Nemzeti Sport, 1929. május (21. évfolyam, 83-103. szám)
1929-05-01 / 83. szám
Szerda, 1920 május . Mit kérdezne a hét legérdekesebb sportemberétől? A Nemzeti Sport új társasjátékot kezd meg: tessék három kérdést intézni a hét hőséhez ! A legtalálóbb kérdések feltevői hétről-hétre páholyból nézhetik végig a legérdekesebb sporteseményt E héten: tessék három kérdést feltenni Földessy János dr.-nak — Saját tudósítónktól — Amikor az újságíró naphosszat látfat, eseményeknél asszisztál, mérkőzéseket figyel, játékost, vezetőt kikér-' dez, ülésekről referál, tulajdonképpen a közönség helyett dolgozik. Felteszi mindazokat a kérdéseket, meglátogatja azokat a sporteseményeket, amelyekre a közönség százezrei kiváncsiak, amikre szabad percekben a műhelyből, az irodából, a gyárból, az üzletből gondolnak, csak éppen helyhez és foglalkozáshoz lévén kötve, nem járhatnak utána, nem kereshetik fel az őket érdeklő eseményeket. Az újságírónak mindig el kell találni, hogy mire kiváncsi a közönség. Meg kell tudnia, mivel szerez örömet, mivel elégíti ki fantáziáját. Mikor egy-egy hírességgel áll szembe a riporter, mindig arra kell gondolnia, mielőtt kinyitja száját: mit kérdezne a gólkirálytól, az atlétafejedelemtől, a tenniszfenoméntől és a többi sok ezer nagyságtól a sport egyszerű rajongója, aki abban a pillanatban talán ruhát árul a Rákóczi-úton, a számtan feladatát írja a práter utcai harmadik emeleti lakásban, kiszolgál, vásárol, tanít, épít, szerel, vagy szórakozik, csak éppen, mohójuk, nem ér rá kimenni a Keleti pályaudvarra, hogy jelen legyen az érkezésnél és az indulásnál. Mi már sok mindent kérdeztünk a mi kitűnő közönségünk nevében a világ mindenfajta nagyságától, mindennyelvű hírességétől, mikor az érdeklődés homlokterében állott! Ha kérdéseinket feltettük, mindig az lebegett előttünk: olyat kérdezzünk, amit mindenki megkérdezne a pillanat legérdekesebb emberétől. Most, kedves játék és szórakozás céljából, bár ez a szórakozás mélyebb húrokat is érint, mi kikapcsoljuk magunkat ebből az informáló, nyilatkozatközlő szerepből és a közönséget kérjük fel reá. Képzelje mindenki azt, hogy szemben áll a hét legérdekesebb emberével és meg kell interjúvolnia a nagyközönség számára, vagy csak a saját kíváncsiságának kielégítésére. Hiszen ha mi felteszünk száz kérdést is az interjú szenvedő alanyának, mindig akadhat egy százegyedik, amit közönségünk valamelyik egyede a maga részéről még jónak látna megkérdezni. Tessék most ezeket a kérdéseket feltenni! Új társasjátékunk, vagy pályázatnak is nevezhetjük, módot ad reá! Tessék tehát elméletben három kérdést intézni ahhoz, akitől legtöbb kérdezni valója van ma a sportközönségnek. Három kérdést, olyat, amire kétperces interjúban meg lehet felelni. Kétségkívül e percben a hét legérdekesebb embere dr. Földessy János, a futballszövetség kapitánya, akihez — ne tessék vésztjóslóan felfogni — számos kérdése volna a magyar sportközönségnek. Mi kiváncsiak vagyunk ezekre a komoly kérdésekre, de azt hisszük, még igen sokan a sportközönségből. Kérjük tehát közönségünket, vegyen elő egy darab papírt s írja fel rá, mi lenne az a három rövid kérdés, melyet a kiválasztott sportemberhez (e héten Földessy János dr.-hoz) intézne, ha vele rövid, kétperces beszélgetést folytatni alkalma nyílna. A három legjobb kérdés feltevőjét jutalmazzuk. Az illető „riporter” a következő heti legjelentősebb sporteseményt — futballmeccset, atlétikai versenyt, tenniszt, vízipólót stb. — „páholyból nézheti végig” azaz részére egy páholyjegyet ajánlunk fel. Pályázatunk tulajdonképpen expresszpályázat, miután mindig szerdai számunkban tesszük közzé a „páciens” nevét és vasárnapi számunkban már közöljük is az eredményt. Ezért figyelmeztetjük olvasóinkat, — különösen a vidékieket— hogy úgy indítsák útba a kérdéseket, hogy azok szombat délig mindig a kezünk között legyenek, különben nem vehetjük figyelembe a pályázatokat. A Földessy-féle kérdésverseny győztesének a május 12-i bajnoki forduló legérdekesebb találkozójához adunk páholyjegyet. A verseny különben később közlendő módozatok szerint egész szezonra szól és a legjobban szereplő „kérdező” részére valamelyik nagy nyári sportesemény (hatos torna stb.) megtekintését tesszük lehetővé. • Tessék kérdezni! FTC-pálya Üllei-út Vasárnap, máj. 5-én, d. u. 5 órakor Ferencváros, Újpest komb.-WAC,WSGkomb. (Bécs) nemzetközi mérkőzés. Előzőleg 3 órakor Turul—Zala-Kanizsa a.ligámért. _______________ H4 Miért!? Mi okból!? Néhány megjegyzés a válogatáshoz — A szövetségi kapitány elve és az elv keresztülvitelének hiánya — Saját tudósítónktól — Nem volt még válogatott csapat, amelyet osztatlan helyeslés fogadott volna. De nem akadt válogatott, amely olyan egyhangú ellenkezéssel találkozott volna, mint az a tizenegy, amelyet Földessy szövetségi kapitány az osztrákok elleni mérkőzésre összeállított. Az első pillanatban tréfának tűnt a dolog, később keserű csalódás ütött tanyát a futball berkeiben, végül pedig másról sem esett szó tegnap, mint arról a feltétlenül bekövetkező vereségről, amit ez a csapat a Hohe Warten elszenved majd. A kapitány pedig isteni naivitással magyarázgatja csapatát és fejtegeti az elveket, melyek alapján az együttest összetákolta. Legfőbb argumentuma az, hogy az osztrákok ellen mindentől el kellett tekintenie és csupán azt tartotta szem előtt, hogy a csapatba állított játékos az ellenféllel szemben megfelelő legyen. Gyakorlatilag majd csak a mérkőzés dönti el, hogy ezt az elvet milyen mértékben sikerült a szövetségi kapitánynak keresztülvinnie és megfelelően megoldania, elméletileg azonban már most is láthatjuk, hogy a kapitány igyekezete és a csapat összetétele között milyen a viszny. Mielőtt ezt a nem éppen törvényesnek látszó viszonyt vizsgálgatjuk, meg kell állapítanunk, hogy a válogatásnak mindenek előtti törvénye az, hogy aki valamely poszton állandóan, mindenféle ellenféllel szemben kiváló formát árult el, annak feltétlenül ott a helye a címeres trikót magára húzó együttesben. Csak amikor az egyes helyek betöltéséhez ilyen játékosunk nincsen, vagy amikor valamely posztra sok egyforma jó játékosunk van, akkor kerülhet sor az alkalmasság keresésére és előnybe helyezésére. Sőt ezt az elvet követhetjük, — akár teljes egészében is — amikor olyan ellenfél ellen állítjuk ki csapatunkat, amelynek játékstílusa egészen más, mint a mienk, amely országnak futballja a fejlődésnek esetleg egészen más fokáit áll, mint a magyar futball. Ilyen ellenfelünk volt a közelmúltban a francia csapat, valamint a svájci együttes, amelyek ellen azonban a kapitány elfelejtette a ma fennen hangoztatott elvét alkalmazni. Miért olyan sürgős ennek az elvnek a keresztülvitele most? Az osztrák csapat játéka, az osztrák futball nívója annyira elüt talán a magyartól? Fejlődési iránya annyira más úton halad? Úgy tudjuk, hogy az osztrák futball nemcsak hasonló alapokon nyugszik, nemcsak külsőségeiben mutat sok hasonlóságot a magyar futballal, hanem egyenesen rokona annak. Ha jól emlékszünk, a futball első korszakában éppen a bécsi iskola járt mintaképül a magyar előtt, a háború utáni időkben pedig éppen a magyar vándorok hatalmas tudása töltötte meg új tartalommal a kissé fáradt bécsi futballt, ezeknek a hatalmas tudású játékosoknak művészete öntötte meg termékenyítőleg a meglehetősen szárazra szikkadt bécsi futballtalajt. De sohasem volt titok, hogy a két ország futballja egy emlőről táplálkozott, valósággal testvér és így akkora nyomatékkal az osztrákok elleni alkalmazkodásról beszélni, mint amekkoráral a kapitány beszél, merőben költői túlzás. Költői túlzás pedig azért, mert a kapitány ezzel a látszólag nagyszerű és valójában igen helyes elvnek a palástjával azt akarja takarni, ami a csapatában hiba, érthetetlenség és az első pillanatban megdöbbentő. Igenis figyelembe kell venni az osztrák futball jellemző vonásait, alkalmazkodni kell az ellenünk összeállított csapat részeihez és tagjaihoz, de nem úgy, hogy csapatunk jegyes posztjaiba oda nem való játékost állítunk, nem úgy, hogy mellőzzük a legjobbat, a legalkalmasabbat bizonyos poszton, mert nem jól ismerjük, illetve félreismerjük az ellenfelet. Ha nem is valljuk azt a nagy megdöbbenést, amit a válogatás keltett, ha nem is mondjuk azt, amit sokan hirdetnek, hogy ez a csapat féltucat góllal verve tér haza Bécsből, azt mindenesetre meg kell állapítanunk, hogy a szövetségi kapitány által öszszeállított tizenegy nem is a pillanatnyilag legjobb, de nem is az osztrákok ellen lég-, alkalmasabb magyar válogatott. Legkevesebb kifogás bizonyára a védelem ellen hangzik el. A Vermes — Mándi, Kocsis-triónak nem lehet komoly ellenzéke. Vermest azért látja szívesen mindenki a válogatottak hálója előtt, mert legutóbb nagyszerűen védett és így elfelejtették, hogy előzőleg szörnyű hibáján boszszankodott az egész futballvilág. Ha igazi tudását adja, nem lehet miatta baj. Csak szomorú tapasztalat, hogy rendszerint a válogatottban produkálnak lényegesen kevesebbet a kapusaink, mint amennyit tudnak. És mindig az a gyenge, aki a válogatottba kerül. Vermesnek meg kell törni a rossz szokást Képességei megvannak ehhez. A Mándi—Kocsis pár helyére bizony nagyon nehéz lett volna épkézláb kettőst találni. Bekkjeink formája szomorú. Oláh és Prém tűnt ki csak a vigasztalan regimentből, de ezt a kettőst nem lehetne a Hungária-bekkek helyére állítani. Mándi és Kocsis sokáig gyengélkedett csapatában. Talán éppen az volt a szerencse, hogy a Hungária nem talált megfelelő helyettest s a hosszú, állandó játék jó orvosságnak bizonyult. Ez az eset érdekes tanulságul szolgálhat a kapusválság terén. Rengeteg kapusunk van, sok igazi tehetség is akad köztük, még sincs egy sem, aki megingathatatlan lenne posztján. Talán azért, mert nagyon sokszor változtatják a klubok a kapust a csapatban. Az állandó játék pedig sokat jelent, amint a két válogatott bekk esete mutatja. Náluk csak az a veszély fenyeget. Karikatúrák a vezérkarról Ripka Ferenc dr., a főváros sportszerető polgármestere