Nemzet, 1895. január (14. évfolyam, 4438-4467. szám)

1895-01-19 / 4455. szám

Melléklet a „Nemzet“ 4455. (19.) január 19. számához. Színház és művészet. — Ibsen a nemzeti színpadon. A nemzeti színház igazgatósága elhatározta, hogy még ez idényben színre hoz egy új Ibsen darabot. Már Paulay Ede is foglalkozott ez eszmével, le is fordította Rosmersholmot, mely most csakugyan színpadra is kerül. A darab női főszerepét Fái Szeréna fogja játszani, a­mi igen érdekes művészi alakításnak kínálkozik. A darabot Lázár Béla fordította le. — »A papa feleségednek előadása a népszín­házban, mely eddig négyszer zsúfolt ház előtt ment végbe, néhány napig szünetelni fog, mert K­ü­r­y Klára, a czímszerep személyesítője, szombaton Nagy-Kanizsára utazik.­­ Pauer Miksa zongoraművész tegnapi óriási sikere folytán elhatározta magát, hogy e hó 25-én pénteken, a vigadó kistermében önálló zongora­estélyt rendezzen. Ennélfogva alkalma lesz a közön­ségnek meggyőződhetni, vájjon ki a nagyobbik, Sauer vagy Pauer ?! — Jegyek kaphatók Rózsavölgyi és társánál. — Vígjáték pályázat. Solymosi nyilvános szí­nész-iskolájának egy felvonásos vígjátékra hirdetett pályázata, a melynek pályadíja 500 korona s a melyet az iskola támogatása czéljából Esterházy Miklós gróf tűzött ki, ez év márczius hó 31-én lejár. A pálya­műveket Solymosi nevére czimezve, József-körut 17. sz. alá kell küldeni. E pályázat, öt tagból álló biráló­­bizottsága már megalakult; tagjai : Porzsolt Kálmán, Rothauser Miksa, Márkus József, Tábori Róbert és Márkus Miksa. — Az orsz. m. kir. színművészeti akadémia növendékeinek folyó hó 22-iki várszinházi estélyén a »Zalameai biró« következő szereposztással kerül színre : II. Fülöp, spanyol király — Paulay Ede; Don Lope de Piguersa — Bartos Gyula; Don Alvaro de Ataide — Beregi Oszkár; Őrmester — Dunszt Ele­mér ; Chispa — Húsz Francziska; Rebolledo — Hel­­tai N.; Pedro Crespo — Bakó László; Juan, fia — Tóth Elek; Izabel, leánya — Hatala Györgyike; Inez, unokahúga — Vásárhelyi Vilma ; Don Mendo — Jeszenszky Lajos; Nunno, szolgája — Kornis Gyula ; Törvényszéki írnok — Almási E.; I. katona — Führer Gusztáv; II. katona­­— Somogyi Gy. — A szinrekerülő darabot Ujházy Ede tanár tanította be­ — Káldy Gyula a »magyar zeneiskola« helyi­ségeiben dalestélyt rendez tanítványaival. Az estélyen mely január hó 20-án lesz. Lavotta János, Káldy Gyula, Mosonyi Mihály, Major­ J. Gyula, Elbert Imre, Gaal Ferencz, Egyessi Béni, Bih­ary János, Liszt Fe­­rencz, Zimay László, Goldmark Károly, Ábrányi Kornél és Rózsavölgyi Márk műveit fogják előadni. A Nemzeti Szalon. A Nemzeti Szalon József­­körút­i kiállítását folyton szép számmal látogatják. A megnyitás óta 76 drb festmény kelt el. Úfjabban Gerster Béla, Evva Lajos, Csáki Bálint, Mehvárt A., dr. Berényi Ármin, özv. Toldy Istvánné és Röser Miklós vásároltak képeket. Az érdeklődést növeli, hogy naponta új képek érkeznek. Az újabban bekül­dött képek közül első sorban Baditz Ottó »Szt.­­Czecziliája« válik ki. Kivüle még Pálya Celestin, Horokin­ai Ottó, Hrabetz Nándor, Mesterházy Kál­mán és Horváth Jolán küldtek képeket.­­ Orgona hangverseny lesz, holnap szombat délután 5 órakor a Kálvin t­éri ev. ref. templomban.­­ Az orsz. m. képzőművészeti társulat vá­lasztmánya tegnap este látogatott ülést tartott Andrássy Tivadar gróf elnöklete alatt, melyen lelkesült hangulat uralkodott a felett, hogy ő fel­sége a király legmagasabb látogatásával tüntette ki a kiállítást s nagy érdeklődéssel közel más­fél órát szentelt a művek megtekintésének, buzdító elismerését nyilvánítva a magyar művészet haladása iránt. Annak híre, hogy ő felsége fényes bőkezűséggel hat magyar művet megvásárolt, még fokozta az általános lelkese­dést. Igen kedvező benyomást tett az is, hogy Clas­sics Gyula vall, és közokt, miniszter ez alkalomból szintén jelen volt s a műcsarnokban a magyar kor­mány nevében üdvözölte a királyt. Az ülés megnyi­tása után Szmrecsányi titkár felolvasta a folyó évi pályázatokról szóló jegyzőkönyveket, melyek szerint a két állami arany­érem közül az egyiket Vastagh Gézának, a másikat Courton Franznak javasolta ki­adatni a pályabiróság;­­e javaslatot a vall. és közokt. miniszter már jóvá is hagyta; a társulati 2000 frtos díjat Margitay Tihamér, az 1000 frtos gr. Károlyi­dijat pedig Jendrássik Jenő nyerte el a jury ítélete alapján. — A kitüntetett művészek közül — Margi­tay Tihamér rosszulléte miatt csak Vastagh Géza és Jendrássik Jenő volt az ülésen jelen, kiket Andrássy Tivadar gróf a választmány nevében melegen üdvö­zölt, a választmányi tagok zajos éljenzése között. Zichy Mihálynak ötven éves művészi jubileuma alkalmából a választmány üdvözlő le­vél küldését határozta el, mely következőleg hang­zik : »Mélyen tisztelt mester! Dicsőséges művészi pályájának ötvenedik évfordulója alkalmából társula­tunk választmánya, mai ülésünkön egybegyűlve, a rokonszenv és tisztelet érzésével hódolt az egész mű­velt világon csodált hatalmas géniuszának. A sors úgy hozta magával, hogy ez ötven év alatt csak ke­vésszer tisztelhettük itthon, magyar pályatársainak körében, kik között nincs egy sem, aki ne lelkesülne művészi alkotásaiért és sokan vannak, a­kik személyes és közvetlen érintkezésből merítve, őrzik kiváló egyéni tulajdonainak becsben tartott emlékét. Mindnyájuk körében felhangzott már ismételve az óhajtás, hogy az a kapcsolat, mely a távollét hosszú idejének da­czára, honfitársaival kölcsönösen és érintetlenül fennáll, váljék még bensőbbé és állandóbbá s térhessen maradan­dóan vissza hazánkba. S ez óhajtásról nincs okunk lemondani. Egy oly művész, a­ki képzeletének párat­lanul gazdag forrását ötven év alatt egy csöppet sem apasztotta, a­ki ifjú teremtő erővel, bámulatosan mélyreható fogékonysággal a legmagasztosabb költői műveket, hazai irodalmunk gyöngyeit, Madách »Em­ber tragédiáját« és legutóbb Arany balladáit remek képekkel ékesíti, rokon és egyenrangú szellemmel kö­vetve nemzetünk nagy íróit, arról nem kételkedhe­tünk, hogy művészi pályafutásának ötvenedik évében, a távolban is velünk érez­t munkásságának lankadat­lan folytatásához még sok szép reményt fűzhetünk. Őszintén kívánjuk, hogy alkotási képességének teljében élvezhesse számos éven át az általános és különösen az itthon nyilatkozó elismerésnek megújuló tanúsításait. Társulatunk részéről, a­mely pártfogói sorá­ban büszkén vallhatja egyik legünnepeltebb tag­jának, a viszontlátás reményében küldjük a távolba, e jelentőségteljes alkalomból, őszinte nagyrabecsülé­sünk kifejezésével, legmelegebb üdvözletünket. Kelt Budapesten, az orsz. m. képzőművészeti társulat választmányának 1895. évi január hó 17-én tartott üléséből. Gróf Andrássy Tivadar s. k. el­nök, Keleti Gusztáv s. k. igazgató, dr. Szmre­csányi Miklós s. k. titkár.­ Az igazgatóság javaslata értelmében a választ­mány elhatározta ez után, hogy nagy alakú, művészi­leg díszített falragaszok hirdessék ezentúl a társulat kiállításait. A falragasznak igen sikerült vázlatát Pap Henrik készítette, s az igazgatóság meg­bízásából most már teljesen ki is fogja azt dol­gozni. Élénk eszmecsere folyt ez után a felett, hogy a Trefort Ágoston által alapított két ál­lami aranyérem pályázati feltételeit némi módosí­tással kellene a szerzett tap­sztalatokhoz alkalmazni. E vitában Jendrassik Jenő, Ráth György, Zichy An­tal, Ujváry Ignácz, Berzeviczy Albert, Miklós Ödön, Rakovszky István vettek részt s végül a választmány megbizta az igazgatóságot, hogy a felmerült kívánsá­gok számbavétele mellett javaslatot dolgozzon ki, a melyet aztán megerősítés végett a vall. és közokt. mi­niszterhez fog a társulat felterjeszteni. Több cseké­lyebb jelentőségű ügynek elintézése után, az igazgató­ság bejelentette, hogy Szmrecsányi Pál szepesi püspök 1000 frttal a társulat pártfogó tagja lett, Szalay Imre, a nemzeti múzeum igazgatója 200 frttal alapító lapnak lépett be, s azonkívül még 15 évdíjas tag je­lentkezett. — Spányi Irma Pozsonyban tegnap lépett föl először, mint Azocena a Troubadour operában. A vá­rosi színház — mint lapunknak írják — zsúfolásig megtelt, Frigyes főherczeg és Izabella főherczeg asszony is meghallgatták a turini vendégénekesnőt, kit négy nagy bokrétával és zajos kihívásokkal tün­tettek ki. Operánk volt tagja kész művésznővé fejlő­dött a külföldön. — »A delinquent«. Ily czimmel ’ Lusztig Jenő budapesti fiatal zeneszerző operettet irt, a­mely a prágai német színházban kerül bemutatóra. Az ope­rettéből Schlägel Elie k. a. nagy tetszés mellett énekelte egy prágai hangversenyen az operettének magyar kiadásban is megjelenő románczát. A NEMZET TÁRCZÁJA. Január 18. Az erős. Irta: Dénes Tibor. I. — Ki az a fiatal ember ott azzal a szép lánynyal ? — kérdezte az amerikai lány az udvar­lóitól valamelyik bálon. — A kisasszony Csathó Lenke, a fiatal úr Pártos Viktor. — Úgy látszik, nagyon bizalmasak? — Nagyon. Együtt nevekedtek, nagyon sze­rették egymást mindig. Valószínűleg férj és feleség lesz belőlük még az idén. — Nem volt az a Pártos néhány év előtt Amerikában? — De igen. Ismeri talán? — Azt hiszem. Hívják ide. Csak kelletlenül hagyta ott Pártos Csathó Lenkét. Ez komolyan beszélt hozzá. Azt mesélte el újra, a­mit elmondott volt neki már százszor, hogy szereti, hogy megkéri a kezét, a­mint előlép­tetik a banknál. Ezt a thémát úgyis abban kellett hagynia, a­mint mások odajöttek, mégsem távozott szívesen. — Mivel érdemeltem meg a kisasszony kitün­tetését ? — Nem érdemelte meg. Ellenkezőleg. Rá­szolgált arra, hogy haragudjam. Miért nem ke­reste fel magától a régi ismerősét? — Kegyed nekem régi ismerősöm ? Igazán, nem vagyok képes .... — Persze! Hogy Irene Neville vagy Bauer Irén az mindegy, maga nem tudhatja. Irene Neville! Nini, csakugyan! De most már valóban köszönöm, hogy idehívott. Hogy ke­rült hozzánk? És miért változtatta meg a nevét? Milyen meglepetés! Mi van Alice kisasszonynyal ? — Természetesen Aliceról kérdez! No jó, majd beszélek Aliceról. Leültek. A többi fiatal­ember kénytelen volt belátni, hogy rájuk nincs szükség. Eltávoztak. — Alice férjhez ment .... Ejnye, de egy­kedvűen tűri. Hát már kiábrándult belőle. Pedig akkor fülig szerelmes volt. No, ne piruljon el, nem mondom meg a menyasszonyának. — A menyasszomnak ? Nekem nincs meny­asszonyom. — Jól van, jól. Minden tudok. Ez a kellemet­len tulajdonságom, mindig meg volt. Tisztán emlék­szem, hogy maga is gyűlölt miatta. Akkor is min­dent tudtam, most is. Hanem most figyeljen egy kicsit. Nem szeretek annyit másról beszélni. Elő­ször is engem sohse hívtak Nevillenek, hanem mindig Bauernek. Neville az anyám neve volt. Mikor árván maradtam, a nagybátyám, Alice atyja kivitt magához, Amerikába. Még egészen kis gyerek koromban. Ő kívánta, hogy a nevüket vi­seljem. A­miben némileg igaza is volt. — Miért ? Miért volt igaza ? A leány egy kicsit elhallgatott. Aztán daczo­­san felkapta a fejét. — Mert az atyám családjából egynehányan úgy viselték magukat, hogy szégyelnem kellene a nevét. A nagybátyám most elküldött ide­haza a rokonaimhoz. Ismeri őket. Azok is Bauerek. Az ő kedvükért az igazi nevem alatt járok. De nem szí­vesen. Szokott feljárni hozzájuk? — Nem. A kisasszonyok, mintha haragudná­nak rám. — Az nem tesz semmit. Ezentúl majd feljár. Magára különben sok leány haragszik. Én is. — Vájjon kegyedet mivel bánthattam meg? — Emlékezzék csak vissza, hogy bánt én ve­lem odaát, a tengeren túl. — De hiszen akkor még csak gyerek volt. — Annál jobban fájt, hogy nem akart észrevenni. Annál jobban bántott, hogy az Alice után jár, mikor én magamat ép olyan szépnek, okosnak, kedvesnek tartottam. — Bocsánat, de kegyed soha se volt olyan szép, mint Alice. — Ez gorombaság. De magától már meg­szoktam. Vigyázzon, én ellenség vagyok, még­pe­dig veszélyes és kegyetlen ellenség. Most vissza­mehet ahhoz a másikhoz. — De nem megyek. Adjon egy négyest. — Ejnye, de bátor. Jól van. A harmadik még szabad. Hát ne felejtse el. II. Másnap délután a Csathóék jourján volt Pártos. Jó ideig unatkozott egy fiatal ember me­séin, a­ki hihetetlen gyorsasággal szavalt valószí­nűtlen történeteket, amelyekben természetesen ő maga volt a hős. Mikor ettől az alaktól (bátran lehet annak nevezni, minden jouron van egy) meg­szabadult, egy másik típus, az a­kinek semmi sem tetszik, fogta meg. Csak jó későn került oda, a­hová tulajdonképen szándékozott, Lenke mellé. — Mondani valóm van Lenke! — Vártam. — Ugyan mit várt? Nem is sejtheti, hogy mit akarok mondani. — De igen tudom. Arról fog beszélni, hogy milyen szép és kedves az az amerikai lány és hogy jó volna vele megismerkednem. — Az ám, eltalálta! Maga nagyon okos lány, Lenke. — Rájött . . . ? No, hát nem fogok azzal a lánynyal megismerkedni, még kevésbbé fogom ma­gamhoz hívni. — Ugyan miért nem? Hogy lehet ilyen szenvedélyes ? Olyan haragosan beszél, mint ha megbántották volna. — Az a szépséges kisasszony nem bántott, hanem maga, maga. — És a lány szemeiben könyek gyülekeztek. — Én bántottam volna meg magát? Én? Ugyan ne tréfáljon . . . Szent Isten, maga sir! Lenke, édes Lenke, ne fsírjon. Mondja el, mivel bántottam meg? Bocsásson meg, bár nem ismerem a vétkemet, Lenke! — Menjen. Nem kell. Ne tetesse magát. Tudja jól. Csak menjen el . . . Amerikába. — Becsületemre mondom, Lenke­ nem tudom, hogy mit akar. A lány ránézett könnyes, bánatos szemeivel. Aztán elkezdett hangosan zokogni. Pártos hamar betette az ajtót. Valahogy meg ne hallják a szom­széd szobában. Vigasztalni próbálgatta a lányt, de az csak egyre sírt és azt ismételgette: — Hát már elfelejtette? Nem szeret, nem szeret! — Mit felejtettem el? — Azt, hogy minden bálon velem tánczolja a harmadik négyest. És tegnap rám sem nézett. Azzal a ... a csúffal tánczolt. — Hm. Azt bizony elrejtettem! — Kezdett a helyzet nagyon kellemetlen lenni. — No ne sírjon, majd elmondom az egészet. Nem kell fél­­tékenykednie. Hiszen az a leány nekem ellenségem. És azért, mert sohsem törődtem vele. — De hiszen törődött vele tegnap. — Az illendőség volt. Már nagyon régóta ismerem. — Engem még régebben ismer. — Máskép is bánok vele, mint magával. —­ Vele tánczolja az én négyeseimet. — Kérem, ne terelje félre a beszélgetést. Hiszen tudja, hogy csak magát szeretem. Ne ha­ragudjék kedves. — Odaült mellé és átkarolta a derekát. — A következő bálon magával tánczolom mind a három négyest. — Igazán ? — Igazán. Azután újévkor előléptetnek és akkor megkérem a kezét és maga lesz az én kis feleségem és szeretni fog nagyon, nagyon. Ugy­e ? — Szeretsz ? — Édes! — Mondd, hogy szeretsz. — Már mondtam. — Még egyszer. — Szeretlek! III. Pártos erősen haragudott Lenkére e miatt a jelenet miatt. Irtózott a szélsőségektől, és mert ő maga mindig olyan biztosan megállt a szenve­délyektől távol eső középúton, nem is akarta elis­merni, hogy hatalmas érzéseknek rendkívüli lépése­ket szabadjon létrehozni. Még a színházakban is megvetőleg mosolygott a nagy jeleneteknél és most kénytelen volt egyet végig játszani. Mit tesz majd Lenke, ha a felesége lesz? Még a gondolat is kellemetlen volt. Ezt a neheztelését nem volt képes egészen elpalástolni, és Lenke is észrevette, hogy valami hidegség áll be közöttük. Hanem ő másra magya­­rázta. Bauer Irénre gyanakodott, a­kinek a társa­ságát Pártos nyilvánvaló élvezettel kereste fel. Mindenütt sokat tánczolt vele estélyeken, jourokon nem foglalkozott mással. Lenke azt hitte, hogy elszereti a vőlegényét. Gyűlölte az amerikai leányt, és a gyűlölsége csak növekedett, mikor Pártos hidegsége egyre fokozódott. Az tényleg nagy élvezetet talált az Irén tár­saságában. Olyan más volt mint a többi leány­ismerőse. Olyan szabad, önálló, erős, biztos. Oly férfiasan gondolkozó, olyan vonzó. Ellenségnek mondta magát és mégis olyan kedves volt. Akárki is láthatta, hogy tüntette ki, a többi fiatal­ember bosszúságára. Magyarázgatták néha, hogy régi is­merősök, de az ilyenfokú bizalmasságot rendesen másnak szokták nevezni. Lányok voltak csak jelen együtt a Bauer­ék­nél, mikor Irén azt mondotta, hogy nincs a ma­gyar fiatal­emberek között egy sem, a­ki neki tet­szeni tudna. Nagy megbotránykozás közt hányták szemére, hogy igenis van, Pártos Viktor például. — No igen, az egy. De az meg sokat járt külföldön. Az egyik leány elmondta ezt a bátyjának, az egy barátjának, a barát egy másiknak, és mire Pártos meghallotta, ilyen volt a szövegezése. Bauer Irén bevallotta, hogy halálosan szerelmes Pártos Viktorba. Rendszerint azt állítják, hogy a nők hiúk, ismert tény azonban, hogy a férfiak még hiúbbak. Pártos Viktor ugyan maga magát a megtestesült erénynek tartotta, és mikor ezt a megjegyzést hal­lotta, azt mondta rá: Bolondság i­s mégis... elhitte és örült neki. Tulajdonkép abban a perczben dőlt el az egész história. Mert egymás mellé állí­totta lelki szemei előtt azt a két leányt, a­kikről azt hitte, hogy szeretik. Összehasonlítgatta őket és minden egyes kérdésre azt a feleletet adta magá­nak : Irén különb Lenkénél. Egy hét múlva ő volt halálosan szerelmes Irénbe. Nem volt elég bátorsága, hogy Lenkével sza­kítson. Előbb rendbe akart jönni Irénnel, aztán gondolta, még mindig ráér Lenkével beszélni. IV. — Emlékszik Irén, alig egy két hónapja azt azt mondta, hogy ellenségem. Most is az? — De az ám! — felelte nevetve a leány. — Miért kérdi? — Azért, mert valami olyat akarok magá­tól kérdezni, a­mire ellenség csak halálos ítélettel felelhet. Irén hirtelen elkomolyodott. Megértette, hogy miről van szó. Odalépett Viktorhoz: — Jól vigyázzon! Inkább ne kérdezzen. Hát­ha csakugyan ellenség vagyok. Halálos ítélet lesz. — Nem hiszem. Egyszerűen azt akarom kér­dezni . . . Nem tudom egyszerűen elmondani. Majd elmondom hosszan. — Egy kicsit fészkelődött a helyén, aztán belekezdett. — Nincs igaza, ha azt hiszi, hogy odaát Amerikában nem törődtem magával. Már ott is bizonyosra vettem, hogy nagyon kiváló leány lesz ■aiBLL!---------■■■■"■■■■HBLL!___.__UI11LS10__3 egyszer belőle. Persze komolyan még nem beszél­hettem vele, hiszen gyerek volt. Hogy nem téved­tem, az megvilágosodott előttem, mikor nemrégiben viszontláttam. Sőt még a leghízelgőbb képzeletei­men is túltett. Annyira, hogy most a lábainál lát. Szeretem és arra kérem, legyen a feleségem. — Hát az a másik leány? — Az a másik leány nem való hozzám. Ked­ves, szép, jó teremtés, de nagyon is egyszerű, gyenge. Az én biztos, erős jellememnek csak olyan szilárd karakter felel meg, mint a magáé . . . Mért mosolyog? Tán nem tart erősnek? — Oh, de nagyon! Hanem azt a leányt nem tartom oly gyöngének. Jobb lesz visszamennie hozzá. — Kérem, hagyjuk ezt. Olyan gyerekkori áb­rándos szerelem volt az, mint sok, sok másik, kegyed tudja legjobban, hogy az nálam milyen könnyen ment. — Igaz . . . Alice! Hanem hát ha az irán­tam való szerelme is csak ily ábránd? — Nem, az nem ábránd. Az igazi tiszta, nagy szerelem. Akar a feleségem lenni ? Egy kicsit hallgatott a leány, aztán egészen köznapi hangon felelte: »Nem.« Akár csak azt kérdezték volna tőle, hogy éhes-e. — Irén! — Tetszik? — Komolyan beszél? — Egészen komolyan. — Hát nem szeret ? — Nem. — De hisz nekem azt mondták .... — Mit mondtak magának ? — Azt hogy szeret. — A­ki mondta, rosszul tudta. Ugy­e nem a Reut­­er-officeből való az értesülése ? — Irén ne tréfáljon. Nem tudja, hogy mit tesz velem. Gondolja meg még egyszer. — Meggondoltam én már azt eleget. Előbb tudtam, hogy szeret, mint maga. És azt látnom nagyon jól esett. Élvezettel játszottam vele, úgy mint egyszer maga vélem. Mikor én voltam sze­relmes. Többet mondok, készakarva bolondítottam el, hogy bosszút állhassak. És magát erős, biztos nagyuram egy kicsi kis kaczérsággal oly köny­­nyű volt meghódítani. Ez a gúny és a szégyen felbőszítették Viktort. Szenvedélyesen lépett oda a lányhoz. Az nem hagyta szóhoz jutni. — Kérem ne heveskedjék. Ez az ügy el van intézve. Nem szeretném, ha gorombáskodnék. Eddig mindig jónevelésű fiatal embernek ismertem. Vegye szépen a kalapját és menjen el szó nélkül. Menjen el ahhoz a másik lányhoz, a­kit szivemből sajná­lok. Talán elfogadja. Ha én volnék, nem fogadnám el. Adieu. * Az a másik leány sem fogadta el. Nagyon is meggyűlt szivében a sok keserűség. Nem szeret­hette tovább azt a férfit, a­ki a hiúságában sér­­tette meg. Fővárosi ügyek. — A telekeladó bizottság ma délelőtt ülést tartott Márkus József alpolgármester elnöklete alatt. Tárgyalás alá került első­sorban a tanügyi bi­zottság ama javaslata, hogy a főváros vegye meg a Bezerédi-utcza 10. házat, az építendő iskola czéljaira. A telekeladó bizottság már egy ízben foglalkozott ezzel az ügygyel s akkor abban történt megállapodás, hogy a Bezerédi-utczai iskola czéljaira első­sorban az aggteleki- és Bezerédi-utczák sarkán levő fővárosi telek használandó föl, annyival is inkább, mert így a szomszédos iskola is megbővíthető lesz. Ezt a hatá­rozatot most is föntartja a telekeladó bizottság azzal, hogy a tanács figyelemmel legyen a Bezerédi­ utczai iskola túlteltségére s így arra, hogy annak megbőví­­tése lehetséges maradjon. — A VI. ker. Angyal­földön építendő iskola czéljaira ma ismételten az első magyar csavargyár közelében levő fővárosi telket hozták javaslatba. — Özv. Deutsch Jó­­zsefné és érdektársai amaz ajánlatát, hogy a Krisz­­tina-városban levő telket, a mely az Attila-, ro­ham-, alagút- és Pauler-utczák közt fekszik, vegye meg közczélokra a főváros, a telekeladó­ bizottság nem tartotta elfogadhatónak, mert egyrészt erre szükség nincs, de másrészt a kért ár (négyszögölenként 130 frt) túlságosan nagy. — A kőbányai sertés­­szállás-tulajdonosok — a­mint már említet­tük — a szállások megbővítésére telkeket kértek a fővárostól. A régebben tartott értekezlet alkalmával a bizottság — a Kőrösi-indítvány szellemében — azt javasolta, hogy a telkek 90 évi használatra engedtes­senek át, a­mely javaslattal szemben azonban az elnöklő Márkus József alpolgármester már akkor kü­lönvéleményt jelentett be, kívánva, hogy a telkek sokkal rövidebb időre, tehát kizárólag ideiglenes hasz­nálatra engedtessenek át. Az ügy aztán a pénzügyi és gazdasági bizottság elé került, a­mely azt határozta, hogy a telkek átengedésének módozatai a telekadó bizottság tagjainak s az érdeklettek küldötteinek együttes értekezlete utján állapíttassanak meg. Ezt az értekezletet ma délelőtt tartották meg. A bizottság akként határozott, hogy bevárandó lesz a kormány határozata, abban a tekintetben, vájjon hová kivánja állítani a sertés-közvágóhidat, s ha ez megtörtént, ak­kor a mérnöki hivatal fogja a telkek beosztására a terveket elkészíteni és ezeket aztán nyilvános árve­résen, örök áron fogják a sertésszállás tulajdono­soknak eladni. — A középítési bizottság ma délután ülést tartott, Kun Gyula tanácsos elnöklete alatt. Az elnök jelezte, hogy a bizottság mához egy hétre rendkívüli ülésen fogja az albizottságokat megalakí­tani, s hogy ugyanakkor néhány függőben lévő ügyet is letárgyalnak.­­ A napirend előtt Preszner József az ellen szólalt föl, hogy a házakból a víz az utczák gyalogútjaira folyik le. Kéri az elnököt, hogy tegyen intézkedéseket ennek a megszüntetésére, még­pedig lehetőleg akként, hogy a háztetőkről lefolyó vizet a gyalog­út alatt vezessék le. Az elnök meg­ígérte, hogy a dologban eljár, valamint — a történt fölszólalás folytán — azt is előterjeszti a tanácsnál, hogy a Lipót-utcza gyalog kövezetét magasabbra emel­jék. — A Ganz és társa részvénytársaságnak a Ganz­­utczában levő telkeinek egyesítését megengedi a bi­zottság. — A Császárfürdő telkének kisebb jelentő­ségű szabályozásához hozzájárultak. — A visegrádi utczának a Lipót-körútra való megnyitásához a bizott­ság hozzájárul, de csak abban az esetben, ha az illető telektulajdonosok, a­kikre különben is nagy előnyök háramlanak, a megfelelő területet ingyen engedik át. — Bemutatásra került a kőbányai liget-tértől ká­polna-térig való meghosszabbítandó villamos vasút vonalra vonatkozó terv, a­mely szerint bizonyos te­rületek kisajátítása lesz szükséges. A terveket elfo­gadták. A budapest—újpest—rákospalotai villamos vasút részletes tervét elfogadták, azzal, hogy ezek behatóbb tárgyalása a bejárás alkalmával fog meg­történni.­­ Az I. kerületi választmány Ol­hause Pál kerületi elöljáró elnöklete alatt ma ülést tar­tott, a­melynek megnyitása után az elnök kijelenti, hogy Malmarits Ignácz választmányi tag elfoglalt­sága miatt választmányi tagságáról lemondott. A választmányi ülés jegyzője dr. K. Kovách László fogalmazó volt. A választmány Szily József refe­rálása mellett tárgyalta a kerületi szegények segély iránti kérelmeit és eddigelé 205 oly budapesti illetőségű munka- és kereset­képtelen egyénnek en­gedélyezett a 1. évre havi 3—5 írt segélyt, a­kik­nek törvény szerint tartásra képes és köteles ro­konai nincsenek. Felosztotta a kerületet 12 alke­­rületre, egy építési és gazdasági, továbbá egy köz­jótékonysági bizottsági tagot osztott be. Szint­úgy kiküldötte a járdafoglalási bizottságot, tagjai: Hauszmann János főmérnök, Illés Gyula építész és Schumy Rezső építőmester választmányi tagok. Ezzel a napirend kimerítve lévén, az elnök az ülést berekesztette. — Az eskü-téri híd. A mérnök- és építész­­egylet tegnapi rendkívül népes ülésén az eskü­téri áthidalás kérdése volt napirenden. Összes híd-szakem­­bereink részt vettek a tárgyalásban és teljes egyhan­gúsággal az egyetlen nyílás, vagy­is a mellett törtek lándzsát, hogy az aránylag szűk mederben hidoszlop egyátalában ne építtessék, mert a vízlefolyás, a jég­járás és a hajózás szempontja a pillért nem en­gedi meg. Tudomány és irodalom. — A sommás fellebbviteli eljárás tabellákban. A sommás eljárásról szóló törvény a perorvosla­toknak később tárgyalt nemeire nézve akként in­tézkedik, hogy az előbb tárgyalt perorvoslati nem szakaszaira, továbbá a perendtartás fentartott sza­kaszaira utal, azok tartalmának elsorolása helyett. Hasonlóan tesz a sommás ügyvitel is, mely még a bírói ügyvitelre is utal. Ennélfogva négy könyvet kell sokszor felütni és bennük több helyen keres­gélni, hogy összekombináljuk a kívánt tudnivaló­kat. Ez pedig a gyorsaság és tiszta áttekintés ká­rára van. Sokat segít ugyan Lányi Bertalan »Utasítása«, de ez inkább a bírák számára való kézikönyv, a­kiknek ítélet és végzéseket szövegez és az érdembeni eljárás egymásutánján tanítja ki. Czélszerű ennélfogva az a táblázatos összeállítás, a­melyet Futó Ferenc, a budapesti törvényszék felebbezési tanácsának jegyzője nagy buzgóssággal szorgalommal, és rendkívüli ügyességgel állított egybe. E tabellákban minden felebbviteli­ nem és a közben benyújtható beadványok minden tudniva­lója egyszerre, egy vonalban, chronologice van fel­tüntetve a beadástól a vég befejezésig, 34 tétel alatt s minden tételnél oda van írva a törvény, a sommás ügyvitel, a perrend, a bírói ügyvitel, a Lányi-féle »Utasítás« azon szakaszának száma, mely a mondottakat támogatja és helyességüket igazolja. A kezdetnél álló eljárásban nélkülözhe­tetlen e könnyen kezelhető füzet a felebbezési jegyzői irodák és ügyvédi irodákban, mert minden keresgélés nélkül rögtön végig lát mindenki a maga teendőjén. Ami a fent említett négy könyvben mondatik a felebbvitelről, az mind benne van a füzetben, mely Singer és Wolfner bizománya. Ára­­ korona. Kapható a szerzőnél (törvényszéki pa­lota) és minden könyvkereskedésben.­­ A Mária Dorottya-egyesület téli felolvasá­sainak során tegnap Goethe Faustjáról tartott előadást Alexander Bernát. Az előadó a bevezetésben utalt a mű világirodalmi fontosságára, s hogy teljes megérté­sére három nagy feladat megoldása szükséges. Az első: mikép keletkezett a mű. A második: a mű meg­értése, megértése a mű jelentésének, eszméjének és megértése a részleteknek, a mű testének. A harma­dik: a mű esztétikai méltatása. A három feladat egymást támogatja és feltételezi. De minthogy mind a három kérdés megoldása messze meg­haladja egy előadás keretét, az előadó előre kijelöli, hogy mely feladatra vállalkozik; a mű jelentésének magyarázatára, a többi feladatokra pedig, csak a­mennyire szükséges és lehetséges, reflektál. Röviden vázolja a mű szerkezetét, s a különböző ré­szek keletkezésének történetét, azután áttér a mű je­lentésének fejtegetésére, melyet abban talál, hogy egy­aránt tükrözi Göthe felfogását az emberiség sorsáról és feladatáról s annyiban rokon vele a mi Madáchunk költeménye. De Göthének a felfogása ismét tükrözi saját belső fejlődését és életideálját, s az életideál felfogásában a két mű neme eltér egymástól. Göthe művének nagy tanítása: az emberi egyéniségnek a küzdelemben való megnemesülése, az élet s egyéniség mérhetlen értékességének föltüntetése. Korunk betegei pesszimizmusával és nihilizmussával szemben Faust hatalmas nagy életideáinak költői evangéliuma.­­ A kir. magyar természettudományi társulat tegnap este választmányi ülést tartott, melyen­ a jövő szerdai tisztújító közgyűlésre tették meg az előkészü­leteket, kandidácziókat és bizottsági jelentéseket. A kihirdetendő pályázatok 1800 forint erejéig a növény­tan, fizika, ásványtan és állattan körébe vágnak. Be­mutatták a társulat kémiai szakosztályának most meg­indult lapját, a »magyar chémiai folyóirat« első szá­mát is, s jelentést tettek a tudományos dolgozatokkal megbízottak munkáiról. Ilosvay Lajos műegyetemi ta­nár benyújtotta a társulat megbízásából készített dol­gozatát ,a torjai büdös barlang levegőjének chemiai vizsgálata« czim alatt, mely kiadásra rendeztetik. Az alapi­tó tagok sorába léptek: dr. Jendrassik Ernő egyetemi tanár 100 forinttal, Farkas Ödön birtokos Dunakeszin 60 frttal; kivülök 75 új rendes tagot választottak, kikkel a tagok száma 7736 lett. Az ülésen részt vett Eötvös Loránd báró, a társulat egyik társelnöke is.­­ Az Erdélyi Múzeum januári számában B­r­a­s­s­a­i Sámuel lefordította A­r­d­y Lajos olasz tudósnak értekezését, mely a filozófia tanításáról szól. Közleményt találunk még e számban Fenichel Sámuel az Újguineában elhalt fiatal természettu­dós tollából, ki a dáli kardokról értekezik. Balogh Arthur dr. A belga alkotmányreviziót ismerteti. Az Erdélyi Múzeum előfizetési ára 2 frt. — A magyarországi néprajzi társaság e hó 20-án, d. e. 10 órakor, a tud. akadémia heti üléster­mében felolvasó ülést tart, melynekek tárgyai a kö­­következők : Dr. Jankó János: Éjjeli halászat a Ba­latonon. Kolumbán Samu: A hunyadmegyei hóshá­tiakról. Dr. Thirring Gusztávné: A hienczek és da­laik. A dalokat Káldy Gyula kísérete mellett előadja: Thirring Matild. — A Szabad Miczeumban e hó 19-én, szomba­ton esti 6 órakor az egyetem ásványtani intézetében Salgó Jakab dr. az orsz. tébolyda főorvosa tart előadást a szellemi munka higiéniájáról. — »A magyar nemzet története« czimű Szalay-Baróti­­féle füzetes vállalatból, most jelent meg a 6. füzet. Ebben bevégződik »A fejedelmek kora« cz. szakasz és megkezdő­dik az Árpádházból való királyok korának tárgyalása. Ehhez a füzethez is több diszes külön műmelléklet van

Next