Nemzeti Közoktatás, 1942-1943 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1942-09-01 / 1. szám

1942. szeptember hó. NEMZETI KÖZOKTATÁS 3 AZ OKTATÓ­ GÁRDA UTÁNPÓTLÁSA ÍRTA: MEZEI BÉLA A határainktól távol, Keleten dúló egúj­abb keresztes hadjárat mindnyá­júnnk által bizton remélt sikeres be­­téjézésével a' magyarság jövőjének a sorsa még’ nincs elintézve. E legszen­tebb értékeinkért folyó küzdelem leg­jobb­­ esetben megóv a pusztulástól, de nem veti meg az alapját az eljövendő,­­ századoknak. Épen hagyja a megmun­kálni valók­at, lehetőséget nyújt erőink kifejtésére, m­iódot ad nagyobb történel­mi feladataink tökéletesebb megoldá­sba.” Ezzel az alkalommal — sajátos nemzeti és egyetemes emberi szempont­b­ól is —­ élnünk kell. A hadi eredmények kivívásának két­­ tényezője van: az eszközeiben jól fel­szerelt katonai tudásban elsőrangú, lel— ■ Külétébeli eszményekkel telített honvéd­ség és a dolgos,, megértő, áldozni tudó, eggyéolvadt, sziklaszilárd hátsó arcvo­nal . Mindkét alkotóelem értéke a ta­­niultságtól, neveltetéstől függ. Finn test­véreink méltán csodálható háborús ma­gatartása, teljesítménye helyesen meg­alapozott iskoláztatásának köszönhető. Ezért és így dolgoztak a mi kedves em­lékű tanítóink, buzgó tanáraink, s pél­dájuk nyomán magunk is.­­Nehéz időket élünk, sorsdöntő hó­napok, évek­ következnek. Mindenkinek többet kell vállalnia a munkából, s azon túlmenően az áldozatból. Foko­­zottabb mértékben áll ez az eszménye­ket szolgáló, erkölcsöt hirdető oktatók­ra. Minden törekvésünk az, hogy fá­radságot nem ismerve, időt, erőt, anya­­ágiakat nem kímélve példaadón vegyük ki részünket a nemzeti létküzdelemből. A­ m­ai terhes napok küzdelmeivel párhuzamosan legfőbb gondunk a ma­gyarság további fennmaradásának biz­tosítása. Természetes, hogy az elkövet­kező nagy rendezésben minden nemzeti harci helytállása szerint jogosult részt­­venni­. Ezért állunk minden erőinkkel az igazságért küzdők oldalán, de ered­ményesen csak úgy szólhatunk bele a­­ sorsunkat egészen közelről érintő kér­­­­­désekbe, ha arra felkészülünk. Az elő­készítés útja az oktatás, fő tényezője az oktató. Olyan munkát kell végeznünk , őrhelyeinken és olyan utánpótlásról kell gondoskodnunk, amellyel nemzeti létün­­k­.­,két minden körülmények között felvi­rágoztatni tudjuk.­­­­ Minden munka, vállalkozás sikerének­­­ titka a szükségesség felismerése, a meg­oldási módok idejében való meglátása. A nevelés roppant jelentőségét, a tanyás milyenségének horderejét — békés és háborús időben egyaránt — az oktatók­­ és hivatalos hatóságaik egyként vallják és a­­szerint munkálkodnak is. A rend­kívüli idők azonban olyanok figyelmét is felkeltik e kérdés iránt, akik nem hivatásos iskolás­ emberek. Mind gyak­rabban hangzanak el az oktatós fontos­ságáról felelősségteljes országvezetők felismerő kijelentései és látnak napvi­lágot erre rámutató, figyelmeztető írá­sok a közvéleményt tolmácsoló és irá­nyító, távolba néző, aggódó közírók tol­lából. Hirdetik, hogy a tanító sorsdöntő tényező, jó munkáján épül fel a szebb Magyarország; a tanár a tudáson kívül emberszeretetet ébreszt, reményt kelti, hitet nyújt. Látják és írják, hogy az ok­tató jövőt megalapozó jelentősége rop­pant nagy. Meggyőződéssel vallják, hogy az új, tudatos és hősies népneveléssel áll, vagy bukik minden. Tudják, hogy megújult, értelmes és jellemes egyénisé­gek, elméjükben és szívükben igaz ma­gyarok fogják kiharcolni a jobb hazát és azt, hogy ebben a nemzet szellemét és erkölcsét munkáló oktató hatása fel­mérhetetlen, teljesítménye megbecsülhe­tetlen. Mások viszont a nevelés — alkal­mas oktatók — nélkül felnőtt nemzedék szomorú sorsáról, az ország biztos rom­lásáról szólnak meggyőző erővel. Megnehezült az idő, megsokasodtak tennivalóink. Feladatunk kettős: helyt­állás a jelen feltornyosult kívánalmaival szemben és a jövő alapvetése, felépítése. Első kötelességünk a minél tökéletesebb szolgálat munkahelyünkön, a megnehe-A Néptanítók Lapja hetvenöt éves s ez, a jubileum alkalmat ad arra, hogy az ország egész tanítósága hálá­ját lerója azért a magasrendű egy­séges irányításért, pompás és gyakor­lati továbbképzésért, a magyar taní­­tórend tagjait a nemzetnevelés nagy munkájában összeforrasztó, kiváló útmutatásokért, tanításokért, gondo­latokért, amelyet minden hónapban kétszer kap az európai színvonalon álló, kitünően szerkesztett szaklapjá­ban. A központilag irányított és az egészséges, keresztény s nemzeti szel­lemű magyar népoktatást szolgáló Néptanítók Lapja, amelyet 1867-ben Ferenc József király sajátkezű alá­írásával külön törvény alapított, a szentistváni gondolatnak lesz most hathatósabb terjesztője, mert­ a vis­­­szatért területek tanítóink azzal siet segítségére, hogy saját any­any­elv­ük­ön vezeti és tájékoztatja őket a magyar pedagógia elveiről, állásáról és a kül­földi tanügyi eseményekről. Hét nyel­ven fog megjelenni ezentúl a Néptaní­tók Lapja s azt továbbra is Drózdy Gyula, az elismert kitűnő tanító és pedagógus-író szerkeszti eddigi kivá­ló és eredményes munkája folytatása­idén. zárt élethez méltó többletvállalás, pél­daadó magatartás. Nevelésünket pedig az önfeláldozó, önzetlen katonai szel­lem hassa át, hogy a legszentebb szolgá­latra indulók kemény elszántsággal néz­zenek szemb­e a rendkívüli megpróbálta­tásokkal. Másik vonása az áldozatos­ság, a közösségi szellem ápolása legyen. A mában f­áradozva nekünk kell azon­ban a holnapot is előkészítenünk. En­nek milyensége az oktató­munka mi­nőségétől függ. Nem elég csak a most élő nemzedéket fokozott munkával, min­denre kiterjedő figyelemmel kiképezni az életre, hanem tartósabbá kell tennünk teljesítmén­yeink eredményét, gondos­kodnunk kell az elkövetkező nagy mun­kákra felvértezett utánpótlásunkról is. Néhány újabb és az utánunk következő oktatókra is háramló feladatot érintek. A történelem igazságszolgáltatása folytán elszakított területeink és test­véreink egy része visszakerült az anya­országhoz. A húszéves elnyomás fájdal­mas sebeket ejtett lelkületükön, iskolá­zásuk hiányos és torz. A legkiválóbb tanítók hosszas, önfeláldozó munkájára van szükség, hogy a magyar életbe szív­­vel-lélekkel beilleszkedhesse­nek felnőt­tek, növendékek egyaránt. Csak így ala­kul ki az elengedhetetlen lélekközösség. A jövőépítés másik nagy tétele a hábo­­rút viseltek visszavezetése a békés, ter­melő, szerény életkeretek közé. A világ­nézeti meghasonlottság, a harci szenve­délyek és indulatok levezetése, testi­­lelki zúzódások behegesztése sok ta­pasztalatot, tapintatot és szeretetet kí­vánó nagy n­evelési feladat. A harcterek vitézéből­ a béke hősét kell megformálni. Az új Magyarországnak egészséges, taniult, jellemszilárd egyéniségekre van szüksége. Testben, értelemben, erkölcs­ben ép, helytálló ifjúságot, öntudatos, áldozatkész, együttérző, alkotó, felelős­ségvállaló embereket kell kialakítanunk, hogy­ teljesebb, testvéribb, értékesebb legyen a magyar élet. A nevelés névtelen hőseinek küldetése: a nagy viharban ki­tartásra kész hazafiak, az ú­jjáépítésben teh­erős, szilárd szellemi és erkölcsi­ alappal bíró magyarok felsorakoztatása. E rendkívüli feladatok sikerét csak a helyesen megoldott oktató-utánpótlástól várhatjuk. Jórészben miénk a tennivaló e téren is több szempontból. Mi ismerjük leg­jobban pályánk testi, szellemi, erkölcsi kívánalmait, azaz, hogy ki való oktató­nak; milyen legyen a tanító, tanár, mi vár rá őrhelyén, mit kíván tőle az iskola, a társadalom, a nemzet. Ezenfelül ne­künk van módunkban az alkalmasok ki­válogatása. Vitán felül áll, hogy minden­ki a neki való helyen tud legértékeseb-

Next