A nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium diplomamunkái, 2005

Vasadi Julianna: A velencei „sárga ház”

Közben megérkeztem. Az út jobboldalán nagy, sárgára festett épület. Kétszárnyú, újdond kapuja szélesre tárva. Puritán ízléssel rendezett, virágos udvar látványa fogad. Odébb gyerekek sutyorognak. Odalépek az egyik göndör hajú lánykához. - Hol találom az igazgató urat? - Tessék velem jönni! - vágja rá, és máris mutatja az utat. Az intézmény ifjú vezetője, Nagy József Barna diakónus épp egy kis csoporttal foglalkozik. Bibliaórát tart. Magam is bekapcsolódok, kivárom a végét. Aztán együtt indulunk „terepszemlére”. Az étkezde előtt tíz év körüli gyerek botlik belénk. - Ugye, nem tetszik haragudni? - néz fel kérlelően házigazdámra, majd sietősen folytatja. - Elkéstem a bibliaóráról. Mindjárt jön a testvérem is. Őt éppen kenyérért küldte el anyu... - A lánytestvéred...? - próbálom megtudakolni. - Igen. De van egy kisöcsém is. Ha nagy lesz, ő is ide fog járni, és azt mondja apu, hogy belőle papot csinál. Majd tanítja imádkozni a gyerekeket... Közlékeny kisbarátom még jószerével be sem fejezi a mondatot, máris sarkon fordul és otthonosan elkeveredik az udvaron játszadozó gyerkőcök között. Kísérőmmel leülünk egy csöndes sarokban. Leginkább gyerekekkel szerettem volna foglalkozni Milyen érzésekkel gondol vissza a kezdetekre? Egyáltalán: mi indokolta a nyitást? Miért kellett létrejönnie a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kebelében a Cigánymissziós Központnak? Három „bemelegítő kérdés” egy szuszra, és közben figyelem fiatal házigazdám arcát. Nyugodt, kiegyensúlyozott ember benyomását kelti. Odafigyel a szavakra. És csak lassan, komótosan kezdi mondókáját. Kicsit sablonosnak tűnik, ha azt mondom, hogy minden kezdet nehéz, de ebben az esetben fokozottan igaz. Miután végeztem a Partiumi Keresztény Egyetem szociális munkás-vallástanár szakán, még egyáltalán nem tudtam, mivel foglalkozom majd. Sajnos nálunk rendkívül szegényes a szociális háló, bár a fejlődésben, az utóbbi években komoly előrelépések történtek. Ennek ellenére, egy pályakezdő (főleg ha az a „pálya” még nem is körvonalazódik) fiatalnak nagyon nehéz végzettségének megfelelő munkát találnia. Az egyetemi évek alatt a leginkább a gyerekekkel való foglalkozást szerettem. Többször vittem, vittünk hátrányos helyzetű gyerekeket nyaralni, többször voltam gyakorlaton a gyermekkórházban, árvaházban. Leginkább gyerekekkel szerettem volna foglalkozni. Időközben értesültem arról, hogy a Református Egyházkerület keres egy végzett szociális munkást, akinek a cigánymisszióval kell majd foglalkoznia. Megpályáztam az állást és sikerült elnyernem azt. Egy teljesen ismeretlen helyzetbe csöppentem. Bár tanulmányaimból jól ismertem a cigány nép történetét, szociális gondjait, de teljesen mások a könyvek és a tanulás, és szinte teljesen más a tapasztalat, a valóság. Nagy kedvvel — egy kicsit azért „tartva” a rám váró feladatoktól - kezdtem a munkába.