Nemere, 1875 (5. évfolyam, 1-104. szám)

1875-07-07 / 54. szám

54, sz&m.__________Sepsi-Szentgyörgy, Szerda, 1875. julius 7,________Ötödik évfolyam. Szerkesztőségi iroda: Ftfpiacz, Jalcots Áron­­féle li«z, hová a lap szel­lemi részét illető küzlemé­­nyék küldendők. Kiadó-hivatal: P o 11 ák M ó r könyvnyom­dája, hová a hirdetések és előfizetési pénzok bérmen tesen intézendők. NEMERE Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati lap. Megjelenik ezen lap heten­­kint kétszer, szerdán és szombaton. Előfizetési teltételek: helybenházhozhordva vagy vidékre postán küldve Egész év . 6 ft. — kr. Félévre . 3 ft. — kr. Negyedévre 1 ft. 50 kr. Hirdetmények dija : 3 hasábos petitsorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyílt tér sora 15 kr. Előfizetési felhívás a cziruü politikai, társadalmi és közgazdászati lap II. félévi folyamára. Előfizetési feltételek : Julius—decz . . . 3 írt — kr. Julius —szept. ... 1 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek a „Nemere“ kiadó­­hivatalának Pollák Mór könyvnyomdája Sepsi- Szentgyörgyön küldendők. Előfizetőinket szívesen kérjük előfizetéseiket megújítani — miután felesleges példányokat nem nyomattatlmtunk. A „Nemere“ kiadóhivalala. Budapest, julius 2. A főváros megválasztotta képviselőit. Deák Ferencz, Vahrmann Mór, Jókai Mór, Horn Ede, Házmán Ferencz, Pauler Tivadar és Csernátony Lajos azok. A nagy izgalom véget ért. A fő­város nyugodt. Hisszük, hogy a főváros polgá­rai meg lesznek élégedve képviselőjükkel. Budapest hazánk fővárosa, annak ügyét, annak érdekét kell, hogy mind<n honfi e hazá­ban szivén viselje. Pl nemzet kulturális, társadalmi és tudo­mányos eló'haladásában mindig annak fővárosa volt hivatva előre törni s működésének gyümöl­cseit az egész országban széthinteni. Es mert hazánkban a politikai élet olyan, mely a szo­­czialis élet minden rétegzetébe behatással bir — igen nagy fontosságot tulajdonítunk mi a fő­városi képviselő-választásoknak. És ezeket figye­lemmel kísérni nemcsak a fővárost magát, de a vidéket is kompetensnek tartjuk. Nekünk Budapest, mint az ország fővárosa, kiválóan figyelmünk tárgyát képezi. Meg va­gyunk győződve, erős a hitünk e tekintetben, hogy sok kérdésben a főváros érdeke azonos az országéval, — sok kérdésben mi vidékiek ép úgy óhajtjuk a főváros előhaladását, mint maga a főváros polgársága. Egy nemzetnek tő­városa iránt meleg ragaszkodást, fonó szerete­­tet kell tanúsítani, mert ma már a müveit Eu rópában kultur-állam egy nagy, egy szép, egy gazdag, (gy hatalmas iőváros nélkül semmi sze­repet nem vihet Es most, midőn az egész országban vissz­hangozva lettek azon kívánságok, hogy Magyar­­országnak már itt van az ideje, hogy ne csak nyers termeléssel foglalkozzék, mely mellett el­vesz és csak gyarmat állam lesz, hanem igen is foglalkozzék az iparral és kereskedéssel, mely az időjárás szeszélyeitől függetlenül képes a haza polgárainak jólétét biztosítani — most kétszeres készséggel emlékezünk meg a fővárosi választásokról, mint amelyeknek sikere fontos tényező arra nézve, hogy e kívánságok való suljanak. Budapest első sorban emporialis város, hol az ipar és kereskedésnek uj lendületet, nagy emelkedést, erős áramlatot kell magára öltenie. Szivünkből óhajtjuk, hogy fővárosunk, melyre minden magyar büszke végre az ipar és keres­kedelem hatalmas emporialis helye legyen, hogy elfoglalhassa az európai városok sorában azt a helyet, melyre ő földrajzi fekvésénél, tevékeny és hazafias polgárainál fogva annyira méltó. Es e tekintetben a megválasztott képviselőknek jut egy nagy feladat, hogy hazánk fővárosának ér­dekében mindent, ami erejükből kitelik, megte­gyenek. Meg is Ígérték ezt egyenként a kép­viselők, hangsúlyozták is beszédeikben. Remél­jük, hogy nem is lesz elhangzott kiáltás, mert a megválasztott képviselők becsületbeli köteles­ségüknek fogják tartani oda hatni hogy végre, valahára az ország fővárosában az ipar és keres­kedelem, mely egyedül biztosithatja a jólétet — megizmosodjon és életképes legyen. Hisszük és reméljük, hogy nemsokára el­jön az idő, midőn örömtelt kebellel fogja tapasz­talni minden honfi, hogy hazája fővárosa, oly polezra emelkedett, mely méltán versenyezhet a többi nagy világ-városokkal. A főváros veszélyben. — Junius 26-dika volt. Egyike a legforróbb na­poknak. Már a délelőtti órákban alig lehetett kiállani a nap melegét. Izzadt az egész főváros. Hivatali helyi ségekben is, de különösen az egyetem előadási ter­meiben oly tikkasztó hőség uralkodott, hogy a hall­gatóság kabát nélkül volt kénytelen a válságos percze­­ket megelőzőleg az előadásokat végig hallgatni. Az aszfalt burkolat a hatvani- és vácziutczákban, a Gizella-téren s a Corson is — bár ez utóbbi bur­kolat nem oly olvadékony — annyira fellágyult a nap hevétől, hogy a járókelők lábnyomai minden lépés után meglátszottak. E hőség csak az esteli órák közeledtével hagyott alább, ekkor azonban már azért, hogy megborzadjunk következményeitől. A természet szeszélyének a rombolásokban most egyik netovábbját kellet átélnünk. Délután 6 óra volt, midőn az alább hagyott bő­séget kezdetben üdítő, de már sikkor is kétes jövőjű szét váltotta fel. Majd nagyobb lett erőben ez és hullni kezdett az eső. Még mindig reméltünk s veszélytől nem is tartva, olvastunk egy társasággal künn «szabadban ernyő alatt. Azonban a szél és -eső egyszerre, a dörgés és a környéket átszelő villámokkal viharrá nőtte ki magát. A szabadból a terembe vonultunk. Ekkor kezdődött úgy 7 óra tájban a valódi zivatar. Az előbbi szélből orkán lett, az esőt galambtojás nagyságú jég hullása váltotta fel. Az ég elborult, Ré­mes volt az egész láthatár képe még onnan is hol nézhettük azt. Az utczák és udvarok csatornái sebes patakok medréül szolgáltak. Az ezekből kiomlott ár pinezék s ily fele lakásokat keresett fel. Kevés kivétellel meg is teltek azok mind s a lakosokat az ár kiűzte a szabad ég alá, hogy sok köziilök ott lelje halálát. A jég az ablakok nagy részét beverte. A falak­ról a vakolatot a széllel egyesülve lehordta. Az udvarokból az egyetlen kapun, mint valami edényből ömlött ki a viz, bogy az utczán folyóvá egyesüljön. Pusztulásnak indult minden, mi útjában állott a fergetegnek. 10 perez lefolyása után a jégeső szűnt, de a zápor a.ég mind g tartott s az ovkánnal karöltve rombolt. Félóra alatt a terem, hol voltunk, az udvaron perczenként emelkedő ár által ellepetett — s bár ve­szélytől nem lehetett tartani itt, némelyek a még csak a lábfőt elfedő vízből kimenekültek az utczára, hogy jobban átázzanak. Mi lent maradtunk s védtük a víztől magunkat úgy, amint lehetett. Azonban nem kellett soká. A zápor megszűnt, a viz alább szállt s termünk egy kis időig volt viz alatt, aztán csak vizes volt még. Aztán kiindultunk, hogy a zápor után felfrissült légben üdülhessünk s a netalán okozott károkat megfigyel­hessük. Néhány ablaktábla romlásán kívül alig gondol­hattunk nagyobb kárt még ekkor — hisz födél alatt voltunk s nem is láthattunk onuan sokat. Ami pedig fent elmondatott — csak másoktól hallván azt — alig tartottam én is valónak. — Pedig fájdalom, mennyiro igaz volt! A körültekintést, hogy kiindultunk a többé nem kellemetes tartózkodási helyünkről, a Duna-soron kez­­. dettük meg. A hallottak elkezdettek bizonyosakká lenni. A kétkedést meggyőződés váltotta fel. Az alduna-soron alig van ház ma, melynek ab. lakaiból csak pár is egészen ép volna. A csak most ültetett fiatal ákáczfák az egész duna-soron letördelt gályák s összehasogatott leveleik­kel tanúskodnak a kiállott zivatarról. A lánczbidfó'nél levő két szép lombos akácz le­töretett, koronája a földön gyászolja a múltat. Tulfelöl — Budán nagy vizár ömlött a Dunába, de még sem halál, sem ház összeomlásról nem lehetett hallani semmit. * * m V49 óra volt este. Szokatlan szinü felhőforma lepte el a budai várat. Tűz volt! Még e kellett, hogy a később bekövet­­etzett veszély borzasztóbb legyen. Minek is félig telt pohár!? A tűzoltók készültek Budára s mi is. Amazok az alagútnak tartottak ; mi követtük őket. A lánczhidon túl nagymennyiségű iszapon kellett áthatolnunk. Az alaguton keresztül szaladtunk. Túl megálltunk: tovább menni lehetetlen volt, mert a krisztina-városi színkör mellett óriási víztömeg rontott a Ilorváth-kertnek. A bérkocsik — számra mintegy 10 en — szin­tén nem vihették utasaikat a déli vaspályához. A vérmező mellett — a vár alatt elhaladó utat kerestük tehát fel. Ez járható volt egészen. Innen szét is nézhettünk. A fogaskerekű vaspálya mellett levő téglagyár égett le részben. A tűzoltók a viztöl csak távolról néz­hették szintén azt. A vérmező a hegyekről lerohanó s az országutat is átvágó ártól el volt lepve. Az országúton igy közle­kedni szintén nem lehetett. A közeli házakból költözködtek, vagy a vizet merték a szerencsétlen lakosok, de még nem sok helyen volt veszély. Ekkkor még csak kezdődött: az ár még nem ért volt le a hegyekről a völgybe. Újra dörgött, de hatalmasan, mintha a föld is rengett volna belé. Háromszor oly borzasztóan gyönyörű villám ha­sította át a léget — félkör — majd 3-azoros Z-betU alakjában, melyhez hasonlót nem láttam soha. Nagy cseppek kezdtek ekkor hullani ismét s mi, kik egy óra alatt — a liatvani-atczából indulván ki — a várat megkerültük, V^lO-kör a Mátyás-templom­tól ismét szaladva kerestünk menhelyet egy solid ven­déglőben, hol aztán éjfél után 1 óráig rekedtünk az eső miatt. Ekkor csillagos éj volt s kellemes szél lebbent el fejeink fölött. Hazamentünk. A Duna-soron kellett egyedül végig sétálnom. Közepén voltam annak — a tüzőrség előtt — midőn a túlsó oldalról hosszantartó recsegés állított meg. A tűzoltók azt mondták: a harmadik ház omlott már össze, pedig a 13-ik is lehetett már ez, csakhogy a többi összeomlása nem volt Pestről hallható. Tovább mentem. Végre a veszély nagysága fe­lett monologizálva haza érkeztem — s aztán álmaim fűzték tovább magán-beszélgetésem. Eddig még keveset láthatott mindenki a veszély­ből s annak a csendes Pest sem tulajdonított nagy­­fontosságot- Tliaisz kapitány még nem is sejtette azt. A rendőrség még nem sietett segítségére a szerencsét­leneknek. Másnap azonban rémülettel beszélt a vihar pusz­tításáról mindenki. A katonai parancsnokság báró Schwertführer ve­zetése alatt sietve küldött segélyt a szerencsétlenek­nek. Nyolcz-tiz drabant is megjelent ekkor s Thaisz főkapitány is megjelent reggeli 9 órakor a szomorú helyen, de későn egy kicsit. Az éjjel elmulasztottakat kipótolni nem lehetett. Csak egyesek áldozatkészségé­nek lehet köszönni, hogy a halottak nem kétszereződ­tek meg. Bauer Mihály t. esküdt, dr. Löblin K. orvos s Berthel Lajos 22 éves ifjú jó példával mentek előre. Ez utóbbi 8—10 embert mentett már ki a veszélyből, midö I végre a llácz fürdőnél nagylelkűségének áldozatja lett — a romok — s habok közt eltűnt örökre. A vihar pusztítása legnagyobb a Rácz- és Krisz­tinavárosokban, Tabánban s a Zugligetben. A Krisztina-városban az egészen és félig össze­­dült házak mintegy 1(3 ra tehető. Zongora, csillár, ka­napé, bölcső, képek hevernek mindenütt a vízben s pocso­lyákban. A Csékő-ház egészen összeomlott, több fűszer­­kereskedés egészen oda van s némelyiknek félig meg­maradt felirata hirdeti csak a szebb eltölt időket. Kávéházak, boltok teltek meg vizzel, mely aztán be­­iszapolt, hasznavehetetlenné tett mindent. Némely hely tele van a vasútról lehordott slipperekkel is. Legtöbb kár azonban a szőlőkben történt. Itt nem csak az idei termés, de a megelőző évek mun­kái is romba döntettek. Néhol egy tőke sem maradt. Máshelyt meg mázsás kövekkel van elborítva. A Rácz városban volt a legnagyobb veszedelem. Apák, anyák, gyermekek kétségbeejtő hangjai vegyül­tek a vihar okozta recsegés közzé. A Mauksch-léla 2 emeletes ház összeomlott. Innen egy wertheim szek­rény több értékes irománnyal együtt örökre eltűnt. A pincze és földszinti lakásokban sokan meg­­fultak. Tegnap a Rochus-korházban lG halottat láttam mind vizbefult volt. A budai János-kórbázbaij

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék