Napi Gazdaság, 2013. június (23. évfolyam, 105-124. szám)
2013-06-03 / 105. szám
A SKODA ADTA A LEGALACSONYABB ÁRAT - PONTOSÍTÁS Lapunk május 31-ei számában a Befutó lehet a Skoda a pesti villamostenderen című cikkben szereplő ajánlati összegek mértékegységét rosszul tüntettük fel, vagyis az információnk szerint legalacsonyabb ajánlat, ami a Skodától érkezett, s amelynek az Alstom a partnere, nem 78,3 milliárd forint, hanem 78,3 millió euró volt. A második legkedvezőbb ajánlat a spanyol CAF-tól érkezett, e vállalkozás 90,4 millió eurós ajánlatot nyújtott be. Továbbra is úgy tudjuk, hogy a harmadik és negyedik ajánlat nagyon közel áll egymáshoz, a Siemens 115 millió, míg a Stadler 117,6 millió eurós ajánlatot tett. Az ajánlatok között tehát nagy a különbség, s bár nem kizárólag az ár dönt majd, szakértők szerint nehezen lehetne változtatni az ajánlati összeg alapján kialakult helyezésen. Cikkünk megjelenése után a pályázatot kiíró Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. közölte lapunkkal, hogy jelenleg az értékelési és hiánypótlási szakaszban tart az eljárás, így jogi előírások miatt a benyújtott ajánlatokban megadott pénzügyi adatok nem nyilvánosak. A benyújtott ajánlatok kiértékelésekor az ár mellett számos műszaki szempontot is figyelembe vesznek az értékelő bizottság tagjai. Feleződött a Market Zrt. nyeresége Kevesebb mint a felére csökkent a Market Építő Zrt. eredménye 2011-hez képest. A május 31-én közzétett beszámoló szerint míg 2011-ben 2,227 milliárd forint adózott eredményre tett szert a társaság - amelyből 500 millió forint osztalékot fizetett ki -, 2012 végére 972 millió forintra csökkent az adózott eredménye, amelyből 200 milliós osztalék kifizetését szavazták meg. A Market belföldi értékesítési árbevétele 2011- ről 2012-re 50,9 milliárdról 35,5 milliárdra csökkent, az üzemi tevékenység eredménye pedig 2,7 milliárdról 1,1 milliárd forintra zsugorodott. A Wallis-csoporthoz tartozó cég számos iroda, raktár, hotel és kereskedelmi beruházás mellett felépítette például az MTV Kunigunda utcai székházát, a Mercedes kecskeméti gyárának egyik épületét, dolgozott a győri Audinak, és a budapesti Music Center is hozzájuk köthető. Jelenleg többek között a budapesti Árkád bevásárlóközpont bővítésében vesz részt, elnyerte a Fradi-stadion építésére kiírt állami tendert, s a második kerületi polgármester villájának is a kivitelezője. A hírek szerint a társaság lehet a kivitelezője a bezenyei Eurovegas kaszinóvárosnak is. A Market Zrt. tulajdonosa az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Wing Zrt. NAPI ÚJ MERCEDESEK ÁLLTAK FORGALOMBA BUDAPESTEN Június 1-jén újabb ötven Mercedes-Benz Citaro 2 típusú autóbuszt állított forgalomba a VT-Transman Kft., a május elején forgalomba helyezett ötven busszal együtt így már százra emelkedik a szolgálatot teljesítő új járművek sz^^ma. A^ö^ életkora 18 év. Több 23-27 éves busz is közlekedik az utakon, és csaknem 800 húszévesnél idősebb. Tarlós István, főpolgármester a buszok bemutatóján elmondta, hogy jelenleg mintegy száz buszt, a járműpark nyolc százalékát működteti magántulajdonban lévő cég, s ez idővel 21 százalékra emelkedik. A NAP BELFÖLDÖN A NAPI GAZDASÁG 2013. JÚNIUS 3., HÉTFŐ BRÜSSZELBE ÉRT A MAGYAR LÉZERPÁLYÁZAT ANYAGA Már az Európai Bizottság előtt van a szegedi lézerközpont, az ELI-ALPS (Extreme Light Infrastructure Attosecond Light Pulse Source) nemzetgazdaságilag kiemelt projekt pályázati anyaga, így ősszel kezdődhetnek a kivitelezési munkálatok -jelentette be Tölgyesi Viktória, az ELI-HU Nonprofit Kft. EU- koordinációs igazgatója pénteken. Ezzel párhuzamosan folytatódik a beruházási szakaszra történő felkészülés. Lehrner Lóránt ügyvezető igazgató szerint néhány napon belül kiírják a közbeszerzést a kivitelezésre, az építési munkálatok pedig várhatóan ősszel kezdődhetnek meg. Az épületegyüttes 24 ezer négyzetméteres lesz, legfontosabb része az a hétezer négyzetméteres csarnok, ahol a lézeres kísérleti területet alakítják ki. Az ELI lézeres kutatóközpont a tervek szerint 2015-re épül fel. Akkorra elkészül a lézertechnológia beépítésének egy része is, és indulhat a kutatói munka. A nemzetközi kutató- és tudóscsoport munkáját segíti, hogy a lézertechnológia fejlesztése tovább folytatódik, egészen 2018-ig. A beruházás 61,3 milliárd forintból valósul meg. Gyenge évet zártak a kertévék A nagy tévécsatornák veszteségét növelné tovább a kormány reklámadóterve, többségük (néhány kivétellel) a cégbírósági adatok szerint eleve veszteségesen működött az elmúlt évben, miközben bevételük is csökkent. Vegyes képet mutat a nagy televíziók tavalyi eredménybeszámolója. Az RTL Klubot működtető Magyar RTL Televízió Zrt. például miközben veszített bevételéből, jelentősen növelte nyereségét. A tavalyelőtti több mint 29 milliárd forint után tavaly 25,8 milliárd forint bevételt hozott a cég, adózás előtti nyeresége pedig 6,6 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 2,8 milliárdos profittal. Amennyiben a korábban nyilvánosságra hozott reklámadó-tervezet szerint vezetnék be az új adót, akkor a csatorna jövedelmezősége kétmilliárd forintra olvadna, míg a büdzsé ennek kétszeresét vinné el. A cégbírósági adatok szerint a másik nagy országos kereskedelmi televízió pénzügyi eredményei ennél jóval szerényebbek, a Tv2-t működtető MTMSBS Televízió Zrt. bevételei is csökkentek, a 2011-es 16,2 milliárd forint után tavaly 14,2 milliárd forint bevételre tett szert a televízió, amelynek így is egymilliárdot meghaladó összeget kellene reklámadó címén befizetnie az államkasszába. A társaság - az ötvenmillió forint adóbefizetés után - 6,7 milliárd forintos mérleg szerinti veszteséget írt le, ami javulás az egy évvel korábbihoz képest, mert 2011-ben 8,9 milliárd forint volt a csatorna vesztesége. A Chello Central Europe Műsorszolgáltató Zrt. - amely egyebek között a Spektrum, a TV Paprika, a Minimax, a SportTV, a Film Cafe csatornákat üzemelteti - szintén reklámadó-köteles lenne. A 2011-es 7,8 milliárd forint után tavaly 10,6 milliárd forintra növelte bevételét, miközben ez a csatorna is tetemes, hatmilliárd forintot meghaladó mérleg szerinti veszteséget mutatott. (A 2011-es vesztesége 4,5 milliárd forint volt.) A Hír Televízió Zrt. is növelte bevételét, a 2011-es 8,8 milliárd forint után tavaly 9,3 milliárd forintra tett szert, miközben adózás előtti eredménye 636 millió forintól 624 millióra csökkent. A társaság 2011-ben 300, tavaly pedig 400 millió forintot fizetett ki osztalékra, s a 2011-es 107 millió és a tavalyi 59 millió forint adó befizetése után a Hír TV mérleg szerinti nyeresége a 2011-es 228 millió forintról tavaly 165 millióra csökkent. Ebben az öszszefüggésben nem értékelhető a közmédia, hisz a reklámadót a reklámbevételek után kellene fizetni, márpedig azt nem lehet tudni, hogy a közmédia ilyen bevételeit pontosan hol számolják el, a Magyar Televízió Nonprofit (MTV) Zrt.-nél vagy a Médiaszolgáltatástámogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA). Amenynyiben az MTV Zrt.-nél jelenik meg a reklámbevétel, úgy vélhetően a köztelevíziónak is fizetnie kellene, bár a televízió értékesítésből származó bevétele nem érte el az egymilliárd forintot, ám hatmilliárd forint rendkívüli bevétele volt, aminek köszönhetően több mint kétmilliárd forint mérleg szerinti eredményre tett szert tavaly. diószegi József Forrás: törvényjavaslat TERVEZETT REKLÁMADÓ Adóalap Százalék 1 milliárd forintig 0 1 és 15 milliárd forint között 1f 5 milliárd és 10 milliárd forint között 10 10 milliárd forint fölött 20 Nap: Gazdaság - A jövő fizetőeszközei - konferencia Megszűnik-e a készpénz? Időpont: 2013. június 18. Helyszín: Budapest Marriott Hotel, * 1052 Bp., Apáczai Csere János utca U. Kiemelt témakörök: tr . Tf - Kormányzati stratégia a készpénzmentes fizetésről • Az MNB-MasterCard kártyaelfogadói program megvalósulása WMii 1 • A GVH és a bankkártyapiac 'A ’C'A. ■ • Mobil bankolás / Tablet bankolás • Bankkártya mobilon - gyakorlati tapasztalatok • Online fizetések Magyarországon JmS • Új generációs fizetőeszközök rfead* • Alternatív fizetési lehetőségek terjedése Bővebb információ és jelentkezés: Telefon: +36-1/450-9699 - E-mail: konferencia0napi.hu - Web: www.napi.hu/konferencia Arany fokozatú támogató: Ezüst fokozatú támogató: Együttműködő partnerek: A k TXT BTn 11 I 7TAM C A f' I MvmiDA Pártában maradtak a balatoni kempingek A pénteki határidőre a Vectigalis Zrt. egyetlen ajánlatot sem kapott a meghirdetett 17 balatoni (LCD-s) kempingre, ami azért furcsa, mert egyre nagyobb igény van a tóparti sátorhelyek iránt. Tavaly 11 százalékkal nőtt a vendégszám, az idei foglalások pedig újabb 15-20 százalékos emelkedést valószínűsítenek. Az egykor az SCD ingatlanfejlesztő vállalkozáshoz tartozó sátorozóhelyeket úgy hirdették meg, hogy a vevőjelölteknek a becsérték minimum 70 százalékát kellett megajánlani, de úgy látszik, ez nem volt elég vonzó a befektetőknek. Az öszszesen 20 milliárdra tartott kempingek közül a legértékesebb balatonfüredi, 24 hektáros vízparti kempingre - amelyet hatmilliárd forintért hirdettek meg - sem akadt jelentkező. Pedig a város - ahogyan azt Bóka István polgármester lapunknak elmondta - szívesen tulajdonba venné a területet. A sátorozóhelyeket működtető Balatontourist Kft. adatai szerint a létesítmények üzemi szinten nyereségesek, tavaly növekvő árbevétel mellett 100-150 millió forint feletti eredménnyel zártak. Ez tette lehetővé, hogy idén a kempingek fejlesztésére és csinosítására is jelentős összeget fordítsanak: új mobil házakat telepítettek, felújították a füredi vízisípályát, kilenc kempingben pedig ingyenes wifi-szolgáltatást vezettek be. A tavalyi adatok szerint a 178 ezer vendég 27 százaléka volt külföldi - a legtöbben Németországból érkeztek -, a magyarok száma meghaladta a 100 ezret. A badacsonyi, zamárdi, siófoksóstói és keszthelyi kempingeket az SCD korábbi partnere, egy ír cég üzemelteti. Ezek eladását még nem hirdették meg. A most zárult sikertelen pályázat azt valószínűsíti, hogy a Balaton-parti kempingek idén biztosan, de vélhetően jövőre is a Balatontourist kezelésében maradnak, és a nyereséges üzemeltetés következtében folytatódnak a kisebb méretű fejlesztések is. SZAKONYI PÉTER