Népsport, 1948. november (4. évfolyam, 209-230. szám)
1948-11-01 / 209. szám
(Gyenge jóléti, verejtéken gyenesent Újpest—Goldberger SE 2:1 (2:1) .Cótlövő: Varga II, Egresi, Balogh (11-esből). Újpesti stadion, 3000 néző. Vés.: Szt.Mós. Az újpesti stadion bejáratánál elhelyezett asztal mellett az MTK és az Újpest vezetői árulják a Szabad Népet s gyűjtik az előfizetőket, a lelátón pedig a sportolók buzgón árusítják a magyar dolgozók központi lapjának vasárnapi példányait. Az újpestiek öltözőiben nagy a csendje anyugalom. Balogh latván edző mondja: ,,A csapatban nincs változás. Jó eredisiényt várok ‘‘ A GSE-nél Orczifalvi letvén edző _panaszkodik: „Palotás és Györvári sérülése illetve betegsége miatt nem játszhat." Újpest: Károlyi — Szike, Balogh II - Horváth. Nagymarosi, Kitádi *— Égte®1, Butsza, Várnai. Fejes, Halasi. GSE: Kamarás — Károlyi Jez.«ó — Konrád. Dombóvár I, Csurgó I — Kuts, Alpisiny, Csurgó II, Varga H, Varga I. AZ I. FRT-TWS kezelés után Szűre labdáját fogja Ka.Biután. A kirúgásból Varga II szerzi meg a labdát s az újpesti védők kíséretében kapu felé húz. A 16.0S vonalán lerázza magáról a védőket s két lépés után mintegy4 méterről a kapujából kijött Károlyi fölött a jobb fosó sarokba íveli a labdát. Még egy perc sem telt el s már 1 sor ra vezet a CSE. Az 5 percben Egresi fejesét Dombovich a gólvonalról fejeli ki A 9. percben Egresi 16-osról lőtt szabadrúgását védi Kamarás. A 11. percben Szusza Innos lövését Kamarán védi ugyan de a labdát kiejti e Dombóvári szabadit fel az utolsó pillanatban. A 16. percben Szusza •—Egresi—F fejes adogatsz utána ben el* labdát, Halasi a kapu szájában magasan fölé lövi A 17. percben szögletet ér .w a GSE Károlyi lehúzza a labdát s kézzel dobja, ki Szuszának. Szusza Egresi- Jiez játszik, utána nagyszerűen adogatsznak az viszonti csatárok, végül is Egresy mintegy 10 méterről nehéz ■ingből a tétovázó Kamarás mellett a jobb alsó sarokba lő 111-1 22. percben nagyszerű baloball támadás után Aspirány közelről ordító helyzetbe melléle. A 24. percben Szusza 16 méternyi bombája, a jobb kapufáról pattan vissza. A 27. percben Várnai a 6.os vonaláról lő, Kamarás lábbal véd. Utána Szusza fejesét Jezsó kézzel akasztja meg a kapu szájában. A budai játékosok tiltakozása ellenére a játék, vezető 11-est ítél. A büntetőt Balogh II a jobb alsó sarokba lövi 3:1. A gól után Aspirány jobbszélső, Csurgó II öisszjekötő és Kuts kttecticsatár tesz* A7, ia.ru felő3. szén támadásokat látunk. A 55 utolsó percekben médigjáték folyik, majd a 45. percben jobb. •Idáit támadás után Szusza labdája csak •fentiméterekkel száll el a kapu fölött. SZÜNETBEN a GSE öltözőjében Jelsó mutatja a mezén a labda helyét és mondja: — Nem nyúltam kézzel a labdihoz, a játékvezető azonban, aki az ellenkező oldalon állott, rosszul látta az esetet és 1-est adott Az újpestieknél a vezetők erőteljesebb játékot kérnek a játékosoktól a 3. félidő kezdés után Kutsa balszélső, Varga J a középcsatár a GSE-ben. Az 5 percben Szusza Halasit szökteti. A balszélsőt lesen találja a labda, a játékvezető azonban nem állítja meg a támadást, amelynek végén Halasi lövése a kapu fölött száll el. A 10. percben szögletrúgás után Csurgó II hátrálnatott lövést H Károly védi. Utána Halasi a másik oldalon átjátsza a védőket beadását azonban Kamarás elcsípi a befutó Várnai elől A 14 percben Szusza Koeswan előrevágott labdáját jól veszi át Halasi, a partjelző azonban helytelenül lesz int. Halasi mintegy 12 méterről a bal alsó sárokba vágja a labdát, de a gólt is játékvezető nem adta meg. (Játékvezetői tévedés, mert a Iated a leadásának pillanatában Halasi nem állt lesen.) Fölényben játszik az Újpest Kuti és Varga I Visszaesését. A 20. percben Várnai alig 15 mellé. A 23 percben Szusza jó labdáját 10 méterről kapásból lövi Várnai Kamarás azonban szépen védi a lövé A 28. percben a lesen álló Egresi jó labdát kap, de kapu mellé lő. A Goldberger erősen támad, de a kapu előtt a csatárai tehetetlenek. A 35. percben Egresi lesről kiugrik már csak Kamarással áll szemben, de a kapusba lövi a labdat. A 37 percben Barreti íveli be szögletből a labdát, Várnai kapura fejelt, de Jesse a gólvonalon fejjel ment A 40. percben egyenlítési lehetősége rm a Goldbergernek de Aspirány labdáját Kuti a 6-osról a kapu fölé vágja. Szögletarány 5:5 (2:2). Nyilakosatok: Balogh Istvá( Újpest ). Hettünk még a halottak is feltárni adnak. — Orcaifalvi István- GSE: A döntetlen igazságosabb lett volna. BÍRÁLAT: Gyenge, érdektelen mérkőzés volt. A kifel ,6 percekben bekapott gól az első félórában lelkes játékra késztette az Újpestet, amikor azonban a vezetést megszerte visszaesett a lila-fehér csapat Az Újpest csatárai — Egresi kivételével — gyengén mozogtak. Alig tudott ez a sor néhány épkézláb támadást öszehozni. A kapu előtt a legjobb helyzetekben is hibáztak az újpesti csatárok. A védelem megtette a magáét, jót látott A Goldberger S® nagyon lelkesen ha*,colt, és egy kis síferencnével az egyik pontot megszerezhette volna. A védelme pompásan küzdött, de a csatárok btokos helyzetekben is hibáztak. A mutatott játék alapján * döntetlen eredmény igaz, sávosabb lett volna Az Újpest kevesebbet, a GSE többet nyújtott, mint amennyit várni lehetett tőlük Károlyinak alig akadt munkája. A nojvédháitmas és a csapat, kiemelkedő tagja- K'p?-ma’val volt Semmit, sem kockáztatott egyszerű eszközökkel játszott , s természetes, hogy így kitűnő volt. Szőce is teljes mértékben kielégített, felszabadító rúgásai hasznosak voltak. Balogh IIerében visszaesett formájéban, néhány nagy hibát vétett. Kirádi az első félidőben nagyszerű volt, szünet után azonban erősen hanyatlott. Fasszal sokszor célt téve ertettek. Horváth sokkal kiegyensúlyoz Vin játszott, ő volt az egyetlen, akitől a csatárok krédát kaptak, Egred minden labdát, miet játszott, esmit kapott, cvak a kapu előtt, nem tudott erélyes tenni. Szusza formán kívül van. Várnaitól néhány szép megmozdulást láttunk, a kapu előtt azonban néhányszor bosszantóan hibázott. Fejes csak a mezőnyben végzett munkájáért, kaphat dicséretet, a befejező munkánál nem volt veszélyes. Halasi gyengén játszott Kamarás néhány esetben megmutatta, hogy jó formában van, az első gólnál azonban hibázott* Dombóvári kitűnő volt. Fejjel és lábbal egyaránt biztosan végezte feladatát Károlyi teljesen semlegesítette Halasit, végig biztosan áll a lábán. Jezsó az első félidőben nagyszerűen játszott, szünet után erősen visszaesett.* Koprád és Csurgó I óriási munkát végzett a védelemben, a támadás segítéséhez nem sok erejük maradt Aspirány, mint jobbsdélfie többet mutatott mint összekötőben. Kuti mint középcsatár játszott elfogadhatóan. Csurgó II a védekezésben nagy munkát végzett, a kapu előtt azonban nem volt veszélyes. Varga II a mezőnyben néhány szép dolgot, mutatott, kár, hogy sokáig tartja a labdát. Varga I-nek semmi sem sikerült. A játékvezetői szempontból nem nehéz mérkőzést Kallós gyengén vezette. Feleslegesen sokat, fütyült térre ítélete voltávas a les, és előnyszabály,ítéletek terén is többször tévedett. NB II Előre—M. Textil 7:1 (4:0). Sport-utca. V: Várnai Előre: Szabadkai — Kelemen, Tiszai — Szajtár, Dévai, Szodi — Medlitz, Krajnai, Jakab, Jiger, Fischer M. Textil: Nemesi — Zöldi. Csapó — Négyesi, Burgter, Zalai — Kun, Ágica, Illy, Hohl Sátori. Az MTSE a lefékezve játszó Előrének sem volt komoly ellenfele. A második félidő 15. percében Jakabot a játékvezető kiállította, mert az MTSE egyik védőjét megütötte. G: Jakab 72), Krajnai (2), Fischer (2) és Jagfer, illetve Ágica. Jő: Tiszai, Lévai,Tiiger és Szódi, illetve Csapó, Zalai és Illy. Szegedi SF—Orosháza 1:1 (1-2). Szr^red 460 néző. V: Magyar. Sz* Valutau Kálóéi — Sebők Tóth — Kasuba, Veres II Borbély — Bojtos Csanádfi. Virág, Bako^ Véjteki I. — Orosházin, Veres I— Kárpáti, Csonka ■—• Gulyás Sz?endi. Kovíca — Rnisika Glópik, Gábor, Bozó Szimonide^ — Gyenge játék. A gólok védelmi hibákból estek G: Bakó?, ill. Gábor, Jó, Sebő I. Tóth Borbély és Böjtös, ül. a hátvédhármasba Gábor. nb m KiskimhilShsi V8E—Szigeti HTK 2:0 (1:0). Szeged. V: Király. G: Molnár I és Vasa Jó- Molnár ti, Bundzsák. Malombozi és Józsvai il, Tóthpál, Sonkó és Karibácsi . 3 1948 MOV: 11.A tartalékos SalBTC nem volt egyenrangú ellenfele a jó formában levő Kispestnek Kispest-SalBTC 5:1 (4:0) Góllövő: Puskás, Puskás, Horváth, Gyulai, Polgár, Babolcsay. Üllői út, 3000 néző. Vés: Kádár. A Kispest öltözőjében Pilis György újságolja. ..Rákóczi nem játszhat, mert kivették a manduláját. Bányai lesz a jobbhátvéd. Budai a balfedezet és Cserjés a középcsatár.“ — Csuberda Debreceni és Vince még nem játszhat — mondja Keller László a Stécó öltözőjében — de nélkülük is tisztes eredményre számítunk. Móré János edző a védőjátékosok figyelmét hívja fel a veszélyes kispesti csatárokra A nézőtéren a Szabad Nép terjesztési mozgalmával két jelmonatot olvashatunk: , Szabad Néppel hazánk ért sportunk felvirágoztatásáért", és ,,Szabad .Nép a dolgozók sportjáért, sportolók a Szabad Népért”. Kispest: Rúzsa — Bányai Tóth III. — Bozsik Patyi Budai — Horváth. Gyulai Cserjés. Puskás. Babolcsay SasBTC: Oláh — Ujj. Gáspár — Kovács. Héti, Kanyó — Csák, VileZsál. Polgár Laczkó Szabó I. AZ I. FÉLIDŐ A Kispest kezd. Az 1. percben Gyulai beadását, két perc múlva pedig Patyi 20 méteres szabadrúgását kell védenie Oláhnak. Puskás lövése keresztben elsuhanni kapu előtt. A 7 percben Vilezsál remekül teszi lyukra Csákot, a szélső labdája azonban a jobbkapufa mellett kigurul. Horváth 20 méteres lövését Oláh könynyen védi. A 12 percben Raborcsay pompás csel felé játssza trutára, Uli mellett, befelé kanyarodik majd puhán, szinte ráteszi Puskás fejére a labdát !Siskás 8 méteyről élesen, vállmagasan védhetetlenül fejel a jobb sarokba. 1:0.ra vezet a Kispest. Állandóan a Kispest támad. A 18. percben remek kispesti támad'te fut a közé. ovn refe-jéé—Gyulai—Puskás a labda útja. Az akció végén Troekás a jobbösszekötő helyéről, jobblábbal nagy lövést küld 15 méterről félagasan a jobbsarokba. 2-0 A 21. percben Puskás elől Oláh lábbal nyent szögletre. Most a Pal BTC is vesetetrújött támadást, de a kispesti védelem jól működik Hosszú percekig mezőnyjáték folyik. A 27 nemben egy jó kispesti támadás v végén Puskás lesállása szabadítja fel a tarján kaput A n6. percben Budaihozza fel a labdát, Cserjéshez játszik, Cserjés nagyszerűen húzza át a labdát Puskás elé. Puskás meglepetésébenazt hiszi, hogy lesen van) iúzta helyzetből 8 méterről a bal sarok mellé lő. A következő percben Szabó I elfut- de lövését a jól helyezkedő Ruzsa bíztaan védi. A 38. percben Bányai hosszú labdáját Puskás belövi, de a játékvezető lesz, fütyült (Tévesen, mert az elrúgás pillanatában Puskás nem volt lese.?.) A 40 percben Horváth labdája a kapu torkában álló Cserjés lábáról kapu fölé pattan. Na így fölényben játszik a Kispest. A 42. percben Budai partdobásából Puskás mellel leveszi a labdát és 25 méterről, kapura lő. A nem is erős labdát a vetődő Oláh kiejti és a berohanó Horváth a 6-os sarkáról laposan a hálóba lövi. 3:0 . A 44. percben Puskás a 16-os on belül ewlie® és szinte reménytelen helyzetből vágja át a labdát a jobboldalra. Gyulai jókor érkezik és mintegy 10 méterről élesen fél magasan a jobb. ■árokba lő. 4:0 SZÜNETBEN a Kispest öltözőjében elégedetten üldögélnek a játékosok. A SalUTC. öltözőben Ma’gró fett, mondja a védőknek: — Ne hagyják, hogy a kispesti csatárok zavartalanul átvegyék a labdát. A hangszórón keresztül Bocsik és Puskás arról nyilatkozik, hogy mit szeretnek legjobban a Szabad Nép-beme n. FÉLIDŐ Az 5. percben Bányai szögletre ment Hzába I elől. A 4. percben Lackó távoli lövését védi Kilósa. Két perc múlva Bozsik labdáját Puskás nyúló méterről az ágba lövi A Kispest támad, de a 10 percben a Sal BTC ér e! gól! Szabó I és Polgár elől Bányai a 16-oson belül röviden ad haza. Polgár elcsípi a labdát és a már télértetlen Rnzsa mellett 10 méterről laposan a hálóba lő. 4:1. A 14. percben Vilazsál labdájéval Csák Mártán felfut, lövése Enzsa lábáról pattan szögletre Kissé élénkebb lesz a játék, a Sal BTC is támad most A 15 percben Puskás tiszta helyzetből leadott, jobb sarokra tartó lövését Oláh vetődve védi majd Puskás bombáját húzza le* a tarjáni* kanna A Kiánost fájnod, A 24 ilyensen CVferés libdásfeló helyzetben találja BahoLovayt s a szélső laposan a jobb sarokba is 5:1. Most a Stécó jön fel. Vilersál lövését azonban Kausa szépen fogja. Puskás labdáját Cseriét gólhelyzetben fölé lövi. A 34. percben Polgár felviszi a labdát a SP.Osig, de ottmeghísli Puskás fiait,vállán az oldalhálóba lő. A 97. percben egy SplRTC_támadna végén Csák lő kapura, piszta azonban nem hiba-*. Horvath fszörletét szépem húzta le Oláh. A 38. percben Bozók ballal magasan kispu fölé lő. Az utolsó percekben a Kispest támad A 44 percben Puskás jó helyzetből mellé lő. Szögletarány: 3:2 (1:0) a Képest javába. Nyilatkozták: Morvay Márton (Kispfest). A második félidőben fölényesked,tek a fiúk. — Keller, László SalBTC: Nagyon tartalékosakoltunk. Ettől a csapattól nem várhattunk jobb eredményt. A fiúik becsülettel küzdöttei,a . BÍRÁLAT: A tartalékos SalBTC csak percekre tudott méltó ellenfele tenni a jó formában lévő Kispestnek. A mérkőzés túlnyomó véscében ,a Kispest volt fölényben a SalBTC csak a második félidő elején tudta magához ragadni rövi időre a kezdeményezést Kétségtelen tudásbeli különbség mutatkozott meg a Kispest javára. A kikspetítiek minden részükben , jobbak voltak a SalBTC-nél és így a mérkőzés megérdemelten végződött a Kispest győzelmével. A mérkőzés spOits®or(1 keretek között folyt le. A játék színvonala ritkán emelkedett az átlag fölé. Általában a kispesti csatársor foriai támadási jelentették a szint. Szilalom csak akkor volt, amikor szünet után úgy festett mintha a SalBTC feltámadna. *m A Kispest védelmének nem volt nehéz dolga. Oak időnként venafigejtették a tárján a csatárok. Buiki keveset volt játékban, de így is látható volt, hogy jó formában van Jó! állt a lábán a hátvédhármas is, a ritátödlik félidő elején azonban néha könnyeim rsködött. Tóth III játszott, a legállandóbban. Egyik legjobb hátvédünk ma pz. a fiatal játékos. Biztosan látta el a feladatát Palyi is. Bányai azonban néha zavarba jött Kozsik tartja jó formáját, tömte a csatársért, a jobbnáljobb labdákkal. Nem sokkal maradt el mögötte Budai. A csatársor sok szép helycserés támadást mutatott, a befejezés körül azonban sokszor volt hiba. A csatársor legjobb embere változatlanul Puskás, aki rengeteg ötlettel építette a kispesti tám,adásokat, labda kezelése káprázatos,, amellett, a legveszélyesebb a kapura is. Itána, Babolcsay következik, aki nagyszerű formában van, testcselei ellenállhatatlanok, szereti a helycserét és veszélyes a karm előtt is. Sokat dolgozott a mezőnyben a nagy munkabírású és nagy techni- Vrtjú Gyulai Horváth már hatványabban látszott, bár volt néhány sason elfutása és beadása Cserjés tehetséges, de nem tör , eléggé kapura. Oláhnak volt néhány sl ép vedáge, de egy nagyon csúnya hibája, amikor kiejtette a labdát. Gáspár mutatkozott a hátvédsor legbiztosabb feljáróelire, ően harcolt a középen Hifi. Ujjnak túlságosan nehéz feladat volt Balcsaynak sakkban tartása Kanyó néhaévkor szép labdákat adott előre, a védőrmunkában .Azonban ,sok hibát vétett Ugyanez vonatkossik Kovácsa, akinek természetesen még nehezebb dolga volt mert neki kellett volna Puskást fognia. A csatársor támadásai tervszerűtlenek voltak. Iszabó I nem el'g gyors. Lackó sokat dolgozott a m.r'"Cloyben de a kanura*ötezre ritkán gondolt. Polgár közepesen játszott, nem. igen tudta szabadra látemni mp'át Patyi mellett. Vile?sál is inkább csak a mezőnyben dareozott, a kapura ő sem volt veszélyes. Csak nem bírt Tóthtal Kádár játékvezető nem vétett olyan hibát, amely a mérkőzés eredményrét befolyásolta volna. Ifit csinál ma eslá? // a rúdugró Leszáll a magasból,— egy gombforgatás a rádión...Szigeti hegedül... ez Melbourne hiebe, egy ugrás a világ ORION-rádión. Az ORION-rádió összes típusait azonnal szállítja részletre is álorvas raillé * . fiz összes Tungsram U fisfiái VI.,Nagymező u. 8 csövek raktáron: __^Orion rádiók 10 lemezváltós iYiarnín n i ^^EfzslBET KRT. 41 VIII.. JÓZSEF-KÖRÚT 37 -—----Összes Orion tipusok Mogyoróssá, Rálsóczi-út 7L ARANYÉREMMEL K/TONTEEW MESTER. WSKSMÉ^KJikufm9. BALLON átlátszó esőkabát, lóden-és viharkabát Márton és Szász Jf£rti3 A HÉT A klubcsere lényege Szép dolog, ha valaki egész sportpálya, futásátegyetlen egyesületben tölti el, de annak sem kell a fejét követelni, aki egyesületet változta* Ezer és ezer oka lehet annak, hogy valaki elhagyja eddigi sportbaráti körét és új színekben versenyez vagy játszik. Megváltozhattak életkörülményei, megszerezhetett egy másik egyesületet, sőt a fölött sem kell pálcát törni, ha valaki összeveszett régi egyesülete valamelyik vezetőjével. Ha azonban a klubcserék olyan tömegessé válnak, mint például ez év őszén az úszósportban, ott valami baj van. Nem valószínű, hogy ekkora tömeg úszónak és vízilabdázónak változott meg a lakása vagy vaszott össze az intézőjével. Itt inkább arról a rosszul felfogott egyesületi sovinizmusról van szó, amely nem ismeri a magyar sport egyetemes érdekeit, csak egy szűkkörű egyesületi bűvkörben mozog s a magyar lobogót összetéveszti az egyesületi zászlóval. Az úszószövetség bizottságot küldött ki az átigazolások felülvizsgálására, de vajjon ez a bizottság képes lesz-e majd a dolgok mélyére nézni , a suttogások, profivádak, anyagi hátterű csábítások mögött megtalálni az igazi bajt. És várjon meg tudják-e teremteni azt a sportszerű légkört, amely nem szipkázással akarja erősíteni egyesületét, hanem neveléssel erősíti elvesd tatén kívül az egész magyar sportot. A Svábod Szép és a sport Vasárnap a sportolók is bekapcsolódtak a Szabad Nép terjesztési mozgalmába. Legutóbbi számunkban mi is megemlékeztünk arról az eseményről és kifejtették, miért tartjuk fontosnak, hogy a Sportemberek is olvassák az MDP központi lapját. Nem egyszerű újságpropaganda ez. Rendeztek már Magyarországon lapterjesztési mozgalmat ígértek az olvasónak, az előfizetőnek minden jót, folytatásos regényt, rejtvénypályázatot, házat, lábast, színházjegyet. A Szabad Nép egyet ígér: tudást! És erre mindenkinek szüksége van, tehát a sportembernek is. A tudás hatalom. A sportban is. Ha sportembereink nem merülnek el csupán a sport technikai problémáiban, hanem igyekeznek jól tájékozott, öntudatos emberek lenni az élet minden területén, akkor a sport kérdéseit is tisztábban látják, mert az egészet látják. A síomszomol harminc éve „Támadás S.S5-kor"‘ — ez a címe annak a szovjet filmnek, amelyet kijebb mozikban még mindig meg lehet nézni. Egy ,,komszomoloo", Komszomol-fiú játszik benne, bizonyos Matrozov nevű, ha még emlékszünk rá. Mi volt az, aki kézigránát hiányában élő testével vetette rá magát egy német géppuskafészek lövésére A hollywoodi filmgyártók talán ennél drámaibb fordulatot is ki tudnak találni, de Matruzov történetének van egy nagy előnye: igaz! Matruzov egyike vg azoknak a fiataloknak, akik a Sz'vlet'sró lenini ifjúsági szervezetének voltak tagjai s akik kitüntették magukat a munka, a tudomány, a művészet, a sport terénte kitüntették magukat a második világháborúban. Harminc éve alapították meg a szovjet ifjúság szervezetét az új világ új embertípusának kinevelésére. És nemcsak Matrózov, hanem rajta kívül milliók bizonyítják, hogy milyen csodálatos eredményeket ért el az új ember kovácsa, a szocializmus. KERÉKPÁR Kánya (Sólyom HE) 34.090 m-es átlaggal győzött a háztömb körüli bajnokság III. futamában Az Előre SE példás, nagyvonalú rendezésében zajlott le vasárnap délelőtt az Izabella-utca — Jósika utca •—Vörösmarty-utca — Wesselényi-utca — Izabella_utca által határolt 700 méteres háztömbkörüli, viadal, amely Magyarország háztömbkörüli bajnok, Hágának harmadik futama volt. A közel 10 000 főnyi közönség előtt lebonyolított törni Kánya II. győzelmét hozta aki a nehéz fordulókkal tűzdelt terepen 34.090 méteres óraátlagot ért el, maga mögött hagyva a vele közösen szökő Faludyt A mezőny legjobb embere, messze kimagaslóan Ötvös volt, aki egymaga öt hajrát nyert de mert többszörös tömlőszakadása folytán körhátrányba került teljesítménye nem volt értékelhető. A verseny második főesélyesei* Papp tömlő, leválás folytán kivált a bolyból A kezdetben jól indult Kovács is feladta a versenyt, miután az egyik fordulóban géphiba érte, a legtöbbet azonban Szívós bajlódott a gépével, aki nyolcszor volt kénytelen kerékpárt váltani. Az MKSz a legtöbbet vezető és robbantó küzdő díját ötvösnek ítélte. A bajnokság a harmadik forduló után igen érdekesen alakult A táblázat élére most Faludy került Elö ponttal 8., HipSch A4 pont, 9. Kaiser EA pont, E. Kánya 12. (Sólyom KE) 97 pont Az ostorhegyesek tömören egymás mellett haladnak.Az eredmények: Magyarország 1918. évi háztömb körüli bajnoksága III. futam, 50 km: 1 Kánya II (Sólymi KE) 1:28:30 35 p 2 Faludy (Előre SE) 23 p.. 3. Hirsch MTE 14 p.. 1:29:20. 4. Kaiser CsMTK 8 p.. 1 kör hátránnyal 5 ötvös SzHSE 5 p.. 6. Bíró (Előre SE) 5 p . 7. Bilik (Testvériség) 3 p . 8 Szivós MTE 1 p. 9. Szabó (Előre SE) 10. Sípos MTE 11 Nyilassy SzHSE 12 Kánya I. (Sólyom KE), 13. Csabai FTC. 14. Barvik FTC. A 81 líTn-es vaskerekes mellékversenyt Kiss ismét fölénnyel nyerte, bár ezúttal távolról senk. volt olyan meggyőző mint múlt vasárnap 1. Kiss ,Sólyom KE 41:02 2. Dóra SzHSE 20 p.. 3. Misik CsMTK Un 4. Bartusek PSE 8 p.. 5 Zóka CsMTK 6 Fehérvári FTC 7 Fuhrmen SzHSE 8 Bástyák SzHSE. Tehetségkutató verseny. 7000 m: 1 Dara 13:48. 2. Lakatos. 3. Rózsa. 4 Hegedűs. 5. Kós. 6. Gyűrű. TENISZ Asbóth és Fehér Kálmán a Forfraekórház Ráth György utcai teniszszerepén bemutatót játszott. Ennek során Asbetil 7:5 6:3-ra győzött Fredékr ellen.