Nemzeti Sport, 1940. december (32. évfolyam, 234-255. szám)

1940-12-01 / 234. szám

Vasárnap, 1940 december 1. Amilyen lesietne Pozzo taktikai értekezlete­ ­Elképzeljük most Pozso mestert, amint taktikai értekezletet tart fiaival. Persze négy fal között, hét lakat alatt. Idegeneknek tilos a be­menet. Még olaszoknak is. Ide be­jutni lehetetlenség, erre csak Bok Muhi képes, aki egyszerűen beül négyhengeres űrrakétájába, elrobban Genovába, ott láthatatlanná teszi magát és így beoson abba a szobá­ba, ahol éppen Pozzo a taktikai értekezletet tartja. Figyeljünk csak!) Pozzo: Furcsa emberek ezek a magyarok. Tizenöt évig jó volt nekik a vereség, most meg egyszerre elégedetlenkednek. Az ember már nem is bízhatik bennük. Meg akar­nak autókat verni. Nem tudom, mi jutott eszükbe. Piola: Nagyon megváltozhattak. Párosban például carefét figyeltem, nem akartak sminket megverni. Pozzo: Mi nem akarunk tőlük semmit sem elvenni. Akartuk mi bántani a mezon szferén­jeikét? Legyen az övék. Továbbá legyen nekik könnyű a szögletarány. Udva­rias közönségünk minden cselezésü­ket meg fogja tapsolni. Csak éppen azt az icipici kis győzelmet hagy­ják meg nekünk. Főni: Már úgy... Rava: ... megszoktuk! Pozzo: Megszédítették őket a jel­szavakkal. Verjük meg az olaszokat! •— ez a legújabb jelszó. Biavati: Bíró Sanyit is teljesen megszédít­ették. Félek, hogy nem fogok ráismerni arra a drága fiúra. Piola. (rosszk­edvűen): Drumiról Főni: No és mi lesz, ha a magya­rok... Rava: ...észreveszik a védelmi tar­talékunkat és... Főni: ...előremennek a leshatárig... Pozzo: Nem kell egészen borúlá­tónak lenni. Tizenöt évig a magya­rok nem vettek észre semmit. Miért vennének most észre mindent. Locatelli: Én derűlátó vagyok. Szerintem Signor Puppu összevissza fog szaladgálni, Bíró csak félszem­mel vigyáz Biavatira, Sárosi Béla addig cselez, amíg el nem veszik tőle a labdát, a csatársor belső hár­­masa pedig addig pepecsel majd, amíg közbe nem lép Főni... Főni, ...és Rava. Pozzo: A csatársorban kötetlenül játszunk. Sose tudják a magyarok, hogy ki a középcsatár és ki az ösz­­szekötő. A végén, aztán Drumi hiába kullancskodik, ha a Béla messziről nézi, hogy mit is csinálnak ott a kapu előtt. Ne felejtsétek el, hogy a WM-rendszernek­ is megvannak a maga hibái. Piola: Például? Pozzo: Ha nem tartják be! Piola: Úgy tegyen. . Vége. nem is beszélve. Favágót akarnak csinálni ebből a drága szabad­játékosból. Könnyes lesz a szemem, ha rágondolok a VB-döntőre, milyen k­edves bajtárs volt! Pozzo: Jó, jó, most ne sirassuk a múltat, nézzük, mit csinálhatunk. Egyszóval, a magyar csapat WM- rendszerben fog játszani. Piola, tu­dod, mi az a WM-rendszer? Piola: Tudom. Abban öklöztem egy szép fejesgólt az angoloknak. Pozzo: Az a fontos, hogy meg tudjatok szabadulni az őrzőtöktől. Mozogjatok sokat. Piola, lehet, hogy jobbösszekötőt játszol! Piola: Miért­? Pozzo: Mert ezekben a magyar szélsőfedezetekben talán még lehet bízni. Sok bennük a támadószellem. Hát ami a támadószellemet illeti, azt majd Font... Foni: ...és Rava... Pozzo: ...elintézi. Amint vissza­kapjuk a labdát, már ott vagy és rohanhatsz a kapu felé. Ezt egy jó­barátunk írta nekem. Trevisan: Ki az? Pozzo: Valami Hahnemannak hívják. Aszongya, ott lehet a ma­gyarokat áttörni. Ki tud magyarul? Locatelli: Én tudok. Szervusz... Miért? Pozzo: Mert jó lenne, ha valaki beszélni tudna Sárosi Bélával a mér­kőzés előtt és megmondaná neki, hogy ő milyen pompás támadó kö­zépfedezet. Meg kell neki mondani, hogy az ő tehetségének a teljes lejáratását jelenti, ha neki rá kell valakire állnia. Kinek van még va­lami tippje? Bertoni: Csináljunk sok helycse­rét. Biavati: Lopjuk le a távolságot, lopózzunk előre mindig a leshatárig és akkor meg tudunk ugrani. I 'jiSkalia 69 PlRkl sportáru-, fegyver- |É| és lőszerkereskedő cég alkalmazottai. S | mélységes fájdalommal jelentik, hogy B|É p'lök­l Antal 1 neveskedelmi tanácsos, a Sigm laudis is H9 több had kiteszerés lu ajtroncsa, a Magiar H Tuli ista Etyes.Jel slelnűke munkás és áldásos életének 6-51-ik, boldog házasságának 23-ik­ évében, H&j rövid szenvedés után váratlanul a a Kui Úrban csendesen elhunyt. | | Felejthetetlen szeretett Halotton- 8BI kát vasárnap, december 1-én dél- |||jj után fél 3 órakor az óbudai temető BBa fealottasházában fogjuk a róm. katta. SSu anyaszentegyhás szertartása szerint beszentelni és ugyana­zon temetőben az Örök nyugalom helyére kísérni. Kk 'h Skaba és Plöki sportáru­, fegy­ver­es lőszerkereskedő cég alkalmazottai, mélységes fájdalommal jelentik, hogy szeretett főnökük kereskedelmi tanácsos, a Signum Laudis és több had kitüntetés tu­ajdonosa, a Magyar Turista Ecyasytet alelnöke munkás és áldásos életének 64-ik, boldog házasságának 23-ik­ évében, rövid szenvedés után váratlanul az Úrban csendesen elhunyt. Felejthetetlen szeretett Halottun­kat vasárnap, december 1-én dél­után fél 3 órakor az óbudai temető fealottasházában fogjuk a róm. katta. anyaszentegyház szertartása szerint beszentelni és ugyanazon temetőben az Örök nyugalom helyére kísérni. A Nagybányára induló BSzKRT bízik abban, hogy tovább jut a ku­pában Szombaton, az indulás előtt meg­kérdeztük Kutrucz Jánost, a BSzKRT jeles edzőjét, hogy mit vár a nagybányád Magyar­ Kupa mér­kőzéstől. — Szeretném, — válaszolta — ha a fiúk felidéznék annak a kupa­mérkőzésünknek az emlékét, amikor mi, amatőrök a profi Vasassal ke­rültünk össze. Gergely — akkori középcsatárunk — vezérlete mellett tüneményesen játszott a támadó­sorunk és az utánunk következő Budapest—Zágráb mérkőzésre ösz­­szegyűlt közönség egyik ámulatból a másikba esett. Végeredményben 4:1-re győztünk a profik ellen, de a gólarány lehetett volna nagyobb is. Ezenkívül nagy teljesítmény volt még­iz Újpest elleni győzelemmel felérő egygólos vereségünk — és meghosszabbításban... Úgy érzem, tovább jutunk. Torda József szakosztályvezető szerint győzniök kell. — Nem ismerem a nagybányai csapatot, csak hírből, de komoly együttes lehet. Mi három tartalékkal megyünk, sokat utazunk de mégis győznünk kell. A nagybányai csapat valószínűleg meg akarja majd mu­tatni, hogy megállná a helyét az NB-ben is. Nos, mi majd igyek­szünk ennek az ellenkezőjét bebizo­nyítani ... Rakitovszky Imre intéző a dön­tetlennel is megelégedne. — Ha döntetlenre ki tudjuk húzni — noha én is győzelmet remélek —, már akkor is jó nekünk, mert a kupa­szabályok értelmében a vendég­csapat megy tovább. Természetesen, csak minősítő­ mérkőzésen ez a hely­zet ... Szombaton reggel nyolc órakor a következő csapat utazott: Régi — Miklósi, Mosonyi •— Kováts II, Ba­logh I, Sződi — Mészáros, Kováts I, Bene, Forgács, Balogh II. A csapa­tot a szakosztályvezető, a gyúró, egy tartalék és Rakitovszky intéző kísérte Kutrucz edző hivatali elfog­laltsága miatt nem utazhat. A MOVE válogatott­jelöltek edzése Somogyi Gyula, a MOVE szövetségi kapitánya december 5-ére, csütörtök délután 2 órára a BRSC-pályára a következő játékosokat hívta meg: Plánk, Katona és Szabó (Pomázi TK), Ecsedy, Kapu, Lukács, Muzámel, Muha, Sághy II. és Iritzfalvy (T. Előre), Szobota és Meri (BTSE Szabadság), Erdélyi, Hudecz, Visky és Vincze (P. Rákóczi), Márta és Reszt ( Rákoshegy), Trepák (Ecser), Trepka PNTK, Gáz és Bodnár (VIII. ker. SE), Lencsés II., Kircz, Zuhrmüll, Arzenovits és Ferenczy (Budakalász), Szabó SzLFC. Ezek a játékosok edzést tartanak a december 15-i, a BLASz elleni válogatott mérkőzésre való tekintettel. A játékosok a mez kivételével teljes fel­szereléssel kötelesek megjelenni. ---------------♦-------------­A CEGLÉDI MOVE vezetésé óte elégedett a csapat orosházi szereplésivel. A helyzet az, hopry csack áss utolsó percben, tudták iszeállítani a csapatot. Petrovics és Klötz vidékről jött meg a mérkőzésre. A Csabai AK elleni mérkőzés után néhány hétig pihen a csapat, aztán elkezdi a téli edzést. Az FTC" i­ jg­ált fitt h m­a délután - r.eeyf Mt.01­­- i­s mérkőzésére a Testvériség ellen: FAunkás dr — Nagy I., Czigi — Négy II., Velkey, Horváth II. — Bíró II., Füstös, Jakab, Kiszely, Ortutay. issa. Tudja Pazzol mit kaszál! Nem abban bízunk, hogy az olasz csapat , meggyengült, hanem bízunk a magyar­­ csapatban, hogy meggyőződéssel és jól fogja játszani rendszerét Érdekes... Valami újat, valami szokatlant észlelhetünk ez előtt az olasz­magyar előtt. Valami olyat, aminől legalább 10 év óta nem tapasztal­tunk. Járjuk a várost és lépten­­nyomon derülátó emberekkel talál­kozunk, akik mondják­ ,fá most elkap­juk őket!“ Levelek jönnek vidékről, a Kis-Kunságból éppen úgy, mint a hazatért Székelyföldről. Szinte vala­mennyiből reménykedés, bizakodás sugárzik felénk. Beszélgettünk ko­moly szakértőkkel, egyszerű szurko­lókkal, a többség magyar győzelmet vár. Mintha nem is az olasz csapat, a kétszeres világbajnok­ gárda lenne az ellenfél. Mintha tizenöt éven át nem az lett volna az olasz-magyarok eredménye, ami volt, mintha a sta­tisztika a magyar labdarúgás fen­­sőbbségét bizonyítaná s mintha ez a mérkőzés nem idegenben, olasz föl­dön lenne, hanem arra számíthat­nánk, hogy 40.000 magyar — és nem 40.000 olasz —­ néző kergeti majd győzelemre csapatát. Ami azonban ennél is érdekesebb: ez a derűlátás nem indokolatlan! Nem délibábos reménykedés! Nem arra számítanak az emberek, hogy most csoda történik a kedvünkért, hogy a szerencse istenasszonya le­száll olimpusi trónjáról és átnyújtja nekünk a kabalát, amelynek birto­kában biztosan miénk lesz a győ­zelmi pálma s amelyet eddig inkább ellenfelünknek nyújtogatott. Valami olyasféle él a magyar labdarúgás hívőezreinek a lelkében, mint az egyszeri huszáréban, aki azt­áondtábora tisztában van azzal, hogy az olasz labdarúgás szinte kimeríthe­tetlen erőtartalékokkal rendelkezik, hogy a gazdag olasz játékosanyag­ból nem olyan nehéz megfelelő he­lyettest találni egyik vagy a másik helyre s majdnem egyre megy, hogy valamelyik helyen ez, vagy az a játékos játszik-e. Bizonyosra vesz­­szük, hogy az az olasz tizenegy, amely ellenünk Genovában ki fog állni, nem lesz rosszabb egyik előd­jénél sem, hogy ugyanazokkal az erényekkel fog rendelkezni, amelyek­kel a régiek rendelkeztek: tagjai körömszakadtáig fognak küzdeni, minden erejüket, tudásukat harcba fogják vetni, éppen olyan gyorsak lesznek, mint elődjeik és éppen az­zal a taktikával fognak játszani, mint az Orsi- és Jionai-korabeli olasz csapatok. A derűlátás okát tehát valahol másutt kell keresnünk. Nem is olyan nehéz megtalálnunk: a biza­lom a magyar csapatban van! Van, aki abban bízik, hogy van két gyors, gólratörő szélsőnk, van, aki a nagy­váradi fiúktól várja a jég megtöré­sét. Sokan azt mondják: meghalt már a régi magyar pepecselő, körül­ményes, forgolódó csatárjáték, tá­madóinkban van lendület, tudnak egyből is játszani és tudnak lőni is. Tudják, hogy hogyan lehet meg­bontani a tömörült olasz védelmet, az olaszok gyorsaságával szemben mi is tudunk gyorsaságot felvonul­tatni, az olaszok keménységére mi is tudunk keménységgel válaszolni. Ha az olaszok lelkesek és az utolsó pillanatig tudnak teljes odaadással küzdeni, ugyanezt a magyar csapat is meg tudja csinálni. Mindebben van valami. A győzelemvárás oka azonban elsősorban nem itt van, hanem a vé­delmünkben! 1925, a 15 szűk esztenciő óta, 14 olasz-magyar harcoltunk meg s a 14 olasz-magyar képe ren­desen ez volt: beszorítottuk olasz barátainkat a kapujukhoz, ők nem hagytak elöl mást, mint a három előretolt csatárt (középcsatárt és két szélsőt), hirtelenül előrevágták a labdát s a három olasz csatárral csak a két magyar hátvéd állt szem­ben. Rendesen úgy, hogy egyikre sem vigyáztak másképp, mint fél­szemmel. Mire észbekaptunk, a há­rom fedezetlenül hagyott olasz rá­Nem csodát várunk a magyar vé­delemtől, csak becsületes munkát, a szerepek becsületes, lelkiismeretes megjátszását. Ez nem emberfölötti teljesítmény, ellenkezőleg, esetleg szürke hétköznapi munka, amelyen azonban minden múlhatik. Azt vár­juk a magyar védelemtől — a hát- 100 pengő jutalmat adok annak, aki az Izabella-a 61. sz. alatti iskola előtt állt DKV kocsim­ról ellopott pótkerekét visszahozza vagy útmutatása alapján visszakapom Rubint Lajos. VI., Rózsa-utca 111. dotta a csata előtt: „Most ne segíts Uramisten sem minket, sem őket, csak azt nézd, hogy mit csinál a huszár!" Tizenöt év rettenetesen hosszú idő a fiatal labdarúgás történetében, hiszen csak 1883-ban volt az első nemzetek közötti mérkőzés (Skócia —Anglia 0:0), 1902-ben az első osztrák-magyar, 1904-ben az első belga-francia és 1905-ben az első belga-holland mérkőzés. Az, hogy 1925 óta nem bírtuk legyőzni az olasz csapatot, szinte példátlan a labdarúgás történetében, ha a ko­moly labdarúgónemzetek egymással szemben elért eredményeit nézzük. Az első tíz évben még talán itt-ott volt némi jogosultsága annak, hogy azt mondjuk, amikor nem bírtunk olasz barátainkkal: „Átkos végzet ül rajtunk! Nincs szerencsénk! Az olaszok szerencséjével nem tudunk megbirkózni!" Aztán ki kellett, hogy nyíljék a szemünk, te­hán mégis va­lami más oka lehet ennek a szomorú sorozatnak... Az 1938-as­ olasz—magyar VB- döntő után, amikor a magyar fiúk bevonultak az öltözőbe, Szabó Tóni lemondó kézlegyintés kíséretében mondotta: — Ezeket mi soha ebben, az élet­ben nem tudjuk megverni. Ez a mondás már nem a szeren­csére célzott, hiszen ezen a mérkő­zésen az volt a szerencse, hogy na­gyobb arányban nem kaptunk ki az olaszoktól. Ez már arra célzott, hogy „ilyen játékfelfogás és játék­­rendszer mellett" nem lehet keresni­valónk az olaszokkal szemben. Hiába keresünk, kutatunk emlé­kezetünkben: 1930 óta nem bírunk találni olyan olasz-magyart, ame­lyet olyan győzelemvárás előzött volna meg, mint a mait. Várjon, mi lehet az oka ennek? Talán az, hogy az olasz csapat gyengébb lett? Szó sincs róla! A magyar közön­ség jól tudja, hogy az az olasz csa­pat, amely Genovában ki fog állni ellenünk, semmivel sem fog ma­radni az utóbbi évek ellenünk ját­szott olasz tizenegyei mögött. A magyar labdarúgás ezreit nem té­veszti meg az, hogy Pozzo úgy tesz, mintha kapkodna, hogy habo­zik: Piola középcsatár legyen-e, avagy jobbösszekötő, hogy Olmi legyen-e a középfedezet, vagy An­­dreolo, vagy Rancillo, hogy Olivieri Ferrari, vagy Rodok­a legyen-e a kapus, hogy Lushta, vagy Trevisau legyen-e a balösszekötő, hogy Lo­catelli, vagy Depetrini legyen-e a jobbfedezet. A magyar labdarúgás madó már lent is volt a kapunknál és berúgta meccsenként a szokásos két-három gólját. Esetleg négyet is. Mi viszont a tömörült olasz védelmi rendszer mellett csak nagykeserve­­sen tudtunk összehozni mérkőzésen­­kint egy-két gólt, de a győzelemig sohasem tudtunk eljutni. Ha a magyar védők most is úgy játszanának, mint eddig az olasz­magyarokon, akkor most sem le­hetne józanul másra számítani, mint 3:1-es, vagy 4:2-s olasz győ­zelemre. Most azonban kicsit más a helyzet, mint volt. Az olasz csapat méregfoga hajdanában a három előretolt csatár és a két — általunk szintén fedezetlenül hagyott — olasz összekötő volt. Az olasz előre­tolt csatárok szabadon száguldhat­­tak a mi kapunk felé, az olasz ösz­­szekötők pedig zavartalanul építget­hettek a mezőnyben, ha hozzájuk került a labda. Most azonban szá­mítani lehet arra, hogy másként lesz: a három előretolt olasz csatár szigorú zsandárt kapott Pákozdi, Polgár és Bíró személyében. Nincs többé félszemes vigyázás, az olasz csatárok nem vehetnek át nyugod­tan labdákat, a két olasz összekötő nem lesz úr a „senki földjén". Ha hátvédeink és fedezeteink betart­ják a rendszer szabályait úgy, aho­gyan azt az edzéseken is gyakorol­ták, akkor jórészben kihúztuk az olasz csatársor méregfogát­, minden józan számítást felboríthat. És még egy sereg ilyen körülményt lehetne felhoznunk. Hiszen éppen az a legnagyobb vonzóereje a labda­rúgásnak, hogy sohasem lehet benne semmit sem biztosra venni. Megtör­ténhetik az is, hogy az a csapat kap ki, amely papíron — józan számítás szerint — öt góllal jobb ellenfelénél Pedig hát magyar-olasz viszonylatban ilyesmiről ugyebár nem lehet be­szélni ? Egyáltalán nem számítunk arra sem, hogy az olasz csapat úgy fog állani a mi rendszerünkkel szemben, mint „szamár a hegyen". Nem gon­dolunk arra, hogy az olasz csatárok feladják a harcot, ha látják, hogy Polgárék nem hagyják őket élni, amiként Zsengellér feladta a rang­adón. Az olasz csapat nem először találkozik a háromhátvédes rend­szerrel, hiszen játszottak ők már ilyen rendszerben küzdő csapatok ellen (németek, jugoszlávok — an­golok ellen!). Bizonyára tudják, hogy ennek a játékrendszernek is megvan az ellenszere, mint minden rendszernek. Csak egyet lehet biztosra venni: ezúttal nem leszünk olyan ellen­feleik az olaszoknak, mint eddig voltunk. Nem fogunk olyan szánal­mas szerepet játszani, mint az utóbbi években, amikor fölényben voltunk a mezőnyben és­­ kikap­tunk. Nem fogunk egy szál kard- S a jéghoki felszerelések____ norvég hickery, túra- és futó­­lécek óriási választékban DÖRNEH SPORT I., Krisztina­ körút 73. Telefon: 19­66-22. TÖRLEY RÉSERVÉ AMÉR­ICÁIN védőktől és a fedezetektől — hogy ne játsszunk többé olyan lealázó szerepet, olyan macska-egérharcot, mint az eddigi olasz-magyarokon, amikor az olaszok hagytak ben­nünket játszadozni a kapujuk előtt, aztán lesétáltak a mi kapunkhoz és — kikaptunk. Ha védelmünk meg­teszi kötelességét, akkor az elmúlt mérkőzések tapasztalatai alapján meg kell fordulnia a dolognak: mi most is berúgjuk az egy két gólt, de nem fogjuk bekapni a kötelező kettőt-hármat. Ez nem délibábos következtetés, ez egyszerű számítás, amelynek alapja azonban az, hogy védőink becsülettel, lelkiismerettel elvégzik a dolgukat. Természetesen nem nevezhetné magát sporthoz értőnek, aki azt merné mondani: „No, a magyarok megjavították a rendszerüket, tehát biztosan győznek." Ez bizony dőre­ség volna. Ha ki is kapcsoljuk a mérkőzés sorsát eldöntő tényezők közül a szerencsét, mint amely rendszerint a „bátrakat segíti", még akkor is marad egész sereg mozza­nat, amely az eredmény kialakulá­sába beleszólhat. Világért sem mond­­juk: „Most már rendszerünk van, tehát nem lehet vitás a győzel­münk." Először is a mérkőzés ide­genben van. A magyar tizenegynek nemcsak a kétszeres világbajnokkal kell megküzdenie, hanem az idegen pályával, az idegen éghajlattal és a csapatát biztató olasz nézősereggel is. Emellett a rendszer egymagában nem üdvözít. Nincs olyan rendszer, amelybe — akarva, nem akarva — hibák ne csúszhatnának be. Várat­lan formahanyatlás a mi részünkről és ennek ellenkezője az ellenfélnél. KORCSOLYA, JÉGHOKI, SÍFELSZERELÉS SflgituB SPORT szakiszterében V*, gr. Tisza Islván­ u. 16. Bálvány-n. sarok) Telefon:­­-802-fig.

Next