Nagyvilág, 2001 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 5. szám - MŰHELY - Green, Julien: Napló 1928-1934
közelibbé tenné, ami felbecsülhetetlen nyereség, ugyanakkor mennyi korlátot állít fel az író számára! Az író az általa kitalált szereplők Atyaistene kell legyen, így könnyűszerrel meghatározhatja cselekvésük mozgatórugóit. De ha az egyik szereplő meséli a történetet, és mégis mintha a többiek minden gondolatát ismerné, mesterkéltté válik az egész, vége az illúziónak. Október 16. Megszakítottam a naplót, hogy lássam, így nem jutok-e előbbre munkámban. Attól tartottam, hogy életemnek apródonként, napról napra történő elmesélése esetleg könyvem megírásától rabol el értékes időt és energiát. Mégis, miután háromszor újraírtam a regény első fejezetét, kezdem úgy érezni, jó úton haladok, de nem mindig vagyok erről meggyőződve, és vannak szörnyű óráim, amikor erőt vesz rajtam a kétségbeesés. Mindezek ellenére folytatnom kell az írást, még akkor is, ha úgy érzem, rossz, amit írok, mert egy rossz oldal után gyakran jöhet egy jó. A németországi hírek elkedvetlenítettek. Zavargások a Rajna vidékén. Hogy lehet regényt csinálni, amikor háború fenyeget? Este letisztázom, amit a délelőtt folyamán írtam. Megállapítottam magamban egy munkatervet. Naponta körülbelül négy órát dolgozom a könyvön. Október 17. Ma reggel kevesebb vesződséggel járt az írás, de tartok tőle, hogy amit kínlódás nélkül írok, egyáltalán nem lesz jó. Október 19. A háborús fenyegetések pár napja komolyabbnak látszanak, mint néhány évvel ezelőtt. Eljutottam odáig, hogy elfogadtam ezt a rettenetes lehetőséget, belenyugodtam, hogy úgy éljek, hogy közben egy eljövendő katasztrófára várok. Ezt elfogadni talán az egyik legnagyobb áldozat, amit az emberi szívtől el lehet várni, de ha a legkegyetlenebbjén túl vagyunk, már nem annyira félelmetes, ami hátravan már. Október 21. A könnyű műtéten esett át. Egy árpát kellett leoperálni a szeméről. Még huszonnégy órája van hátra, utána le is veheti a kötést. A szakácsnő ma reggel, amikor észrevette, azt mondta neki: „A kisasszony kivetette az egyik szemét?” Majd így folytatja, mielőtt nővérem felocsúdhatna döbbenetéből: „Ó, kisasszony, olyan könnyű visszatenni!” Október 23. Újra láttam az Aranykon a Panthéon moziban. A terem tele előkelő emberekkel, olyanok voltak, mint valami fegyelmezetlen diákok, lehetetlen volt elérni, hogy leüljenek és hallgassanak. Megjegyzéseik, el-elfojtott kacagásuk, ami-