Nemzet, 1887. április (6. évfolyam, 1648-1676. szám)
1887-04-08 / 1655. szám
BgSS&KM9Z¥ÖfjM.. í?»reno*3ekt«re, Athenaeum-épület, L emeléi. A lap szellemi részát illető minden közlemény a szerkesztőség* hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Terencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 5 kr.__________ 1655. (97.) szám. 3£u»carvATAi,: y»r«n08iek-tere, Athenaeum-épület, földszint Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva, 1 hónapra Sark 3 hónapra .......................... 6 , 6 hónapra .. ................... 13 * Az esti kiadás postai különküldéseért Mülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 a Reggeli kiadás. Budapest, 1887. Péntek, április 8. VI. évi folyam. Egyes szám 5 kr. Budapest, április 7. Konstantinápolyból és Sophiából két hírt kaptunk, melyek — ha valók — egymással szembe állítva, újabb világot vetnek az orosz politikára és úgy, mint a bolgár kormány magatartására. És ebből a két hírből aztán le lehet vonni a megfelelő következtetéseket és tanulságokat is. Az egyik hír szerint, az orosz nagykövet, kormánya nevében felajánlotta, a portának, az orosz hadserget és hajóhadat, ha Bulgáriában rendet akarna csinálni s a porta erre azt válaszolta, hogy nincs reá szüksége, és az orosz kormányt felszólíta, hogy — ellenkezőleg — a bolgár kérdés megoldását maga keresse abban, hogy ajánljon minél előbb jelöltet. Nagyon örülnénk, ha ez a hir valónak bizonyulna, mert a porta magatartását egészen azonosítja az a közép-európai hatalmak magatartásával és másfelől Oroszországról újabban bebizonyítaná azt, hogy ezek háta megett, hol directe, hol indirecte ’(a porta utján) — iparkodik Bulgáriára tenni kezét, és a sokat emlegetett orosz előjogok Bulgáriával szemben, melyeket Oroszország közvélemén és kormánya követelnek és igénybe venni akarnak, tulajdonképen, uralomra és megszállásra magyarázandók. A veszély mindenesetre megvan most is, a tekintetben, hogy ha a felbujtatott izgatóknak nem sikerül — és ezek most is elárasztják Bulgáriát, most is folytatják az aknamunkát — a mostani bolgár kormányt és Bulgária önállását megbuktatni; ha nem sikerül neki az a porta engedelmével (ez a veszély még nagyobb és talán még könnyebben is bekövetkezhető) akkor fellép egyenesen, ha ugyan épen a sok sikertelenség és Európa, valamint Bulgária nyugodt magatartása észre nem térítik az orosz kormányt és ennek következtében ki nem vonja politikáját a panslávok a moskoviták befolyása alól, illetőleg (ha ezzel tényleg még nem is lenne gyanúsítható) arra nem bírják, hogy nyíltan és határozottan szembe szálljon azok tzelmeivel és őszintén elfogadja az európai álláspontot, a nemzetközi szerződést és Bulgária önállását, mit emleget ugyan eleget, de mégsem mozdít elő, hanem e helyett intéz vagy enged olyan üzelmeket, melyek ezzel az állásponttal merőben ellenkeznek. Ezért fektetünk nagy súlyt a porta magatartására. Mert a felkelések, zendülések, cselszövények ellen még csak megvédi magát — mint látszik — Bulgária; de ha — mint egy ideig nagyon gyanús hajlandóságot mutatott erre — a porta állana az orosz követelések és törekvések szolgálatába, azzal épen nem daczolhatna Bulgária, mert az neki souzerainje és mert — még ha nem is támaszkodnék az állítólag felajánlott orosz haderőre — kellő ereje is van arra, hogy a bolgár kormányt elkergesse és az országot a maga vagy más fármába hajtsa. Ha tehát most a porta ellene szegül az orosz sugalmazásoknak és Oroszországtól ép úgy megkívánja, hogy ne tényleg avatkozzék a bolgár ügyekbe, hanem a berlini szerződés alapján valljon szint és javasoljon (a kérdés megoldása czéljából) trónjelöltet, akkor az európai diplomatia művét és álláspontját könnyíti meg, illetőleg igazolja e tekintetben és üdvös befolyást gyakorolhat e tekintetben a bolgár kérdés békés megoldására, hogy egyfelől elveszi Oroszországnak egyik eszközét (saját közreműködését) az ellenkező irány érvényesítésére, másfelől pressiót gyakorol reá, hogy csakugyan elfogadja az európai álláspontot és vagy ragadja meg a szerződéseknek megfelelő formában a kezdeményezést, a kérdés megoldására, vagy hagyjon fel meddő kifogásaival ellenkező irányból jövő kezdeményezésekkel szemben és ezeket épen szólítsa fel az érvényesülésre, ha maga előlépni nem tud vagy nem akar. A másik hír, mely kellemesen hathat az európai közvéleményre az, hogy a bolgár kormánynak sikerült megakadályozni azt, hogy Sándor volt bolgár fejedelem újabb kikiáltása czéljából az országban komoly kísérlettétessék és népszerű nevét újabb nehézségek és zavarok előidézésére használják fel. Azon nem csodálkozunk, hogy Sándor — a győztes és a lemondó — neve népszerű Bulgáriában; az talán nem is baj, hogy a bolgárok meg nem feledkeznek róla, sőt visszaóhajtják őt ; mert ha sikerül nekik — mint most is sikerült — ezen érzelmeknek úgy adni kifejezést, hogy bonyodalmakat elő ne idézzenek és az európai elhatározásnak ne praejudiáljanak, ha sikerül nekik minden erőszakos tüntetéstől megkímélni volt fejedelmüket és lemondani újabb megválasztatásáról vagy annak erőltetéséről, akkor csak tiszteletre méltó érzelemnek adnak kifejezést, érettségük bizonyos fokáról tesznek tanúbizonyságot és megmutatják Európának is, Oroszországnak is, hogy számítani épp úgy tudnak, mint érezni, tenni épp oly tapintatosan, mint lemondani. És minderre egy nemzetnek, melynek sorsa függőben van, nagy szüksége van. A NEMZET TÁRCZÁJA. Április 7. A jobbágyság ügyeinek rendezése II. József korában. Irta : Marczali Henrik. II. Nem is a földesur volt József korában az alattvaló igazi elnyomója. Aránylag igen csekély része jutott a munkás osztálynak még mindig kereslete eredményéből és borzasztó volt ennél fogva testi-lelki nyomora. Hanem a gazdasági kizsarolásban, melyből természetesen következett a szellemi és erkölcsi, tán még a főnemesség volt legártatlanabb. Bűne az absenteeismus volt. Nem csak, hogy jövedelmét gyakran vagyonát idegen földön költötte el, lélekben is mind jobban különvált alattvalóitól. Maga nem gazdálkodott és ennélfogva meglehetős tág hatáskört engedett tiszttartóinak és ispánjainak. Ezek közt, már alacsonyabb társadalmi állásoknál fogva is inkább akadt a jobbágyok sanyargatója. Sokkal roszszabb volt a kisebb birtoku nemesek jobbágyainak sorsa. Hanem az igazi, minden életviszonyra kiható mindent kiszivattyúzó elnyomás, nem a magasabb rendűeknek volt műve, hanem a szegény alattvalók nagyobb vagyonú és magasabb értelmű rendtársaié, kiket legtöbb esetben maga az elnyomottak bizalma helyezett oly állásba, melyben megbízóik véres verejtékén gazdagodhattak. És az úrbéri elnyomáson segíthet az állam : ott általánosak, nyilvánosak a viszonyok. De ki segíthet a gyámoltalan póron, kit papja, jegyzője, bírája sanyargat ? Ha nem József császár az uralkodó, az ki oly személyes részvéttel viseltetett minden egyes alattvalója iránt, tán soha sem jut a történet azon tények tudomására, melyek tán több nyomort okoztak, mint az annyiszor megvitatott és elitélt úrbér és bizonyára sokkal nagyobb erkölcsi romlottságból folytak, mint az. Ki nem ismeri Bab Bábyt, Jókainak e fényesen kivitt korrajzát ? Ami ott az alap, Szent-Endre városának kizsarolása az elöljárók által, az a mondhatatlan corruptio, melylyel a bűnösök lakomákkal és vesztegetéssel útját bírják állani a községi ügyek vizsgálására kiküldött commissióknak, az a számtalan mód, melylyel magukévá teszik a köznép munkájának gyümölcsét — mindaz lényegében az adók által bebizonyított igazság. Maga a kancellária bebizonyítottnak látta, hogy a lakosság 7/8-ad része, a szegénység, egészen el van nyomva. Az elöljáróság roszszul kezeli a regület, és útját állja annak, hogy a város jövedelme bérlet által növekedjék. Megakadályozza a jobb lét és erdőgazdaságot, a maga hasznára, a község kárára. A reá bízott pénzt ajándékokra, vesztegetésre, lakomázásra fordítja. Minden biztosíték nélkül kölcsönzi el a községi vagyont. Végre még egyenesen is elnyomja a szegényebbeket jogtalan sportulók és adók szedése által. (5790/89.) Lehet-e ennél több bebizonyítható vádat halmozni egy magistratus fejére ? És a denuncziáns Bábg mégis Pest megye börtönében sínylődik mint előkelő és nagynevű férfiak rágalmazója, és midőn a császárhoz ír panaszszal és keserűséggel teljes kérvényt, a cancellária csak azon ütközik meg, hogy a rab minden utasítás ellenére téntát szerezhetett magának az Írásra. (6463/86. Neubold tanácsos.) Szent Endre nem állott egyedül. Hasonló viszonyokat mutat a Szerém megyei Zsid. (1889/1786) Itt a görög-keleti püspöki uradalom és a község kölcsönösen bevádolják egymást és e kettős porból egész világos képét nyerjük a lakosság viszonyainak. Elsimításról sem igen lehet szó, ott Széchenyi Ferencz volt akkor a királyi biztos. Az uradalom előadása szerint a gazdagabb lakosok korlátlanul uralkodnak a többiek fölött. Az adót mind a szegény fizeti, mert nem a tehetség, hanem a családszám szerint repartiálják. Még azt a csekély adót sem fizetik a főbbek, mi reájuk van róva, hisz maguk kezelik. Nem számolnak be soha, pedig nemcsak a községre kirótt adót szedik be, hanem azonfelül még 7 800 forintot. Mind az elöljáró rokonságbansógorságban áll egymással. Maguk közt osztották föl a határ javát, a szegénynek csak a silányát hagyva. A korcsmázás haszna zsebükbe folyik. Mit sem fordítanak közczélra, még pásztort sem tartanak, az utak irtóztató roszak, alig van utcza, a házak szétszórva épitvék. Valóban plasticus módon van kimutatva, egészen szándék nélkül, mint öli meg a rosz közigazgatást a culturát, magánhaszonra fordítva azt, mit a köz felvirágoztatására kellene szentelni. Még a nép szokásai és hagyományai is súlyosbítják terheik. Szokás a menyekzőket igen fényesen, nagy lakomával ülni meg. A szegénynek készpénze nincs, áldozatául esik tulajdon elöljárói uzsorájának. Az uraság sem hibátlan. Lefoglalta a községi földek nagy részét, a közlegelőből lefoglalt 7 holdat. A faizást korlátozza. Jogellenesen szed szőlővámot s kukoricza tizedet, még a szegény aratóktól is szed 15 krnyi adót. Robotot sokkal többet igényel, mint a mennyi megilletné. Egy évben 589 frt volt a különbség. Az erdőpusztításban pedig az egyik fél vetekedik a másikkal. Azt hiszszük, elég világos kép. Az elöljárók, kikre tartozik a község érdekeinek védelme, az uraságnak meglehetős szabad kezet engednek. Ellenben az, és a megye sem igen háborgatja őket a község kizsákmányolásában. Ha már most a községi zsarolást összehasonlítjuk a földesúrival, egy igen lényeges különbség tűnik fel. Az uraság a terménygazdaság terén aknázza ki túlsúlyát: földet foglal, vagy többet dolgoztat. Az elöljárók confraternitása ellenben pénzgazdaságot folytat, és saját pénztárába gyűjti a lakosság összes készpénzét. Erre szolgál az állami adók kezelése, a községi beneficiumok bérlete, végre az uzsora. A zsákmány egy része a szűken fizetett megyei urak corrumpálására fordíttatik. Az elöljárók és az alattvalók közt mind nagyobb ösvény tátong. Pedig egy nemzetnek, egy vallásnak. Jellemző, hogy mindkét hely, Szent-Endre úgy mind Zsid szerb, tehát oly nemzetiséghez tartozó, melynek értelmisége kiválóan kereskedő osztály, mig a köznép csak akkor kezd átmenni a pásztor életből a földművelésre. Itt tehát a külömböző műveltségi fokok okozzák a bajt. Sehol sem mutatkozik oly nagy szüksége az állami beavatkozásnak mint itt. De akkor vége az autonómiának. Az állam pedig még nagyobb terhet vállaljon magára, mint a minő már nyomja vállát ? A megyei nem érdekelt administratiónak kellett volna tehát közbe lépnie. De az nem áll feladata magaslatán. Egy Báby makacsságára, vagy egy két obsitos katonára van szükség, ki már mást is látott mint faluját és ép oly végtelennek képzeli császárja hatalmát,mint a minő jószívűsége, hogy ez állapotok csak szóba jöjjenek. Azért bocsátkoztunk annyira részletekbe, hogy kitűnjék mennyire egy az eljárás földrajzilag egymástól oly távol helyen, és hogy mennyire általános lehetett ez a lelketlen önzés. Mert az ég akkor is magas volt, és a császár nem minden helyét járta be országának. (A tegnapi tárcza első hasábjában Mária Terézia nyilatkozata igy olvasandó: »Nem akarok elkárhozni néhány főárért stb.) Mai számunkhoz fél ív melléklet van csatolva. BELFÖLD, Budapest, ápr. 7. (A közmunka- és közlekedésügyi minisztérium köréből.) A magy. kir. postatakarékpénztár — miként tudva van — a folyó évben megszavazott költségvetésben fordul elő először. Most, hogy a fiatal intézmény kiállotta s pedig igen sikeresen az első kezdet nehézségeit, s a költségvetés már szentesíttetett, az intézet személyzeti státusa is végleges rendezést nyert. Ennek megfelelőn, miként halljuk, ő felsége, f. évi április 1-én Bécsben kelt elhatározásával, a magyar királyi postatakarékpénztár igazgatójává Ho 1 án Sándor miniszteri tanácsost nevezte ki, a ki ideiglenesen már kezdettől fogva az intézet élén állott s annak ügyeit kiváló szakértelemmel és gondossággal vezette. Mostani díszes állásában véglegesítette őt a felség. E kinevezéssel kapcsolatban értesülünk, hogy az intézet kebelében több előléptetés történt , s pedig többek közt kineveztettek titkárokká: Rakovszky Aladár (első titkárrá)és dr. Halász Sándor; fogalmazóvá Baross Géza; számtanácsossá dr. Lakits Ferencz és számvizsgálóvá Tribálszky János. Budapest, ápr. 7. (A romániai vám- és kereskedelmi szerződés tárgyalásai.) Mint a »B. korr.«-nek Bécsből jelentik, a román kormány megbízottjai Szögyény osztályfőnökkel tartott rövid konferentia után ma elutaztak Bukarestbe. A tárgyalások azonban már a legközelebbi napokban egyelőre írásbeli úton folytattatni fognak. Budapest, ápril 7. (Kitüntetések a közös hadügyminisztériumban.) A hadügyminisztérium újabban kitüntetett főtisztviselőiről és az őket ért kitüntetésekről a következőket olvassuk a Pester Lloyd-ban: A kitüntetettek közt első helyen van két osztályfőnök: Merkl Rudolf lovag altábornagy, aki a Lipót-rend középkeresztjét, és Lambert Ádám a katonai intendatúra főnöke, aki a másodosztályú vaskorona-rendet kapta. Merkl lovag, aki már az 1859-iki hadjáratban mint táborkari ezredes a katonai érdemkeresztet hozta haza a lombardiai csatamezőkről, a hetvenes évek elején, amidőn Gallina volt a táborkar főnöke, a táborkar igazgatósági irodájának élén állt, elnyerte a harmadosztályú vaskorona-rendet és később mint ezredes, a hadügyminisztérium legfontosabb (táborkari) osztályának vezetését vette át. Ez állásban kivdó részt vett Bosznia és Herczegovina occupálásának előkészítő munkálataiban; az occupatió után a Lipótrend lovagkeresztjével tüntették ki, melyet most a középkereszt követ. — Lambert osztályfőnök érdemei a hadsereg gazdászati ügyei és közigazgatási szolgálata körül eléggé ismeretesek. Kiválón az ő érdeme, hogy a katonai intendantúra ma szakképzett, művelt elemekből áll. A hatvanas évek elején ő jelölte ki az akkori osztályfőnök báró Frith által alapított intendanturai tanfolyamnak irányát, miért a Ferencz József-rend lovagkeresztjét nyerte. A hetvenes évek második felében mint főintendáns a hadügyminisztérium 11-ik szakosztályának élére állt s vezette a katonai intendatura szervezési munkálatait, a katonai elszámolási ügyet az illeték és beszállásolási ügyet, a hadi budget nyilvántartását s pedig oly jelesül, hogy 1878-ban az occupationalis hadjárat után a harmadosztályú vaskoronarendet nyerte. Bylandt-Rheidt gr. hadügyminiszter, aki a főintendans bámulatos munkaerejét, rendkívüli munkakedvét és éles átható eszét fölismerte, kieszközölte ő felségénél, hogy Lambert 1879. öt előtte álló társa átugrásával vezérintendanssá neveztetett ki. A következő évben Lambert nemcsak a Ferencz József-rend középkeresztjét nyerte, hanem a hadügyminisztérium gazdasági szakosztályának vezetésére is vállalkozott. 1882-ben a hadsereg újjászervezése alkalmából a Ferencz József-rend középkeresztjének csillagát, most pedig a másodosztályú vaskoronarendet nyerte el. Budapest, ápril 7. (A verbói kerület szabadelvű párti képviselőjelöltje.) Mint lapunknak a verbói kerületből írják, a jövő választáson ott Ocskay Gusztáv ottani földbirtokos szándékozik föllépni szabadelvű párti programmal. E kerületet eddig és most Komlóssy Ferencz antisemita képviselte, de a kerület szabadelvű polgárai Ocskay mellé sorakoznak, s Ocskay már azzal is érdemeket szerez magának, s megválasztása azért kívánatos is, hogy Komlóssyt a képviselőházból kibuktatja. Ocskay Gusztáv mint író is ismertté tette nevét, s működéséhez a parlamentben nagyszámú barátai és ismerősei a legszebb reményeket kötik. Budapest, ápril 7. (A fővárosi adókivetések.) A pesti polgári kereskedelmi testület Strasser Alajos elnöklete alatt ma délután rendkívüli közgyűlést tartott, melynek tárgyát a fővárosi kereskedők III. osztályú kereseti adójának megszabása tárgyában benyújtott indítványok képezték. Az elnök megnyitván az ülést, fölemlíti, hogy a budapesti kereskedelmi és iparkamara küldöttsége járt a miniszterelnöknél, aki a panaszolt adófelemelés tekintetében megnyugtató választ adott. A küldöttségnek adott válasza, valamint az adófelügyelőhöz intézett rendelete, a mi lapunkban közölve volt Most már nincs más teendő, mint bevárni a miniszteri rendelet hatását. — Weitzenfeld Jakab indítványozza, mondja ki a közgyűlés, hogy az esetre, ha az adófelügyelőséghez intézett miniszteri rendelet daczára az adókivetések nem az igazságnak megfelelően történnének, az elnökség vagy a választmány közgyűlés egybehívása nélkül megteheti amaz intézkedéseket, melyeket a kereskdelem és iparkamara érdeke megkíván. Lobmayer Ferencz pártolja ez indítványt azzal a hozzátevéssel, hogy a szükséges intézkedések megtétele előtt közgyűlés lenne egybehívandó. Marton Alajos megnyugtatónak találja a miniszter válaszát és bizton hiszi, hogy ő a kereskedők és iparosok érdekeit szívén hordja. Indítványozza, hogy menesztessék küldöttség a miniszterelnökhöz, amely küldöttség köszönetét mondván a miniszter eddigi intézkedéséért, kérje őt, hogy rendeletének igyekezzék érvényt szerezni is. Weisz Berthold ellenzi ez indítványt, mert előbb be kell várni, minő hatása lesz a rendeletnek. Weitzenfeld Jakab indítványát pártolja. Szávoszt Alfonz is a mellett van, hogy küldöttség menesztessék a pénzügyminiszterhez. Ernyey Gyula, Szávoszt Alfonz és Weisz Berthold hozzászólásai után abban állapodtak meg, hogy a miniszter válaszában megnyugodnak s az esetre, ha a pénzügyminiszter rendelete daczára sem történnék az adókivetés az igazsághoz mérten, újabb közgyűlést fognak egybehívni, mely aztán megbízza az elnökséget a szükséges intézkedések megtételével. A pénzügyminiszternek eddig tett lépéséért jegyzőkönyvileg is köszönetet mondtak. Miután még Lobmayer Ferencz indítványára a napilapoknak, de főleg a »Pester Lloyd« és annak szerkesztője Falk Miksa dr.-nak ez ügyben tanúsított működésükért egyhangúlag köszönetet szavaztak, a közgyűlés véget ért. Budapest, ápr. 7. (A honvédség köréből.) A honvéd gyógyszolgák és sebesültvivők iskolája a honvéd gyalogsági szervezeti szabályzat értelmében eddig évente december 1-től január 15-ig tartott. Az idén azonban eltértek a szabályzattól. A honvédelmi miniszter ugyanis elrendelte, hogy az említett iskola 1. évi május 1-én lépjen életbe s bezárólag június 15-ig tartson. Ez az időszak sokkal kedvezőbb az előzőnél, mert báran lehet a szabadban való gyakorlatokat végezni. Budapest, ápr. 7. (Képviselő választási mozgalom.) Miskolczról írják lapunknak, hogy a borsod megyei szabadelvű párt végrehajtó bizottsága részéről Báró Radvánszky Géza elnök, Báró Vay Elemér, Vladár Ervin és Fáy Manó e hó 3-án felkérték Szepessy Gyula berentei birtokos, a dédesi kerület képviselőjelöltségének elfogadására — Szepessy, ki a kerületet ezelőtt már két ízben képviselte, a jelöltséget, a küldöttség nagy örömére elfogadta. Azon népszerűség és közbecsülés, melylyel a jelölt bír, a siker biztos reményére jogosítja a szabadelvű pártot, mely a választás eredményét annál nagyobb érdeklődéssel kiséri, mert a parlament Szepessyben szilárd és buzgó képviselőt nyerne. A csikkarczfalvi választókerület gyergyó vidéki választói — mint lapunknak írják — 1. év április 3-án Gyó-Ujfaluban népes értekezletet tartottak, — melyben 4—500 választó vett részt.— Az értekezlet egyhangúlag Molnár Lajost kiáltotta A munkács-szrgi vasút megnyitása. II. A reggel közeledtével vonatunk élénkülni, népesedni kezdett. A szerint, amint a vasút által közvetlenül érintett vidékhez közeledett, több és több beszálló vendéget hozott minden megálló állomás. Főispánok, alispánok, képviselők, szolgabirák jelentkeztek láthatárunkon; a pályaudvarok reggeli dél megfehérítette porondját magyar díszruhák, díszcsizmái taposták. A szerint, amint legalább egy-egy újonnan érkező jutott minden coupéba, siettek felczihelődni nyugalmukból azok is, a kik magukat már szinte otthon érezték kocsijukban s fogadták a »vendégeket,« kik pedig egy kicsit több joggal voltak »otthon,« mint azok, kiket a mozdony egy északa röpített ide. Alig történt meg az elhelyezkedés, megindult a reggelizés és a társalgás. Végig sétáltam az egymással összeköttetésben levő kocsikon , bekukkantottam mindenikbe, s nagy megnyugvással constatáltam, hogy a tíz közül kilencben a közeledő képviselőválasztásokról folyt a beszéd: »Csak nem fajult el még az ősi vér!« Erről a témáról talán csak egyetlen kocsiban nem beszélgettek, abban, amelyben a miniszter utazott. Baross Gábor nem járt még e vidéken, s nagy érdeklődéssel tudakozódott viszonyai felől. Hivatott helyről nyert felvilágosításokat. Bereg főispánja, báró Perényi Zsigmond, a rövid időközben, melyet vonatunkon tölthetetett (a megyei közgyűlés Beregszászra szólította vissza) szintoly szívesen szolgált felvilágosításokkal, mint a miniszter kocsijának másik állandó vendége, gr. Schönborn. A gróf a beregmegyei közéletnek s a magyar nemzeti és alkotmányos érdekeknek elsőrangú előharczása. Rokonszenves egyénisége, az áldozatok, melyeket a megye culturális érdekeiért hozott, a legkedvezőbb fogadtatást biztosítják részére mindenütt, ahol csak megjelenik. Kiterjedt uradalmai e vidéken valóságos nábobbá teszik, de ő gazdagságáért megszolgál a közügynek, s tavaly, mikor az alagút áttörési ünnepén magyar beszédben éltette a hazát, a felhangzó lelkesedés alig akar szűnni. Mert jó magyarok, jó hazafiak ám a beregiek. Mi áldottabb vidékek szülöttei, — ki az alföldről, ki a Dunántúlról, — nem is sejtjük, mekkora küzdelem lehet az, amit egy-egy ily exponált megye intelligentiája nem zajjal, nem csattanósan, nem följegyezhető ütközetekben, hanem nap-nap után folytat oly irányban, hogy a subversiv irány behatásától megmentse, s ha lehet belső erejében s külterjességében fejleszsze a magyar állameszmét. Nehéz viszonyok közt folytatják harczukat. A középbirtokosság nagy része megrendült, s még nem pótolta — ki tudja, fogja-e pótolni valaha — megfelelő, öntudatos politikai és társadalmi tényező. S mégis bizonyos, hogy a mely perekben e tényezők a népre való befolyásukat elvesztik, az sokkal, de sokkal megközelíthetőbb lesz subversiv befolyásoknak, mint eddig. Eddig, igaz, nyoma sincs ennek. E nép dolgozik, küzd, fárad, s e mellett — ne szépítsük a szót — nyomorog. Nem tudom, más képet nyújt-e közelről nézve otthona, de amit távolból az egész új vonal mentén láttam, az szomorú. Az alföldön a nyomor biztatóbb külsőben jár, mint itt a jó mód; s a mellette szegény, a sors ezernyi megpróbáltatásaival küzdő, idegen ajkú nép szinte mind hű, odaadó fia e hazának. Az papsága is. Vonatunknak több tiszteletreméltó papi üdvözlője volt; valódi örömmel fogtam kezet velük; az orosz papoknak tekintete ragyogott, mikor emlékeztettem őket, hogy róluk széles Magyarországon tudják, a mit pár év előtt Jókai Mór hirdetett egy Munkácson tartott felköszöntőben világgá, hogy ha fiai hazájuknak s népük üdvét is az emberi és hazafias kötelességek teljesítésének utján való vezetésében keresik. »Megmutattuk, ezután is, mindig megmutatjuk«, volt az örvendetes, hazafias válasz. Jelentékeny kihatással van különben e vidék népére Munkács városa. Nem a nagy városok közé tartozik, de élénk tevékeny, jó szellemű vezetés alatt áll, s intelligentiája érzi feladatai nagyságát s megfelel azoknak emberül. Az uj vasút a város forgalmi jelentőségét növeli s kívánatos is, hogy mentői többet hasson fejlődésére, mert ha nemzeti életünk európai irányát fenn akarjuk tartani, a vidéki centrumok emelését minden állami tényezőnek gyámolítania kell. S ily kis városban akkorra fölérzése a culturális érdekeknek, aminőt Munkács tanúsít, valóban ritkaság. Akik a fővárosból, pár év előtt a Munkácsy-ünnepek alkalmából, s tavai a beszkidi alagút megnyitásakor, látták e város belső életét, mind bizonynyal sajnálhatták, hogy most nem volt meg a lehetőség legalább pár órára benézni e vendégszerető polgárság otthonába, melynek egész értelmisége szép hölgyközönsége egy hangversenyre összegyűlve várta a vonat vendégeit. Legjobban sajnálta ezt maga a miniszter, ki azonban kényszerítve volt rá, hogy betartsa a megnyitási program idejét, s midőn a stryi tartózkodás váratlanul hosszúra nyúlt, nem ki képviselő jelöltté, s nyomban 50 tagú küldöttséget menesztett az épen Gyó-Szent-Miklóson időző jelölthöz, őt felkérni a képviselő jelöltség elfogadására. A küldöttség a késő délutáni órákban érkezett Szent-Miklósra. — Molnár Lajos a küldöttséget, a Laurenczi féle vendéglő nagy termében fogadta s megköszönve a kitüntető bizalmat kijelenté, hogy a jelöltséget elfogadja. Ezután a jelölt fényes lakomát adott a küldöttség tagjainak, hol lelkes köszöntők hangzottak a jelölt diadalára. Molnár Lajos megválasztása annál bizonyosabb, mert a múlt választás alkalmával is, mint a szabadelvű párt jelöltje, csak csekély szavazattal maradt kisebbségben az ellenzék jelöltjével szemben. A győrmegyei szabadelvű párt április 11-én húsvéthétfőn d. u. 2 órakor Győrött, a megyeház kistermében közgyűlést tart, melynek tárgyát a közelgő képviselőválasztási mozgalmak alkalmából a párt újjászervezkedése és a megye választókerületei részére pártbeli képviselőjelöltek felállítása fogja képezni. A tanulmányi alap hajdan és most — Két czikk. — I. Mióta a Ferencz király által kibocsátott és e század közepéig érvényben állott Ratio Educationis, mely a Mária Terézia alatt megállapitott hason czimű szabályzatot az 1791: 67. törvényczikk által a tanulmányi ügyekben kiküldött országos bizottság tárgyalásai alapján megváltoztatta, a tanulmányi rendszer uj alapját megvetette; nem anynyira a közép és felsőoktatás, mint inkább a népnevelés terén volt érezhető, hogy az eredmények nem váltották be azon eredményeket, melyek a megállapított tanulmányi rendszerhez fűződtek. Ha az óhajtott siker, főleg a népnevelés mezején a várakozáson alul maradt és a tanulmányi rendszer a gyakorlatban nem fejthette ki azon hatást, mely a nemzeti mivelődés előmozdítására szükséges lett volna, ennek egyik magyarázatát abban találjuk, hogy teljesen más viszonyok forogtak fenn az alsó iskoláztatásra nézve, az állami hatalom részéről kívánatos közvetlen felügyelet és javadalmazás tekintetében is. Míg ugyanis létező közép és főiskoláink — ide nem számítva a protestánsokéit — közvetlen a kormány kezelése alatt álló királyi intézetek voltak, a kormány által kiutalt rendes évi javadalmazással, addig népiskoláink a kormány közvetlen gondoskodásának tárgyát általában nem képezték. Ezek tekintetében az eredmény, főleg az egyházi s világi földesurak, a kegyurak hatalmában állott, kik leginkább gondoskodhattak volna arról, hogy — mint ezt a Ratio Educationis határozott czélul tűzi ki — a növendékek a magyar nyelvben, mely minden magyar polgárnak okvetlenül szükséges, egyenlően és minél előbb kiképeztessenek. Ha a magyar nyelv tanítására s a tanítóknak a magyar nyelvben jártasságára vonatkozólag a Ratio Educations-ban kifejezett czél valósággá válik, mennyivel kedvezőbb lenne ma a helyzet, mily sok fölösleges és