Napsugár, 1980 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-01 / 1. szám
Izmos vállán tömött zsák van, és mi minden van a zsákban: a füzetben csupa jó jegy — nyáron tenger, villanó hegy— szép szeptember új tankönyve meg egy egész kosár közte. A pazarlás megszüntetéséért Adina felel a mi iskolánkban. Én is segítek neki, az a feladatom, hogy meggyőző, tudományos érvekkel magyarázzam meg, mit jelent környezetünk tisztán és rendbentartása, mit a pazarlás, a nemtörődömség, a hanyagság. Bebe a technikai felelős, ő az, aki nagy hozzáértéssel megjavítja, ha valami elromlik. Néha bizony a mestertanár elvtárs segítségére is szükség van, mint például a térképterem zárja esetében, amikor Baicu és Pompilica Sirbovan betörte a kulcsot. Mindenesetre igyekszünk derekasan helytállni és az igazgató elvtársnő azt mondja, szemmel látható eredményeink vannak. Minden nagyszünetben ellenőrzésre indulunk, a második emeletről le a földszintig, ahol a kicsik osztályai vannak. Osztályról osztályra megyünk, vizsla szemmel vizsgáljuk a folyosókat, a mosdókat, de az udvart is, amelyik nemrégiben még olyannak látszott, mintha papírgombóc-eső verte volna, és bárhová lépett az ember, lekváros vagy mustáros kenyérhéjakba botlott. Rájöttünk, hogy a kenyeret a kicsik szórják el, rendszerint azért, mert édesanyjuk túl sokat csomagolt,és attól félnek, kikapnak, ha hazaviszik a maradékot. Megmagyaráztam nekik, mennyi munkába kerül, amíg a búzaszemből kenyér lesz, hát illik így bánni vele? Hát ha arra gondolunk, hány gyermek éhezik a földkerekségen, akik még ezekért a maradékokért is hálásak lennének... Érdemes magyarázni a kicsiknek, mert lám, most a kenyérmaradékaikat abba a ládába dobják, amelyikre Bebe ráfestette: «Étel hulladék». A mosdóban figyelmesen meg kell vizsgálnunk minden csapot. — Miért nem zárod el a csapot? — kérdem az egyik távozótól. — Én ?! Már hogyne zártam volna? — csodálkozik, miközben a csap halkan mondikál magában: «Csöpp-csöpp-csöppre-csöpp!» Mégis előfordul, hogy a kérdezettnek volt igaza. Hiába csavarjuk, a csap tovább csöpög. Ám Bebe Panaitescu máris ott terem a szerszámaival, és gyorsan kicse- CSEH GUSZTÁV RAJZAI véti a tömítést, ki csavar-becsavar, majd ragyogó arccal mondja: tessék. Már nem csöpög. Ezalatt én se állok tétlenül, miközben adogatom neki a szerszámokat, elmondom a körülöttünk állóknak, mennyi villamosenergia fogy el egy köbméter ivóvíz előállításánál, nem is beszélve arról, hogy egyetlen árva villanykörte, amit csak napi öt órára is égve felejtünk — vegyünk egy 100-as éget —, az egy év alatt kereken 288 kilónyi barnaszén, vagy 60 és fél köbméter földgáz értékét pocsékolja el. Olyan is akad, mint Titi Zdrenghea, aki teleszájjal csúfolt bennünket minap az udvaron: — No ne, itt jönnek a nagyokosak! Félre mind! — ezzel elővette tízóraiját, kicsomagolta a parizeres zsemlét és a papírt odadobta elénk. Le a földre. — Miért dobod el a papírt ? — kérdezte Adina kedvesen. — Nem tudtam, hogy ezt is meg lehet enni! — harapott nagyot a zsemléjéből és körülnézett, van-e sikere a bemondásának. Hát nem volt. — Azonnal vedd fel! — sziszegte most már haragosan Adina. — Ha kell, neked adom! — próbált szellemeskedni a nagyokos, de látva, hogy ezúttal se nevetnek a viccen, bosszús képpel lehajolt, felvette a papírt és elindult vele a szemetesláda felé. ELZÁRTAD A CSAPOT? GICA IUTES