Nemzeti Sport, 1940. december (32. évfolyam, 234-255. szám)
1940-12-01 / 234. szám
Vasárnap, 1940 december 1. Amilyen lesietne Pozzo taktikai értekezlete Elképzeljük most Pozso mestert, amint taktikai értekezletet tart fiaival. Persze négy fal között, hét lakat alatt. Idegeneknek tilos a bemenet. Még olaszoknak is. Ide bejutni lehetetlenség, erre csak Bok Muhi képes, aki egyszerűen beül négyhengeres űrrakétájába, elrobban Genovába, ott láthatatlanná teszi magát és így beoson abba a szobába, ahol éppen Pozzo a taktikai értekezletet tartja. Figyeljünk csak!) Pozzo: Furcsa emberek ezek a magyarok. Tizenöt évig jó volt nekik a vereség, most meg egyszerre elégedetlenkednek. Az ember már nem is bízhatik bennük. Meg akarnak autókat verni. Nem tudom, mi jutott eszükbe. Piola: Nagyon megváltozhattak. Párosban például carefét figyeltem, nem akartak sminket megverni. Pozzo: Mi nem akarunk tőlük semmit sem elvenni. Akartuk mi bántani a mezon szferénjeikét? Legyen az övék. Továbbá legyen nekik könnyű a szögletarány. Udvarias közönségünk minden cselezésüket meg fogja tapsolni. Csak éppen azt az icipici kis győzelmet hagyják meg nekünk. Főni: Már úgy... Rava: ... megszoktuk! Pozzo: Megszédítették őket a jelszavakkal. Verjük meg az olaszokat! •— ez a legújabb jelszó. Biavati: Bíró Sanyit is teljesen megszédítették. Félek, hogy nem fogok ráismerni arra a drága fiúra. Piola. (rosszkedvűen): Drumiról Főni: No és mi lesz, ha a magyarok... Rava: ...észreveszik a védelmi tartalékunkat és... Főni: ...előremennek a leshatárig... Pozzo: Nem kell egészen borúlátónak lenni. Tizenöt évig a magyarok nem vettek észre semmit. Miért vennének most észre mindent. Locatelli: Én derűlátó vagyok. Szerintem Signor Puppu összevissza fog szaladgálni, Bíró csak félszemmel vigyáz Biavatira, Sárosi Béla addig cselez, amíg el nem veszik tőle a labdát, a csatársor belső hármasa pedig addig pepecsel majd, amíg közbe nem lép Főni... Főni, ...és Rava. Pozzo: A csatársorban kötetlenül játszunk. Sose tudják a magyarok, hogy ki a középcsatár és ki az öszszekötő. A végén, aztán Drumi hiába kullancskodik, ha a Béla messziről nézi, hogy mit is csinálnak ott a kapu előtt. Ne felejtsétek el, hogy a WM-rendszernek is megvannak a maga hibái. Piola: Például? Pozzo: Ha nem tartják be! Piola: Úgy tegyen. . Vége. nem is beszélve. Favágót akarnak csinálni ebből a drága szabadjátékosból. Könnyes lesz a szemem, ha rágondolok a VB-döntőre, milyen kedves bajtárs volt! Pozzo: Jó, jó, most ne sirassuk a múltat, nézzük, mit csinálhatunk. Egyszóval, a magyar csapat WM- rendszerben fog játszani. Piola, tudod, mi az a WM-rendszer? Piola: Tudom. Abban öklöztem egy szép fejesgólt az angoloknak. Pozzo: Az a fontos, hogy meg tudjatok szabadulni az őrzőtöktől. Mozogjatok sokat. Piola, lehet, hogy jobbösszekötőt játszol! Piola: Miért? Pozzo: Mert ezekben a magyar szélsőfedezetekben talán még lehet bízni. Sok bennük a támadószellem. Hát ami a támadószellemet illeti, azt majd Font... Foni: ...és Rava... Pozzo: ...elintézi. Amint visszakapjuk a labdát, már ott vagy és rohanhatsz a kapu felé. Ezt egy jóbarátunk írta nekem. Trevisan: Ki az? Pozzo: Valami Hahnemannak hívják. Aszongya, ott lehet a magyarokat áttörni. Ki tud magyarul? Locatelli: Én tudok. Szervusz... Miért? Pozzo: Mert jó lenne, ha valaki beszélni tudna Sárosi Bélával a mérkőzés előtt és megmondaná neki, hogy ő milyen pompás támadó középfedezet. Meg kell neki mondani, hogy az ő tehetségének a teljes lejáratását jelenti, ha neki rá kell valakire állnia. Kinek van még valami tippje? Bertoni: Csináljunk sok helycserét. Biavati: Lopjuk le a távolságot, lopózzunk előre mindig a leshatárig és akkor meg tudunk ugrani. I 'jiSkalia 69 PlRkl sportáru-, fegyver- |É| és lőszerkereskedő cég alkalmazottai. S | mélységes fájdalommal jelentik, hogy B|É p'lökl Antal 1 neveskedelmi tanácsos, a Sigm laudis is H9 több had kiteszerés lu ajtroncsa, a Magiar H Tuli ista Etyes.Jel slelnűke munkás és áldásos életének 6-51-ik, boldog házasságának 23-ik évében, H&j rövid szenvedés után váratlanul a a Kui Úrban csendesen elhunyt. | | Felejthetetlen szeretett Halotton- 8BI kát vasárnap, december 1-én dél- |||jj után fél 3 órakor az óbudai temető BBa fealottasházában fogjuk a róm. katta. SSu anyaszentegyhás szertartása szerint beszentelni és ugyanazon temetőben az Örök nyugalom helyére kísérni. Kk 'h Skaba és Plöki sportáru, fegyveres lőszerkereskedő cég alkalmazottai, mélységes fájdalommal jelentik, hogy szeretett főnökük kereskedelmi tanácsos, a Signum Laudis és több had kitüntetés tuajdonosa, a Magyar Turista Ecyasytet alelnöke munkás és áldásos életének 64-ik, boldog házasságának 23-ik évében, rövid szenvedés után váratlanul az Úrban csendesen elhunyt. Felejthetetlen szeretett Halottunkat vasárnap, december 1-én délután fél 3 órakor az óbudai temető fealottasházában fogjuk a róm. katta. anyaszentegyház szertartása szerint beszentelni és ugyanazon temetőben az Örök nyugalom helyére kísérni. A Nagybányára induló BSzKRT bízik abban, hogy tovább jut a kupában Szombaton, az indulás előtt megkérdeztük Kutrucz Jánost, a BSzKRT jeles edzőjét, hogy mit vár a nagybányád Magyar Kupa mérkőzéstől. — Szeretném, — válaszolta — ha a fiúk felidéznék annak a kupamérkőzésünknek az emlékét, amikor mi, amatőrök a profi Vasassal kerültünk össze. Gergely — akkori középcsatárunk — vezérlete mellett tüneményesen játszott a támadósorunk és az utánunk következő Budapest—Zágráb mérkőzésre öszszegyűlt közönség egyik ámulatból a másikba esett. Végeredményben 4:1-re győztünk a profik ellen, de a gólarány lehetett volna nagyobb is. Ezenkívül nagy teljesítmény volt mégiz Újpest elleni győzelemmel felérő egygólos vereségünk — és meghosszabbításban... Úgy érzem, tovább jutunk. Torda József szakosztályvezető szerint győzniök kell. — Nem ismerem a nagybányai csapatot, csak hírből, de komoly együttes lehet. Mi három tartalékkal megyünk, sokat utazunk de mégis győznünk kell. A nagybányai csapat valószínűleg meg akarja majd mutatni, hogy megállná a helyét az NB-ben is. Nos, mi majd igyekszünk ennek az ellenkezőjét bebizonyítani ... Rakitovszky Imre intéző a döntetlennel is megelégedne. — Ha döntetlenre ki tudjuk húzni — noha én is győzelmet remélek —, már akkor is jó nekünk, mert a kupaszabályok értelmében a vendégcsapat megy tovább. Természetesen, csak minősítő mérkőzésen ez a helyzet ... Szombaton reggel nyolc órakor a következő csapat utazott: Régi — Miklósi, Mosonyi •— Kováts II, Balogh I, Sződi — Mészáros, Kováts I, Bene, Forgács, Balogh II. A csapatot a szakosztályvezető, a gyúró, egy tartalék és Rakitovszky intéző kísérte Kutrucz edző hivatali elfoglaltsága miatt nem utazhat. A MOVE válogatottjelöltek edzése Somogyi Gyula, a MOVE szövetségi kapitánya december 5-ére, csütörtök délután 2 órára a BRSC-pályára a következő játékosokat hívta meg: Plánk, Katona és Szabó (Pomázi TK), Ecsedy, Kapu, Lukács, Muzámel, Muha, Sághy II. és Iritzfalvy (T. Előre), Szobota és Meri (BTSE Szabadság), Erdélyi, Hudecz, Visky és Vincze (P. Rákóczi), Márta és Reszt ( Rákoshegy), Trepák (Ecser), Trepka PNTK, Gáz és Bodnár (VIII. ker. SE), Lencsés II., Kircz, Zuhrmüll, Arzenovits és Ferenczy (Budakalász), Szabó SzLFC. Ezek a játékosok edzést tartanak a december 15-i, a BLASz elleni válogatott mérkőzésre való tekintettel. A játékosok a mez kivételével teljes felszereléssel kötelesek megjelenni. ---------------♦-------------A CEGLÉDI MOVE vezetésé óte elégedett a csapat orosházi szereplésivel. A helyzet az, hopry csack áss utolsó percben, tudták iszeállítani a csapatot. Petrovics és Klötz vidékről jött meg a mérkőzésre. A Csabai AK elleni mérkőzés után néhány hétig pihen a csapat, aztán elkezdi a téli edzést. Az FTC" i jgált fitt h ma délután - r.eeyf Mt.01- is mérkőzésére a Testvériség ellen: FAunkás dr — Nagy I., Czigi — Négy II., Velkey, Horváth II. — Bíró II., Füstös, Jakab, Kiszely, Ortutay. issa. Tudja Pazzol mit kaszál! Nem abban bízunk, hogy az olasz csapat , meggyengült, hanem bízunk a magyar csapatban, hogy meggyőződéssel és jól fogja játszani rendszerét Érdekes... Valami újat, valami szokatlant észlelhetünk ez előtt az olaszmagyar előtt. Valami olyat, aminől legalább 10 év óta nem tapasztaltunk. Járjuk a várost és léptennyomon derülátó emberekkel találkozunk, akik mondják ,fá most elkapjuk őket!“ Levelek jönnek vidékről, a Kis-Kunságból éppen úgy, mint a hazatért Székelyföldről. Szinte valamennyiből reménykedés, bizakodás sugárzik felénk. Beszélgettünk komoly szakértőkkel, egyszerű szurkolókkal, a többség magyar győzelmet vár. Mintha nem is az olasz csapat, a kétszeres világbajnok gárda lenne az ellenfél. Mintha tizenöt éven át nem az lett volna az olasz-magyarok eredménye, ami volt, mintha a statisztika a magyar labdarúgás fensőbbségét bizonyítaná s mintha ez a mérkőzés nem idegenben, olasz földön lenne, hanem arra számíthatnánk, hogy 40.000 magyar — és nem 40.000 olasz — néző kergeti majd győzelemre csapatát. Ami azonban ennél is érdekesebb: ez a derűlátás nem indokolatlan! Nem délibábos reménykedés! Nem arra számítanak az emberek, hogy most csoda történik a kedvünkért, hogy a szerencse istenasszonya leszáll olimpusi trónjáról és átnyújtja nekünk a kabalát, amelynek birtokában biztosan miénk lesz a győzelmi pálma s amelyet eddig inkább ellenfelünknek nyújtogatott. Valami olyasféle él a magyar labdarúgás hívőezreinek a lelkében, mint az egyszeri huszáréban, aki aztáondtábora tisztában van azzal, hogy az olasz labdarúgás szinte kimeríthetetlen erőtartalékokkal rendelkezik, hogy a gazdag olasz játékosanyagból nem olyan nehéz megfelelő helyettest találni egyik vagy a másik helyre s majdnem egyre megy, hogy valamelyik helyen ez, vagy az a játékos játszik-e. Bizonyosra veszszük, hogy az az olasz tizenegy, amely ellenünk Genovában ki fog állni, nem lesz rosszabb egyik elődjénél sem, hogy ugyanazokkal az erényekkel fog rendelkezni, amelyekkel a régiek rendelkeztek: tagjai körömszakadtáig fognak küzdeni, minden erejüket, tudásukat harcba fogják vetni, éppen olyan gyorsak lesznek, mint elődjeik és éppen azzal a taktikával fognak játszani, mint az Orsi- és Jionai-korabeli olasz csapatok. A derűlátás okát tehát valahol másutt kell keresnünk. Nem is olyan nehéz megtalálnunk: a bizalom a magyar csapatban van! Van, aki abban bízik, hogy van két gyors, gólratörő szélsőnk, van, aki a nagyváradi fiúktól várja a jég megtörését. Sokan azt mondják: meghalt már a régi magyar pepecselő, körülményes, forgolódó csatárjáték, támadóinkban van lendület, tudnak egyből is játszani és tudnak lőni is. Tudják, hogy hogyan lehet megbontani a tömörült olasz védelmet, az olaszok gyorsaságával szemben mi is tudunk gyorsaságot felvonultatni, az olaszok keménységére mi is tudunk keménységgel válaszolni. Ha az olaszok lelkesek és az utolsó pillanatig tudnak teljes odaadással küzdeni, ugyanezt a magyar csapat is meg tudja csinálni. Mindebben van valami. A győzelemvárás oka azonban elsősorban nem itt van, hanem a védelmünkben! 1925, a 15 szűk esztenciő óta, 14 olasz-magyar harcoltunk meg s a 14 olasz-magyar képe rendesen ez volt: beszorítottuk olasz barátainkat a kapujukhoz, ők nem hagytak elöl mást, mint a három előretolt csatárt (középcsatárt és két szélsőt), hirtelenül előrevágták a labdát s a három olasz csatárral csak a két magyar hátvéd állt szemben. Rendesen úgy, hogy egyikre sem vigyáztak másképp, mint félszemmel. Mire észbekaptunk, a három fedezetlenül hagyott olasz ráNem csodát várunk a magyar védelemtől, csak becsületes munkát, a szerepek becsületes, lelkiismeretes megjátszását. Ez nem emberfölötti teljesítmény, ellenkezőleg, esetleg szürke hétköznapi munka, amelyen azonban minden múlhatik. Azt várjuk a magyar védelemtől — a hát- 100 pengő jutalmat adok annak, aki az Izabella-a 61. sz. alatti iskola előtt állt DKV kocsimról ellopott pótkerekét visszahozza vagy útmutatása alapján visszakapom Rubint Lajos. VI., Rózsa-utca 111. dotta a csata előtt: „Most ne segíts Uramisten sem minket, sem őket, csak azt nézd, hogy mit csinál a huszár!" Tizenöt év rettenetesen hosszú idő a fiatal labdarúgás történetében, hiszen csak 1883-ban volt az első nemzetek közötti mérkőzés (Skócia —Anglia 0:0), 1902-ben az első osztrák-magyar, 1904-ben az első belga-francia és 1905-ben az első belga-holland mérkőzés. Az, hogy 1925 óta nem bírtuk legyőzni az olasz csapatot, szinte példátlan a labdarúgás történetében, ha a komoly labdarúgónemzetek egymással szemben elért eredményeit nézzük. Az első tíz évben még talán itt-ott volt némi jogosultsága annak, hogy azt mondjuk, amikor nem bírtunk olasz barátainkkal: „Átkos végzet ül rajtunk! Nincs szerencsénk! Az olaszok szerencséjével nem tudunk megbirkózni!" Aztán ki kellett, hogy nyíljék a szemünk, tehán mégis valami más oka lehet ennek a szomorú sorozatnak... Az 1938-as olasz—magyar VB- döntő után, amikor a magyar fiúk bevonultak az öltözőbe, Szabó Tóni lemondó kézlegyintés kíséretében mondotta: — Ezeket mi soha ebben, az életben nem tudjuk megverni. Ez a mondás már nem a szerencsére célzott, hiszen ezen a mérkőzésen az volt a szerencse, hogy nagyobb arányban nem kaptunk ki az olaszoktól. Ez már arra célzott, hogy „ilyen játékfelfogás és játékrendszer mellett" nem lehet keresnivalónk az olaszokkal szemben. Hiába keresünk, kutatunk emlékezetünkben: 1930 óta nem bírunk találni olyan olasz-magyart, amelyet olyan győzelemvárás előzött volna meg, mint a mait. Várjon, mi lehet az oka ennek? Talán az, hogy az olasz csapat gyengébb lett? Szó sincs róla! A magyar közönség jól tudja, hogy az az olasz csapat, amely Genovában ki fog állni ellenünk, semmivel sem fog maradni az utóbbi évek ellenünk játszott olasz tizenegyei mögött. A magyar labdarúgás ezreit nem téveszti meg az, hogy Pozzo úgy tesz, mintha kapkodna, hogy habozik: Piola középcsatár legyen-e, avagy jobbösszekötő, hogy Olmi legyen-e a középfedezet, vagy Andreolo, vagy Rancillo, hogy Olivieri Ferrari, vagy Rodoka legyen-e a kapus, hogy Lushta, vagy Trevisau legyen-e a balösszekötő, hogy Locatelli, vagy Depetrini legyen-e a jobbfedezet. A magyar labdarúgás madó már lent is volt a kapunknál és berúgta meccsenként a szokásos két-három gólját. Esetleg négyet is. Mi viszont a tömörült olasz védelmi rendszer mellett csak nagykeservesen tudtunk összehozni mérkőzésenkint egy-két gólt, de a győzelemig sohasem tudtunk eljutni. Ha a magyar védők most is úgy játszanának, mint eddig az olaszmagyarokon, akkor most sem lehetne józanul másra számítani, mint 3:1-es, vagy 4:2-s olasz győzelemre. Most azonban kicsit más a helyzet, mint volt. Az olasz csapat méregfoga hajdanában a három előretolt csatár és a két — általunk szintén fedezetlenül hagyott — olasz összekötő volt. Az olasz előretolt csatárok szabadon száguldhattak a mi kapunk felé, az olasz öszszekötők pedig zavartalanul építgethettek a mezőnyben, ha hozzájuk került a labda. Most azonban számítani lehet arra, hogy másként lesz: a három előretolt olasz csatár szigorú zsandárt kapott Pákozdi, Polgár és Bíró személyében. Nincs többé félszemes vigyázás, az olasz csatárok nem vehetnek át nyugodtan labdákat, a két olasz összekötő nem lesz úr a „senki földjén". Ha hátvédeink és fedezeteink betartják a rendszer szabályait úgy, ahogyan azt az edzéseken is gyakorolták, akkor jórészben kihúztuk az olasz csatársor méregfogát, minden józan számítást felboríthat. És még egy sereg ilyen körülményt lehetne felhoznunk. Hiszen éppen az a legnagyobb vonzóereje a labdarúgásnak, hogy sohasem lehet benne semmit sem biztosra venni. Megtörténhetik az is, hogy az a csapat kap ki, amely papíron — józan számítás szerint — öt góllal jobb ellenfelénél Pedig hát magyar-olasz viszonylatban ilyesmiről ugyebár nem lehet beszélni ? Egyáltalán nem számítunk arra sem, hogy az olasz csapat úgy fog állani a mi rendszerünkkel szemben, mint „szamár a hegyen". Nem gondolunk arra, hogy az olasz csatárok feladják a harcot, ha látják, hogy Polgárék nem hagyják őket élni, amiként Zsengellér feladta a rangadón. Az olasz csapat nem először találkozik a háromhátvédes rendszerrel, hiszen játszottak ők már ilyen rendszerben küzdő csapatok ellen (németek, jugoszlávok — angolok ellen!). Bizonyára tudják, hogy ennek a játékrendszernek is megvan az ellenszere, mint minden rendszernek. Csak egyet lehet biztosra venni: ezúttal nem leszünk olyan ellenfeleik az olaszoknak, mint eddig voltunk. Nem fogunk olyan szánalmas szerepet játszani, mint az utóbbi években, amikor fölényben voltunk a mezőnyben és kikaptunk. Nem fogunk egy szál kard- S a jéghoki felszerelések____ norvég hickery, túra- és futólécek óriási választékban DÖRNEH SPORT I., Krisztina körút 73. Telefon: 1966-22. TÖRLEY RÉSERVÉ AMÉRICÁIN védőktől és a fedezetektől — hogy ne játsszunk többé olyan lealázó szerepet, olyan macska-egérharcot, mint az eddigi olasz-magyarokon, amikor az olaszok hagytak bennünket játszadozni a kapujuk előtt, aztán lesétáltak a mi kapunkhoz és — kikaptunk. Ha védelmünk megteszi kötelességét, akkor az elmúlt mérkőzések tapasztalatai alapján meg kell fordulnia a dolognak: mi most is berúgjuk az egy két gólt, de nem fogjuk bekapni a kötelező kettőt-hármat. Ez nem délibábos következtetés, ez egyszerű számítás, amelynek alapja azonban az, hogy védőink becsülettel, lelkiismerettel elvégzik a dolgukat. Természetesen nem nevezhetné magát sporthoz értőnek, aki azt merné mondani: „No, a magyarok megjavították a rendszerüket, tehát biztosan győznek." Ez bizony dőreség volna. Ha ki is kapcsoljuk a mérkőzés sorsát eldöntő tényezők közül a szerencsét, mint amely rendszerint a „bátrakat segíti", még akkor is marad egész sereg mozzanat, amely az eredmény kialakulásába beleszólhat. Világért sem mondjuk: „Most már rendszerünk van, tehát nem lehet vitás a győzelmünk." Először is a mérkőzés idegenben van. A magyar tizenegynek nemcsak a kétszeres világbajnokkal kell megküzdenie, hanem az idegen pályával, az idegen éghajlattal és a csapatát biztató olasz nézősereggel is. Emellett a rendszer egymagában nem üdvözít. Nincs olyan rendszer, amelybe — akarva, nem akarva — hibák ne csúszhatnának be. Váratlan formahanyatlás a mi részünkről és ennek ellenkezője az ellenfélnél. KORCSOLYA, JÉGHOKI, SÍFELSZERELÉS SflgituB SPORT szakiszterében V*, gr. Tisza Islván u. 16. Bálvány-n. sarok) Telefon:-802-fig.