Napsugár, 1976 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1976-02-01 / 2. szám
A legkisebb szerszám Melyik szerszám a legkisebb? Olyat mondok, amit aztán vagy elhisztek, vagy nem hisztek. RÁDIÓ Írta: BAJOR ANDOR Talán hat éves lehettem, amikor először láttam rádiót. De mondhatom, kiábrándító, szomorú látvány volt. Mert hallottam én addig is a rádióról, azonban csak úgy mint Mari néniről, aki mindig mondott valamit. Ezt otthon igencsak megtárgyalták: „Mari néni azt mondta, hogy Péter bácsit elvitték katonának." „Mari néni azt mondta, hogy ő mazsolát is szokott tenni a tejberizsbe.“ „Mari néni azt mondta, hogy időváltozás lesz, mert fáj a bal lába." Mígnem aztán én is megláttam egyszer Mari nénit, egy karosszékben ült, és a lábánál ott feküdt a fekete macskája. Hát a fekete macska dorombolhatta neki a híreket Péter bácsiról, a mazsoláról meg az időváltozásról. — Szóval te lőtted meg paritytyával a Galgóciék gatyás galambját? — mondta nekem Mari néni. Erre én nem feleltem, hanem lehajtottam a fejemet, és arcomat ellepték a könnyek. Ugyanis nem én parittyáztam meg a Galgóciék gatyás galambját. Nem is parittyáztam, mert utáltam pusztítani a madarakat. Ezen felül pedig Galgóciéknak sohasem volt gatyás galambjuk. A többit aztán nem is volt érdemes tárgyalni, mert a macska álmosan pislogott Mari nénire, és súgta ami éppen az eszébe jutott. Hát ilyen volt Mari néni, tele titokkal, hírrel, macskával. Sírtam és igen-igen csodáltam Mari néni ősz kontyát, se KOPACZ MÁRIA rajzai keze kendőjét, bíbor kispárnáját és sötét színű takaróit. Csodáltam Mari nénit, aki mindent tudott, ha másként nem, akkor rosszul. Vagy ahogy az alattomos kandúr félrevezette. De nem így volt a rádióval. Hát az nem volt egyéb, mint egy skatula két gombbal, olyannal,, amilyeneket a télikabátokra szoktak varrni. Azonkívül egy drót kunkorodott ki belőle, de az a rádió macskájának a farka nem lehetett. Mert ahhoz túl hosszú volt és vékony. Elfordították az egyik gombot, mire a rádió németül beszélt, aztán tovább fordították, akkor rázendített franciául. Pedig a németek meg a franciák nem is voltak akkoriban barátok. Hét nyelven beszélt a rádió, és még macskája se volt neki. Fordított az ember a gombon, és a rádió bemondta, hogy hét országban minden Péter bácsit behívtak katonának. Tovább fordított, erre olyan muzsika szállt elő belőle, mint a mazsolás tejberizs. Megint fordított, és akkor bemondta, hogy időváltozás lesz. Pedig a rádió bal lába sem fájhatott, mert nem volt neki. — Ne menj hozzá közel — parancsolták —, mert megráz és elromlik. Hát még rázni is tudott a rádió, azt mondták, úgy megrázza az embert, mint a szüretelő kertész a szilvafát. Engem azonban foglalkoztatott, hogy mi van benne, ha annyiféleképp tud beszélni. Egyszer, amikor nem látták, mögéje lopakodtam és belestem. Hát ott is drótok voltak meg lámpák. De ezek a lámpák nem nekünk világítottak. Hanem vagy saját maguknak, vagy az esetleges törpéknek, akik heten lehettek és hét nyelven beszéltek, vagy énekeltek. Amikor mások nem látták, én szemmel tartottam ami a rádió belsejében történik, ahogy izzottak benne a lámpák. És vártam, hogy valamelyik törpe előbújjék, főképp mivel a bal lába fájhatott neki. MAJTÉNYI ERIK: Hát az a csöpp kalapács, ráspoly, véső, miegymás, az a pirinyó, amellyel egy pindurka ötvösmester egy picurka gyertya mellett kifaragja, összerakja, a hópelyhet.