Napló, 1991 (2. évfolyam, 35-87. szám)
1991-06-18 / 59. szám
1991. június 18. Mi Napló Csak ülök és bámulok Előre is szíves elnézésüket kérem, hogy a „Nagy Nemzeti Ügyek" boldogtalan korában a személyes élmények biztonságos magányából közelítek Önökhöz. Teszem ezt abbéli reményemben, hogy az egyéni tapogatózások szövevényes kapcsolathalmaza egy rövid ideig feledtetni tudja a „Legüldözöttebb Nemzet" kényszerképzetét. Bennük és bennünk is. Szülőként vettem részt a múlt héten az újvidéki Petőfi Sándor iskola tantestületi (plusz a végsőkig felháborodott szülők) ülésén. Az ügyről lapunkban részletesen beszámolunk, ezért én csupán egy szakmádba vágó jelenséggel foglalkoznék. Éspedig a nevezetes Duric tudósprofesszor viselkedésével. Az állítólag csaknem világhírnévnek örvendő szociálpszichológus valóságos önvallomást tett az idegességtől már ugrani kész szülőknek meg a szégyenkező tanároknak, tanítóknak. Szinte ömlött belőle a dicsérő szó önnön pályafutása fényes állomásairól. Ezzel is bizonyítandó, hogy aki a pályafutását szereti, rossz ember (ebben az esetben: nacionalista bujtogató) nem lehet. Folytatta főhősünk az atyáskodó glosszázást még akkor is, amikor kiderült, hogy neki (???) semmi köze sincs a negyedikes kisgyerekek megrontási kísérletéhez. Az eset eddig még csak az önimádat büszke tudathasadásának fogalmát mentené ki, ha nem rukkolt volna elő Duric úr egy olyan állítással, amellyel meggyőzhetett mindentől: nem bújik ő meg a tudomány semlegesen hideg paplana alá, hanem igenis kész részt venni abban a kollektív játékban, ami miatt a közeljövőben Európa egészségügyi kordont von, sajnos, nemcsak köréjük, hanem körénk is. A következőkkel rukkolt elő a katedrák bajnoka: megérti ő, hogy a szülők a tesztelés miatt ennyire fel vannak háborodva, és még azt sem bánja, ha meglincselik (Mindent a tudományért! - Kopernikusz után szabadon), de roppant zavarba ejti az, hogy miért nem hőbörögtek ennyire az anyukák és apukák, amikor az államelnökség leendő (Isten ments!) elnöke ezt meg ezt jelentette ró! Hát, kedves tanár úr, ha esetleg politizálni kívánna, legyen szíves, előtte menjen el egy gyorstanfolyamra, mondjuk a belgrádi Politikába, amelynek, remélem, Ön is rendszeres olvasója. Mert a felelősségre vonást nem itt kellett volna kezdeni. Én bátorkodom a szemébe mondani (tudományos felmérés és kisgyerekek molesztálása nélkül), hogy a megjelent szülők egyike sem kérte még a felmentését a Kalasnyikov-ügy miatt! És nem kért bocsánatot a sok száz millió szerbtől sem, Havannától Kamcsatkáig. Mert mi már ilyen elvetemültek vagyunk. Ön meg ilyen pitiáner dolgokkal jön elő, hogy nem köpködtük le nemzeti utálatunk tárgyát, Stipe Mesicet? Ugyan, ugyan. ««A kollektív őrület forró szele azonban nemcsak a katedrák körül süvít, hanem mindenütt széles e rónaságon meg a hegyvidéken meg a tengerparton. Megszűnt már régen szerb előjognak lenni. Nem tudom például elfelejteni a Horvát Nemzeti Gárda parádéjának a képeit. Megmondom, mire emlékeztet. A két háború közötti Magyarország kormányainak csoportfényképeire, amelyeken díszmagyarba öltözött atyafiak feszítettek a csonka ország élén, nemzeti bánatuknak így kölcsönözvén múlt századi patinát. Maradjunk a pszichológiánál, amelyben ezt úgy nevezik, hogy regresszió az Én szolgálatában. Azaz a gyermek, amikor leküzdhetetlen nehézség előtt találja magát, egy korábbi fejlődési fokára menekül, így próbál megszabadulni a terhes jelentől. Ez egy gyermeknél természetesen bocsánatos bűn, de nemzeti vezéreknél elképesztően veszélyes játék. Sajnos, emlékezünk rá, hogy a díszmagyarból végül Szálasi lett. Itt már szinte azzal kezdődik. És ebben az Énnek semmilyen szerepe sincs. Hacsak nem az, hogy naponta fejet hajtson a Nagy Hadúr előtt. Ekkor jöttek, mint egy farsangi petárda, a szlovének. Hiába mondta nekik a Nyugat meg a szentatya, hogy Jugoszlávia nélkül pénz nuku, továbbra is kötik az ebet a karóhoz. Addig még megértést lehetett irántuk tanúsítani, amíg a Milosevic-féle Jugoszláviából akartak menekülni, hiszen minden épeszű ember erre törekedne. Csakhogy a képlet már korántsem olyan egyszerű, hiszen hál’ istennek már minden köztársaságunknak megvan a maga kis hétköznapi fasizmusa. Ilyen értelemben Jansa, Spegelj és Milosevic között semmilyen különbség nincs. Sőt már az sem érdekes, hogy mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás. 3 SZENZÁCIÓ! SZENZÁCIÓ! Sajtó alatt a Napló Káefté most induló könyvsorozatának első kiadványa című szatirikus-pornografikusregénye! Csak 18 éven felülieknek! Tisztelt Olvasónk! Karinthy, Rejtő és Örkény olvasása óta Ön nem kuncogott olyan jót, mint e regény lapozgatása közben. Az Angol pázsit a leggazdagabban illusztrált album, amely Észak-Szerdában valaha is megjelent! Több mint félszáz rézmetszet, földabrosz, arc- és művelődéstörténeti kép díszíti! Egyebek között: • I. Ferenc József magyar tábornoki díszegyenruhában;• Dormán a török szultán háremében, díszegyenruha nélkül; • Erotica classica, felül nézetből; • Fogy a magyar. Mit tegyünk? (Hasznos tudnivalók, bőségesen illusztrálva). Ne mulassza el megvásárolni! Előjegyzésben máris elfogyott! Az érdeklődő nagyközönség ostrom alatt tartja a Napló szerkesztőségét! Művelt ember könyvespolcáról nem hiányozhat az ANGOL PÁZSIT!