Napi Magyarország, 1999. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-16 / 13. szám

MAGYARORSZÁG Múzeumi rekord A főváros egyesítésének 125. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi kiállítás látogatóinak száma megközelítette a kétszázez­ret, ezért a nyitva tartást a Buda­pesti Történeti Múzeum február 8-ig meghosszabbította. F. Dózsa Katalin főigazgató­­helyettes az MTI-nek elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Galéria, az Iparművészeti Múzeum, Buda­pest Főváros Levéltára és a többi társintézmény, amely időszakos kölcsönzéssel segítette a várbeli bemutató sikerét, készségesen hozzájárult a nagy értékű műtár­gyak további bemutatásához. A főigazgató-helyettes kitért arra, hogy az Egy nagyváros szü­letése - Buda, Pest és Óbuda az egyesülés idején című pano­­ramikus kiállítást az utóbbi hóna­pokban egyre többen tekintették meg. Mint mondta: látogatóik szá­ma az előző évek viszonylatában is rekordnak számít. F. Dózsa Katalin beszámolt ar­ról is, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozatában nyitják meg a Búcsú a hangos XX. századtól című bemutatót a látogatók előtt. Májusban a francia főváros di­vatmúzeumának anyagából nyílik kiállítás Párizsi módi és kellékei címmel. A közönség kétszázötven XVIII-XX. századi ruhakiegészí­­tőt, közöttük cipőket, legyezőket, napernyőket tekinthet meg a Bu­dapesti Történeti Múzeumban. Mehta Münchenben Zubin Mehta a Bajor Állami Operaház új főzeneigazgatója. A világhírnek örvendő karmester az 1998-1999-es évadban a Trisztán és Izolda, az Aida, A bűvös vadász, a Figaro házassá­ga, a Tosca, a Traviata, a Nibe­lung gyűrűje, az Otello és A de­nevér előadásait vezényli. Johann Strauss nagyoperett­jét hamarosan - februárban - négy alkalommal Fischer Adám is dirigálni fogja. Kultúra ír skótok a Freyungon Az a hatalmas épületegyüt­tes ugyanis, amely a mai Bécs­­ben a Freyung (menedék) tér, a Schotten Gasse és a Renn Gasse háromszögében áll, és a Schottenstift (Skót Alapítvány) nevet viseli, a hozzá kapcsoló­dó templomot pedig Schot­tenkirche (Skót templom) né­ven ismerik, egyáltalán nem skót, hanem ír eredetű. Akkor viszont honnan a név? A történet a XII. század köze­péig nyúlik vissza. II. (Jasom­­irgott) Henrik babensbergi her­ceg ebben az időben tette szék­városává Bécset, s ide helyezte udvartartását is. A tanácsra, hogy telepítsen a városba szer­zetesrendet is, mert az kell a székvárosi ranghoz. Henrik a legkézenfekvőbb megoldást vá­lasztotta: Regensburgból, gyer­mek- és ifjúkora városából Bécsbe hívta az ott régebben rendházat alapított és Írország­ból érkezett Szent Jakab-rendi atyákat. Írország neve azonban a latinban Scotia Maior , azaz Nagy Skócia­­ volt, s így, egy félreértelmezés folytán lett az ír atyák által 1155-ben építeni kez­dett monostor skóttá. Az épület ekkor még jóval kívül volt a vá­rosfalon. A barátok kertészetet, gyümölcsösöket, istállókat tele­pítettek és építettek a monostor körül. A térség a déli oldalon azért kapta a Freyung nevet, mert aki esténként már a város­kapuk bezárása után érkezett, s így nem juthatott be a városba, itt menedéket talált. Ez később menedékjoggá fejlődött: a ko­lostor és a templom kapuján be­lül nem lehetett üldözni senkit. Az ír Jakab-rend helyére az 1410-es években német bencé­sek jöttek. Az írek 1200-ban fel­szentelt bazilikája akkor már a múlté volt. Egyszer porig égett, s amikor újjáépítették, egy föld­rengés rongálta meg a román stí­lusú templomot. Ezért aztán 1455-re újjáépí­tették, de már gótikus stílus­ban. Száznyolc­van év múlva azonban össze­omlott a főto­­rony, maga alá temetve a szen­télyt. Ezután ala­kult ki a barokk templom- és épületegyüttes, amelyet aztán az 1826-1832 kö­zött megint - a jelenlegi formá­jára - átépítet­tek. Ez a sok épí­tés sem tudta azonban meg­változtatni a ha­gyományt: a bé­csiek ma is Schottenkirche és Schottenstift néven emlegetik. A templomokban és a mo­nostorban - főleg az 1400-as években - számos rendkívül je­lentős képzőművészeti alkotás kapott helyet. Híresek voltak azok a festett szárnyas oltárok, amelyeket 1469 és 1480 között festett egy mester, akit csak úgy ismerünk: a bécsi skótok mestere. Huszonnégy képet festett, s ebből huszonegy átvé­szelte a zivataros évszázado­kat. Ezek ma a Schottenstift épületegyüttesében lévő kép­tárban, a főapáti rezidencia ter­meiben láthatók igen sok más, főleg a barokk korból származó festmény, kegy- és liturgikus tárgy, dombormű és szobor tár­saságában. Nemrég teljesen újrarendez­ték az anyagot, és most, érthető módon, a bécsi skótok mesteré­nek a legjobb németalföldi mesterekkel vetekedő oltárké­pei kerültek a főhelyre. Ezek érdekessége a stílus, a Van Eyck fivéreket idéző jegyeken túl, hogy a bibliai jeleneteket, ese­ményeket, személyeket ábrázo­ló képek hátterében a korabeli Bécs - de nemcsak Bécs, ha­nem más városok, így Krems - látképe ismerhető fel. A Mene­külés Egyiptomba háttere a leg­egyértelműbb: a szamárháton ülő, a kisded Jézust ölében tar­tó Mária és a szamarat vezető, idős, ősz hajú, ősz szakállú em­bernek ábrázolt József mögött, a távolban világosan kivehető a Stephansdom tornya, a városfal bástyái és a Schottenstift tömb­je a tornyokkal. Csaknem pon­tosan meghatározható a néző­pont is, ahonnan a mester ezt látta: vagy a Jubiläumswarte, vagy a Heuberg oldalában ült, de kissé közelebb hozta a város képét a valódi távolságnál. Az új kiállítás a Freyung felől látogatható csütörtökön, pénte­ken, szombaton és vasárnap dél­előtt. T. I. Menekülés Egyiptomba - a háttérben az 1460-as évek Bécse Harmónia a pódiumon Beszélgetés Vigh Andrea hárfaművésznővel Külső és belső harmónia, sze­mélyes kisugárzás, lendületes és egyben költői előadásmód - csak néhány szó Vigh Andreáról és előadó-művészetéről. Választott hangszere specialitásáról, a pá­lyakezdésről és művészi pályája alakulásáról beszélgettünk a ha­zai és nemzetközi koncertéletben méltán sikeres hárfaművésznő­vel. - Ez a hangszer különleges hangzás előcsalogatására képes, és emellett megjelené­sében is esztétikus, vonzza a szemet. - Valóban. Nekem a nagy­apám segítségével sikerült szert tennem az enyémre. Érdekessége, hogy hétféle fából készült. Igazi jelentősége a rezonánsnak van, ez képezi a hangot, de azt, hogy az milyen fából készül, a hangszer­gyártók titokban tartják. A külön­böző elemek, a nyak, a hátlap, az oszlop minden hangszeren eltérő lehet. Egyéni igények és ízlés alapján készítik el. Még méretben is van különbség. Természetesen ilyenformán minden hangszernek eltérő a hangzása is. A hárfán egyébként nagyon sok mindent le lehet játszani, de például gyors kromatikus mozgásra nem alkal­mas. Ami még speciális ennél a hangszernél, hogy szállításnál ügyelni kell arra, hogy a fellépés előtt „legyen ideje” akklimatizá­­lódni. - Hogyan esett a választása erre a hangszerre? Nehéz volt a pályakezdés? - Több évig tanultam zongo­rázni, de először nem zenei pályá­ra készültem, mert sok minden érdekelt. 14 éves koromra érlelő­dött meg bennem, hogy mégis­csak a zene a legfontosabb szá­momra. Technikailag azonban éreztem: nem tartok ott, ahol azok, akik céltudatosan készültek erre a pályára. Ekkor a III. kerüle­ti zeneiskola igazgatója ajánlotta, hogy próbáljam meg a hárfát. A felvételi vizsgán azután alkalmas­nak találtak, és így a Bartók Béla Zeneművészeti Szak­­középiskola növen­déke lettem. -A konzervatóriu­mot Rohmann Hen­riknél kezdtem. Ő a mai napig meghatá­rozó tanáregyénisége az életemnek. Fan­tasztikus tartást adott növendékeinek, na­gyon nagy szeretettel tanított. Másodévtől Mercz Nóra oktatott, és nála érettségiztem hárfából. A Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főiskolán pedig Lubik Hédi tanárnő növendéke voltam. A diplomaszerzés évé­ben nem hirdettek ugyan állást végzős hárfásnak, de nem szomorkodtam, szí­vesen elmentem taní­tani szolfézst Dunaúj­városba, ahol beindí­tottam egy hárfa tanszakot is. Ké­sőbb, sikeres próbajáték után a MÁV-szimfonikusok hárfása let­tem. Szép emlékeim vannak erről az időszakról, jeles karmesterek­kel dolgoztam együtt. Majd há­rom évig a Fesztiválzenekarnál voltam. Óriási segítségemre volt, amikor a Magyar Rádiónál kate­góriát játszottam. Ez egyfajta mi­nősítés, utána a művész jogot sze­rez évente egy élő adásra. Egy szerencsés véletlen indította el le­mezfelvételeim sorát. A Capric­cio világterjesztési jogú lemezki­adó cég fiatal, még nem befutott muzsikusokat keresett, egy zon­goristát és egy hárfást. Várjon Dénes volt a zongorista és én a hárfás. Az első két lemeznek ak­kora sikere volt, hogy elindult az a folyamat, amely máig tart. A szó­lista pályának meghatározó ele­me, hogy egy művésszel lemez­­felvételek is készüljenek. Nos, ezen a téren igazán nem panasz­­kodhatom. Világszerte eladott le­mezeim száma és egy két évvel ezelőtti koncert a Fesztiválzene­karral - Kocsis Zoltán vezényleté­vel, amikor szólistaként Debussy Két táncát játszottam - indította el a szólista pályámat. - Egyenletesen felfelé ívelő, sikerekben bővelkedő elő­adó-művészi pálya az öné. Nem biztos azonban, hogy a tehetség és a szerencse ma­napság elegendő. - Nyilván a tudás és a szeren­cse sem mindig elég önmagában. A jó bornak is kell cégér. Fontos, hogy az emberek tájékozódjanak a dolgokról a sajtóból, a televí­zióból, a rádióból. - Hogyan látja zeneakadé­miai növendékeinek jövendő karrierjét? Lesz-e számukra is bizonyítási lehetőség? - Biztosan állíthatom, hogy igen. Gyakorlatilag folyamatosan dolgoznak zenekaroknál. Tévhit az, hogy a hárfásoknak rosszabb a helyzetük, mint a többi hang­szeresnek. Az az igazság, hogy több a munka, mint ahány státus van. Ha egy zenekarban például egy hárfás státus van, az nem je­lenti azt, hogy egy hárfára van szükség. A romantika korában, a századfordulón és a XX. század­ban a zeneszerzők számtalan, hárfát is megszólaltató művet ír­tak, de a maiak is előszeretettel komponálnak a hangszerre. Ki­mondhatatlan örömmel tölt el, hogy például Vukán György írt ki­fejezetten a számomra egy hárfa­versenyt, amit a következő kon­certszezonban fogok bemutatni. Nagy megtiszteltetés a számom­ra, és a hangszerirodalmat is elő­reviszi. De szinte valamennyi mai magyar zeneszerző szívesen komponál hárfára, ha nem is min­dig szólóművet, de a kamarazenei darabokban szerepeltetik. Vissza­kanyarodva a hangszer sajátossá­gaihoz, ez nem véletlen. Renge­teg színt lehet előhívni belőle. Szeretik kihasználni azt a tulaj­donságát, hogy két húr ugyanazt a hangmagasságot tudja produ­kálni a pedálok segítségével. A közönség is lelkesedik érte, ezt érezni lehet a koncertek után. Re­mélem, szeretettel fogadja a hall­gatóság a legközelebbi hangver­senyemet is január 16-án, szom­baton, azaz ma este a Zeneakadé­mián, amelynek egyik újdonsága, hogy először játszom együtt Onczay Csaba gordonkamű­vésszel. Partnerem lesz még Hor­gas Eszter fuvolaművész és Gu­lyás Dénes. A műsoron szereplő táncokról annyit, hogy szándé­kom szerint a farsang hangulatát idézik majd fel. - Három új lemez felvételére kérte fel a Capriccio Kiadó. Folyamatosan koncertezik egész évben. És készül egy szenzációs rendezvényre... - Gödöllőn lesz októberben egy nemzetközi hárfás fesztivál. A gödöllőiekkel közösen szervez­zük, és szeretnénk, ha 2000-re ki­sarjadna ebből az eseményből az első magyarországi nemzetközi hárfaverseny, nemzetközi zsűrivel. Kál­mán Gyöngyi Fotó: Felvégi Andrea A SZÍNHÁZ ARCAI A magyar színház helye a nagyvilágban Sorozatunkban a közelmúlt valamelyik aktuális eseményéhez kapcsolódva, színházi alkotókat kérdezünk arról, hogy változó világunkban milyennek látják a hazai színjátszás helyzetét. E számunkban a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) nemrégen kine­vezett magyarországi elnökével, Nagy András drámaíróval be­szélgettünk a szervezet munkájáról és terveiről.­ ­ Jelölőbizottság állította össze azok névsorát, akiket al­kalmasnak találtak az ITI ma­gyarországi tagozatának elnök­ségi posztjára. Szempont volt, hogy a jelöltek rendelkezzenek valamifajta életművel, emellett előnyt jelentett, ha az illető olyan foglalkozást űz, amely mellett marad szabad kapacitása az el­nöki teendők ellátására, de nél­külözhetetlen feltételnek számí­tott több világnyelv ismerete is. Nem pályázat útján, hanem fel­kérés alapján összeállított listáról választott az MTI legfelső vezetése, ezért még megtiszte­­lőbbnek érzem a felkérést. - Milyen feladatai vannak a szervezetnek? - Valamiképpen ajtót kell nyitnia a világra, s ápolnia a nemzetközi színházi kapcsolato­kat, a színészképzéstől, a drámai művek cseréjén, a díszletterve­zők, külföldi bemutatásán át az oktatásig. A folyamat kétirányú, hiszen nemcsak magyar szakem­berek külföldi utazásában segí­tünk, hanem más országok kuta­tóit, kritikusait és alkotóit is rendszeresen látjuk vendégül. Több mint nyolcvan szakmai tagszervezet alkotja az ITI-t, amelyek elsősorban kapcsolat­­rendszerükkel segítik az érdeklő­dőket. - A frankfurti könyvvásáron hazánk kapja a főszerepet. Készül-e az eseményre vala­milyen rendezvénnyel az ITI? - Igen, a szervezők rendelke­zésünkre bocsátottak egy keret­összeget, amelyből összeállítha­tunk egy Magyarország színját­szását bemutató kötetet. E mel­lett - lévén a színművészet első­sorban vizuális műfaj - szeret­nénk elkészíteni egy video­­anyagot az évad bemutatóiból, s ezt eljuttatni a külföldön székelő magyar intézetek számára, illet­ve tervezzük egy információs bank felállítását is a színházi in­tézetben. Rendkívül fontos, hogy megfelelő képet tudjunk kialakí­tani színjátszásunkról, amire ki­váló lehetőséget kínál a frankfur­ti könyvvásár. - Milyen kép él külföldön a hazai színházi életről? - Hosszabb időt töltöttem Amerikában, s hazudnék, ha azt mondanám, hogy a magyar szín­játszás bármilyen értelemben je­len lenne az ottani köztudatban. Az érdeklődök ismernek viszont egy-egy alkotót, társulatot, így például Ascher Tamás, vagy Bozsik Yvett, a Katona József Színház, illetve a Sámán Színház neve és munkássága sokak szá­mára ismerős. - Mennyire ismert külföl­dön a kortárs magyar szín­­műirodalom­? - Németh Ákos komoly sike­reket aratott német nyelvterüle­ten, Nádas Péter Franciaország­ban, de Spiró György, Schwajda György és Szakonyi Károly mű­veit is többször tűzték műsorukra külföldi társulatok. Néhány éve megjelent egy angol nyelvű drá­­maantológia-sorozatban négy hazai szerző - Németh Ákos, Kárpáti Péter, Szilágyi Andor és jómagam - egy-egy darabja. Fontos feladatnak érzem, hogy a létező műveket eljuttassuk külföldi kultúrintézetekbe, könyvtárakba és könyvesbol­tokba. Ditzendy Attila Fotó: Somoskövy Béla Közlemény Az Országos Rádió és Televízió Testület 1998. december 18-án döntött a 280/1998. számú határozatával kiírt - a műsorszolgáltatók magyarországi gyártású közszolgálati műsorszámai készítésének támogatására - pályázatai kedvezményezettjeiről. 1. Játékfilm, televíziófilm, televíziójáték, televíziós játékfilmsorozat Műsorszolgáltató Produkció rendezője, címe Támogatás összege Duna TV Rt. Szőke András: A másik meccs 10 000 000 Ft Duna TV Rt. Sopsits Árpád: Torzók 40 000 000 Ft Duna TV Rt. Gothár Péter: Passzport 20 000 000 Ft Duna TV Rt. Fésös András: Balra a nap nyugszik 20 000 000 Ft Radiant Rt. Szőnyi G. Sándor: Erdélyi novellafü­zér 9 500 000 Ft HBO Rt. Sas Tamás: Dalok a labdatérről 20 000 000 Ft MSat Rt. Korcsmáros György: Színház a kulisszák mögött 20 000 000 Ft Első Csabai Televíziós Rt. Deák Krisztina: Jadviga párnája 40 000 000 Ft Első Csabai Televíziós Rt. Lapzárta 5 500 000 Ft Magyar RTL Televízió Rt. Tímár Péter: 6:3 15 000 000 Ft Magyar RTL Televízió Rt. Koltai Róbert: Ámbár tanár úr 10 000 000 Ft 2. Animációs film Műsorszolgáltató Produkció rendezője, címe Támogatás összege Duna TV Rt. Cakó Ferenc: A négy évszak 2 486 500 Ft Duna TV Rt. Cakó Ferenc: Kövek 2 835 000 Ft Duna TV Rt. Szoboszlay Péter: Száz éve történt 10 000 000 Ft , 1999.január 16., szombat

Next