­don értékelni tudjuk, szükségünk van valami összehasonlításra. Úgy gondolom, hogy azok a parasztemberek, akik október—novemberben munkájukkal és politikai magatartásukkal a népi hatalom mellé álltak, elvégeztek maguk­ban egy ilyen összehasonlítást, a mai állapotu­kat, a falu mai helyzetét összehasonlították a régivel. És ha volt is valami elégedetlenségük, sérelmük, ami legtöbbjüknek lehetett, a népi de­mokráciában való helyzetüket kedvesebbnek ta­lálták, mint a régit, és az új mellé álltak. A most ősszel sok falusi portán csináltak számve­tést gondolatban a régi és az új között, s en­nek eredményeképpen védelmezték meg a föld­reformot, küldték útjukra a hirtelenében fel­bukkant régi urakat, végezték el rendben az őszi munkát, tartották fenn a tanácsi rendszert és áldozatok árán is oltalmazták a termelőszö­vetkezeteket. Az öregek helyzete az összehasonlításnál köny­­nyebb volt. Emlékezetükben ott él a régi falu sötétsége, elmaradottsága, az embertelenül ne­héz munka, a por, a sár, a sötétség, a kulturá­­latlanság, amit úgy kellett venni, mint istentől a parasztra mért nehéz és javíthatatlan álla­potot. Nem feledték el az orvoshiányt, ami annyi­ra megkönnyítette a falusi ember útját a böl­csőtől a koporsóhoz. Ma is emlékeznek a hat osztályos elemi iskolára, amelyik a parasztgye­rekek életében néha négy osztályos sem volt, és még a négy osztályból is erős vámot szedett a szükség, mert tavasztól őszig segíteni kellett a szülőknek a mezőgazdasági munkában. Dologidő­ben bizony alig vett gyerek az iskolában, s ilyen­kor a legtöbb helyen — hogy se a tanító, se a gyerekek ideje kárba ne vesszen —, a gyümöl­csösben hernyózott az iskolakertben kapált, házimunkát végzett a gyereknép. Volt munka a faluban, amit ha jól megné­zett az ember, rájött, hogy a robotnak, az úr­­dolgának, az egykor szokásban volt tizednek valami elváltoztatott, de mégiscsak a paraszt­­embert, a szegényt terhelő formája. Az életforma és az életnek a régi rendje olyan volt, hogy igen keveseknek adatott meg a lehetőség ki­törni a keretei közül. S aki kitört, mi lett be­lőle? Hogy a faluban irigyeljék: csendőr, vas­utas, postás, altiszt valami városi hivatalban. Az idő, a távolság és legfőképpen az, hogy akkor fiatalabbak voltunk, sok mindent meg­szépít az emlékezetben. De azért 1936 őszén az emlékek és az összehasonlítások mégis a legtöbb helyen okos ítéletre vezették az embereket. An­nak a megbecsülésére, amit a népi hatalom ho­zott, ami 1945-ben a felszabadulással és a föld­reformmal kezdődött és az utóbbi évek u­t­­amott bírálható, de egészében értékes, mara­dandó alkotásaiban, a népi demokrácia intézmé­nyeiben és rendjében jutott kifejezésre. A falusi fiataloknak kevesebb lehetőségük volt arra, hogy a saját élettapasztalataik alapján ves­sék össze a régit az újjal. Hogy mégis többségük­ben józan ítélettel néztek szembe az őszi lází­­tással, a szépen kicirkalmazott, de belső tartal­mukban veszélyes jelszavakkal, azt elsősorban a falusi öregebbek javára írom, és jóleső érzéssel teszem. Elég sok panaszt hallani a fiatalokra, mert úgy mondják, könnyelműbbek, léhábbak, mulatósabbak, a családtól inkább idegenek, mint régen voltak, s ezt a faluban éppen úgy mond­ják, mint a városban. Az ellenforradalom pedig azt mutatta, hogy a parasztság körében ma is erősek, vihart állók a családi kapcsolatok, és az idősebbek helyes mértéktartása, okos példaadá­sa, az izgatással, az ellenforradalommal való szembehelyezkedése, a népi hatalomhoz való hű­sége jó és hatásos példa tudott lenni azoknak a fiataloknak, akiknek különben talán nem lett volna meg a személyes élettapasztalatuk, hogy helyesen mérlegelni tudják, mi forog kockán az ellenforradalomban. A falu tíz év alatt erősen megváltozott, és ez nem valami idegenből fakadt csodatételnek a következménye, hanem a népi hatalom, a népi demokrácia kiépülésének, megszilárdulásának és fejlődésének az eredménye. Azok a váratlan gazdasági fordulatok, amelyek a régi tőkés vl-

Next