Népsport, 1959. október (15. évfolyam, 204-225. szám)

1959-10-01 / 204. szám

Két vereséggel kezdett... Távbeszélő-jelentésünk.­­ (Szófia, szeptember 30. Kedden ünne­pélyes keretek között megnyitották Szófiában a röplabda-csapatok had­sereg-tornáját. A Bp. Honvéd két mér­kőzést játszott a Dukla Prága, 111. a CSZKkiO Moszkva együttesével. . A magyar csapat mindkét m­érkőzésen vereséget szenvedett, de jól izólott. Dukla Prága —Bp. Honvéd 3:2 (9, 12, — 12, —12, 13). Együttesünk Flórián, Blau­mann, Kiss, Nagy, Czaffik, Gujdár összetételben játszott. Csere Kangyerka, Kdiser és Káplár volt. A fiúk az első két játszmában szemmel láthatóan tisz­telték nagynevű ellenfelüket, de később annál nagyobb lelkesedéssel vetették magukat a k­üzdelembe. Jellemző, hogy a 4. játszmát 1:12-ről fordították meg a maguk javára és a döntőben is csak nagy l m után vesztettek. A Duk­lából hatett Teszár, Paulus és Gólla mint Vesely, tőlünk pedig Flórián, Czaffik, Blau­mann és Gujdár tűnt ki. A többi mérkőzésen a CSZKM­O Moszkva a­­ Legia Varsó ellen 3:2-re, míg a CDNA Szófia a CCA Bukarest ellén 3:1-re győzött. Szerdán Dimitrovóban játszottunk a szovjet­­csapat ellen. CSZKMO Moszkva —Bp. Honvéd 3:0 (8, 1, 7). Ugyanabban az összeállításban kezdtünk, mint az első mérkőzésen, csak Blausma­nn helyett, aki­­az előző napon megsérült. Erdei ke­rült­ a csa­patba. A 2. játszma végétől helyet ka­pott az egész cseresor, tehát Kangyer­ka, Kaiser, Káplár, Gerviczki és Bél­a­­vári. Ellenfelünk ragyogóan játszott, valósággal „kiütött” minket. Mentsé­günkre szól, hogy a CSZKMO-t több válogatottal erősítették meg. A szovjet csapatból Libin, Scserbakov és Mond­­zolenszkij tűnt ki elsősorban, míg a mieink közül Kangyerka és Kiss ját­szott elfogadhatóan. Legközelebbi ellen­­ffelünk csütörtökön a CDNA Szófia lesz. Porubszky László Kijelölték a „Tizek-bajnoksága“ résztvevőit Az év legnagyobb asztalitenisz-ver­­senyét, a „Tizek-bajnokságát” október 16—17 —18-án rendezik meg a Sport­­csarnokban. Az 1959—60. évi ranglista alapján a MOATSZ elnöksége kijelölte a háromnapos verseny résztvevőit. A férfiak küzdelméből hiányozni fog a még pihenő Sidó Ferenc. NŐK: Kóczián (Bp. V. Meteor), Lambos­­né (Bfc. V. Met.) Mossóczy (FTC), Máthé (FTC), Kerekesné (Bp. V. Met.), Heirits (Földgép), Afzarvasné (VM KÖZÉRT), Kárpáti (KÜLKER), Maros­völgyi (KÜL­KER), Me­n­delnő (KÜLKER). Tartalék: Bál­di (BEAC) és Koltainé (VM KÖZÉRT). FÉRFIAK: Bérczik (Vasútépítő), Földy (Bp. V Meteor), Bubonyi (Egyetértés), Gyetvai (Egyetértés), Pignitzky (Bp. Spartacus), H­alpert (Bp. Spartacus), Nagy L. (Szegedi T.), Burányi (Gyuri D.), Péterfy (Bp. V. Meteor), Hámori (Bp. V Meteor). Tartaiér*: Farkas J. (VM KÖZÉRT) és Csender (Egyetértés). IFJÚSÁGI FÉRFIAK: Rózsás (Vasút­építő), Biród (Vasútépítő), Faházi (Be­tonút), Sándor (Be­tonút), Bilinez­k­ (Vasútépítő), Harcsás­ (VM KÖZÉRT), Sán­dor (BEAC), Virág Pénzügyőrök), Külö­níts (Pécsi VM), Balázs (Pécsi Urán). Tartalék: Lotaller (Bp. V. Meteor) és­ Nagy S. (Betonút). IFJÚSÁGI NŐK: Friesenhahn (Föld­gép), Grigássy (Miskolc( MTE), Gémesi (FTC), Fülöp (Statisztika), Timmer (BRESC), Poór (FTC), Koncsik (BRESC), Kassai (BRESC), Csontó (Földgép) Ba­logh (Egyetértés). Tartalék: Harkány­ (Erdészet) és Csőke­ (Földgép). Szentes nyerte a vízilabda OB II-t Az utolsó forduló Szentes—Csepel Autó 7:3 (2:1). MTK—Tatabánya 9:2 (4:1). Csepel Autó—Budai Spartacus 3:2 (2:1). Bp. Építők—VTSK 6:6 (4:3). Hódmezővá­sárhely—Sz. Honvéd 6:5 (4:3). 1. Szentes 16 11 4 1 83:59 26 2. MTK 16 10 5 1 85:47 25 3. Cs. Autó 16 10 3 3 77:69 23 4. Tatabánya 16 8 4 4 92:70 20 5. Budai Sport. 16 6 4 6 60:58 16 6. VTSK 16 3 5, 8 60:77 11 7. Bp.Építők 16 2 5 9 42:64 9 8. Hódmezőv. 16 3 2 11 58:88 8 9. Szem­. Honvéd 16 2 2 12 57:82 6 in CZPIP ^K­iC20.va IAntett ­ REMÉNYEK ÉS GONDOK a kosaras rajt előtt A bajnokság rajtja mindig a nagy fogadkozások, a nagy találgatások ide­je. Éppen ezért az esélyek megítélése mindig sok ellentmondást hord magá­ban. A kosárlabda férfi NB I rajtja, ezúttal kivételt jelent. Egy dologban megegyeznek a szurkolók, az edzők, a válogatott és nem válogatott játékosok, a szakosztályvezetők és játékvezetők. Nevezetesen abban, hogy az 1959—60. évi bajnokság, az olimpiai felkészülés éve, színvonalemelkedést fog hozni. Hogy ki-ki­­mire alapítja ezt a feltevé­sét, az kiderül az alábbiakban. Átad­juk hát a szót az érdekelteknek, így látják a kapitányok Greminger János, a Bp. Honvéd ka­pitánya így látja a bajnokságot: „Az olimpiára való felkészülés nagyobb fel­adatot kíván a válogatott játékosoktól, s ez egyben magával hozza azt is, h­ogy a nem válogatott játékosok is javulnak. Egyrészt azért, hogy saját csapatuk­ban lépést tartsanak, másrészt az ellen­feleket is nagyobb munkára serkenti. Megítélésem szerint erőteljesebb lesz a védekezés, fejlődés lesz a tempódo­bások terén — ezt kívánja az olimpiai felkészülés. Nálunk, a Honvédnél je­lentkezett egy másik probléma is. Az olimpiára való megfelelő felkészülés érdekében — miután csapatunkban ját­szik a válogatott zöme — a Bp. Hon­véd nem vesz részt az Európa Kupá­ban. Eleinte bizony nehéz szívvel vet­ték tudomásul ezt a játékosok, később azonban mindenki belenyugodott. A nem válogtott játékosok ilyen áldozatot h­oznak az olimpiáért. A többi már raj­tunk múlik.” A másik csapatka­pi­tány, a szintén válogatott MÁVAG-játék­os, Zsíros Ti­bor is színvonal-emelkedést vár a bajnoki rajttól. Ennyit nagy általá­nosságban a kosárlabdáról, ami pedig közvetlen csapatát érinti, már kisebb a derűlátás. De Zsíros Tibor a realitá­sok embere. „A MÁVAG a felkészülés időszakában három részre volt tagol­va, a válogatottak a kínai portyán, a­­ főiskolások a tor­inói portyá­n vettek részt , az itthon maradottak pedig e­g­yü­tt­­készültek. Ne­m a legkedvezőbb jelek a bajnokság előtt, már csak azért sem, mert sorsdöntő mérkőzé­sek vannak számunkra mindjárt az elején. A MÁVAG­ azonb­an már annyi vihart kiállt hogy talán ez sem fog mélyebb nyomokat hagyni. Érdemes megemlíteni, hogy két fiatal, saját ne­velésű játékos bővíti majd együtte­sünket, Szántai és az ifjúsági válo­gatott Kangyal is. Ami pedig az esé­lyeket­­ illeti, változatlanul­­a Honvédot tartom a bajnokság első számú esélye­sének, a további mezőny már kiegyen­lítettebb, mint volt”. — „Új edzővel A tavalyi bajnokság második­ helye­ Zettjének, a MAFC cs­apatának kapitá­nya. Bokor György­­arról számol be, hogy e­lemét bővítették játékos-állomá­­nyukat magas játékosokkal. Ezek közül Korányi II, Kulcsár, Borostyánkői és Lehma­nn nevét érdemes megjegyez­ni. A sérüléssel bajlódó Juspoly csak novemberben állhat csapata rendelke­zésére. Kocs­íts­ Károly személyében­ új edzővel készülnek a bajnokságra. A csapat­­tömegei” arra­ törekednek, hogy segítsenek az edzőnek és a fiatal já­tékosoknak. Az esélyek pedig eldől­nek majd a pályán . .. Két derűlátó A múlt évi bajnokságban kitűnően hajrázó és a­­ negyedik helyen végző csepeli együttes edzője, Jóna Ernő dr. nagy tervekről számol be. ,,A Csepel még soha nem­ készült így bajnokság­ra. Annyi munka,­­a­nnyi lelkesedés, annyi akarat van a heti hat, majd az utóbbi időben a heti edzéseken, hogy túlzó optimizmus nélkül­ is azt kell mondanom, ennek gyümölcsözni kell. Nem akarunk bajnokságra törni, még csak azt sem mondom, hogy sok­kal előbbre pályázunk a táblázaton, de ma már nem olyan elérhetetlen a harmadik hely, mint amilyen 1­­­2 év­­vel ezelőtt volt. A csapatban mindösz­­sze a­nnyi a változás, hogy a VTSK- ból Molnárral és a saját nevelésű if­júsági válogatott Kardossal bővült a gárdánk.” És egy m­­ásik edző a tavaly kilence­dik helyn végző BVSC együttesének edzője, Bokody Károly is optimista. ,, Fel­tétlen­ül jobb helyezést várok idén a csapattól. Ezt indokolja az elvégzett­­mun­ka és a kedvezőbb körülmények. A tavaly még katonáskodó Fekete le­szerelt és a csapat rendelkezésére áll, valamint három fiatal, Kacekovics, Ba­logh és Kovács a nyári felkészülési időszakban már egészen jól illeszke­dett a csapatba. Úgy vélem, szoros, jó küzdelmek lesznek a bajnokságban.” A játékvezető , miután a pályán is nélkülözhetetlen kelléke a küzdelemnek a játékvezető, ez a riport sem lenne teljes — anélkül,­­hogy teljességre törekednék —, ha nem szólaltatnánk meg egy játékvezetőt. Egy játékvezetőt, aki egyben az egész já­tékvezetői testület nevében nyilatkozik. Kassai Ervin. ..Számunkra kedvező, hogy csak a férfi bajnokság indul meg, mert így jobban tudjuk megoldani a játékvezetői­­küldést. A bírók vala­mennyien gondosan felkészültek, a já­tékvezetői klub több összejövetelt tar­tott és szeptember elején kétnapos to­vábbképző-tanfolyam­ot is rendeztünk Tatán Ezúttal azonban nem az első osztályú és országos játékvezetőket hív­tuk meg, hanem azokat a budapesti és vidéki, zömében fiatal bírókat, akik­kel a" játékvezetői gárdát szeretnénk felfrissíteni.” *­s így vélekednek, így bizakodnak, ezt remélik az érdekeltek a szombaton kezdődő bajnokságtól. "­ ­ Talán azzal kezdeném, hogy nem történt, tragédia vasár­nl­ti nap a Népstadionban. Nagyon szerettük volna — a Játéko­­s­áiRÉS- sokkal és a szurkolókkal egyetértésben — legyőzni a'szovjet 'i'i gmit, labdarúgó-válogatottat. Szerettük volna, mert ez nagy presa- • tizs-nyereséget jelentett volna a jelenlegi magyar labdarú­­­gásnak és esetleg a kupában való továbbjutást is. Hogy nem \V \ sikerült? Ez kétségtelenül kellemetlen csalódás. De nem az \­k első és­­ nem is az utolsó. A jelenlegi magyar válogatottnál jóval, nagyobb tudású magyar csapatot fektetett már két vi­lla Budapesten és Moszkvában is a szovjet válogatott. S mivel sportról, fut­ja 11 ról van szó, a győzelem lehetősége mellett mindig ott leselkedik a csalódás,­­ vereség lehetősége is. Az 1:0 önmagában tehát nem tragédia. Hiszen nem az egyiptomiaktól, nem a norvégektől és még csak nem is Wales csapatától kap­unk ki . .. Aki a labdarúgást, a nemzetközi erő­viszonyokat nem szurkolói szemüvegen keresztül nézi, az aligha bízhatott a továbbjutásban.­ Egy minimális hazai győzelemben vagy egy döntetlenben azonban joggal re­ménykedhettek a reálisan vélekedő szurkolók. Érte már vereség a magyar labdarú­gást máskor is. De ritkán szenvedett el a magyar válogatott olyan vereséget, amikor a magyar­ labdarúgás értékes jellemzői — ha csak rövid időre is — meg ne csillantak volna. S hogy vasár­nap másként is alakulhatott volna? Le­het! De ehhez túlságosan sok ,­ha” fel­­tételezés kellene. S mivel nem alakult másképpen a helyzet, nincs más hátra, mint a tanul­ságok­at fel­soroln­i. — Hogy helytelen volt a játékosok szabadság-hegyi h­egy úttartása? — Hogy nem ésszerű a magyar já­tékosok egy részének táplálkozása? — Hogy nem sikerült a pénteki vagy a szombati edzés? Lehet, hogy ezek a tényezők is sze­repet játszottak csapatunk gyenge játé­kában. Dehát a jugoszláv­ok elleni 4:0 előtt nem a Szabadság-hegy levegőjét szívták játékosaink a mérkőzés előtt? Vagy nem éppen úgy a kelleténél töb­­bet evett akkor is egy-két játékos? Úgy gondoljuk, nem a külsőségekben kell keresnünk a hibák okait. A külső­ségeknél sokkal mélyebbre kell hatolnunk, ha őszintén segíteni akarunk és­ nem egyszerűen a bizonyítványmagyarázás a célunk Nem megy a játék olyan ellenfelek el­len akik kemény, gyors, rámenős labda­rúgást játszanak. Ezt hajtogatják már több évtizede a szakemberek, újságírók egy-egy balsiker után. S utána a hatá­rozatok. ..Át kell nevelnünk a magyar játékosokat! Keményebbé, gyorsabbá kell tennünk őket!" Tegyék a szívükre a kezüket az illetékesek: hányszor, de hányszor születtek ehhez hasonló hatá­rozatok. S az eredmény? — Ezt láttuk vasárnap. Pedig hát a továbbiakban sem vár­hatjuk, hogy ellenfeleink felhagynak az ellenünk eredményesnek bizonyuló küzdőm­odorrl. Hiszen a szovjetéhez hasonló erőbedobáss­al játszik a nyugat­német és az angol válogatott, de talán az olaszok is hasonló fegyvereket vet­nek majd be ellenünk Firenzében. Az a véleményünk, hogy kialakult játékosok egyéniségét átalakítani nehéz dolog. Az olyan játékos, akiben szinte gyerekkora óta nem építették ki terv­szerűen­ a későbbi magasfokú fizikai képességek alapjait, ha nem sajátítja el felnőtt korában a szívósságot, a küzdő­­képességet — bármilyen — első hal­lásra szép — „határozatok” is szület­nek. Nézetünk szerint a magyar labda­rúgás átalakítását a fiataloknál kell kezdenünk! Az úttörőknél, az iskolás korúak­­nál. Tapasztalatunk (nemcsak labda­rúgásban!!!), hogy a magyar fiata­lok fizikai megalapozása sok kül­földi ország fiataljainak előkészítése mögött marad, ami pedig­­nem is futball­­probléma. És ez felveti az iskolai test­nevelés hazai szemléletének kérdését is. Ez azonban csak egy része, persze igen fontos része a dolgoknak. Mi még ma is ott tartunk, hogy van­nak bőven élvonalbeli játékosaink, akik a hetenkénti három (!) edzéstől is fá­radtak. Vajon Bubukin hányszor edz egy héten? Vajon Vojnov, Kuznyecov és a többiek mikor „tanulták meg” a keménységet, a határtalan küzdeni tudást. Nem arról van­ szó, hogy­ most fordít­sunk hátat mindannak, ami eddig jó­nak bizonyult. Nem arról van szó, hogy rúgjuk fel­­a magyar futball hagyomá­nyait, értékeit. Ez csak zűrzavart ered­ményezne. De ahogy a szovjet labda­rúgók a küzdelem mellé felsorakoztat­ták a technikát és­­az okos taktikát (ki tagadja ezt a vasárnap látottak alap­ján) úgy a magyar fiatalokat is olyan szellemben kell nevelnünk, hogy később ne ..szégyelljék ’ nagyszerű technikájuk mellett 'a küzdőképességet sem. De beszéljünk őszintén arról a bizo­nyos technikai fölényünkről. Nem előárunk a kritika „minden rossz”­­ álláspontjára helyezkedni. Deh­ét a csúszós fű a jó technikának kedvez! S ezzel szemben a „küzdő” szovjetek adták pontosabban a labdát, ők lőttek veszélyesebben kapura, ők fejelték el többször a labdát, sőt legalább annyi sikeres cselt hajtottak végre, mint a magyar fiúk. Ez a körül­mény arra mutat, hogy az a nagy küsk­ü­lönbség, amely technikában néhány év­vel ezelőtt a magyar és a külföldi lab-­­­dar­úgó­k között jelentkezett, ma kicsi­t lett. Technikai fölényünkre tehát ma­­ már biztosan nem alapozhatunk. Vagy említsük a mérkőzés taktikai .t, tapasztalatait. . | Nem tud­ott emberfogás ellen játszani! | Sem taktikailag, sem erőnlétileg nem is találják meg játékosaink • az ellenszert | Ez már* előzőleg, pl. tavasszal az NDK ellen is megmutatkozott. De kevés az­ olyan magyar védő is, aki szívós, fe­­e­gyelmezett emberfogásos játékkal úgy­­ túl tudja még szinte a levegőt is vonni­ ellenfelétől, mint pl. Kuznyecov tette.­ És ezen a téren nem volt különbség is. Tapasztalatlan fiatal és rutinos játékos a 8. között.­­ S ha már ennyire belemelegedtünk a 1i tanulságok leszűrésébe, hadd említsünk­­ egy olyan területet, amelynek fontos-­ ságát utólag mindig aláhúzzuk. 1­. Az idegi erőnlétről szeretnénk egy-két megállapítást tenni.­­ Sajnos, a magyar labdarúgásnak igen,­ kellemetlen emlékei vannak az idegi­­ erőnléttel kapcsolatban. Említhetnénk­­ az 1933-as és az 1954-es VB-döntőt, az­­z 1908-as világbajnoki küzdelmeket, vagy­ akár a vasárnapi mérkőzés körülmé­­­nyeit, amikor is a magyar csapat ere­j­­ét megbénította az a tudat, hogy ezen­­ a találkozón legalább két gólt kell lőni.) ^ továbbjutás érdekében.­­­ Az idegi erőnlét problémáit a tapasz- | talatok szerint külföldön jobban isme- 'í rik, mint mi itthon. Bár lehet, hogy itt '• a legegyszerűbbet, de a legfontosabbat, a fizikai erőnlétet hanyagoljuk el és,­ ennek következménye az ingadozó,­ idegállapot. .­ Néhány nagyobb problémát boncol-­ gattunk az előbb. Korántsem teljes a­­ tanulságok említése. Lenne még egy-­­ két kérdés, amely izgatja az­ embereket ! Olyan például, hogy: "I — vajon összhangban van-e a váloga-­­ tott keret munkája és a klubokban i­s folytatott edzésmunka? Nem érdek- ! télen kérdés ez sem ...­­ * A magyar labdarúgás vezetésében­­ határozottan érezhetők egészséges tö-­­­rekvések.. Ezek azonban még nem hat­­­nak széles körben és labdarúgásunk­­ minden rétegében. Éppen ezért nem­ lenne helyes, ha a válogatott vasárnapi­­ teljesítménye alapján ítélnénk meg a/ ,­ egész magyar labdarúgást és főleg en-­­ nek jövőjét. Tudatában kell lennünk ann­­­­nak, hogy még a legjobbaknak is lehet'. ..rossz napjuk’. Azzal is tisztában kell­­ lennünk, hogy átalakulóban van a 1j magyar labdarúgás. Az útkeresés állapotába.«,] vagyunk. ,j Az általunk felvetett észrevételeket ,­ azonban nemcsak a vasárnapi mérkő­­zés tanulságai kényszer­ítették ki. Ha 11 sanló észrevételeket győztes mérkőzés­e­ után is lehetett már tenni. Ott legfel-­­jebb az arányok voltak eltérőek. Észre­­­vételeink elvi jelentőségűek. Bízunk ab­­­ban, hogy a jószándékú emberek nem, értik félre. , Csanádi Árpád , ÚTKERESÉS KÖZBEN NEMZETKÖZI LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS : Szegedi EAC—SC Halle 2:1 (1:1) Szeged, 2000 néző. V: Bálint. SZEAC: Mészáros (Tóth) — Sza­bó, Portörő, Vass — Baráth, Zallár (Csabai) — Gyenes, Dezsőfi, Polyvéc (Nyári), Remény­ik, Boros. Hallé: Ku­n­st — Ébert, Pfeiffer, Kitzel — Schwertfeger, Trautwein — Schmied (Müller), Blüsch, , Lehmann, Marzian, Hoffmann. A szegediek a mér­kőzés nagy részében fölényben játszot­tak, de lassan és sok­ húzással építették­ fel a támadásokat. A vendégcsapat védelme a lassan szőtt támadások be­fejezése előtt sokszor közbe tudott lép­ni. A hallei csapat támadásai gyorsai voltak és megzavarták a SZEAC védel­mét. A 14. percben Brüsehl vezetést szerzett. A 32. percben Dezsőfi egyen­lített, míg a győztes gólt a 83. perc­ben Baráth fejelte. Jó: Portörő, Baráth, Dezsőfi,, Polyvás, 111. Kunst (a mezőny legjobbja), Ébert, Pfeiffer, Kitzel, Hoff- I­matin. . Kijelölték a ius­oszláv labdarúgó-kereteket A jugoszláv labdarúgó válogató bi­­zottság kijelölte a magyar válogatott el­l­eni kereteket. Az A-cs­apatban a következő játéko­sok kaptak helyett: Beara, Soskics, Gyurkóvic©, Juszufi, Béna, Crnkovics, Miladinovics, Lipcsinovics, Taszice, Zvez­­rlan, Csabinac, Sekularac, Mujics, Re­­bec, Kosztics, Galics és Mihajlovics. A B-keretben számításba jön: Rovics, Hajrovics, Roganovics, Si­lakovi­cs, Si­­kics, Zsanetics, Nik­olics, V. Popovics, Perusics, Sztipics, Ivos, Jerkovics, Ve­­szelinovics, Pasics, Papec és Knez. Az utánpótlás-keret­hery fest: Skorics, Cepszics, Szombolac, Vucsinics, Ilyes, Kozlina, Ladovics, Melics, Melhavil, An­­kovics, Koszacs, Bego III, Gulic, Ta­kács, Kovac­sevics. A végleges kereteket október 4-én állítják össze. A játékosok október 5-től közös táborban folytatják majd elő­készületeiket. Az elnökség Milosan Csi­­l­ics állami edzőt (az A-csapa­t edzőjét) felmentette eddigi tisztsége alól. Ezt a tisztséget a jövőben nem töltik be, ha­nem a közös felkészülések alkalmával jelölik­ ki az A-, a B- és utánpótlás­­válogatott edzőit. A válogatott csapat felkészítését irá­nyító 3 tagú szakbizottság augusztus 30-a óta figyeli a bajnoki és a barát­ságos mérkőzéseket,­­gyűjti tapasztala­tait és tervezget. A jugoszláv váloga­­tott a Magyarország elleni találkozó után, október 21-én Izraellel az olim­piai selejtező keretében, október 25-én Bulgáriával a Nemzetek Kupájáért vív mérkőzést. Ez­t követően Görögország­gal kerül sor olimpiai selejtezőjére. Ilyen körülmények között a szakembe­rek azt latolgatják, hogy a Magyar­­ország elleni A-válogatottat az olimpiai selejtezőn is szerepeltethető it, vagy pedig a rendelkezésre álló legjobb együttes alkossa-e. Tosics, az úgynevezett olimpiai csapat vezetője ezzel kapcsolatban kijelen­tette-Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a magyarok elleni rendkívül fontos válo­gatott mérkőzésünket az olimpiai selej­­tező szempontjából kell néznünk Felme­rült a kérdés, vajon milyen együttest szerepeltessünk. Véleményem szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az olimpiai csapat kialakítása mellett nem kevésbé fontos a labdarúgá­sunk tekintélyének megőrzése. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a Magyarország elleni válogatott találko­zón a jugoszláv együttes a lehető leg­jobb összeállításban szerepel majd. Így látta Ozerov A Szovjetszkij szport Nyikolaj Ozerov tollá­ból, aki különben az egész mérkőzést közvetí­tette a rádión , hosz­­szabb tudósításban szá­mol be a magyar-2-szov­­jet labdarúgó-találkozó­ról. A­­ bevezetésben Ozerov azt írja: sokan arra számítottak,­­ hogy a szovjet válogatott vé­dekező taktikát fog al­kalmazni. A szovjet csa­pat azonban támadólag lépett fel és ez helyes taktikának bizonyult. Az első félidő igen változa­tos volt, s hol az egyik,­­ hol a másik ka­pu forgott veszélyben. A magyarok közül kü­lönösen­ Tichy okozott sok gondot a védőknek.­­ A második félidő­ben — írja a Szovjet­­szkij Szport — a szov­jet csapat balösszekötő­je, Bubukin, egyre gyak­ozoló tudósításnak a cí­me: ..84 percig hiába támadtunk”. ,, Amikor a magyar csapat megsze­rezte a kétgólos veze­tést, megerősítette a vé­delmét­­— írja a Lap —­ és hátra vonta Rákosit. Ezzel szemben a szov­jet csapat nagy mezőnyfö­lényt harcolt ki. A tá­madások azonban erőt­rabban kicselezte Bo­­zsikot. A szovjet csapat főleg középen vezetett támadásokat, s ezekben Ivanov, Meszhi, Bubu­kin, Metreveli és néha Vojnov is részt vett. A magyar csapat támadá­sait a szovjet védelem már a tizenhatos­, előtt visszaverte. — Láttam a szovjet lenek voltak és nem hoztak sikert, mert Li­­nyajevnek, Dubinszkij­­nak és Scserbakovnak sok pontatlan átadása volt. Azonkívül lassú volt a támadás indítás. * Kevés támogatást ka­pott Sztresnij, aki Fe­­doszov helyett állt be, bár az új játékos min­dig a leshatár vonalán várta a labdát. válogatott csapatot ját­szast a svédországi VB-n — írja Ozerov. — Emelkedett-e labdarú­góink színvonala? Igen —■ emelkedett. A csapat technikailag is sokat ja­vult, a játékosok nagy akarással és bátran küz­döttek. Talán csak a csatársornak kellene még javulnia. A moszkvai mérkőzésről Éoi­­l! Bubukin nélkül utazott a szovjet labdarúgó-válogatott A Kínai Népköztársaság fennállásának 10. évfordulója alkalmából lebonyolításra kerülő labdarúgó-tornán résztvevő szov­jet válogatott kedden éjjel elutazott Moszkvából. A csapattal nem utazott a Budapesten kitűnően szereplő Bubukin, akire csapatának van szüksége bajnoki mérkőzéseken. A csapat tagjai a követ­kezők: Jasin, Ivakin, Keszarjev, Maszl­­jonkin, Kuznyecov, Krutyikov, Vojnov, Nettó, Carjov, Vrin, Csiszlenko, Iszajev, V. Ivanov, Mamedov, Fedoszov, Koro­­lenko, Iljin. Kifliben hétfőn és kedden két fordulót bonyolí­tottak le a sakk-világbajnokjelöltek ver­­senyén. Hétfőn az érdeklődés közép­pontjában a Gligorics—-Kére© játszma állt, amely a jugoszláv bajnok némi esélyével függőben maradt. Tál ebben a két fordulóban igen jól szerepelt és mindkettőt megnyerte. A 13. forduló: Fischer—Tál 0:1. Benkő—Petroszjan 0:1, Gligorics—Keres függő, Olafsson — Szmiszlov függő. A 14. forduló: Petrosz­­jan —Gligorics (1j. Tál—Benkő 1:0, Szmiszlov — Fisch­er függő, Keres— Olafsson­ 1:0. A verseny állása: Keres 9.5 (1). Tál 9.5. Petroszjan 8.5, Gligorics 7.5 (1), Benkő 5. Szmiszlov 4.5.(2) Fischer 4 (2), Olafsson 3.5 (2). 12 ország a Földközi tengeri Játékokon Október 11-e és 23-a között a libanoni Beirut lesz a hagyományos Földközi­tengeri Játékok színhelye. Az előzetes nevezéseket most zárták le, a következő 12 ország vesz részt a játékokon: Gö­rögország, Egyesült Arab Köztársaság, Monaco, Spanyolország, Málta, Francia­­ország, Tunézia, Törökország, Marokkó, Jugoszlávia, Olaszország és Libanon. Összesen 15 sportág szerepel a műso­ron. A legtöbb induló atlétikában vár­ható, erre valamennyi ország nevezett­­ megleptésre Olaszország kivételével. Úszásban 9, ökölvívásban és vitorlázás­ban 8—8, vívásban, kerékpárban, bir­kózásban és sportlövészetben 7 — 7, ko­sárlabdában és tornában 6 — 6, labda­rúgásban, röplabdában és vízilabdában .­ — 5, lovaglásban és súlyemelésben 5-13 ország jelentette be részvételét. ★ A lengyel atlétikai egyesületi bajnoksá­got a Legia Varsó nyerte a Bydgoszcz előtt. A Varsóban tartott döntő legjobb eredményei. Férfiak: 100 m: Feik 10.4. 200 m: Feik 21, Kowalski 21.2. 400 m: Ko­walski 47, Swatowski 47.5. 5000 m: Joch­­man 14.27.4. 10 000 m: Krzyszkowiak 29:29.4. Távol: J. Szmidt 736. Hármas: J. Szmidt ** 15.88, Malcherczyk 15.87. Súly: Sosgórnik 17.33, Kwiatkowski 17.26. Diszkosz: Piotr­ko­wski 54.38. Kalapács: Kút 63.92. Nők. 200 m: Janiszewska 24.5, Jesionowska 24.6. 800 m: Nowakowska 2:09.9. 80 m gát: Chojnacka és Sosgórnik u­.­, csúcsbeállí­­tás. A Poznanban tartott atlétikai ver­­senye­n Leivandowski 2:21.2-t futott 1000 m-en, Sidlo 77.80-at dobott gerellyel és Cseply 64.48-as egyéni csúcsot kalapács­csal. A Csehszlovákiában vendégszereplő Dinamo Tbiliszi szovjet labdarúgó­csapat hétfőn Plzenben 1:1 arányú dön­tetlent ért el a Spartak Pl­zen ellen. Ketlps román sikerrel végződött a romá­n nemzetközi női tornaverseny. A csapatversenyben Románia 76.495 pont­tal győzött Olaszország (75.565) és Fran­ciaország (73.870) előtt. Az egyéni ver­senyben a román Teodorescu lett az első 38.330 ponttal honfitársnője, Jován (38.165) előtt. Gyermekbénulás következtében meg­halt az osztrák gyorskorcsolyázó-sport legnagyobb reménysége, a mindössze 20 éves Erich Ostovics. Kaid Decker, az osztrák szövetségi kapitány kijelölte a csehszlovákok ellen­­ készülő olimpiai labdarúgó-keretet. Ez a következő: Kitzmüller (LASK), Schweda (Austria Wien), Windisch (Sportklub), Glechner (Rapid), Bül-Watsch (Sport­klub), Riehs (Krems), Hasenkopf (Sport­klub), Oslansky (Sportklub), Hrucka (WAC), Huberts (GAK), Fürst (LASK),­­Nemec (Austria Wien), Kaltenbrunner (WAC), Kohlhauser (SYS Linz), Reiter (Rapid), Skerlan, Knoll, Hof (mind­három Sportklub). Az osztrák—cseh­szlovák olimpiai selejtező­s mérkőzésre október 7-én Bécsben kerül sor NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉSEK NDK —Ausztria (férfi) 29:13 (17:7). Graz. NDK —Ausztria (női) 10:3 (7:?), Leoben. Nagypályás kézilabda. LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Szovjetunió: Sah­tyor Sztálino—Mol­­dova Kisinyov 2:0. LABDARÚGÓ EURÓPA KUPA-MÉRKŐZÉSEK Cervená Hviezda Bratislava —FC Porto 2:0 (2:0). Porto. 50 ezer néző. Góllövő: Kacsán­, Bubernik. Az első mérkőzést i© Bratislava nyerte 2:1 -re és így 4:1-es ö­sszgólaránnyal­­ivott tovább a nyolcaddöntőbe, ahol I­aa­­gow Ran­ge­rs lesz az ellenfele. ASK Vorwärts Berlin — Wolverhamp­­ton Wanderers 2:1 (2:1). Berlin. A visz­­szavágót október 7-én játsszák villany­fényben. •

Next