Nemzeti Közoktatás, 1942-1943 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1942-09-01 / 1. szám

4 NEMZETT KÖZOKTATÁS bet alkotni és — rendkívüli helyzetek­ben különösen — a szellemi erőkkel és erkölcsi javakkal is gazdaságosan kell bánni. Az oktatói pályatévesztés nem személyes ügy, nemcsak egy családra nyomja rá bélyegét, hanem egy egész nemzedéket silányíthat meg. A mai sűrű, elmélyített fáradozáson és áldásos életen kívül fő feladatunknak tekintsük minél kifogástalanabb tanító­­kar nevelését. Évek hosszú során folyta­tott megfigyelések alapján válasszuk ki legderekabb tanítványainkból az arra­­valókat és körülményeinkhez mérten iparkodjunk ránevelni, előkészíteni jö­vendő hivatásukra. Ébresszünk kedvet, ösztönözzük, tereljük jeles növendékein­ket a tanítói, tanári pályára. Sokat te­hetnek e mindennél fontosabb ügy érde­kében a középiskola negyedik és nyol­cadik osztályának tanárai, főnökei. Lép­jünk érintkezésbe a szülőkkel és világo­sítsuk meg előttük hivatásunk nemessé­gét, magasztos voltát. Egyesületeinkben­, Hivatásrendünkben pedig a nemrég el­hangzott vezérelvek alapján indítsunk eredményes mozgalmat az illetékes ha­tóságoknál az oktatók olyan mérvű meg­becsülésének kivívására, amely hajlam és rátermettség esetén a nevelőmunka örömteljes vállalására indítja az ifjúsá­got. Foglalkozásunk elismerésének, él­et- és munkakörülményeinknek olyannak kell lenni, hogy módot adjon a ránk há­­ruló sok-sok kötelesség minél kifogásta­lanabb teljesítésére. Ezeket kívánja tőlünk most a leg­szentebb cél: ősi földünkön új magyar évezredek biztosítása. Való igazság , nemrég kell megállapítás: ha egy fel­adatát megértett és hivatását betölteni tudó tanító­ nemzedéket adtunk a nem­zetnek­, megadtuk p­agunknak a jogcímet ahhoz, hogy messze túl számszerű lé­tezésünkön foglaljuk el helyünket a most kialakuló, megújhodó világban. 1942. szeptember 16. TÖBB MEGBECSÜLÉST a tanárnak és tanítónak címmel figye­lemreméltó cikket irt Réhelyi Oszkár, amelyben rámutat arra, hogy a pedadó­­gus-pálya iránti érdeklődés csökkenése nagyrészt anyagi okokra vezethető vis­­­sza, azonban ezt az anyagias felfogást mégsem lehet teljesen helyeselni, mert hiszen, a pedagógus élete elsősorban esz­ményeken nyugszik s a békés idők el­­következtével a kormánykörök helyes ér­tékelése és komoly segítési akarata — mint a családi pótlék rendezésénél is tapasztaltuk — a többi anyagi vonat­­hatkozású, jogos kérdést is megnyugtató módon fogja rendezni. Nem tudjuk a bajok forrását, csak az anyagi ellátott­ságnak nem r­ind­ig a megfelelő időben és módon emlegetett s egyébként is orvosolható hi­­nyaiban látni! Vannak más problémák is, amelyeket csak a társadalom és a pedagógus rend tud megoldani. A mai szellemi, társadalmi, gazda­sági, politikai átalakulás elsősorban az egyén munkájának helyesebb értékelésé­ben jut kifejezésre. Ma már gyakor­lati eredményekben is mind erőtelje­sebben mutatkozik az az általános fel­fogás, hogy aki megfelel a maga he­lyén a közösség érdekeinek, azt becsülni, támogatni és érdeme, munkája­ szerint megfelelően értékelni kell. A magyar pedagógus ősi magyar küldetéstudattal alakítja ki a magyarság szebb jövőjét biztosító nemzeti műveltséget, egységes nemzeti szemlélet és nagy tettekre sarkaló nemzeti öntudatot. Munkájá­nál fontosabb nincse­n ! Ezt a társadalom minden egyedének tudomásul kell ven­nie! A magyar pedagógus lelke esz­ményekkel vám t­ele, s ebbe­n a lélekben ott vajúdik a magyar élet minden prob­lémája! Elsősorban a régen letűnt li­berális világ loszladcj­ jó, kötelékeiből, céltudatosan megfogalmazott közhelyei­ből és meghatározásaiból még teljesen ki nem szabadult 'társadalom' hibás ab­ban, hogy a pedagógus-pálya iránti ér­deklődés csökkent, mert a tanító és tanár hiába telíti lelkét újabb és újabb eszményekkel, áldozatos lemondással, mégis sok jelenség igazolja elked­et­­lenedésének jogosságát. Mindezért a pe­dagógus nem felelős, mert a rajta kí­vül álló okok idézik elő. Nem ő tehet arról sem, hogy a tá­rsadalom értékelése nem jut minden tekintetben megnyug­tató módon kifejezésre a ma is még sokat jelentő külsőségekben is. A kellő tekintélynek a hiánya téríti el elsősorban az ifjúságot ettől a szép, sőt — ezt hittel valljuk! — legszebb­ pályától! Nincsen tehát sürgősebb tennivaló, mint a pedagógus tekintélyének minél telje­sebb biztosítása. A liberális kor bűnének kell tarta­nunk a pedagógusoknak még itt-ott ma is tapasztalható, helytelen értékelését. Messze nyúlnak vissza ennek gyökerei. Az anyagi ellátottság szűkre szabott mértéke és a helytelen társadalmi érté­kelés következménye bizonyos fokú alá­rendeltségi érzés­­ erősödésében és túlzott szerénységben jelentkezett. Ezért kell a jövőben a helyes értékelésért kitartó tevékenységet folytatni. A tekintély biz­tosításának leghatásosabb módja az, ön­tudatos, önérzetes, határozott magatar­tás. Meggyőződésünk, hogy aki segít magán­ ,az Isten is megsegíti. Kezdje pedagógus-társadalmunk ezt a segítést önmagán, a­ saját körében. Képviselje méltányos érdekeit befelé és kifelé na­gyobb szeretettel, nagyobb kitartással, nagyobb összetartással. Amikor teheti, álljon ki a társadalmi élet fényszórói elé a maga nagy értékeivel, mutassa meg minden téren, mit tud. Az emberek rendszerint csak azt hiszik el, ami­t látnak, hallanak. Sokszor már a külső­ségek meglátása is komoly értékek be­ható tanulmányozására és helyes érté­kelésére készteti a mai rohanó, ide­ges embert. Azonban elsősorban a pe­dagógus-társadalomnak kell saját érté­keit méltányolnia, kiemelnie! Ezen a té­ren nem lehet helye féltékenyke­désnek, rosszindulatnak, gáncsoskodásnak! Gon­doskodni kell egy olyan, valamennyi ma­gyar pedgógust összefogó szervről, amely erkölcsi, társadalmi és anyagi tekintet­ben hatásosan tudja képviselni a jogos kívánságaikat.­­ Erre szerintünk a leg­alkalmasabb a Tanügyi Hivatásrend, amely évek óta mindent elkövet, hogy az igazság, a jog, a megbecsülés tel­jes mértékben jusson osztályrészül az­­ oktatóknak, s e téren már eredmények­re is mutathat. Légitámadás után, ha éjszaka legfeljebb három órát kellett a tanít­óknak az óvóhelyen tartóz­kodni, akkor — a kultusz­miniszter ren­delkezése szerint másnap a tanítás délelőtt tíz órakor kezdődik. A fenn­maradó tanítási idő alatt az arra a napra kitűzött tanítási tárgyakat sorra kell venni csökkentett időtartammal. Há­rom órán felül tartó éjjeli légitámadás esetén másnap délelőtt a tanítás szüne­tel. A­ vidékről beérkező, vagy az isko­lába érkező egyéb­ tanulók elhelyezéséről és felügyeletéről azonban gondoskodni kell. Ha tanítási idő alatt lenne légi­riadó, nem szabad a tanulókat az utcára engedni, még kevésbé hazaküldeni. Ilyen­kor a legnagyobb rendben, a légoltalmi órák alatt tanultak szerint kell visel­kedni, a begyakorolt levonulással az épület pincéjében, alagsorában, vagy ha ezeken a helyeken sehogyan sem lehet­séges, a földszinten elhelyezkedni. A tanulókat úgy kell elhelyezni lehetőség szerint, hogy szilánk és egyéb repülő­­darabok ne veszélyeztessék őiket. A légi­riadó tartama alatt az egyes osztályok­kal egy-egy testületi tagnak kell célsze­rűen foglalkozni. A légi veszély meg­szűnt­jeire vissza kell menni a rendes tanítási h­elyre és folytatni a megszakí­tott tanítást vagy foglalkozást. A taní­tási idő délután csak addig tarthat­, hogy annak végeztével a tanulók még az elrendelt elsötétítési időpont előtt ha­zaérjenek.

Next