Napi Magyarország, 1998. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-20 / 168. szám
\ I í \ vsmN | y\ NV.\ Az elmúlt négy évben a kormány igyekezett kisajátítani a hazánk és a szomszéd országok közötti „nagy békéltető” szerepét, s ezen nincs is mit csodál■ hozni, hiszen mi mással magyarázhatná a határon túli magyarok jogvédelméből szerzett siralmas bizonyítványát, mint azzal, hogy ez a jó szomszédi kapcsolatok ára. Valamit valamiért. Sokan joggal kérdezik, hogy legitim-e az ilyen magyarázat? Most kérdezzünk mást, azt, hogy igaz-e? Az MSZP 1994-es választási ígéretét, hogy rendezi kapcsolatainkat Romániával és Szlovákiával két alapszerződés formájában próbálta valóra váltani. A magyar külpolitika irányítói arra voltak büszkék, hogy a szlovák-magyar szerződés betartásáért küzdöttek. Volt is miért küzdeniük, mert az egyezségből minden fajta garancia kimaradt. Ennek beismeréseként egy időben sűrűn elhangzott, hogy a szerződések kisebbségpolitikai végrehajtása akadozik, viszont minden más téren jól megy az együttműködés. Az ilyen megjegyzések azonban az esztergomi híd tervének abortálódása után elmaradoztak. Igaz, a román-magyar alapszerződés részben Constantinescu hatalomra jutása, részben a szerződés elvárásainak teljes igénytelensége miatt valamivel könnyebben működik, mint a szlovák-magyar, de egy-egy romániai koalíciós válság elég, hogy még ennek végrehajtásán is csorba essen. Az alapszerződések megkötése tehát igazi kudarctörténet. Önmagában véve emiatt még nincs mit keseregni, hiszen a végeredmény a fontos. De mi a végeredmény? A kisebbségek kárára tett áldozatoknak köszönhetően javult-e a Magyarországról alkotott vélemény a szomszéd országokban? Ma semmivel sem ír kevésbé negatív hangnemben a szomszéd országok többségi sajtója Magyarországról és a magyarokról, mint az Antall-korszakban. Csak éppen 1994 előtt ugyanezért az eredménytelenségért sokkal kevesebb áldozatot hoztunk, mint 1994 óta. A média hangján kívül a közvélekedés sem jobb ma hazánkról a velünk határos országokban, mint korábban. Romániában a demokratikus kormány hatására lassan javulni kezdett ugyan Magyarország megítélése, de ezt a folyamatot tökéletesen derékba törték leköszönt miniszterelnökünk fölösleges kijelentései a vízumkényszer bevezetéséről. Miközben például a lengyel kormány úton-útfélen fogadkozik, hogy utolsó töltényig harcolni fog a keleti szomszédokkal szembeni vízum alkalmazása ellen (pedig Schengen nyomásának Lengyelország sem képes ellenállni), addig a mi országunk vezetői már most kilátásba helyezték az ilyen „áldásokat”, pedig a probléma egyelőre nem is aktuális. Az 1994 és 1998 közötti időszak magyar szomszédsági politikájának mérlege tehát nemhogy nem pozitív, hanem elkeserítően negatív. Kérdés, menynyiben tud kedvezőbb jövőt kínálni a mostani kormány. Csak annyiban, hogy nem hajlandó fölösleges áldozatokra a kisebbségek rovására, vagy pedig a jószomszédság területén is eredményekkel kecsegtethet? A környező államokkal kialakítandó jó viszonyt az ellenzék és a kormánypártok egyformán az első számú feladatok között tartják számon. Az egykori német „Ordnung muss sein” mintájára a magyar külpolitikában ma a „Frieden muss sein” doktrína körüli konszenzus uralkodik. A közös elv motivációi azonban nem teljesen azonosak, s ennek a következményekre is hatása van. Az MSZP és az SZDSZ érvelése lényegében kimerült abban, amit a Fidesz-koalíció sem tagad, hogy a szomszédsági kapcsolatok tehertétele nem zavarhatja Magyarország euroatlanti integrációját. Az MSZP-SZDSZ kormány ebből azt a tanulságot vonta le, hogy minden áron és feltétel nélkül teljesíteni kell az EU és a NATO napi elvárásait ezen a téren (is), így születtek az alapszerződések. A jobbközép pártok következtetése szerint viszont hosszú távú stabilitást kell teremteni környezetünkben, akár a nyugati napi sugallatok ellenében is, mert a térség jól kiszámítható nyugalma tesz minket igazán alkalmassá az EU-tagságra. Az Orbán-kormány számára ez fontos, de nem egyetlen motiváció. Legalább ilyen lényeges a magyarok és sremjínok, magyarok és szlovákok, magyarok és szerbek sok évszázados termékeny együttélésének folytatása, a magyarság felelőssége szomszédai iránt, a határon túli magyarok jóléte stb. Éppen ezért jobboldali megközelítésben akkor, és csak akkor beszélhetünk biztonságos európai beilleszkedésről, illetve kiegyezésről szomszédainkkal, ha az utóbbiba minden érintett nemzeti és nemzetiségi közösséget bevonunk. A leköszönt koalíció szemmel láthatólag választási kényszert érzett: azt hitte, hogy vagy jó szomszédi kapcsolatokat kell ápolnia, vagy a nemzetiségi jogokat védenie, a kettő együtt nem megy. Nem teljes következetességgel, de többnyire az előbbit választotta. Tisztelet persze annak a maroknyi kisebbségnek, amely teljesen esélytelen küzdelmet folytatott az SZDSZ-ben és az MSZP-ben ez ellen a választás ellen. A jobbközép gondolkodás szerint ezzel szemben a jó szomszédság és a kisebbségi jogvédelem elválaszthatatlan egymástól. Nem is két fogalom ez, hanem egy. Szomszédaink ugyanis mindaddig rettegni fognak Magyarországtól, amíg azt látják, hogy a magyar kisebbségnek oka van „fellázadni”. Éppen ezért a kisebbségi jogok megalkotása nem legyőzése szomszédainknak, hanem a velük közös győzelem záloga. A szomszéd nemzetek, a magyar kisebbségek és Magyarország csak ez a három erő, és csak együtt képes félelmektől, s éppen ezért feszültségektől mentes Közép-Európát teremteni. Miért nem értette és miért nem érti ezt a leváltott MSZP-SZDSZ kormány? Feltételezem, hogy azért, mert a programszerűen vállalt jó viszonyt leszűkítették a szlovák illetve román és a magyar kormány jó viszonyára. Márpedig amikor nálunk az MSZP és az SZDSZ hatalomra jutott, akkor Romániában Iliescu, Szlovákiában Meciar uralkodott. A Horn-kabinet az ő feltétlen támogatásukkal vélte elérni a „történelmi megbékélést”. Ez totális melléfogásnak bizonyult. Magyarország messzemenő segítséget nyújtott mindkét országban egy-egy szélsőségesen magyarellenes politikusnak, ami eleve lehetetlenné tette a megbékélést. Persze, a legjobb diplomatával is megesik, hogy téved, de 1994-ben már Iliescuról is, Meciarról is világosan tudni lehetett, hogy hogyan viszonyulnak a magyar kérdéshez. Teljes naivitás volt azt remélni, hogy ingyen osztott magyarországi támogatás fejében, úgymond megtáltosodnak. Unikum lettünk, hiszen aligha akad még egy olyan ország a világon, amely teljes következetességgel saját támadóit részesítette volna diplomáciai kedvezményekben külföldön. Pedig mindkét országban akad európai profilú, demokratikus erő, akit nemcsak saját érdekünkben, hanem szomszéd nemzeteink érdekében is támogatni lehetne. Romániában a demokratikus kormányon kívül ott van az olyan független politikai mozgalom, mint a Smaramba Enache vezette Pro Európa. Szlovákiában Carnogurski saját országa jobb európai megítéléséért akár a nagymarosi kérdésben is kész lenne elfogadni a nekünk kedvező hágai ítéletet. Meciar és Iliescu segítése mindamellett nemcsak a magyar érdekekkel ellenkezett. Mindkét személyiség neve egyegy olyan politikai tábort fémjelez, amely hátráltatja, sőt, Szlovákia esetében teljesen meg is akadályozza saját országát a nyugati felzárkózásban, s éppen ezért oroszlánrészt vállal Közép-Európa destabilizálásában. Úgyhogy a Horn-i külpolitika (nem céljaiban, de gyakorlatban) szlovák-, román- és stabilizációellenes volt. Az ilyesmiért szomszédaink körében aligha illet minket hódolat. Ehhez képest meglehetősen rossz száj ízű tréfa, amit Horn Gyula számos hasonló előzmény után nőnapi TV-interjújában is megtett az idén, hogy ő vádolta a Fideszt hazardírozással a szomszédsági politika terén. Mire támaszkodhat a jövőben egy olyan kormányzat, amely szeretné korrigálni a most uralkodó külpolitika baklövéseit? A diplomáciai sikertelenségek ellenére az elmúlt négy év során a hazai ellenzék, a határon túli magyarság és a szomszéd országok többségi társadalmát képviselő demokraták közös jövőképének kialakítáásáért több műhelyben folyt komoly és eredményes munka. A Fidesz erdélyi, kárpátaljai, felvidéki szabadegyetemein hazai politikusok s az adott ország többségi, illetve magyar kisebbségi vezetői együtt körvonalazták a megegyezés lehetőségeit. Az MDF a Közép-Európai Demokrata Fórumokra a térség országainak konzervatív pártjait hívta meg a végek Magyarságának képviselőivel együtt, hogy közösen egyengessék hazánk és szomszédaink útját az Európai Unió felé. A mérsékelt ellenzék tehát megmutatta, hogy képes megteremteni az összes érdekelt fél bevonásával a jó szomszédi együttélés és a hosszú távú stabilitás szükséges feltételeit. A jövő bölcs kormánya erre az alapra igen kiegyensúlyozott és kiszámítható külpolitikát építhet, ha Magyarország és szomszédai jó viszonyának koncepcióját a határon túli magyar közösségek vezetőivel együtt alakítja ki. A koncepció leglényegesebb összetartó eleme nyilvánvalóan Magyarország környezetének lehető legbiztonságosabb nyugati integrációja, amiben nemcsak a magyar kisebbségek és Magyarország érdekeltek, hanem szomszéd országaink is. Megvannak tehát a csírái az összefogásnak a szomszéd nemzetekkel a közös európai jövő érdekében. Adottak egy olyan stabil szomszédsági politika alapjai, amely a magyar kisebbségek támogatásán nyugszik. A SZERZŐ TÖRTÉNÉSZ L' Szesztay Ádám Magyar szomszédsági politika 1994-1998 A leköszönt koalíció választási kényszert érzett Fotó: Tatum Attila 1 1998. július 20., hétfős * Mindig ezek a keresztények... Nem árt rendszeresen bekukkantani a nagy, manipulatív hazugságok mögé. Például a baloldali és liberális sajtó lelkesen sulykolja a közönségbe, hogy Észak-Írországban a katolikusok és a protestánsok gyilkolják egymást. Mintha vallásháborúról volna szó, a keresztények szokásos gyalázatosságainak egyikéről. Ezt megszoktuk tőlük, de több a soknál, hogy a mi újságaink is átveszik tőlük a mit is? A hírt? A szóhasználatot? Észre sem veszik, hogy pontosan ugyanazt a követ fújják, amit politikai, elvi és talán szellemi ellenfeleik. Anélkül, hogy elmélyednénk az ír-angol viszony részleteiben, nem vitás, hogy Észak-Írországban nem vallásháború zajlik. Dióhéjban összefoglalva a valóság az, hogy a kelta eredetű írek belső viszályát kihasználva II. Henrik angol-normann király 1171-ben megszállta a szigetet. Azóta tart az írek függetlenségi háborúja az irgalmatlan idegen elnyomás ellen. Ennek VIII. Henrik és utódai idejében lett vallási színezete, amikor az angol egyház elszakadt Rómától, majd előbb a lutheri, majd a kálvinista nézetek hatása alá kerülvén kialakult az anglikán-protestáns felekezet. Tudniillik, az írek döntő többsége nem volt hajlandó az új hitre térni. Az ír nemesség birtokait először Vill. Henrik kobozta el, s osztotta szét az angol megszállók között. A birtokrablás még a katolikus melléknévvel felruházott Tudor Mária idejében is folytatódott. Mint ismeretes, Tudor Mária megpróbálta visszavezetni birodalmát az anyaszentegyházba. Ez azonban csöppet sem zavarta őt anglikán elődei művének befejezésében. Az írek-katolikusok számtalan véres brutalitással levert szabadságharcot vívtak. Természetesen gyakran szövetkeztek az angolok ellenségeivel. Például a spanyolokkal a XVI. században II. Jakab mellett álltak a III. Orániai Vilmos elleni háborúban, a francia forradalom idején is többször fölkeltek, sőt a két világháborúban is a németek szövetségeseit támogatták, noha semlegesek maradtak. Iszonyú kollektív büntetéseket kellett elszenvedniük, az angolokhoz képest az osztrákok amatőröknek tekinthetők. Például az írek 1705 és 1782 között törvényen kívülieknek számítottak, annak minden következményével együtt. Csak 1828-ban lettek egyenjogúak a protestánsokkal angolokkal. Írországnak 1921-ben sikerült kivívnia függetlenségét. Északírország Nagy-Britannia része maradt, vegyes, jobbára angol eredetű protestáns és ír-kelta katolikus lakossággal. Talán mondani sem kell, hogy az előbbiek töltik be a vezető társadalmi és gazdasági pozíciókat és ők ragaszkodnak ahhoz, hogy a tartomány Nagy- Britannia része maradjon. A villongások hátterében tehát egy több mint nyolcszáz esztendős gyarmati, illetve függetlenségi háború áll, annak összes következményeivel. Amit tehát vallásháborúnak állítanak be, az lényegében nemzeti fölszabadítási mozgalom. Hasonlít a magyar történelemből ismerős szabadságharcokhoz. Ezeknek is jócskán akadt vallásháborús színezete: a katolikus osztrák hatalom ellen a kálvinizmus „magyar vallássá” lett. A képlet sosem volt olyan tiszta, mint Írországban. Nálunk elsősorban magyarok harcoltak osztrákokkal, kurucok labancokkal. A Rákócziszabadságharcban túlnyomórészt protestáns tömegek küzdöttek, ám maga a nagyságos fejedelem buzgó katolikus volt. Éppen a mi némileg hasonló történelmi tapasztalatainkból okulva kellene a mai kuruc lapszerkesztőknek jobban ügyelniük arra, hogy ne vegyék át kritikátlanul a labanc kollégák minősítéseit. tv Czakó Gábor Az angol reformáció képi megjelenítése. Vili Henrik kijelöli utódját, a fiát, a későbbi VI. Edwardot. A pápából minden erő elszállt, Cranmer, az egyházi reformot támogató érsek a herceg mellett ül mint tanácsadó (Forrás: A kereszténység története, 1996.) . Vélemény Jfajd MAGYARORSZÁG * 7 Willy Ziller: Piacgazdasági kiskáté A szabadelvű rendszer ismérvei A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Svájci Menedzserközpontjának fordító diákműhelye ültette át magyarra ezt a - nálunk bízvást hézagpótlónak számító - tájékoztatót, melynek írója a korszerű liberális gazdaságszervezés eszményeivel ismertet meg. Willy Zeller a Neue Zürcher Zeitung rovatvezetője volt, hozzáértése vitathatatlan, szándéka egyértelmű: szeretné bizonyítani az általa képviselt nézetek helyességét a konzervatív és szociáldemokrata elképzelésekkel szemben. Nem tudom, vitairata meggyőzi-e a más elveket vallókat, a szabadelvűt viszont némi töprengésre készteti: mennyiben szólhatunk egyáltalán tiszta elméleti modellekről? A szerző maga is hangoztatja, gyakorlati alkalmazásuk során olyannyira keverednek a különféle elemek, hogy már „konvergenciáról” beszélhetünk, nagyon nehéz megállapítani egy-egy szisztémáról, hogy mennyiben nevezhető még ilyennek vagy olyannak. Legföljebb az egyes összetevők arányeltolódásából következtethetünk a modell elméleti-politikai színezetére. Külföldi olvasóját mellbevágja az a - helybéli szemében talán fel sem ötlő - ellentmondás, hogy a par excellence szabadelvű Svájc és az (állítólag) liberális elveken kiépült nemzetközi gazdasági és politikai együttműködésrendszerek szembekerültek egymással. Mind Zeller szövegének, mind Odor László volt svájci nagykövetünk kitűnő magyarázatainak refrénje, sajátos helyzeténél fogva Svájc kivétel. Nem csatlakozik az EU-hoz, nem lép be gazdasági tömörülésekbe, és semmi olyat nem tesz, amivel polgárainak szabadságát, önállóságát, érdekeit sértené. Vagyis ésszerűen jár el inkább, semmint konzekvensen, ami legjobb esetben is pragmatizmus csupán, és nem elvi politika, jelesül liberalizmus. Akkor pedig - kérdezzük hökkenten - mi fán terem az? Mi tagadás, ahogy valamennyi ország polgársága, kivételre érdemesnek tartjuk magunkat is. De kire vonatkozhatnak így a protekcionista intézkedéseket fölszámoló szabadkereskedelmi előírások? Akárhogy is van, érdemes végiglapozni ezt az alig hatvan oldalas füzetkét, hátha derengeni kezd végre, hogy mennyire ismeretlenek a lépten-nyomon hivatkozott elgondolások, és micsoda félreértések nevében tusakodunk vadul. (Svájci Helsinki Szövetség és a Vontobel Alapítvány kiadása Bern-Zürich 1995) £/dlAW* Jfa/u MAGYARORSZÁG Főszerkesztő: D. Horváth Gábor • Főszerkesztő-helyettes: O. Kovács Attila Lapszerkesztők: Császár Attila, G. Fehér Péter, Jenik Péter Szerkesztőség: 1091 Budapest, Üllői út 51. Telefon: 216-1274. Telefax: 215-3197 Levélcím: 1450 Bp. 9. Pf. 74. • E-mail: mahir@mail.elender.hu Interneteim: http://www.napimagyar.hu/ Kiadja a MAHÍR Lapkiadó Kft. Felelős kiadó: dr. Győri Tibor ügyvezető igazgató Lapigazgató: Lovas Lajos Terjeszti a Hírker Rt., a NemzetiHírlapkereskedelmi Rt. és a regionális részvénytársaságok, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlapelőfizetési és Elektronikus Posta Igazgatósága (HELP). Előfizethető a hírlapkézbesítőknél, vidéken a postahivatalokban, Budapesten a HELP ügyfélszolgálati irodáinál, valamint a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (1089 Budapest Vill., Orczy tér 1.) Levélcím: Helir, 1900 Budapest, Orczy tér 1. Telefon: 303-3441, 303-3442, telefax: 303-3440, közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank és Takarékpénztár Rt. 11991102-02102799 pénzforgalmi jelzőszámon Előfizetési díj egy hónapra 965 forint, negyedévre 2895 forint, fél évre 5790 forint, egy évre 11 580 forint Hirdetésfelvétel: MAHIR Press Média Kft. 1075 Budapest, Wesselényi u. 8., Telefon/fax: 342-6132 Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Vidék ISSN: 1418-08 3; Budapest ISSN: 1418-04 3 X