Napsugár, 1964 (8. évfolyam, 3-11. szám)

1964-03-01 / 3. szám

VERESS ZOLTÁN Nagyanyó, ki fáradatlan jársz-kelsz köztünk annyi éve, kinek dolgos, öreg kezét sose láttam ölbetéve, ki, mint ezüsthajú tündér, sürögsz-forogsz este-reggel s ágyunk mellett képeskönyvből olvasol vén pápaszemmel, jó anyám, ki benn a gyárban dolgozol — és nem csak értem, aki csókkal fogadsz, ha az iskolából hazatértem, ki, ha fejem megsimítod, fénylő szemmel hogyha nézel, boldogságot nem cserélnék az egész földkerekséggel; s te, kis húgom, ki az asztalt csipeszkedve ha eléred, hajam mégis megcibálod és az irkám összetéped, aki mégis minden kincsnél drágább kincsem vagy nekem, nektek adom első három leggyönyörűbb hóvirágom ezen a szép ünnepen! M0LN05 LA005 JM-' Kékibolya, hóvirág,' csupa­ tavasz a világ, csupa-mozgás, ébredés, vidámság, jövés-menés. Az ablakok üvegén korcsolyáz a fürge fény, ki-bejáró napsugár irkám lapján táncot jár s huncutkodva, rámnevetve virágszedni hív a kertbe, virágszedni, bújócskázni, erdőt-mezőt összejárni. Két veréb és egy rigó, éles­ hangú kis trió, ül az ágon reggel óta s torkaszakadtából fújja: „Szürke veréb, sárgabegy, a tavasz megérkezett. Meleg, táncos március, ébredezik a cicus. Kékibolya, hóvirág, csupaöröm a világ." MAJTÉ­NYI ERIK és ÉŐSZEREK. Cserjén, bokron szerteszéjjel gyöngy-kösöntyű, gyémánt ékszer, jég­szikrával mind behintve, csillog a tél hideg kincse. De ami a fákon csillog, bokron, cserjén kéken villog sziporkázva csudaszépen, mind elolvad a napfényben. Gazdagabb kincs rejtekhelye, a föld mélye, langymelege, arany búza gyöngy­csiráj­a a vad fagyot bátran állja. Nap fényében, sík mezőben tavasszal majd szárba szökken: arany kalász, népünk kincse, hogy asztalunk megterítse. // C5AV055Y QYORQY Szíjas rögön, dús avaron, kemény kérgű hótakarón tört kitartón át s a kedve gyengeségét feledtette, mert tavasz van a világon s ott süt fel az első, apró, szerény, szorgos hóvirágon. CRISTEA VIORICA rajzai

Next