Nemzeti Nőnevelés, 1917 (38. évfolyam, 1-10. szám)

1917-01-01 / 1-2. szám

NEMZETI NŐNEVELÉS. XXXVIII. ÉVFOLYAM. 1917. JANUÁR FEBRUÁR. I—II. FÜZET. «E nép ajánlja Honja sorsát és kéri, ne légy idegen neméhez !» (Vörösmarty.) Lelkes, boldog, fenkölt, nagy érzéssel, bizalommal, hittel tette a magyar nemzet Károly király — e néven a negyedik — fejére Szent István koronáját és érintette meg Zita királyné vállát a szent koronával; komoly méltósággal hallgatta a királyi esküt és látta a meghatott ifjú királyt és énekelte vele együtt, hogy: Isten áldd meg, áldd meg a magyart! Nemzeti erényeire büszkén, múltat­­jelent-jövőt összefoglalva nézte, amint a király a négy világtáj felé vág Szent István kardjával; ezer év óta védi ez a kard a magyar hazát! A koronázás ősi szertartása mélyen a szívéhez szólt és a nemzeti örökkévalóság gondolatát újra megerősítette lelkében. Úgy éreztük ismét, hogy Isten kiválasztott népe a magyar és hogy: «Neked virulnod kell, óh­­on! Felül időn és minden sorsokon.» A magyar nemzetnek nincs külön királyhimnusza és ez oly jellemző erre a nemzetre. A király és a nemzet együtt imádkoz­nak a hazáért. A mi ifjú királyunk megértette ezt és mikor annak az óhajának adott erőteljes kifejezést, hogy nemzeti Himnuszunkat akarja hallani az eskütétel után, egyszerre meg­nyerte ennek a nemzetnek a Szeretetét. A Hit, a Reménység és a Szeretet. Ez három. Azok között pedig legnagyobb a Szeretet. A magyar nemzet örökifjú, forró rajongó szívvel tud szeretni. Életét és vérét adja királyáért! «Isten segíts ! Királyok Istene ! Emeld fel Hozzád a király szívét, Értelme légyen, mint napod szeme, Hogy végig lássa roppant helyzetét, Hogy aki fényben milliók felett van : Legyen dicsőbb erényben, hatalomban.» 9 (Vörösmarty.)

Next