Napsugár, 1976 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1976-02-01 / 2. szám

A legkisebb szerszám Melyik szerszám a legkisebb? Olyat mondok, amit aztán vagy elhisztek, vagy nem hisztek. RÁDIÓ Írta: BAJOR ANDOR Talán hat éves lehettem, ami­kor először láttam rádiót. De mondhatom, kiábrándító, szomo­rú látvány volt. Mert hallottam én addig is a rádióról, azonban csak úgy mint Mari néniről, aki mindig mon­dott valamit. Ezt otthon igencsak megtárgyalták: „Mari néni azt mondta, hogy Péter bácsit el­vitték katonának." „Mari néni azt mondta, hogy ő mazsolát is szokott tenni a tejberizsbe.“ „Mari néni azt mondta, hogy időválto­zás lesz, mert fáj a bal lába." Mígnem aztán én is megláttam egyszer Mari nénit, egy karos­székben ült, és a lábánál ott feküdt a fekete macskája. Hát a fekete macska dorombol­hatta neki a híreket Péter bácsi­ról, a mazsoláról meg az idő­változásról. — Szóval te lőtted meg parity­­tyával a Galgóciék gatyás galamb­ját? — mondta nekem Mari né­ni. Erre én nem feleltem, hanem lehajtottam a fejemet, és arcomat ellepték a könnyek. Ugyanis nem én parittyáztam meg a Gal­góciék gatyás galambját. Nem is parittyáztam, mert utáltam pusztítani a madarakat. Ezen felül pedig Galgóciéknak sohasem volt gatyás galambjuk. A többit aztán nem is volt érdemes tárgyalni, mert a macs­ka álmosan pislogott Mari nénire, és súgta ami éppen az eszébe jutott. Hát ilyen volt Mari néni, tele titokkal, hírrel, macskával. Sírtam és igen-igen csodál­tam Mari néni ősz kontyát, se­ KOPACZ MÁRIA rajzai keze kendőjét, bíbor kispárnáját és sötét színű takaróit. Csodál­tam Mari nénit, aki mindent tudott, ha másként nem, akkor rosszul. Vagy ahogy az alatto­mos kandúr félrevezette. De nem így volt a rádióval. Hát az nem volt egyéb, mint egy skatula két gombbal, olyannal,, amilyeneket a télikabátokra szok­tak varrni. Azonkívül egy drót kunkorodott ki belőle, de az a rádió macskájának a farka nem lehetett. Mert ahhoz túl hosszú volt és vékony. Elfordították az egyik gombot, mire a rádió né­metül beszélt, aztán tovább for­dították, akkor rázendített fran­ciául. Pedig a németek meg a franciák nem is voltak akkori­ban barátok. Hét nyelven beszélt a rádió, és még macskája se volt neki. Fordított az ember a gombon, és a rádió bemondta, hogy hét országban minden Péter bácsit behívtak katonának. Tovább for­dított, erre olyan muzsika szállt elő belőle, mint a mazsolás tej­berizs. Megint fordított, és akkor bemondta, hogy időváltozás lesz. Pedig a rádió bal lába sem fáj­hatott, mert nem volt neki. — Ne menj hozzá közel — parancsolták —, mert megráz és elromlik. Hát még rázni is tu­dott a rádió, azt mondták, úgy megrázza az embert, mint a szü­retelő kertész a szilvafát. Engem azonban foglalkozta­tott, hogy mi van benne, ha annyi­féleképp tud beszélni. Egyszer, amikor nem látták, mögéje lopakodtam és belestem. Hát ott is drótok voltak meg lám­pák. De ezek a lámpák nem ne­künk világítottak. Hanem vagy saját maguknak, vagy az esetle­ges törpéknek, akik heten lehet­tek és hét nyelven beszéltek, vagy énekeltek. Amikor mások nem látták, én szemmel tartot­tam ami a rádió belsejében tör­ténik, ahogy izzottak benne a lámpák. És vártam, hogy vala­melyik törpe előbújjék, főképp mivel a bal lába fájhatott neki.­ ­ MAJTÉNYI ERIK: Hát az a csöpp kalapács, ráspoly, véső, miegymás, az a pirinyó, amellyel egy pindurka ötvösmester egy picurka gyertya mellett kifaragja, összerakja, a hópelyhet.

Next