Napjaink, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1980-02-01 / 2. szám

12 HORVÁTH PÉTER Bög­re M­enténé nagyobbik fia, Mente András, Bögre — nem emlékezett, miért ragadt rá ez a név, csak annyit tudott, hogy akkor kapta, amikor öccse a Köcsög nevet — az ablak felőli padsor­ban ült, ott is az ablak melletti helyen, Büki Feri mellett, a negye­dik sorban. Nem tudott figyelni. Bertekné, a szikár, korán meg­őszült magyartanárnő néha megpördült a sarka körül, ilyenkor meg­szűnt a sustorgás, Macóék is a dolgozatfüzetük fölé hajoltak az utolsó padban. MILYEN EMBER A PADSZOMSZÉDOM? JELLEMZÉS. A tanárnő átnézett Szolimán Jolán válla fölött Varga Editre, a kerületi pártház gondnokának vékony, szőke kislányára, ki foga közé hara­pott tollszárral méregette Szolimánt, amint az sebesen rótta a soro­kat: AZ ÉN PADSZOMSZÉDOM JELLEMTELEN EMBER. A tanárnő tovább sétált a csendben, megállt az ablaknál, és kibámult a hóval takart tájra. Piszkafa lába volt, nem úgy, mint a biológiatanárnőnek, akire Macó rányitotta a tanári ajtaját, amikor az éppen Gúzsával, a rajztanárral csókolódzott. Azóta nem szabad bemenni a tanáriba, csak a nagyszünetben, hogy ne zavarják a nevelők munkáját. A Szo­­limánnak jó lába van. Járni, mondjuk, lehet rajta. Anyának is jó a lába. Laci szerint bombajó. Bombajó, mikor a zene olyan lázító, bombajó! — Mente, miért nem dolgozol? Bögre felkapta a fejét, a tanárnő mellette állt, és nézte. Nem ha­ragosan, nem számonkérőn, csak kíváncsian, és Bögre minden te­kintet közül ezt utálta a legjobban. Ha úgy néztek rá, mint valami csodabogárra. Pedig igazán nem volt rajta semmi különös. Arról se tehet, hogy az anyja színésznő a városi színházban, meg arról se, hogy az apja nem lakik velük, mert még Szegedről el kellett utaznia Romániába, ami persze egy jó nagy hazugság, mert egyáltalán nem ment messzire, csak a Mars tér túloldalára, a Csillagbörtönbe, de ennek is ő, Bögre itta meg a levét, a srácok megkergették, üvöltöt­tek utána: TE SÖTÉTBEN BU­JKÁLÓ ELLENFORRADALMÁR, RESZKESS! És ő bezárkózott a fáspincébe, és tényleg reszketett, míg hálistennek el nem vették tőlük a szegedi lakást, hogy el kellett költözniük. — Gondolkodom — felelte, és nem tette hozzá a kötelező „tanár­nő, kérem”-et, csak visszafordította a tekintetét a füzetére. MILYEN EMBER A PADSZOMSZÉDOM? JELLEMZÉS. Oda írta alá, hogy I. VÁZLAT: 1. BEVEZETÉS. Lassan rajzolta a betűket, míg a tanárnő tovább nem sétált a padsorok között. Próbálta összeszedni a gondo­latait, tekintete ide-oda ugrált a teremben. Elolvasott néhányat az üveglapokra festett jelmondatok közül: HASS, ALKOSS, GYARA­­PÍTS, S A HAZA FÉNYRE DERÜL! TANULNI, TANULNI, TANUL­NI! DOLGOZNI CSAK PONTOSAN, SZÉPEN, AHOGY A CSILLAG MEGY AZ ÉGEN, ÚGY ÉRDEMES! Hiába próbálta fegyelmezni ma­gát, noha nagy gyakorlata volt az önnevelésben. Régebben Anya min­dig rászólt: NE A LÁBADDAL IZÉLD AZT A FELMOSÓG­ONGYOT! MIÉRT NE? — vágott vissza akkoriban, nem fért a fejébe, miért kellene lehajolni, ha egyszer lábbal is lehet. Aztán egyszer csak azon kapta magát, hogy négykézláb mossa fel a követ (ez még Mis­kolcon történt, ahol volt kő, amit fel lehetett mosni). Azóta igyek­szik mindenben megfelelni Anyának, így legalább nincs lelkifröccs, hogy KISFIAM, ÉN MINDENT MEGTESZEK ÉRTETEK, BETEGRE GÜRCÖLÖM MAGAM, SEMMI SZÓRAKOZÁSOM, PEDIG MÉG FIATAL VAGYOK! Ha az ember nem pofázik vissza, akkor békén hagyják, és ő gondolhat, amit akar, mint ahogyan a Karikás Endre énekli A mosoly országában, MOSOLYGÓ NÉZÉS ÉS JÓLNEVELT ARC, MÖGÖTTE FÁJHAT AKÁRMILYEN HARC, MÖGÖTTE VÉ­­REZHET A SZÍV IS.. . Amikor ide költöztek (egyébként fix, hogy a Laci miatt kellett eljönni Miskolcról, mert őt kirúgták az állásá­ból), a srácok folyton gúnyolták: NA, TE HÜLYE SZÍNÉSZ, NEM MERSZ FELMÁSZNI A KÖTÉLRE?! Pedig ő nem színész, utálja a színházat, és tök igaza van a Büki Ferinek, amikor azt mondja, hogy A SZÍNÉSZET NEM MUNKA, AZ ÉN ANYÁM IS KURVA, DE NEM VENNE FÖL MASKARÁT! Ügyetlen volt, félt a kötélmá­szástól, a szekrényugrástól, de attól még jobban, hogy a többiek ki­röhögik, ezért kényszerítette magát, hogy ne gondoljon arra, mi lesz, ha elvéti az ugrást és eltörik a karja, vagy leesik a kötélről, és kampec. Erősen koncentrált a dobbantásra, a lendületre, a fogásra, és ő csodálkozott a legjobban, amikor ugyanúgy repült át a torna­szekrény fölött, mint Macó, a legjobb tornász az osztályban. Meg­tanult rondán beszélni is, mert körötte mindenki káromkodott és furcsa kötőszavakat használt. Otthon seprűnyelet kötött a hóna alá, hogy kiegyenesítse a hajlott hátát a lúdtalpa miatt, és nem foglal­kozott olyasmivel, ami a többiek szemében marhaság, mint mondjuk az olvasás, bár a NŐK VÉDELMÉBEN-t ő is végignyálazta a budi­ban, amikor az idősebb Farkas behozta a könyvet a suliba. És meg­tanulta, hogy ne legyen különvéleménye semmiről, meg hogy A TA­NULÓ CSAK A TANÁR KÉRDÉSÉRE FELEL, ahogy Mancika ta­nárnő mondja, és igaza van neki. Olyan sikeresen váltottam meg magát — mert nem ilyen volt, nem ilyen! —, hogy még a legnagyobb vagányok is befogadták maguk közé, és tavaly, amikor Anya fél évre beíratta a napközibe, hogy ne csavarogjon annyit, délutánon­ként maga köré gyűjtötte a srácokat és mesélt nekik. Hazudott. Tud­ta, hogy hazudik, és a többiek is tudták, mégis úgy tettek, mintha minden szavát elhinnék, amikor például arról mesélt nekik, hogyan csinált a barátaival —• akik nem is voltak — tengeralattjárót a Ba­­­latonon — ahol soha nem járt —: két ladikot egymásra fordítva összeragasztottak, két hordót erősítettek a hajó oldalára, szivattyús hordókat, teleszivattyúzták őket vízzel, és a hajó lemerült. Az eve­zők vízhatlan lyukon bújtak ki a tengeralattjáróból, és volt persze periszkóp is — a periszkópot olyan részletesen írta le nekik, hogy Paja, akivel a legjobb viszonyba keveredett, odahaza csinált is egy periszkópot, ami működött. Attól kezdve mindent együtt bütyköltek a Pajával, detektoros rádiót, szikratávírót, telefont meg rakétát, ami ugyan nem repült fel, mégis úgy mesélték mindenkinek, hogy fel­szállt, és amikor nyilvános felrepítést kellett rendezni az utcán, Pa­­jának leégett a haja, ettől viszont még nagyobb hitelt kapott minden szavuk, hírből ismerte őket az egész környék. UGYE, TE VAGY A BÖGRE? — szólították meg ismeretlen srácok, és ez jó volt, nagyon jó, soha nem maradt egyedül. A jótanulók tisztelték, mert még náluk is jobban tudta a ma­tematikát és a mértani, egyszerűen nem kellett tanulnia, mégis tudta és érdekelte is a dolog. Ezt Hrabovszkinénak köszönhette, ennek a kétmázsás özvegyasszonynak, akit a lányán és a matematikán kívül csak a nyomozás érdekelt. Mindent kinyomozott az iskolában, ello­pott körzőket, tollakat, tolltartókat, de még a radírgumikat is, ha­misításokat leplezett le, hiába hazudtak neki, átlátott mindenen. A srácok nagymesterei voltak a hazudozásnak és a hallgatásnak, főleg a hallgatásnak, de Hrabovszki tanárnő még náluk is jobban tudott hallgatni, csak nézett rájuk némán, mint a kígyó, a matematikus szemeivel, és a srácok előbb-utóbb kitálaltak neki, mert ő nem olyan rossz szöveggel jött, mint a Petya tanár úr, hogy MONDD MEG SZÉPEN, KI VOLT AZ, A KÖZÖSSÉGNEK TESZEL SZOLGÁLATOT EZZEL! Hrabovszki tanárnő csak hallgatott, mert ehhez nagyon ér­tett, akár a mértanhoz, ahhoz még kedvet is tudott csinálni. Bögre nem értette, miért érdekli úgy, hányféle adat kell egy négyszög megszerkesztéséhez, mégis érdekelte, és valami húszféle adategyüt­test hozott össze, egy hosszú, egy külső szög, egy belső szög, egy átló, meg ilyesmiket. A vagányok is tisztelték ezért a tudományáért, mert ez nekik magas volt, marha magas. A legjobban a történelmet rühellte meg a földrajzot, de főleg a történelmet az évszámok, a ki­rályok meg a csaták miatt, mert ki nem szarja le, hogy mikor volt a mohácsi vész. Az irodalom se érdekelte, se az eszmei mondani­való, se a metafora, a PAJKOS ÁLOM PILLANGÓ KÉPÉBEN. A Toldiból csak a Farkaskalandot olvasta, a rímpárok közül meg csak a RÓKALELKŰ BÁTYA, KI A TÁNYÉRT VÁLTJA maradt a fe­jében. Fogalmazást szeretett írni, bár a tartalomra majdnem mindig egyest kapott, vagy értéktelennek minősítette a dolgozatát Bertekné, mint legutóbb a VASÁRNAPI KUTYA címűt. Igaz, ő maga se értette egészen, miről is szól a mű, és nem volt benne HÁRMASEGYSÉG, csak egy kutya, aki vasárnaponként körberepüli a templomot, aztán lezuhan és megdöglik, de a következő vasárnap újraéled. Ez va­lahogyan az eszébe jutott, hát leírta, mert mindenki arról írhatott, amiről akart. Büki Feri arról készített értekezést, miért nem szabad lopni, a lányok az osztályteremről csináltak leírást, Macóék egy foci­meccsről írtak élménybeszámolót, Macó azt írta: SZABAD IDŐM­BEN MŰVELŐDÖK ÉS SPORTOLOK, és ötöst kapott Berzelinétől meg dicséretet: Látod, MACÓ, TUDSZ TE, HA MEGEMBERELED MAGADAT! Neki viszont, fel kellett olvasnia a VASÁRNAPI KU­TYÁT az osztály előtt. A fiúk mind azt hitték, hogy heccből írta, mert ki akarta vele borítani Berrelinét, az öreglányt, pedig ő tény­leg írta, mert eszébe jutott, és mert nem tudta, hogy miért jutnak eszébe ilyesmik. Ezt persze nem lehetett elmondani senkinek, mert akkor kiröhögték volna, vagy azt mondják: HIÁBA, MÉGISCSAK LÖKÖTT EZ A BÖGRE! És ő semmitől nem fél jobban, mint hogy kinevetik, kimarják maguk közül, és egyedül marad. Ezért is igye­kezett minden áron hasonlítani hozzájuk, és a világ minden kin­cséért nem árulta volna el nekik, hogy vannak délutánok, amelye­ken magában gubbaszt az ablak mögött­, nézi, de nem látja az üve­gen túli világot; igyekszik, hogy olyasmi jusson eszébe, ami csak neki juthat, de soha semmi; meg hogy néhanap úgy odavetné magát Anya ölébe, és megkérdezné, miért kellett Apának elutaznia Romá­niába, mi az, hogy ellenforradalmár, és miért nincs nekik ugyan­olyan lakásuk, mint másoknak, miért nem reggeliznek soha együtt, miért nem beszélget vele Anya soha a régi dolgokról, vagy miért nem mesél, mint valamikor Apa, Iketonról, a nagy szellemről,­ aki fekete esőt küld a földre, hogy megtisztítsa a világot. Most, hogy a tollszárát rágcsálva ült a padban, megérezte, hogy Büki Feri időnként átnéz rá, töpreng, aztán írja a magáét. Rólam ír, gon­dolta Bögre, mi a fenét írhat ez rólam. Eszébe jutott Büki nővére, aki a hűtőházban dolgozik, nemsokára eljegyzése lesz, amire ő, Bögre is meg van híva. Na, gondoltam, oda elviszem Köcsögöt is, az se volt

Next