Nemzet, 1887. április (6. évfolyam, 1648-1676. szám)

1887-04-08 / 1655. szám

BgSS&KM9Z¥ÖfjM.. í?»reno*3ek­t«re, Athenaeum-épület, L emeléi. A lap szellemi részát illető minden közlemény a szerkesztőség* hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Terencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 5 kr.__________ 1655. (97.) szám. 3£u»c­arvATAi,: y»r«n08iek-tere, Athenaeum-épület, földszint Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­­pesten kétszer házhoz hordva, 1 hónapra S­ark 3 hónapra .......................... 6 , 6 hónapra .. ................... 13 * Az esti kiadás postai különküldéseért Mül­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 a Reggeli kiadás. Budapest, 1887. Péntek, április 8. VI. évi folyam. Egyes szám 5 kr. Budapest, április 7. Konstantinápolyból és Sophiából két hírt kaptunk, melyek — ha valók — egy­mással szembe állítva, újabb világot vetnek az orosz politikára és úgy, mint a bolgár kormány magatartására. És ebből a két hír­ből aztán le lehet vonni a megfelelő következ­tetéseket és tanulságokat is. Az egyik hír szerint, az orosz nagy­követ, kormánya nevé­ben felajánlotta, a portának, az orosz had­­serget és hajóhadat, ha Bulgáriában rendet akarna csinálni s a porta erre azt válaszolta, hogy nincs reá szüksége, és az orosz kor­mányt felszólíta, hogy — ellenkezőleg — a bolgár kérdés megoldását maga keresse ab­ban, hogy ajánljon minél előbb jelöltet. Na­gyon örülnénk, ha ez a hir valónak bizo­nyulna, mert a porta magatartását egészen azonosítja az a közép-európai hatalmak ma­gatartásával és másfelől Oroszországról újab­ban bebizonyítaná azt, hogy ezek háta me­­gett, hol directe, hol indirecte ’(a porta utján) — iparkodik Bulgáriára tenni kezét, és a so­kat emlegetett orosz előjogok Bulgáriával szemben, melyeket Oroszország közvélemén és kormánya követelnek és igénybe venni akarnak, tulajdonképen, uralomra és meg­szállásra magyarázandók. A veszély mindenesetre megvan most is, a tekintetben, hogy ha a felbujtatott izgatók­­nak nem sikerül — és ezek most is eláraszt­ják Bulgáriát, most is folytatják az akna­munkát — a mostani bolgár kormányt és Bulgária önállását megbuktatni; ha nem si­kerül neki az a porta engedelmével (ez a ve­szély még nagyobb és talán még könnyeb­ben is bekövetkezhető) akkor fellép egyene­sen, ha ugyan épen a sok sikertelenség és Európa, valamint Bulgária nyugodt magatar­tása észre nem térítik az orosz kormányt és ennek következtében ki nem vonja politiká­ját a panslávok a mosko­viták befolyása alól, illetőleg (ha ezzel tényleg még nem is lenne gyanúsítható) arra nem bírják, hogy nyíltan és határozottan szembe szálljon azok t­zel­meivel és őszintén elfogadja az európai ál­láspontot, a nemzetközi szerződést és Bulgá­ria önállását, mit emleget ugyan eleget, de még­sem mozdít elő, hanem e helyett intéz vagy enged olyan üzelmeket, melyek ezzel az állásponttal merőben ellenkeznek. Ezért fektetünk nagy súlyt a porta ma­gatartására. Mert a felkelések, zendülések, cselszövények ellen még csak megvédi ma­gát — mint látszik — Bulgária; de ha — mint egy ideig nagyon gyanús hajlan­dóságot mutatott erre — a porta állana az orosz követelések és törekvések szolgála­tába, azzal épen nem daczolhatna Bulgária, mert az neki souzerainje és mert — még ha nem is támaszkodnék az állítólag felajánlott orosz haderőre — kellő ereje is van arra, hogy a bolgár kormányt elkergesse és az országot a maga vagy más fármába hajtsa. Ha tehát most a porta ellene szegül az orosz sugalmazásoknak és Oroszországtól ép úgy megkívánja, hogy ne tényleg avatkoz­zék a bolgár ügyekbe, hanem a berlini szer­ződés alapján valljon szint és javasoljon (a kérdés megoldása czéljából) trónjelöltet, ak­kor az európai diplomatia művét és állás­pontját könnyíti meg, illetőleg igazolja e te­kintetben és üdvös befolyást gyakorolhat e tekintetben a bolgár kérdés békés megoldá­sára, hogy egyfelől elveszi Oroszországnak egyik eszközét (saját közreműködését) az el­lenkező irány érvényesítésére, másfelől pres­­siót gyakorol reá, hogy csakugyan elfogadja az európai álláspontot és vagy ragadja meg a szerződéseknek megfelelő formában a kezdeményezést, a kérdés megoldására, vagy hagyjon fel meddő kifogásaival ellen­kező irányból jövő kezdeményezésekkel szemben és ezeket épen szólítsa fel az érvé­nyesülésre, ha maga előlépni nem tud vagy nem akar. A másik hír, mely kellemesen hat­hat az európai közvéleményre az, hogy a bolgár kormánynak sikerült megakadá­lyozni azt, hogy Sándor volt bolgár fejede­lem újabb kikiáltása czéljából az országban komoly kísérlet­tétessék és népszerű nevét újabb nehézségek és zavarok előidézésére használják fel. Azon nem csodálkozunk, hogy Sándor — a győztes és a lemondó — neve népszerű Bulgáriában; az talán nem is baj, hogy a bolgárok meg nem feledkeznek róla, sőt visszaóhajtják őt ; mert ha sikerül nekik — mint most is sikerült — ezen érzelmeknek úgy adni kifejezést, hogy bonyodalmakat elő ne idézzenek és az európai elhatározásnak ne praejudi­áljanak, ha sikerül nekik minden erő­szakos tüntetéstől megkímélni volt fejedelmü­ket és lemondani újabb megválasztatásáról vagy annak erőltetéséről, akkor csak tiszte­letre méltó érzelemnek adnak kifejezést, érett­ségük bizonyos fokáról tesznek tanúbizony­ságot és megmutatják Európának is, Oroszor­szágnak is, hogy számítani épp úgy tudnak, mint érezni, tenni épp oly tapintatosan, mint lemondani. És mind­erre egy nemzetnek, melynek sorsa függőben van, nagy szük­sége van. A NEMZET TÁRCZÁJA. Április 7. A jobbágyság ügyeinek rendezése II. József korában. Irta : Marczali Henrik. II. Nem is a földesur volt József korában az alatt­való igazi elnyomója. Aránylag igen csekély része ju­tott a munkás osztálynak még mindig kereslete ered­ményéből és borzasztó volt ennél fogva testi-lelki nyomora. Hanem a gazdasági kizsarolásban, melyből természetesen következett a szellemi és erkölcsi, tán még a főnemesség volt legártatlanabb. Bűne az absenteeismus volt. Nem csak, hogy jövedelmét gyakran vagyonát idegen földön költötte el, lélekben is mind jobban különvált alattvalóitól. Maga nem gazdálkodott és ennélfogva meglehetős tág hatáskört engedett tiszttartóinak és ispánjainak. Ezek közt, már alacsonyabb társa­dalmi állásoknál fogva is in­kább akadt a jobbágyok sanyargatója. Sokkal rosz­­szabb volt a kisebb birtoku nemesek jobbágyainak sorsa. Hanem az igazi, minden életviszonyra kiható mindent kiszivattyúzó elnyomás, nem a magasabb rendűeknek volt műve, hanem a szegény alattvalók nagyobb vagyonú és magasabb értelmű rendtársaié, kiket legtöbb esetben maga az elnyomottak bizalma helyezett oly állásba, melyben megbízóik véres verej­tékén gazdagodhattak. És az úrbéri elnyomáson se­gíthet az állam : ott általánosak, nyilvánosak a viszo­nyok. De ki segíthet a gyámoltalan póron, kit papja, jegyzője, bírája sanyargat ? Ha nem József császár az uralkodó, az ki oly személyes részvéttel viselte­tett minden egyes alattvalója iránt, tán soha sem jut a történet azon tények tudomására, melyek tán több nyomort okoztak, mint az annyiszor megvitatott és elitélt úrbér és bizonyára sokkal nagyobb erkölcsi romlottságból folytak, mint az. Ki nem ismeri Bab Bábyt, Jókainak e fénye­sen kivitt korrajzát ? A­mi ott az alap, Szent-Endre városának kizsarolása az elöljárók által, az a mond­­hatatlan corruptio, melylyel a bűnösök lakomákkal és vesztegetéssel útját bírják állani a községi ügyek vizsgálására kiküldött commissióknak, az a számta­lan mód, melylyel magukévá teszik a köznép munká­jának gyümölcsét — mindaz lényegében az ad­ók ál­tal bebizonyított igazság. Maga a kancellária bebizo­­nyítottnak látta, hogy a lakosság 7/8-ad része, a sze­génység, egészen el van nyomva. Az elöljáróság rosz­­szul kezeli a regület, és útját állja annak, hogy a vá­ros jövedelme bérlet által növekedjék. Megakadá­lyozza a jobb lét és erdőgazdaságot, a maga hasznára, a község kárára. A reá bízott pénzt ajándékokra, vesztegetésre, lakomázásra fordítja. Minden biztosí­ték nélkül kölcsönzi el a községi vagyont. Végre még egyenesen is elnyomja a szegényebbeket jogtalan sportulók és adók szedése által. (5790/89.) Lehet-e ennél több bebizonyítható vádat halmozni egy magistratus fejére ? És a denuncziáns Bábg mégis Pest megye börtönében sínylődik mint előkelő és nagy­nevű férfiak rágalmazója, és midőn a császárhoz ír panaszszal és keserűséggel teljes kérvényt, a cancel­­lária csak azon ütközik meg, hogy a rab minden uta­sítás ellenére téntát szerezhetett magának az Írásra. (6463/86. Neubold tanácsos.) Szent Endre nem állott egyedül. Hasonló vi­szonyokat mutat a Szerém megyei Zsid. (1889/1786) Itt a görög-keleti püspöki uradalom és a község köl­csönösen bevádolják egymást és e kettős porból egész világos képét nyerjük a lakosság viszonyainak. Elsi­mításról sem igen lehet szó, ott Széchenyi Ferencz volt akkor a királyi biztos. Az uradalom előadása szerint a gazdagabb lako­sok korlátlanul uralkodnak a többiek fölött. Az adót mind a szegény fizeti, mert nem a tehetség, hanem a családszám szerint repartiálják. Még azt a csekély adót sem fizetik a főbbek, mi reájuk van róva, hisz ma­guk kezelik. Nem számolnak be soha, pedig nemcsak a községre kirótt adót szedik be, hanem azonfelül még 7­ 800 forintot. Mind az elöljáró rokonságban­­sógorságban áll egymással. Maguk közt osztották föl a határ javát, a szegénynek csak a silányát hagyva. A korcsmázás haszna zsebükbe folyik. Mit sem fordí­tanak közczélra, még pásztort sem tartanak, az utak irtóztató roszak, alig van utcza, a házak szétszórva épitvék. Valóban plasticus módon van kimutatva, egészen szándék nélkül, mint öli meg a rosz közigaz­gatást a culturát, magánhaszonra fordítva azt, mit a köz felvirágoztatására kellene szentelni. Még a nép szokásai és hagyományai is súlyos­bítják terheik. Szokás a menyekzőket igen fényesen, nagy lakomával ülni meg. A szegénynek készpénze nincs, áldozatául esik tulajdon elöljárói uzsorájának. Az uraság sem hibátlan. Lefoglalta a köz­ségi földek nagy részét, a közlegelőből lefoglalt 7 holdat. A faizást korlátozza. Jogellenesen szed szőlővámot s kukoricza tizedet, még a szegény ara­tóktól is szed 15 krnyi adót. Robotot sokkal többet igényel, mint a mennyi megilletné. Egy évben 589 frt volt a különbség. Az erdőpusztításban pedig az egyik fél vetekedik a másikkal. Azt hiszszük, elég világos kép. Az elöljárók, kikre tartozik a község érdekeinek védelme, az ura­ságnak meglehetős szabad kezet engednek. Ellenben az, és a megye sem igen háborgatja őket a község ki­zsákmányolásában. Ha már most a községi zsarolást összehasonlít­juk a földesúrival, egy igen lényeges különbség tűnik fel. Az uraság a terménygazdaság terén aknázza ki túlsúlyát: földet foglal, vagy többet dolgoztat. Az elöljárók confraternitása ellenben pénzgazdaságot foly­tat, és saját pénztárába gyűjti a lakosság összes készpénzét. Erre szolgál az állami adók kezelése, a községi beneficiumok bérlete, végre az uzsora. A zsákmány egy része a szűken fizetett megyei urak corrumpálására fordíttatik. Az elöljárók és az alatt­valók közt mind nagyobb ösvény tátong. Pedig egy nemzetnek, egy vallásnak. Jellemző, hogy mindkét hely, Szent-Endre úgy mind Zsid szerb, tehát oly nemzetiséghez tartozó, melynek értelmisége kiválóan kereskedő osztály, mig a köznép csak akkor kezd átmenni a pásztor életből a földművelésre. Itt tehát a külömböző műveltségi fokok okozzák a bajt. Sehol sem mutatkozik oly nagy szüksége az állami beavatkozásnak mint itt. De akkor vége az autonó­miának. Az állam pedig még nagyobb terhet vállal­jon magára, mint a minő már nyomja vállát ? A me­gyei nem érdekelt administratiónak kellett volna te­hát közbe lépnie. De az nem áll feladata magaslatán. Egy Báby makacsságára, vagy egy két obsitos kato­nára van szükség, ki már mást is látott mint faluját és ép oly végtelennek képzeli császárja hatalmát,mint a minő jószívűsége, hogy ez állapotok csak szóba jöj­jenek. Azért bocsátkoztunk annyira részletekbe, hogy kitűnjék mennyire egy az eljárás földrajzilag egymás­tól oly távol helyen, és hogy mennyire általános lehe­tett ez a lelketlen önzés. Mert az ég akkor is magas volt, és a császár nem minden helyét járta be orszá­gának. (A tegnapi tárcza első hasábjában Mária Te­rézia nyilatkozata igy olvasandó: »Nem akarok e­l­­kárhozni néhány főárért stb.) Mai számunkhoz fél ív melléklet van csatolva. B­ELFÖLD, Budapest, ápr. 7. (A közmunka- és köz­lekedésügyi minisztérium köréből.) A magy. kir. postatakarékpénztár — miként tudva van — a folyó évben megszavazott költségvetésben fordul elő először. Most, hogy a fiatal intézmény kiál­lotta s pedig igen sikeresen az első kezdet ne­hézségeit, s a költségvetés már szentesíttetett, az intézet személyzeti státusa is végleges rendezést nyert. Ennek megfelelőn, miként halljuk, ő felsége, f. évi április 1-én Bécsben kelt elhatározásával, a ma­gyar királyi postatakarékpénztár igazgatójává H­o 1­­­ á­n Sándor miniszteri tanácsost nevezte ki, a ki ideiglenesen már kezdettől fogva az intézet élén ál­lott s annak ügyeit kiváló szakértelemmel és gondos­sággal vezette. Mostani díszes állásában véglegesí­tette őt a felség. E kinevezéssel kapcsolatban értesü­lünk, hogy az intézet kebelében több előléptetés tör­tént , s pedig többek közt kineveztettek titkárokká: Rakovszky Aladár (első titkárrá)és dr. Halász Sándor; fogalmazóvá Baross Géza; számtaná­csossá dr. L­a­k­i­t­s Ferencz és számvizsgálóvá T­r­i­­bálszky János. Budapest, ápr. 7. (A romániai vám- és kereskedelmi szerződés tárgyalásai.) Mint a »B. korr.«-nek Bécsből jelentik, a román kor­mány megbízottjai Szögyény osztályfőnökkel tartott rövid konferentia után ma elutaztak Bukarestbe. A tárgyalások azonban már a legközelebbi napokban egyelőre írásbeli úton folytattatni fognak. Buda­pest, ápril 7. (Kitüntetések a közös hadügyminisztériumban.) A hadügyminisz­térium újabban kitüntetett főtisztviselőiről és az őket ért kitüntetésekről a következőket olvassuk a Pester Lloyd­-ban: A kitüntetettek közt első helyen van két osztályfőnök: Merkl Rudolf lovag altábornagy, a­ki a Lipót-rend közép­keresztjét, és Lambert Ádám a ka­tonai intendatúra főnöke, a­ki a másodosztályú vas­­korona-rendet kapta. Merkl lovag, a­ki már az 1859-iki hadjáratban mint táborkari ezredes a kato­nai érdemkeresztet hozta haza a lombardiai csatame­zőkről, a hetvenes évek elején, a­midőn Gallina volt a táborkar főnöke, a táborkar igazgatósági irodájának élén állt, elnyer­te a harmadosztályú vaskorona-ren­­det és később mint ezredes, a hadügyminisztérium legfontosabb (táborkari) osztályának vezetését vette át. Ez állásban kivdó részt vett Bosznia és Herczegovina occupálásának előkészítő munkálatai­ban; az occupatió után a Lipótrend lovagkeresztjével tüntették ki, melyet most a középkereszt követ. — Lambert osztályfőnök érdemei a hadsereg gazdászati ügyei és közigazgatási szolgálata körül eléggé isme­retesek. Kiválón az ő érdeme, hogy a katonai inten­­dantúra ma szakképzett, művelt elemekből áll. A hatvanas évek elején ő jelölte ki az akkori osztályfő­nök báró Frith által alapított intendanturai tanfo­lyamnak irányát, miért a Ferencz József-rend lovag­keresztjét nyerte. A hetvenes évek második felében mint főintendáns a hadügyminisztérium 11-ik szak­osztályának élére állt s vezette a katonai intendatura szervezési munkálatait, a katonai elszámolási ügyet az illeték és beszállásolási ügyet, a h­­adi budget nyilvántartását s pedig oly jelesül, hogy 1878-ban az occupationalis hadjárat után a harmadosztályú vas­­koronarendet nyerte. Bylandt-Rheidt gr. hadügy­miniszter, a­ki a főintendans bámulatos munkaerejét, rendkívüli munkakedvét és éles átható eszét fölismer­te, kieszközölte ő felségénél, hogy Lambert 1879. öt előtte álló társa átugrásával vezérintendanssá nevez­tetett ki. A következő évben Lambert nemcsak a Fe­rencz József-rend középkeresztjét nyerte, hanem a hadügyminisztérium gazdasági szakosztályának veze­tésére is vállalkozott. 1882-ben a hadsereg újjászer­vezése alkalmából a Ferencz József-rend közép­­keresztjének csillagát, most pedig a másodosztályú vaskoronarendet nyerte el. Budapest, ápril 7. (A verbói kerület szabadelvű párti képviselőjelöltje.) Mint lapunknak a verbói kerületből írják, a jövő vá­lasztáson ott O­c­s­k­a­y Gusztáv ottani földbirtokos szándékozik föllépni szabadelvű párti programmal. E kerületet eddig és most Komlóssy Ferencz antisemita képviselte, de a kerület szabadelvű polgárai Ocskay mellé sorakoznak, s Ocskay már azzal is érdemeket szerez magának, s megválasztása azért kívánatos is, hogy Komlóssy­t a képviselőházból kibuktatja. Ocskay Gusztáv mint író is ismertté tette nevét, s működésé­hez a parlamentben nagyszámú barátai és ismerősei a legszebb reményeket kötik. Budapest, ápril 7. (A fővárosi adókive­tés­e­k.) A pesti polgári kereskedelmi testület Strasser Alajos elnöklete alatt ma délután rendkívüli közgyűlést tartott, melynek tárgyát a fővárosi keres­kedők III. osztályú kereseti adójának megszabása tárgyában benyújtott indítványok képezték. Az elnök megnyitván az ülést, fölemlíti, hogy a budapesti ke­reskedelmi és iparkamara küldöttsége járt a minisz­terelnöknél, a­ki a panaszolt adófelemelés tekin­tetében megnyugtató választ adott. A küldött­ségnek adott válasza, valamint az adófelügyelő­höz intézett rendelete, a mi lapunkban közölve volt Most már nincs más teendő, mint bevárni a minisz­teri rendelet hatását. — Weitzenfeld Jakab indítványozza, mondja ki a közgyűlés, hogy az esetre, ha az adófelügyelőséghez intézett miniszteri rende­­let daczára az adókivetések nem az igazságnak meg­­felelően történnének, az elnökség vagy a választmány közgyűlés egybehívása nélkül megteheti amaz intéz­kedéseket, melyeket a kereskdelem és iparkamara ér­deke megkíván. Lobmayer Ferencz pártolja ez indítványt azzal a hozzátevéssel, hogy a szükséges in­tézkedések megtétele előtt közgyűlés lenne egybehí­vandó. Marton Alajos megnyugtatónak találja a miniszter válaszát és bizton hiszi, hogy ő a kereske­dők és iparosok érdekeit szívén hordja. Indítványozza, hogy menesztessék küldöttség a miniszterelnökhöz, a­mely küldöttség köszönetét mondván a miniszter eddigi intézkedéséért, kérje őt, hogy rendeletének igyekezzék érvényt szerezni is. Weisz Berthold ellenzi ez indítványt, mert előbb be kell várni, minő hatása lesz a rendeletnek. Weitzenfeld Jakab indít­ványát pártolja. Szávoszt Alfonz is a mellett van, hogy küldöttség menesztessék a pénzügyminisz­terhez. Ernyey Gyula, Szávoszt Alfonz és Weisz Berthold hozzászólásai után abban állapod­tak meg, hogy a miniszter válaszában megnyugodnak s az esetre, ha a pénzügyminiszter rendelete daczára sem történnék az adókivetés az igazsághoz mérten, újabb közgyűlést fognak egybe­hívni, mely aztán megbízza az elnökséget a szükséges intézkedések megtételével. A pénzügyminiszternek eddig tett lépéséért jegyzőkönyvileg is köszönetet mondtak. Miután még Lobmayer Ferencz indít­ványára a napilapoknak, de főleg a »Pester Lloyd« és annak szerkesztője Falk Miksa dr.-nak ez ügy­ben tanúsított működésükért egyhangúlag köszönetet szavaztak, a közgyűlés véget ért. Budapest, ápr. 7. (A honvédség köréből.) A honvéd gyógyszolgák és sebesültvivők iskolája a honvéd gyalogsági szervezeti szabályzat értelmében eddig évente dec­ember 1-től január 15-ig tartott. Az idén azonban eltértek a szabályzattól. A honvédelmi miniszter ugyanis elrendelte, hogy az említett iskola 1. évi május 1-én lépjen életbe s bezárólag június 15-ig tartson. Ez az időszak sokkal kedvezőbb az elő­zőnél, mert báran lehet a szabadban való gyakorlato­kat végezni. Budapest, ápr. 7. (Képviselő választási m­o­z­g­a­l­o­m.) Miskolczról írják lapunknak, hogy a­ borsod megyei szabadelvű párt­ végrehajtó bizottsága részéről Báró Radvánszky Géza elnök, Báró Vay Elemér, Vladár Ervin és Fáy Manó e hó 3-án felkérték Szepessy Gyula berentei birtokos, a dé­d­e­si kerület képviselőjelöltségének elfogadására — Szepessy, ki a kerületet ezelőtt már két ízben kép­viselte, a jelöltséget,­­ a küldöttség nagy örömére elfogadta. Azon népszerűség és közbecsülés, melylyel a jelölt bír, a siker biztos reményére jogosítja a sza­badelvű pártot, mely a választás eredményét annál nagyobb érdeklődéssel kiséri, mert a parlament Sze­­pessyben szilárd és buzgó képviselőt nyerne. A csikkarczfalvi választókerület gyergyó vidéki választói — mint lapunknak írják — 1. év április 3-án Gyó-Ujfaluban népes értekezletet tartottak, — melyben 4—500 választó vett részt.— Az értekezlet egyhangúlag Molnár Lajost kiáltotta A munkács-szrgi vasút megnyitása. II. A reggel közeledtével vonatunk élénkülni, né­pesedni kezdett. A szerint, a­mint a vasút által köz­vetlenül érintett vidékhez közeledett, több és több beszálló vendéget hozott minden megálló állomás. Főispánok, alispánok, képviselők, szolgabirák jelent­keztek láthatárunkon; a pályaudvarok reggeli dél megfehérítette porondját magyar díszruhák, dísz­­csizmái taposták. A szerint, a­mint legalább egy-egy újonnan érkező jutott minden coupéba, siettek fel­­czihelődni nyugalmukból azok is, a kik magukat már szinte otthon érezték kocsijukban s fogadták a »ven­dégeket,« kik pedig egy kicsit több joggal voltak »ott­hon,« mint azok, kiket a mozdony egy északa röpített ide. Alig történt meg az elhelyezkedés, megindult a reggelizés és a társalgás. Végig sétáltam az egymás­sal összeköttetésben levő kocsikon , bekukkantottam mindenikbe, s nagy megnyugvással constatáltam, hogy a tíz közül kilenc­ben a közeledő képviselővá­lasztásokról folyt a beszéd: »Csak nem fajult el még az ősi vér!« Erről a t­émáról talán csak egyetlen kocsiban nem beszélgettek, abban, a­melyben a miniszter uta­zott. Baross Gábor nem járt még e vidéken, s nagy érdeklődéssel tudakozódott viszonyai felől. Hivatott helyről nyert felvilágosításokat. Bereg főispán­ja, báró Perényi Zsigmond, a rövid időközben, melyet vonatunkon tölthetetett (a megyei közgyű­lés Beregszászra szólította vissza) szintoly szí­vesen szolgált felvilágosításokkal, mint a minisz­ter kocsijának másik állandó vendége, gr. Schön­­born. A gróf a beregmegyei közéletnek s a magyar nemzeti és alkotmányos érdekeknek elsőrangú elő­­harczása. Rokonszenves egyénisége, az áldozatok, melyeket a megye culturális érdekeiért hozott, a leg­kedvezőbb fogadtatást biztosí­tják részére mindenütt, ahol csak megjelenik. Kiterjedt uradalmai e vidéken valóságos nábobbá teszik, de ő gazdagságáért meg­szolgál a közügynek, s tavaly, mikor az alagút áttö­rési ünnepén magyar beszédben éltette a hazát, a fel­hangzó lelkesedés alig akar szűnni. Mert jó magyarok, jó hazafiak ám a beregiek. Mi áldottabb vidékek szülöttei, — ki az alföldről, ki a Dunántúlról, — nem is sejtjük, mekkora küzdelem lehet az, a­mit egy-egy ily exponált megye intelligen­­tiája nem zajjal, nem csattanósan, nem följegyezhető ütközetekben, hanem nap-nap után folytat oly irány­ban, hogy a subversiv irány behatásától megmentse, s ha lehet belső erejében s külterjességében fejleszsze a magyar állameszmét. Nehéz viszonyok közt folytat­ják harczukat. A középbirtokosság nagy része meg­rendült, s még nem pótolta — ki tudja, fogja-e pótolni valaha — megfelelő, öntudatos politikai és társadalmi tényező. S mégis bizonyos, hogy a mely perekben e tényezők a népre való befolyásukat elvesztik, az sok­kal, de sokkal megközelíthetőbb lesz subversiv befo­lyásoknak, mint eddig. Eddig, igaz, nyoma sincs ennek. E nép dolgozik, küzd, fárad, s e mel­lett — ne szépítsük a szót — nyomorog. Nem tudom, más képet nyújt-e közelről nézve otthona, de a­mit távolból az egész új vonal mentén láttam, az szomorú. Az alföldön a nyo­mor biztatóbb külsőben jár, mint itt a jó mód; s a mellett­e szegény, a sors ezernyi megpró­báltatásaival küzdő, idegen ajkú nép szinte mind hű, odaadó fia e hazának. Az papsága is. Vonatunknak több tiszteletreméltó papi üdvözlője volt; valódi örömmel fogtam kezet velük; az orosz papoknak te­kintete ragyogott, mikor emlékeztettem őket, hogy róluk széles Magyarországon tudják, a mit pár év előtt J­ó­k­a­i Mór hirdetett egy Munkácson tartott felköszöntőben világgá, hogy ha fiai hazájuknak s népük üdvét is az emberi és hazafias kötelességek teljesítésének utján való vezetésében keresik. »Meg­mutattuk, ezután is, mindig megmutatjuk«, volt az örvendetes, hazafias válasz. Jelentékeny kihatással van különben e vidék népére Munkács városa. Nem a nagy városok közé tartozik, de élénk tevékeny, jó szellemű vezetés alatt áll, s intelligentiája érzi feladatai nagyságát s megfe­lel azoknak emberül. Az uj vasút a város forgalmi jelentőségét növeli s kívánatos is, hogy mentői többet hasson fejlődésére, mert ha nemzeti életünk európai irányát fenn akarjuk tartani, a vidéki centrumok emelését minden állami tényezőnek gyámolítania kell. S ily kis városban akkorra fölérzése a culturális ér­dekeknek, a­minőt Munkács tanúsít, valóban rit­kaság. A­kik a fővárosból, pár év előtt a Munkácsy-ünnepek alkalmából, s tavai a besz­­kidi alagút megnyitásakor, látták e város belső életét, mind bizonynyal sajnálhatták, hogy most nem volt meg a lehetőség legalább pár órára benézni e ven­dégszerető polgárság otthonába, melynek egész értel­misége szép hölgyközönsége egy hangversenyre össze­gyűlve várta a vonat vendégeit. Legjobban sajnálta ezt maga a miniszter, ki azonban kényszerítve volt rá, hogy betartsa a megnyitási program idejét, s midőn a stryi tartózkodás váratlanul hosszúra nyúlt, nem ki képviselő jelöltté, s nyomban 50 tagú küldöttsé­get menesztett az épen Gyó-Szent-Miklóson időző jelölthöz, őt felkérni a képviselő jelöltség elfogadá­sára. A küldöttség a késő délutáni órákban érkezett Szent-Miklósra. — Molnár Lajos a küldöttséget, a Laurenczi féle vendéglő nagy termében fogadta s megköszönve a kitüntető bizalmat kijelenté, hogy a jelöltséget elfogadja. Ezután a jelölt fényes lakomát adott a küldött­ség tagjainak, hol lelkes köszöntők hangzottak a je­lölt diadalára. Molnár Lajos megválasztása annál bi­zonyosabb, mert a múlt választás alkalmával is, mint a szabadelvű párt jelöltje, csak csekély szavazattal maradt kisebbségben az ellenzék jelöltjével szemben. A győrmegyei szabadelvű­ párt ápri­lis 11-én húsvéthétfőn d. u. 2 órakor Győrött, a me­gyeház kistermében közgyűlést tart, melynek tárgyát a közelgő képviselőválasztási mozgalmak alkalmából a párt újjászervezkedése és a megye választókerületei részére pártbeli képviselőjelöltek felállítása fogja képezni. A tanulmányi alap hajdan és most — Két czikk. — I. Mióta a Ferencz király által kibocsá­tott és e század közepéig érvényben állott Ratio Educationis, mely a Mária Terézia alatt megállapitott hason czimű szabályzatot az 1791: 67. törvényczikk által a tanulmányi ügyekben kiküldött országos bizottság tár­gyalásai alapján megváltoztatta, a tanulmá­nyi rendszer uj alapját megvetette; nem any­­nyira a közép és felső­oktatás, mint inkább a népnevelés terén volt érezhető, hogy az ered­mények nem váltották be azon eredménye­ket, melyek a megállapított tanulmányi rend­szerhez fűződtek. Ha az óhajtott siker, főleg a népnevelés mezején a várakozáson alul maradt és a ta­nulmányi rendszer a gyakorlatban nem fejt­hette ki azon hatást, mely a nemzeti mivelő­­dés előmozdítására szükséges lett volna, ennek egyik magyarázatát abban találjuk, hogy teljesen más viszonyok forogtak fenn az alsó iskoláztatásra nézve, az állami hatalom részé­ről kívánatos közvetlen felügyelet és javadal­mazás tekintetében is. Míg ugyanis létező közép és főiskoláink — ide nem számítva a protestánsokéit — közvetlen a kormány kezelése alatt álló ki­rályi intézetek voltak, a kormány által kiutalt rendes évi javadalmazással, addig népisko­láink a kormány közvetlen gondoskodásának tárgyát általában nem képezték. Ezek tekintetében az eredmény, főleg az egyházi s világi földesurak, a kegy­urak hatalmában állott, kik leginkább gon­doskodhattak volna arról, hogy — mint ezt a Ratio Educationis határozott czélul tűzi ki — a növendékek a magyar nyelv­ben, mely minden magyar polgárnak ok­vetlenül szükséges, egyenlően és minél előbb kiképeztessenek. Ha a magyar nyelv tanítására s a taní­tóknak a magyar nyelvben jártasságára vo­natkozólag a Ratio Education­s-ban kifejezett czél valósággá válik, mennyivel kedvezőbb lenne ma a helyzet, mily sok fölösleges és

Next