Népsport, 1955. augusztus (11. évfolyam, 151-171. szám)
1955-08-02 / 152. szám
A Csongrád megyei sportlövőkA CSONGRÁD MEGYEI SPORTKÖRÖKBEN eredményesen működnek a lövész-szakosztályok. Az idén Csongrádon, Hódmezővásárhelyen és Szegeden is jelentősen megnövekedett a rajtengedélyes versenyzők száma. A Szegedi Dózsának és a Szegedi Zalka Máténak például tavasszal még csak negyven sportlövője volt, de azóta eredményes szervezéssel — főként üzemi dolgozók bevonásával — mind a két sportkör tizenöt-tizenöt fiatallal növelte a szakosztály létszámát. Akadályozza a fejlődést Szegeden, hogy nincs megfelelő lőtér. A Szegedi Törekvés pályája kicsiny, csak tíz lőállásos, s így országos versenyek rendezésére nem igen alkalmas. A felsőtiszaparti Haladás-sporttelep elhanyagolt lőpályájának újjáépítését is tervezték már, de anyagiak híján még nem valósult meg. A lőcsarnok jó állapotban van, jelenleg öltözőépületnek használják. A sportlövők azonban mégsem mondtak le a Tisza menti pályáról. Nemrégiben kezdeményezést indítottak, hogy társadalmi munkával tegyék használhatóvá a pályát. Az 50 és 100 m-es jelzőállások kiásását tervezik, azonkívül a környék csinosítását, is. Ha tervüket végrehajtanák, jövő tavaszra már az ország egyik legszebb fekvésű, legjobb főpályájával rendelkeznének a szegediek. A MÁSIK TISZA MENTI VÁROSBAN, Csongrádon különösen Abonyi Géza, a megyei társadalmi szövetség elnöke végez lelkes munkát. A csongrádiak dicséretére szól, hogy januárban fedett főcsarnokot építettek maguknak, s így télen is lehetőség van arra, hogy edzéseket tartsanak, versenyeket rendezzenek. A jó munkának bizonyára nemsokára minőségi eredményei is lesznek. Csongrádon nemrégiben néhány tehetséges úttörőt is bevontak a sportlövészetbe, sőt a megyeszékhelyen. Hódmezővásárhelyen a legifjabbak részére már légpuskás versenyt is rendezett a megyei társadalmi szövetség, amelyen több mint 100 fiú és leány vett részt. Hódmezővásárhelyen különben a Dózsában és a Zalka Mátéban működik sportlövő-szakosztály. Mimi a két sportkörnek 30—30 sportlövője van, olyanok, akik rendszeresen látogatják az edzéseket és részt vesznek a versenyeken is. A népligeti lőpályán minden délután tartanak edzést sok fiatal résztvételével. Tágas, tizenöt állásos lőtér biztosítja az edzési lehetőségeket. A Harisnyagyárban dolgozó fiatalok körében különösen népszerű a lövészet. A Zalka Máté ott dolgozó idősebb versenyzői lelkes szervező munkát végeznek, s ennek eredménye, hogy az idén tavasszal újabb kilenc gyári fiatal kapcsolódott be a sportlövészetbe. Az új versenyzők között három leány is van, s így a Zalka Máté most már 9 női versenyzővel rendelkezik. A másik sportkör, a Hódmezővásárhelyi Dózsa vezetői, a mezőgazdasági technikum diákjai közül válogatják ki az utánpótlást. Nekik hét fiatal női versenyzőjük van, akik rendszeresen részt vesznek a versenyeken és közülük az idén már négyen III. osztályú minősítést szereztek. Csongrád megyee legeredményesebb sportlövője is női versenyző. NEMES ZOLTÁNNÉ már öt éve a Hódmezővásárhelyi Dózsa színeiben sportol. 1942-ben ő is a Harisnyagyárban dolgozott, s már akkor egész fiatalon részt vett a helybeli lövészversenyeken, de csak a felszabadulást követő években kezdett el rendszeresen sportolni. A sportolás mellett lehetősége nyílt a továbbtanulásra is. Még 1949-ben irodai szakiskolát végzett, s azóta a városi közkórházban dolgozik, mint gyors- és gépírónő. Legszebb sportsikerét ez év májusában a magyar bajnokságban érte el. Nemesné nem remélte, hogy a 60 lövéses kispuska-versenyben — amely a gondos felkészülés mellett egyben komoly testi erőt is igényel — országos csúcsot javít 12 körrel. 555 körös csúcseredményével a magyar bajnokságot is megnyerte. A sikerek „titkát" így magyarázta: — A versenyek előtti órákban is nyugodt vagyok, nem ismerem a lámpalázat.. Természetes, hogy mindig győzni szeretnék, de a győzelem sohasem létkérdés számomra Szeretem a sportomat, amely határozottságra, önfegyelemre és szorgalomra nevel. Szívesen veszek részt a versenyeken és hétközben, ha csak az időm megengedi, mindig ellátogatok az edzésekre. Persze akadnak nehézségek is, mint például, hogy férjem gépkocsivezető és ha vidéki útra készül, nekem kell előkészítenem a ruháját, az ennivalót és a többi szükséges holmit. A háztartás vezetése nem könnyű feladat. Minden percemet okosan kell kihasználnom, hogy hetenként kétszer lemehessek a lőtérre . .. A hódmezővásárhelyiek szerint hiányosság Nemesné munkájában, hogy nem mindig edz rendszeresen és az edzési időt sem tartja be pontosan. A városban jelenleg nincs megfelelő sportlövő-edző, nincs, aki irányítsa és ellenőrizze a versenyzők gyakorlását. Nagy önfegyelem és akarat kell ahhoz, hogy a versenyzők magukra hagyatva is eredményes munkát végezzenek. De sikert csak így lehet elérni. A hódmezővásárhelyi céllövők és köztük elsősorban Nemes Zoltánná pedig még sok jó eredményt szeretne elérni. Nemesné újabban kisöbű sportpuskával is gyakorol, s reméli, hogy egy napon majd nemzetközi versenyen is képviselheti még hazánk színeit. Metzger Károly Tenismagadók az elmaradhatatlan esővel Nézem az egy időben nyolc pályán folyó játékot és az az érzésem támad, hogy nem is megfelelő már a Tizekbajnoksága megjelölés. Nem tizek, hanem ötvenek versenye ez. Aki ráun esetleg Asbóthék játékára, annak csak néhány lépést kell tennie ahhoz, hogy már Jávori, vagy a fiatal Bardóczi játékában gyönyörködhessék. Ahogy mondani szokták: ■„Van itt minden, mint a jó boltban.” Talán nem is boltban, hanem áruház-kombinátbann, amelyikben éppen úgy megtalálható az Úttörőáruház, mint az Antiquárium. Nem sértő szándékkal írom, hiszen aligha akad olyan ember, aki ne vásárolt volna már igen értékes holmit a régiségboltban. Azt meg elismerésül állíthatom, hogy még a csoportok alján kullogok játéka láttán sem jutott eszembe az az üzlet, amelyiken így szól a felirat: MÉH. ★ Nem is olyan régen még sok panasz hangzott el teniszezőink túlságosan ■„hangos” játéka miatt. A nevelőmunka dicséretére legyen mondva, ma már csak néha-néha lehet egy-két méltatlankodó szót hallani a pályáról. Kismiről viszont annál több hang „érkezik”. A Katona—Asbóth mérkőzés első játszmáját zenekíséret mellett játszották le. Egy időben három irányból is jött a zene. Asbóthot nem izgatta a dolog, Katonát annál inkább. Köztudomású, hogy a teniszezőket zavarja a rossz számlálás. Elképzelhető Katona idegeskedése, amikor jó néhányszor elismételték a fülébe: — Kétszer kettő néha öt. • Feltűnő, hogy milyen sok „szabadnapos idegen” sportoló látogatja a versenyt. Hétfőn is csaknem minden szakma képviselve volt. — De jó kis teniszezőt lehetne,öszszegyúrni” a lelátón ülők képességeiből !— hallottam a megjegyzést. Mondjuk, olyan jó tempóérzéke lenne, mint Kárpáti Rudinak, olyan keményen ütné a tenyerest, mint Kóczián, olyan gyors lenne, mint Greminger, olyan kitartó, mint Zakariás, s olyan megbízható játékos, mint Börzsei Jancsi. Nekem az a véleményem, hagyjuk az ilyen „összegyúrást”. Ahogy láttam, a legfiatalabbak amúgy is nehezen szabadulnak attól az élménytől, hogy labdarúgók is nézik őket. Még sokszor „veszélyesek” a hálóra. Jancsót nagyon szereti a közönség. A sok tapsból legalább is erre következtettem. Most valóban úgy játszik ez a fiatal fiú, hogy most már joggal remélhetjük: a „jövő emberéből” a „jelen játékosa” lesz. Már nem csak bombaerős első adogatásaiból és röptéiből áll fegyvertára, hanem a „mezőnyben” is szép dolgokat csinál. Csak időnként még kapkod, de ezen nincs mit csodálkozni. Olyan fiatal, hogy ebben a sportágban — magyar viszonylatban — tacskónak számít. Van még ideje lehiggadni, s ha ez bekövetkezik, akkor harminc év múlva elégedetten állapíthatják meg róla: — Nemcsak nagyot üt, de nyugodt is — ez a gyerek ... Mert a teniszben nincsenek öreg emberek, csak tapintatlan statisztikusok. ★ Amikor Asbóth a negyedik játszmát fölényesen megnyerte Katona ellen, arra gondoltunk, hogy az ötödik is simán az övé lesz. A döntő előtt kiszólt a pályáról: — Adjatok néhány szem kockacukrot. Kapott is mindjárt épi egész kilót s néhány szemet bekapott belőle. Mellettem egy laikus megkérdezte a szomszédját, hogy miért eszik Asbóth játék közben cukrot. — A cukorban sok a szénhidrát s az igen gyorsan felszívódik a szervezetben — kapta meg a szakszerű felvilágosítást. Tudhatta ezt Katona is, s tizenkét perc alatt hat gyors játékot vert Asbóthra. Szegény cukornak, bármilyen gyors is volt, nem volt ideje felszívódni. Az már Asbóth dicséretére szolgáljon, hogy a mérkőzés után egy órával, amikor kérdezgették tőle, mi a véleménye az eredményről, nem fordította arra a cukor adta energia többletét, hogy nagy mentegetőzésbe kezdjen. Csak ennyit mondott:— Zoli jobban bírta. Ő talán korábban ette meg a cukrot?★ Általában a Katona—Asbóth és a Jancsó—Ádám mérkőzésen is igen sok szép labdamenetnek tapsolhattak a nézők. Meg is tették. Egy-két játékos megközelítette a DK-színvonalat. Ezt nem én állapítottam meg, hanem az eső, amelyik 7 óra után fergeteges látogatásával tisztelte meg a pályát. Az ő bírálatában pedig bízni kell. A DK-gyakorlat legalábbis ezt bizonyítja. MTI Katona legyőzte Asbóthot a teniszezők Tizek-bajnokságában Az Ádám—Jancsó találkozó félbeszakadt Hétfőn délután nagy érdeklődés előzte fő meg a teniszezők Tizek-bajnokságát. A forduló két kiemelkedő mérkőzését, a Katona—Asbóth és az Ádám—Jancsó találkozót közel 2000 néző tekintette meg. Mindkét mérkőzés — de különösen az Ádám—Jancsó találkozó megfelelt a várakozásnak. Az eső kétízben is megzavarta a mérkőzéseket, s végül is több találkozó félbemaradt. Felnőtt férfiak: Katona —Asbóth 5:7, 6:3, 6:1, 2:6, 6:1. Asbóth kezdett sorsban, szokásától eltérően bátran hálózott. Hamarosan 4:0-ra vezetett, majd 5:2-re. Ezután nagy küzdelem alakult ki. Katona mindjobban belelendült, s Asbóth csak nehezen nyerte az első játszmát. A második játszmában 5:3-nál kétszer is volt előnye Asbóth- nak. A harmadik játszmában Katona igen erősen támadott, sokat hálózott, Asbóthon a fáradtság jelei látszottak. Asbóth 5:0 után nyerte az első játékot. A negyedik játszmában sok szép labdamenetnek tapsolt a közönség. Asbóth ekkor sokat futtatta ellenfelét, s főleg nagyszerű elütéseivel szerezte a pontokat. A döntő játszmában Katona végig sokkal frissebben mozgott. Asbóth bágyadtnak tűnt és egy percig sem tudta kétségessé tenni a jó formában lévő Katona győzelmét. Ádám — Jancsó 6:4, 4:6, 6:2, 2:6, 2:2, félbeszakadt. Igen jó színvonalú volt a mérkőzés. Ádám is, Jancsó is sokat volt a hálónál, de mindketten alapvonalról is jól ütöttek, mindkét oldalra. Ádám az első játszmában 5:1-re vezetett, majd 5:3 lett és Ádám ezután nyerte a játszmát. A másodikban fordított volt a játék képe. Jancsó egyre jobban magára talált erőteljesen hálózott, gyakran nagyszerű érzékkel emelt is. Ebben a játszmában Jancsó 3:0, 4:1, majd 5:2-re vezetett. Adám azonban 5:4-ig fel tudott jönni. A harmadik játszmában ez volt a játék menete: 1:0, 2:0, 3:0, 3:1, 3 , 4:2, 5:2, 6:2. A negyedikben volt a legszebb a játék. A döntő játsziméban Adám 2:0-ra vezetett, majd 2:2 lett, s ekkor az eső miatt abbamaradt a mérkőzés. További eredmények: Sikorszki—Tóth 6:0, 6:3, 6:3, Birkás—Forró 3:6, 6:3, 6:4, 6:1, Vad —Major 6:1, 1:6, 9:7, 7:5. Nők: Erdődiné—Zimándi 6:0, 6:1, Lépesné—Rohrböckné 6:2, 6:4, Jávori — Vajda 6:3, 6:3. Utánpótlás: Zentai—Jákfalvi 6:3, 6:3, Pálinkás—Péli 6:1, 6:3, Franciszci—Bánhidi 6:3, 7:5, Prichradny—Kőhalmi 6:2, 6:3. Ifjúsági fiúk: Barcza—Horváth 7:5, 6:3, Novák— Kőhalmi 6:0, 10:8, Kasza—Foki 6:1, 6:2, Madai — Kéri 6:2, 7:5. Ifjúsági lányok: Csathó—Bardóczi A. 8:6, 4:6, 9:7, Regőcz—Polgár 6:4, 3:6, 6:3, Sólyom—Pósta 6:3, 6:2, Biszterczki— Dólia 3:6, 6:4, j. n., Kocsis—Kőhalmi 7:5, 6:2. Kedden a férfiak és az ifjúságiak csoportjában folytatják a küzdelmeket, ezt megelőzőleg 15.15 perckor kerül sor az Ádám—Jancsó találkozó folytatására. A vízilabda OB II-ért Északi csoport Tatabányai Bányász —MAVAG 8:3 (3:2). Egri Dózsa —Cs. Vasas 1:1 (1:1). 1. Bp. Szikra 6 6 -------- 29:9 12 2. Tatabánya 7 5 — 2 27:24 10 3. Cs. Vasas 8 3 1 4 14:17 7 4. Izzó 6 3—3 19:15 6 5. KISTEXT 6 2 1 3 11:15 5 6. Egri Dózsa 8 2 1 5 22:35 5 7. MAVAG 7 1 1 5 21:28 3 Déli csoport 1. Csepel Autó 8 7 — 1 40:11 14 2. Bp. Spartacus 7 7 — — 37:11 14 3. VTSK 8 6 — 2 41:22 12 4. H. Fésűs 7 2 1 4 22:25 5 5 Szegedi Bástya 8 2 1 5 27:33 5 6. Főposta 8 1 — 7 9:54 2 7. Szegedi Dózsa* 8 1 — 7 13:33 1 * Egy büntetőpont levonva. A Bp. Dózsa vasárnapi országúti versenyének további eredményei. III. oszt. (94 km, 48 ind.): 1. Tóth (Bp. Vörös Meteor) 2:44:30, átlag: 33 840 m, 2. Péter (29 sz. Építők) rajta: 3. Halápi (Szabad Nép) 2:45:30. 4. Sőregi (MÁVAG) rajta. 5. Ilóczky (Tatabányai Bányász) 2:46. 6. Mécs (Dorogi Bányász) 2:43:02, 7. Kristóf (Bp. Dózsa) 2:47, 8. Kajlák (MÁVAG), 9. Csengődi (Bp. Törekvés), 10. Sipos (Bp. Törekvés) mind felzárkózva. Ifjúságiak (94 km, 51 ind.): 1. Vető (Szabad Nép) 2:44:02, átlag: 33 870 m, 2 Vajda (Bp. Vörös Meteor), 3. Lender (Bp. Dózsa) mindketten felzárkózva, 4. Ludvig (Bp. Spartacus) 2:44:20, 5—14-ig holtversenyben. A futam első szakaszában sorozatos, eredménytelen robbantások után Vető és Vajda megszökött. Vajda tömlőszakadást szenvedve visszaesett, de a harcot nem adta fel, s végül is sikerült a cél előtt felzárkóznia. Vető szép hajrával nyerte a versenyt. Idősek (94 km, 8 ind.): 1 Nyilassy (Bp. Dózsa) 3:04:20, 2. Takács (Bp. Törekvés) 3:04:30, 3. Hoschek (Bp. Kinizsi) 3:04:40, 4 Csikós (Bp. Dózsa) 3:06, 5. Szekeres (Cs. Vasas) 3:08:30, 6. Kovács (Bp. Törekvés) 3:19.. Az „öregek” ismét példát mutattak harci szellem dolgában a fiataloknak. A mezőny teljesen szétszakadt, s a küzdők egyenként érkeztek célba. Nők (30 km, 7 ind.): 1. Magyar (Bp. Honvéd) 58:45, 2. Fülöp (Bp. törekvés) 58:49, 3. Bánhegyi (Bp. Törekvés) 1:05. Magyarnak jelenleg nincs ellenfele a hazai mezőnyben Serdülők (50 km, 47 ind.): 1. Vogel (Bp. Vörös Lobogó) 1:30:15, 2. Kónya (Szolnoki Törekvők), 3. Grész (Szabad Nép), 4. Bakó (Bp. Vörös Lobogó) mind rajta, 5—16-ig holtversenyben, ..... ...1. Közhasználatú kerékpárokkal. Hl. oszt. (30 km, 15 ind.): 1. Bollogh (Bp. Honvéd) 59:30, 2. Navratil (Bp. Honvéd), 3. Fitos (Bp. Vasas), 4. Barabás (Bp. Vasas), 5. Fűrész (Cs. Vasas), 6. Kurucz (Bp. Vörös Meteor), 7. Farkas (Bp. Honvéd), 8. Szabó (Bp. Dózsa) mind szorosan felzárkózva. Ifjúságiak (50 km, 26 ind.): 1. Langer (Bp. Honvéd) 55:50, 2. Giron (Szabad Nép), 3. Károlyi (Bp. Dózsa), 4. Fürtös (Szabad Nép), 5. Mitrov (Bp. Vasas), 6. Klein (Bp. Vasas), 7. Strömer (Műszaki Egyetem), 8. Ferenczi (Bp. Vasas), 9. Roch (Bp. Vasas), 10. Varga (Bp. Vasas) mind rajta. Serdülők (20 km, 31 ind.): 1. Veigl (Bp. Törekvés) 36:30, 2. Molnár (Bp. Vörös Meteor), 3. Kálmán (Bp. Törekvés), 4. Horváth (Bp. Honvéd), 5. Medgyesi (Cs. Vasas), 6. Béres (Bp. Vasas) 36:45, 7. Topolovszky (Bp. Vasas), 8. Konyeczky (29. sz. Építők), 9. Lendvay (29. sz. Építők), 10. Metzger (Bp. Honvéd). Megyei labdarúgó-bajnokság BARANYA MEGYE, Szigetvári Vörös Lobogó—Szászvári Bányász 4:1, Pécsújhegyi Bányász—Szigetvári Kinizsi 3:1, Pécsi Vasas—Pécsi Szikra 4:0, Mohácsi Bástya—Mecsekszabolcsi Bányász 1:5, Pécsi Traktor—Pécsi Kinizsi 3:1, Hidasi Bányász—Pécsbányateleni Bányász 0:5. A Pécsi Építők—Pécsi VL mérkőzés elmaradt. CSONGRÁD MEGYE: Nagylaki VL— Hódm. Spartacus 1:3. Szentesi Törekvés — Mindszenti Traktor 2:1. Hódm. Vasas — Makói Vasas 2:2. Hódm. Építők— Szentesi Kinizsi 2:2. Hódm. Bástya— Szentesi Bástya 2:2. A Csongrádi Bástya—Csongrádi Építők és a Kiszombori Kinizsi—Hódmezővásárhelyi Dózsa mérkőzés elmaradt. 1. P.-bányatelep 18 12 5 1 49:17 29 2. Pécsi Vasas 17 12 1 4 49:16 25 3. Pécsi Haladás 18 9 5 4 43:33 23 4. Szászvári B. 18 11 1 6 36:28 23 5. Szigetvári VL 18 8 6 4 34:23 22 6. M.Szabolcs 18 8 5 5 42:26 21 7. Pécsi VL 18 8 4 6 33:32 20 8. Pécsi Kinizsi 16 6 5 524:21 17 9. Pécs Építők 17 6 5 6 31:28 17 10. Hidasi B. 18 6 5 7 20:22 17 11. Pécsi Postás 18 4 6 8 25:36 14 12. Pécsújhegy 18 5 4 9 19:28 14 13. Sz. Kinizsi 18 5 4 9 19:30 14 14. Pécsi Traktor 18 5 3 10 30:37 13 15. Mohácsi B. 17 6 1 10 21:52 13 16. Pécsi Szikra 17 — — 17 10:56 — 1. Makói Vasas 15 11 2 2 47:11 24 2. H. Dózsa 14 10 1 3 44: 9 21 3. H. Vasas 15 8 5 2 23:17 21 4. H. Bástya 14 8 3 3 38:20 19 5. Szentesi Ter. 15 8 1 6 17:27 17 6. Szentesi K. 15 6 4 5 34:18 16 7. H. Spartacus 15 7 1 7 21:26 15 8. Szentesi B.* 15 7 1 7 36:23 14 9. Nagylaki VL 15 5 4 6 28:28 14 10. Csongrádi B. 14 7 — 7 22:23 14 11. Mindszenti T. 15 7 — 8 30:38 14 12. H. Építők 15 4 2 9 19:36 10 13. Kiszombor 14 1 1 12 11:54 3 14. Csongrádi Ép. 13 — 1 12 8:48 10. — Hódmezővásárhelyi. * . egy büntetőpont levonva. "4 1955. augusztus 2. kedd Ezeknek a fiúknak vasból kellene labdát készíteni Ki gondolná, hogy vannak, akik a tikkasztó hőségben lelik örömüket. Földi halandó ilyenkor jégtáblákkal álmodik és az úszókat irigyli. Mégis vannak szép számmal, akik egyenesen áldásosnak tartják a hőséget, azt mondják: ilyenkor jobban megy a munka, kevesebb a sérülés. A birkózóknak ugyanis mindegy, akár tél van akár kánikula, ha az embert kettős járomba fogják, úgyis rögtön melege lesz. A Bp. Dózsa Povázsai utcai edzőtermében teljes üzem van. Az ifjúsági, a II. és III. osztályú versenyzőkön kívül megtalálhatjuk a válogatott Sólyomot, Szilvásyt, Radicsot, Völgyit, Benczét, Baranyát és Pólyák II-t is. A világbajnokság utáni átmeneti időszakot rendszeres sportolással töltik a válogatottak. Egy kis „focival" kezdődik az edzés. Ilyenkor a kopár kis udvar a nemzetközi szabályoknak csöppet sem megfelelő labdarúgó-pályává alakul át. A játékosok száma sem szabályszerű , hol négyen, hol hatan, máskor pedig tizen játszanak. A játéknak olyan előnyei vannak, hogy nem lehet kapufát rúgni és játékvezetői tévedések sem sújtják egyik csapatot sem. A kapukat ugyanis egy-egy tornacipő helyettesíti , játékvezető pedig nincs. Küzdelemben még sincs hiány. Bár a labdarúgást nem éppen válogatott színvonalon játsszák, de birkózókhoz méltó erővel. Erről szomorúan panaszkodik a szertáros és Tóth Ferenc edző. — Vasból kellene ezeknek a fiúknak a labdát csinálni. Ez már a negyedik labda, amit szétrúgtak — mondja sajnálkozva, de egy kicsit büszkén is Tóth Ferenc. A labdarúgó-edzéssel való bemelegítés tehát „technikai” okokból ér véget. Ezután futás, majd könnyű lazító mozgás következik. És amikor az edző kiadja az utasítást, hogy „szőnyegre!" — pillanatok alatt benépesül az edzőterem. Játékos birkózás következik. A világbajnok Pólyák és a válogatott Baranya gyúrja egymást. A válogatottak átmeneti időszakának az ifjúsági és alacsonyabb osztályú versenyzők örülnek a legjobban. Ilyenkor módjuk van tapasztalt és kiváló technikájú versenyzőktől tanulni. Ez az idő azonban nemcsak a fiataloknak kedvez, hanem a válogatottaknak is. Ilyenkor mindenki kedve szerint dolgozik. Az átmeneti időszak a játékos edzések ideje, de természetesen ilyenkor egy-egy fogást alaposan ki is dolgozunk. Ezen tanulunk mi is, de edzőtársunknak is hasznára válik — mondja Baranya. A világbajnok Pólyák helyeslően bólogat. Nála ez különösen így van, egy kicsivel mindig többet vállal, mint a többiek. A játékos edzések ideje alatt is egy-egy fogással mindig többet vesz át, mint társai. Hogy miért? Bizonyára azért, hogy legközelebb is megszerezze a világbajnoki címet. Közben cserélődnek a párok a szőnyegen, a másfél-kétórás edzés befejeztével a világbajnok, főiskolai világbajnok, magyar bajnok csakúgy, mint az ifjúsági versenyző jelentkezik Tóth Ferenc edzőnél, aki ha úgy találja, hogy a versenyző becsülettel elvégezte az edzésadagját, engedélyt ad a távozásra. Az engedélyt mindenki megkapja, hiszen valamennyien becsülettel dolgoztak a tikkasztó hőség ellenére. Dehát a birkózók edzése független az időjárástól, télen és nyáron egyforma szorgalommal dolgoznak. Fűti őket sportáguk szeretet® és a minél jobb eredményre való törekvés. Ha valaki ezek után szőnyegen küzdő birkózót lát és tapsol sikereinek, gondoljon arra is, hogy amikor más a strandon lubickolt — ők a hőséget is legyőzve gyakoroltak. R. A. Hírek. Eredmények Zala megyében 22 csapat részvételével, két csoportban megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság is folyik. A tavaszi forduló után a zalaegerszegi csoportban a Gutorföldei Traktor, a nagykanizsai csoportban pedig a Pacsei Traktor vezet.+ Az építőipari dolgozók körében szép eredményekkel folyik a VIT jelvényszerző verseny. Eddig mintegy ezren szerezték meg a jelvényt. Hogy a munka még eredményesebb legyen, a munkásszállások között VIT jelvényszerző versenyeket szerveztek. ATLÉTIKA A Bp. Honvéd csütörtökön délután 18.30 órai kezdettel a Tüzér utcai pályán 150 km-es gyaloglóversenyt és I. osztályú kalapácsvetői versenyt rendez. Nevezés a helyszínen. Szombathelyen a Szombathelyi Törekvés, a Szolnoki Törekvés és a Rákospalotai Törekvés atlétáinak részvételével sportkörök közti hármas viadal zajlott le. A pontversenyt a szombathelyiek nyerték 117 ponttal a szolnokiak (100 pont) és a rákospalotaiak (85 pont) előtt. Jobb eredmények: férfiak: 100 m: Tóth (Szolnok) II,1. magas: Remeteházi (Apalota) 175, diszkosz: Szabó (Szhely) 42.25, 4x200 m: Szolnok 1:36.8, nők: 100 m: Várbíró (Szolnok) 13.2. Vida (Szhely) 13.4. 400 m: Túri (Apalota) 63.8. magas: Czvitkovics (Szhely) 148, távol: Czvitkovics 491, diszkosz (pontversenyen kívül): Subosits (Szhelyi Spartacus) 37.70. A Vasas Izzó vasárnapi I—II. osztályú, ifjúsági és serdülő versenyén több mint 250 versenyző indult. Jobb eredmények. Serdülő fiúk. 100 m: Fogér (Bp. Dózsa) 11.5, diszkosz (1 kg): Rácz (Bp. Dózsa) 54.16, súly (4 kg): Rácz 15.01, magas: Persányi (Bp. Vörös Lobogó) 165, Autli (Dózsa) 160; serdülő lányok: 100 m: Fodor (VTSK) 13.7, Paár (MŰFÉM) 13.7, magas: Bessenyei (Izzó) 141; ifjúsági férfi: 110 m gát: Szűcs (Bp. Vasas) 16.1, Wégner (Pécsi Dózsa) 16.4, 100 m: Horváth (VTSK) 11.2, Elkán (Dózsa) 11.2; ifjúsági női: 80 m gát: Szijjártó (Izzó) 14.1, Varga (Dózsa) 142; felnőtt férfiak: magas I. o.: Liedloff (Bp. VL) 180, magas II. o.: Hubai (Bp. Vasas) 180, 400 m II. o.: Sütő (Dózsa) 51.7, 800 m II. o.: Szemendrei (Bp. Építők) 2:00.5. felnőtt nők: 100 m II o.: Szabó (Bp. VM) 13.2, Gecse (VTSK) 13.2, 400 m II. o.: Soltész (Bp. VM) 61.8, Molnár (MOFÉM) 61.9. diszkosz II. o.: Kamilli (Cs. Vasas) 33.31. súly II. o.: Tóth (Bp. Honvéd) 1164. A szerdára tervezett meghívásos női 800 m-es verseny a hét végén, a Bp. Dózsa versenyén kerül megrendezésre. KERÉKPÁR A Kinizsi SE vasárnap délben a gödöllői országúton 42 induló részvételével bonyolította le II., országos kerékpáros országúti spartakiádját. A résztvevők jó előkészítés után álltak a rajthoz és figyelemreméltó eredményeket értek el. Férfiak (30 km): 1. Schillerwein II (Bp. Kinizsi) 56:11, 2. Lezsdovics (Borsod), 3. Reszeli (Somogy), 4. Szabó (Borsod), 5. Szívós (Bp. Kinizsi). Nők (30 km): 1. Varga (Szabolcs) 45:05, 2. Szili (Fejér), 3. Koós (Komárom), 4. Kender (Fejér), 5. Urbancsik (Fejér). KÉZILABDA A férfi nagypályás bajnokság 15. fordulóján a legtöbb csapatban a védelem működött átlagon felül jól, de volt néhány egészen jó csatárteljesítmény is. A forduló válogatottja: Nagy (Bp. Vasas) — Juna (Bp. Vörös Lobogó). Som (Bp. Kinizsi), Penczi (Bp. Vörös Lobogó), Szotyori (Bp. Spartacus), Farkas IH (Cs. Vasas) — Csiki (Bp. Vasas). Bordél( (Bp. Dózsa), Kesjár (Martfűi VL), Pfeiffer (Bp. Spartacus), Kocsis (Cs. Vasas). LABDARÚGÁS A Bp. Dózsa labdarúgó-csapata hazaérkezett háromhetes albániai útjáról. Barátságos labdarúgó-mérkőzések Nagykanizsai Bányász — Pécsi Dózsa 1:1 (1:0). Nagykanizsa, 1200 néző. V: Horváth J. Nagykanizsa: Zalán — Kisgál, Zsidó, Vojnovits — Balogh, Kerkai — Andris, Horváth, Kovács II, Nagy I, Bölcsföldi. Pécs: Danka — Pozsgai, Kresz, Hegyi — Plock, Lovig — Grozdics, Lehel, Brada, Keszler, Horváth. A hazai csapat a mezőnyben is egyenrangú ellenfélnek bizonyult. A mérkőzés élénk iramú, jó játékot hozott. G: Andris, 111. Brada. Jó: Zsidó, Kerkai, Andris, Bölcsföldi, 111. Danka, Kresz, Lovig, Horváth. Bp. Törekvés — Kaposvári Dózsa 7:1 (4:0). Kaposvár, 2000 néző. Góllövő: Pális (4), Jéger, Kósa, Reitter, 111. Biczó (11-esből). ÖKÖLVÍVÁS Veszprém megye —Pest megye 14:6. Balatonalmádi. Megyei ifjúsági válogatott mérkőzés. ÚSZÁS Az V. és XIII. kerületi úszóbajnokságok jobb eredményei. 100 m ifj. gyors: Dobai 1:01. 200 m mell: Kunsági 2:54.9. 400 m gyors: Kettesi 4:59.4. 100 m ifj. hát: Soltész 1:11.9. A Bp. Törekvés és a Bp. Kinizsi úszói Szombathelyen és Kőszegen versenyeztek. Szombathelyen. 50 m fiú gyors: Várszegi (T) 31.9. 100 m serdülő fiú gyors: Szentklárai (K) 1:08.9. 100 m ifj gyors: Papp (T) 1:05.9. 50 m úttörő fiú mellúszás: Magyari (T) 40.2. 50 m úttörő leány gyors: Takács (T) 33.8. 100 m serdülő fiú mellúszás: Aradi (T) 1:22.5. 100 m ifj. hát: Nagy (T) 1:11.5. Kőszegen. 33 1/3 m úttörő fiú gyors: Magyari 19.8 66 2/3 m serdülő fiú gyors: Szentklárai (K) 42.2. 66 2/3 m ifj. női gyors: Horváth (Szombathelyi Traktor) 53.7. 66 2/3 m serdülő fiú pillangóúszás: Fogarasi (T) 47.4. A bajnokság állása: 1. Bp. Vasas 15 14 — 1 190: 84 28 2. Bp. Dózsa 15 13—2 156: 91 26 3. Cs. Vasas 15 12 1 2 131: 93 25 4. Bp. Spart. 15 12 — 3 166:111 24 5. Bp. V. Met. 14 11 — 3 143: 86 22 6. Bp. VL 14 9 1 4 116: 75 19 7. Ds. Vasas 15 9 — 6 136:110 18 8. Martfűi VL 15 5 1 9 114:125 11 9. Bp. Kinizsi 15 4 1 10 126:151 9 10 Bp. Haladás 13 4 — 9 114:132 8 11. K. Traktor 15 3 1 11 93:184 7 12. Bp. Ter. 15 1 2 12 117:168 4 13. V. Turbó 15 1 1 13 96:207 3 14. B.-Kalászi VL 15 1 2 13 95:176 2 Labdarúgó edzők továbbképző tanfolyama Tatán Az OTSB és az országos társadalmi labdarúgó-szövetség közös rendezésében hétfőn reggel egyhetes edző továbbképző tanfolyam kezdődött Tatán az NB I-es és NB II-s csapatok edzői részére. A tanfolyamot Barcs Sándor, az országos társadalmi labdarúgó-szövetség elnöke nyitotta meg, majd az első előadást Sebes Gusztáv, az OTSB elnökhelyettese tartotta ,,Az edzők szerepe a párthatározat végrehajtásában” címmel. (MTI) Keddi és szerdai sportműsor KEDD KERÉKPÁR. Budapest felnőtt pályabajnokságainak előfutamai. Millenáris. 18. TENISZ. Tízek bajnoksága, Margitsziget, tenisz-stadion, 15.30. VÍZILABDA. Az OB II-ért. KISTEXT— Bp. Szikra, Császár uszoda, 19.30, Károlyi. SZERDA LABDARÚGÁS. Barátságos mérkőzés: Sz. Haladás—Bp. Vasas, Szeged, Haladás-pálya, 18. TENISZ. Tízek bajnoksága, Margitsziget, tenisz-stadion, 15.30. NÉPSPORT A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa mellett működő Országos Testnevelési és Sportbizottság lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Szerkesztőség: Bp. VIII., Rökk Szilárd utca 6 (Postai címe: Bp 8. postafiók 10.) Távbeszélő: 338—560. Kiadja a Sport Lap- és Könyvkiadó Vállalat Kiadóhivatal; Bp. VT L. Baross tér. 2 Távb.: 143—629 Terjeszti: Posta Központ, Hírlapiroda Vállalat; Bp., V. József nádor tér 1. Távb.: 180—850. Budapesti előfizetés: a kerületi kézbesítő postahivataloknál, vidéken a helyi alapterjesztéssel foglalkozó postahivatalokban és postai kézbesítőknél. Előfizetési díj :A évre 420 Ft. Megjelenik: hétfőn, kedden, csütörtökön pénteken és vasárnap Szikra Lapnyomda.