Napút, 2020 (22. évfolyam, 1-10. szám)

2020-03-01 / 2. szám - Keresztszülöttek

Sándor szintén használja a patakból szomjat oltó szarvas képét a Volna még című versében. A magyar irodalomban természetesen a legősibb foglalkozásról, a vadá­szatról szóló versekben is igen gyakran feltűnnek a szarvasok, őzek. Például Zrínyi Miklósnál az Arianna sírásában vagy a Szigeti veszedelem tizenkettedik énekében, Csokonai Vitéz Mihálynál a Tavasz című Kleist-átdolgozásában, Vörösmartynál a Széplakban vagy a Zalán futása negyedik énekében, Arany János Toldi szerelmének kilencedik énekében, Vajda Jánosnál a Béla királyfi­ban, Tompa Mihálynál A két szomszédvárban és sorolhatnám hosszan. Szintén Tompa Mihály A sebzett szarvas című versében a nemes vadat elejtő nemtelen vadász ellentét párhuzamát találja meg: „A zord ember szíven ver által / Lesből, gyáván halált okoz." Kérdéses, hogy a 20. századi Kálnoky László ismerte-e a szóban forgó Tompa-verset, de mintha párversként állna elénk a rövid, de tartalmában kísértetiesen hasonlító Vadászat című verse, melyben megtörténik valamiféle természeti vagy természetfeletti igazságtétel: „Bokrok között elcsör­tet a szarvas. / Egy ismeretlen kéz röpít / a vadász szívébe ezüstgolyót, / néha mégis győz az igazság. / Пет a nemes vad hullik el, / hanem a nemtelen gaz­ember!" József Attila szintén valami elveszített ősi Édenben, talán a gyerekkor vagy ifjúság régi, múló tisztaságának képében ábrázolja magát mint nemes és szelíd szarvast. Önvád gyötri. Az idő és a társadalmi hatások okán űzött szar­vasból maga is ádáz farkassá válik: „Agancsom rég elhagyom, / törötten ing az ágon. / Szarvas voltam hajdanán, / farkas leszek, azt bánom." (Bánat). A huszadik századból számos példát idéztem (Juhász Gyula, József Attila, Kálnoky László, Nemes Nagy Ágnes, Képes Géza). A jelentősebbek között em­líthető még Szabó Magdától a Sárga szarvasok, Weöres Sándor Szarvasok vagy Áprily Lajos ezzel azonos című verse is. A gyermekversek közül Zelk Zoltántól az Őzek, nyulak, szarvasok. A huszadik századi magyar költészetben azonban a már kiemeltként említett Nagy László megkerülhetetlen szarvas-verse mellett vitathatatlanul a legmonumentálisabb szarvas-allegória Juhász Ferenc hatal­mas, zseniális és többrétegű. A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok ka­pujából című költeményében jelenik meg. Juhásznál a szarvas az ősi, otthoni, falusias Édenből és az anyai ölből városba szakadt és az Édenkertbe vissza nem találó fiú varázslatos balladisztikus állata. A hatalmas, agancsos szarvassá vált fiú már nem fér be a felnevelő otthon kicsi, de meghitt világába, ám a nagyvá­rosban is riadt, űzött vad és otthontalan, idegen marad. Még akkor sem képes organikus részévé válni a nagyvárosnak, amikor már agancsai beleépülnek a hatalmas villanyvezetékekbe. A vers álomszerű, szürreális képzuhatag, de fi­nom, naturális megfigyelésekkel részletezi a szarvassá válás fiziológiai sajátos­ságait, a tág orrvedreket, az erezett fület, a fehér, csatakosan, habosan izzadó szarvastestet, a hurkás erekkel átfont nyakat. Nagy László idézett versében a szarvasagancs misegyertává válik. Juhász Ferenc költeményében a ravatal már a halál, a feláldozottság tartalmát asszociálja: „szarvam minden gallya / karos gyertyatartó, / szarvam minden hegye­t szép­ ravatal gyertya." Ismerős szá­momra is a ,juhászferenci" faluból városba szakadás szarvas-élménye. Amikor néha, nagyobb ünnepekkor vagy halottak napjára haza tudok menni, szülő­falumnak, Domoszlónak főterén egy ágaskodó szarvas szobra vár, a domoszlói falucímer a Mátrában futó szarvas ábrázolása alapján mintázva.

Next