Napi Gazdaság, 2015. április (25. évfolyam, 63-83. szám)
2015-04-08 / 67. szám
» www.napigazdasag.hu » 2015. április 8., szerda » XXV. évfolyam 67. (6398.) szám » 340 Ft /y ^ ^ 1“ SZIJJÁRTÓ PÉTER SZLOVÁKIA ÚJ MUNKABIZOTTSÁG .2Q * 80 ] Stabilnak A gyenge euró Egyeztetnek X/70) ,■ ■ látszott jót tesz a délkelet-európai iMh# a Quaestor a gazdaságnak földgázvezetékről •jÉj&í ^ 2. 7. 4 2. " ÖTSZÖRÖSÉRE NŐHET a kártalanítás összege Törvénymódosítást kezdeményez a Magyar Nemzeti Bank (MNB) annak érdekében, hogy a Befektetővédelmi Alap (Beva) által nyújtott biztosítás összege legfeljebb 100 ezer euróra emelkedjen a jelenlegi 20 ezerről - közölte tegnap a jegybank. A Buda-Cash felszámolója közben a brókercég ügyfeleinek azt javasolta, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárásban jelentsék be polgárjogi igényeiket. ■4 2. oldal CSALTAK A SZÉCHENYI KÁRTYÁVAL Körülbelül félmilliárd forintot csalhatott ki a Széchenyi program keretében egy negyvenfős bűnszervezet - közölte tegnap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az ügylet résztvevői hamis iratokat állítottak elő és könyvelési dokumentumokkal keltették azt a látszatot, mintha cégeik jelentős forgalmat bonyolítanának le, s anyagi helyzetük rendben lenne. A Széchenyi kártyaprogramban így felvett pénzeket ugyancsak hamis iratokkal végül legálisan működő cégekhez juttatták. •46. oldal NÖVEKEDÉSI BIZONYTALANSÁGOK AZ ÓCEÁN MINDKÉT PARTJÁN A Fed a majdani piaci reakcióktól teszi függővé a kamatemelési ciklus tempóját, miközben az EKB továbbra is a gazdaság élénkítésére koncentrál - derül ki a szakemberek legfrissebb nyilatkozataiból. A tengerentúlon például egyre több jel mutat a gazdaság érezhető lassulása felé, ami elodázhatja a kamatemelést. A Fed egyelőre arra vár, mennyire lesz tartós ez a visszaesés. 47. oldal KITÖRÉS ELŐTT A MOL ÁRFOLYAMA Jelentősen javultak a fundamentumok a Mól piacán, a megugró finomítói marzs mellett már a kitermelés is bizakodásra ad okot. Az HSBC tegnap közzétett 17 500 forintos célára azonban ezzel együtt igen optimistának tűnik - derül ki a Napi Gazdaság elemzői körkérdéséből. A papír kapcsán nagy kérdés, mennyire lesznek tartósak a most jelentkező pozitívumok, illetve mi lesz a továbbra is fenyegető kockázatokkal. •49. oldal 4 Fontosabb napi adatok : dollár? euró CHF frank BUX EHHL 275,30 298,59 285,42 20462,45 Forrás Reuters, zárás 19 óra Illlllllllllll kitol 9 771217 11 55003911 llllll ll lllll ll 1 Ötmilliárd nézőt várnak a budapesti vizes vb-re A barcelonai vizes világbajnokság televíziós közvetítéseit 4,53 milliárdan nézték, két év múlva Budapestnek az ötmilliárdot kell megcéloznia - mondta a Napi Gazdaságnak Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a 2017-es budapesti vb szervezőbizottságának vezetője. A sportesemény költségvetése 85 millió dollár, vagyis hozzávetőleg 23 milliárd forint, ebből kell 2017. március 31- re felépíteni a 18 ezer férőhelyes úszókomplexumot a Dagály fürdő területén. A sportvezető szerint az egyik legnagyobb dilemma, hogy a helyszíneken mennyibe kerüljenek a jegyek. A jegyárbevétel teljes egészében a rendezőké, az erre hivatottaknak időben el kell dönteniük, hogy mi a fontosabb: a magyar sportbarátok öröme vagy a kaszsza - mondta Gyárfás, hozzátéve, hogy meg fogják találni a megoldást, még ha a külföldieknek nem is akarják áron alul biztosítani a helyeket. A jegyárakról Szabados Gábor sportközgazdász azt mondta, hogy nagyon fontos az alacsony belépési korlát, vagyis hogy az olcsóbb tikettek már 2-3 ezer forintért elérhetőek legyenek, de nyugodtan piacra lehet dobni akár 30-40 ezer forintos jegyeket is. Még ilyen árak mellett is számolhatunk legalább 100 ezer határon túli vendégéjszakával.4-5. oldal / Fotó: MTI Eredményes a szigorú ellenőrzés a MÁV-nál Több mint 16 százalékkal nőtt tavaly a budapesti közösségi közlekedési eszközökre érvényes jegyek eladása az előző évihez képest - tájékoztatta a Napi Gazdaságot a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A kereslet fokozatosan élénkült, 2010 és 2014 között összesen 21,8 százalékos volt a bővülés. A tanuló Budapestbérlet esetében pedig csaknem 16 százalékos növekedés következett be a vizsgált időszakban. Előzetes becslés szerint tavaly körülbelül 60 milliárd forint bevétele származott a BKK-nak jegy- és bérleteladásból, hárommilliárd forinttal több, mint az előző évben és közel tízmilliárddal nagyobb összeg, mint ami 2010-ben folyt be a kasszába. Az ellenőrzés hatékonyságát növelné a MÁVStart is. A vasúttársaság a kedvező márciusi tapasztalatok után Tavaly a BKK 60 milliárd forint értékben értékesített jegyeket és bérleteket áprilisban a váci mellett a ceglédi vonal járatai esetében is több jegyvizsgálót alkalmaz. A márciusi ötnapos szigorúbb fellépés a váci vonalon 6,5 milliós többletbevételt hozott. Emellett 388 esetben kellett leszállítani a vonatról az érvényes jeggyel nem rendelkező vagy a menetdíjat megfizetni nem akaró utasokat. A hatósági jelenlétnek köszönhetően minden esetben gyorsan tudtak intézkedni a vonatkísérők. 1 3. oldal /