Napkelet, 1931. január-június (9. évfolyam, 1-6. szám)

1931-06-01 / 6. szám - ELVEK ÉS MŰVEK - Hajnal István: A magyar történetírás új útjai

üveg nélkül szemléli. A visszatérő mon­datok és hasonlatok bizonyos ritmust adnak a prózának, a zenéhez viszik közelebb. Ezek az eszközök nemcsak egy-egy hangulatot vagy érzést ébresztenek fel az olvasóban ; az egész regényen el­­ömlik egy szavakba nehezen foglalható alaphangulat, amely mintegy fátyolba burkolja az egész regényt. Mintha borult őszi ég alatt egy szomorú és jóságos emberrel lenne együtt az em­ber, aki keveset és halkan beszél és ezalatt távolról alig hallhatóan orgona búgna. Az ember azt érzi, hogy az élet nem öröm, a halál nem is olyan nagy baj és sokkal többet kell küzködnünk, mint amennyit az elérhető eredmény megér. Ebből az alaphangulatból ki­esik egy-két részlet, amikor túlságosan közel kerül a valósághoz (különösen a regény elején) és föléje emelkedik néhányszor, amikor az olvasó nem tud külön érezni, kénytelen a főhőssel azonosítani magát. (Levélírás Ena néninek, találkozás a bárónővel a szent sírnál, a regény befejezése.) A regény koncepciója is jó. A cselek­mény zökkenő nélkül halad célja felé, nem akasztja meg fölösleges epizódok­kal (kivéve a főtisztelendő hosszú el­beszélését a mostohaanyáról és leányá­ról). A megoldás izgalmas és váratlan, noha kifogástalanul előkészítette reá az olvasót. Ez az erős szerkezet elő­nyösen különbözteti meg Bálla Boriszt a külföldi hasonló törekvésű regény­íróktól, akiknél a lélekrajz és hangulat­­keltés szétdönti a regény egész szer­kezetét, a cselekmény egészen eltűnik és lélektani példatárrá vagy megfigye­lés sorozattá süllyed. Az események és a fiú lelkében végbemenő küzdelmek mindvégig érdekesek, mert az íróban nagy mértékben megvan az elhitető erő. Az olvasó valóságérzékét még a (néha már a művészkedés határán járó) idézgetések sem bántják, mert itt is tud mértéket tartani a szerző, ha nem is túl szoros ez a mérték. A regény alakjai közül legjobban meg­látott és életrekeltett maga a főhős. A mellékalakok igen szegények szín­ben, aminek valószínűleg az az oka, hogy a főhős lelkén keresztül láttatja csak őket. Legjobb Stail báró, a nyegle és mégis szimptikus kamasz, legszín­telenebb a hittantanár, noha sokat k spapolt. Ami az író világnézetét illeti, az is újszerű : nem demokrata, mert szim­pátiája az úriemberek felé fordul. Ez új hangot jelent legfiatalabb irodal­munkban, amelyben az alsóbb nép­osztályokról, különösen a parasztság­ról zengett himnuszok — okkal vagy ok nélkül — mind hangosabban kez­denek szólani. Azonban az író furcsán fogja fel az úri­embereket. Az uriasság nála külsőségekben nyilvánul meg : könnyed járásban, finom mozdula­tokban, sőt néha bizonyos nyegleség­ben. Fölöslegesnek tartjuk részletezni, hogy valakinek úri mivolta talán nem az ilyen lényegtelen dolgoktól függ, hanem inkább a nagyobb önzetlen­ségtől és a lelki nemességtől. Felületes arisztokratizmusával ellentétben, val­lásossága mély és őszinte. A halott «mama» él és segít fiának, a regény végén a hős halála valóságos «happy end», mert ez az örök üdvösség kapuja, egy-egy szertartásának a leírása, a gyónás fontossága a fiú életében : mindez azt mutatja, hogy hitélete élményekben gazdag. Mindent egybevetve a Niczky növen­dék élvezetes olvasmány és háború­utáni irodalmunknak egyik legsikerül­tebb, legérdekesebb alkotása. Fábián István: A magyar történetírás új útjai. — Szerk. Hóman Bálint. ( A Magyar Szemle Társaság kiadása. Budapest, 1931. 454 l.) Kétségtelen, nem mindennapi gon­dolat egy ily kötet kiadása : A szellemi tudományok egyike, harcias fegyver­zetben, küzdelmek útjait s céljait 35

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék