Nemzeti Nőnevelés, 1888 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1888-01-01 / 1-2. szám
NEMZETI NŐNEVELÉS. IX. ÉVFOLYAM, 1888. JANUÁR—FEBRUÁR. I—II. FÜZET. A NŐK HIVATÁSA A TANÍTÓI PÁLYÁN. I. Az állami és társadalmi intézmények korszakonként nagy átalakuláson mennek keresztül. A keret, a név megmarad, de a szerkezet idővel merőben átalakul. Ezt a gyökeres átváltozást mutatja az az intézmény is, mely az emberiséggel egyidős: a család. Régen a politikai rend eszméje volt az uralkodó államban és családban egyaránt. A fő és alsó nemesség, mely a föld birtoklója volt, viselte a legmagasabb hivatalokat s szolgáltatta az igazságot; a nép a városban iparral és kereskedéssel foglalkozott, falun pedig a földet mivelte. A társadalmi létrán fent és alant állók nem maguk választék működéskörüket, hanem örökölték. Ebből kifolyólag ama kor fő erénye az engedelmesség, azaz az egyénnek a csoportba vagy rendbe való föltétlen beilleszkedése volt. Az egyén sehol sem számított, ellenben a rend volt minden. Ám az idő kereke nagyot fordult. A mai demokratikus társadalmi szerkezet nem egy felsőbb intézményen (theokratián) alapszik, hanem az egyén és lelkiismeret jogain. Régen az embert örökölt állása, tehát ősei tették naggyá vagy kicsinnyé; ma csak egyénisége, becsülettel végzett munkája teheti azzá vagy ezzé. A mai társadalomban senki sem hivatkozhatik a múlt időkre, a családjára, ősatyjára, hanem egyesegyedül önmagára, a maga végezte munkára. Íme a sok, a race, a család helyére hogyan került időjártán az a régen senki, akit ma énnek, egyénnek hívnak. Ezek szerint ma a jog is emberi és egyéni, mert minden ember önmagának a törvényhozója. Korunk fő erénye: az önkormányzat. Természetes, hogy a most említett kétféle világnézet szerinti társadalomban a család más-más szervezetű. A régi családban a rendi és Nemzeti Nőnevelés. XV. m. KIR. ERZSÉBEi TUD. EGYETEM könyvtára