Népsport, 1960. június (16. évfolyam, 110-130. szám)
1960-06-19 / 122. szám
▼ /vépffrcPj' A MAGYAR TESTNEVELÉSI ÉS SPORT TANÁCS LAPJA ASÁRNAP, 1960. JÚNIUS 19. Ára: 60 fillér XVI. ÉVFOLYAM, 123. SZÁM Amiben felülmúltuk a brazilokat Súlyemelők előtérben Gyönyörű első lett Szófiában Debrecen és az NB I Kezdődik a hajrá! A labdarúgó NB I huszormegyívóik fordulójának mérkőzéseivel megkezdődik a bajnokság hajrája. A végküzdelmek rendkívül érdekesnek ígérkeznek, hiszen a most következő fordulóban dől el: melyik csapat les® a bajnok, s melyik a két kieső. E tekintetben már most vasárnap is döntő fontosságú mérkőzéseket vívnak a csapatok. Elsősorban a Ferencváros—Vasas, az Újpesti Dózsa—Bp. Honvéd, a Dorog—Pécs, a Szombathely— ÚMTK, s a Szeged—BVSC találkozóra gondolunk. Persze semmivel sem kisebb a jelentősége a Csepel—DVTK, az SBTC—Tatabánya összecsapásnak sem. Az első helyért vetélkedő csapatok közül a Ferencvárosnak lesz nehezebb dolga, hiszen ha az U. Dózsa győz, s a Ferencváros pontot ad le, a lila-fehérek bajnoksága már szinte biztosra vehető. Az is valószínű, hogy ha a leesőjelöltek közül vasárnap a BVSC kikap , kiesik, s ha az MTK legyőzi a Haladást, alighanem erre a sorsra jutnak a szombathelyiek is. Egy esetleges Dorog- vagy Csepel-győzelem azt jelentheti, hogy a zöldfehérek és a piros-kékek túl vannak a veszélyen. A 24. forduló után tehát már világosabb lesz a kép. 1 Küzdelmek napja Csepelen Jó versenyeket hozott a Bp. Honvéd kétnapos csepeli versenyének első napja. A kormányos kettősök már pénteken, lefutották versenyüket és szép küzdelemben nyert a Bp. V. Meteor. Szombatom néhány I. osztályú számban nem állt ki a teljes élgárda, Pappné nem indulhatott az egyesben, mert sérült a Vasas SC jobbik négyese pedig kihagyta ezt a versenyt, mert Moszkvára edz. A női egyesben Terelmesné biztosan győzte le ellenfeleit, úgyszintén a férfi egyesben Fok is. A női kormányos négyesben ,a vártnál nagyobb küzdelem alakult ki a Vasas és a Csemege jobbik négyese között. A Csenegie női versenyzői egyre javulnak. A férfi kétpárevezősben a Bp. Honvéd kettőse ezúttal másodszor okozott meglepetést az idényben , ismét legyőzte Fókákat. A férfi kormányos négyesben is rendkívül erős volt az iram és a győzelem csak a hajrában dőlt el a Bp. V. Meteor javára. Férfi kormányos kettős: 1. Bp. IV, Meteor (Kovács, Bedelkovics, Síormányos Lengyel) 7:38, 2. IFTC I (Kával, Dobad, korm. Bencze), 3. FTC II. Férfi egyes: 1. Fok (FTC) 7:27, 2. Saly (Bp. Honvéd) 7:32. Női egyes: 1. Tetelmesiné (Vasas SC) 3:44.4, 2.Covacsics (Vasas SC) 3:51.4, 3.Mócsi (Vasas SC) 3:58.9. Női kormányos négyes: 1. Vasas SC (Halászné, Helmich, Szalatnai, Szaikály, Kormi, Radványiné) 6:48.2, 2. Csemege II 3:49.4, 3. Csemege I 3:54.5. Férfi kétpárevezős: 1. Bp. Honvéd (Szabó, Megyi) 6:33.8, 2. FTC (Juhász, Fok) 6:34, 3. Bp. V. Meteor 6:56.8. Férfi kormányos négyes: 1. Bp. Vörös Meteor (Wagner, Kovács, Bedetkovics, Muntean, Korm. Lengyel) 6:32.4, 2. FTC I 6:34.8, 3. Győri Vasas 6:39.8, 4. FTC H, 5. Csepel SC. Harmadszor is a 101 szITSK 101. sz. ITSK Miskolc —100. sz. ITSK Diósgyőr 1:0 (0:0). Miskolc, 1000 néző, V: Sípos Sz. A tizedszer megrendezett ipari tanuló labdarúgó-bajnokság országos döntőjét a miskolci és diósgyőri iparitanuló-csapatok vívták. Az első mérkőzés legutóbb 1:1 arányú döntetlennel ért véget. A második találkozó I. félidejében mindkét csapat játékosai sokat idegeskedtek. Szünet után erősen feljavult a 101-es csapat és a 63. percben Kovács lövéséből megszerezte a mérkőzés egyetlen gólját, amely egyúttal az országos bajnoki címet is jelentette számára. Ezzel immár sorrendben harmadszor nyerte a miskolci együttes az ipari tanulók országos labdarúgó-bajnokságát. Jó: Buczikó, Pócsik, Pál S., illetve Oláh II, Szakács és Farkas. A mérkőzés végén ünnepélyes keretek között az Országos Ifjúsági Sport Bizottság küldötte adta át a vándorserleget a győztes mSK-nail. Kardcsapatunk nehezen győzött . Távbeszélő-jelentésünk. » (Savona, június 18.) Csütörtökön érkeztünk meg a festői szépségű Savonáta, a Samtelli Kupa küzdelmeinek színhelyére. Pénteken alaposan kipihentük az utazás fáradalmait. Így szombaton ebéd után friss erőben állhatott rajthoz csapatunk a hagyományos mérkőzésen. A verseny a Lido strandfürdő nagytermében került sorra, eléggé élénk érdeklődéstől kísérve. Bizakodva léptünk pástra, csakhamar kiderült azonban, hogy a bizakodást kissé túlzásba vittük. Az utóbbi években mindig olyan biztosan nyertük olasz barátaink ellen a Santelli Kupa-mérkőzést, hogy most is ezt hittük, így lesz. Picchi, Chic Ca és Ferrari azonban hamarosan észre térített bennünket. Picchi ellenem győzött, Chicoa Horváthot, Ferrari pedig Mesaénát győzte le, így gyorsan megtanultuk, hogy az Idol találkozó nem lesz „sétamérkőzés”. Csapatunk hamarosan magára talált, kiegyenlített, ő a vezetést is megszerezte. Ám az olaszok sem hagyták magukat, 9:9- nél már megint együtt voltunk, e továbbra is szoros küzdelem folyt. Ekkor azonban már mindig nekünk sikerült megtartanunk a vezetést, s ha nem is olyan nagy különbséggel, mint az utóbbi években, de megszereztük a győzelmet. MAGYARORSZÁG -OLASZORSZÁG 19:17. Kárpáti 4, Gerevich 4, Mendelény 4, Delneky 3, Horváth 2, Meezéna 2, illetve Ferrari 4, Rossé 4, Chicoa 3, Caranchini 3, Picchi 2, Comini 1 győzelmet szerzett. Csapatunk a kezdeti megtorpanást nem tekintve. Jól vívott. Különösen örvendetes Kárpáti nagyszerű formája, Rudi időnként legjobb napjaira emlékeztető akciókkal kápráztatta el a közönséget. Mendelény hasonlóképpen erőssége volt csapatunknak, s nekem is elég jól ment. Csetneky három győzelmével komoly mértékben járult a sikerhez, s a két fiatal, Horváth és Meszéna le elismerésre méltó módon állta meg a helyét. Az olasz csapatnak ezúttal — nem kis meglepetésre — a fiatal Rossé volt a legjobbja, négy győzelme magáért beszél. Jól vívott Ferrari is. Chicco és Calanchin szintén fejlődésről tett tanúságot. Egyedül Picchi és főleg Comini fogott ki gyengébb napot Ennek ellenére is látszik azonban, hogy az olasz kardvívók felfelé ívelő formában vannak, amit nem árt jól megjegyeznünk, most, az olimpia előtt. Csapatunk kedden este érkezik meg Budapestre. Gerevich Aladár Két teniszverseny A Meteor Kupáért folyó teniszverseny küzdelmei során pénteken már a legjobbak, a verseny esélyesei is pályára léptek, legalábbis a férfi mezőnyben. A 21 éven aluli fiúk küzdelme a verseny eddigi legnagyobb meglepetését hozta: a 16 éves Kovács biztosan győzött Tomcsányiellen. I. o. férfi egyes: Szikszai (Vasas)—Hengl (Vasas Izzó) 6:1, 6:2, Halmos (Bp. V. Meteor)—Kun (Vasas) 6:3, 6:3, Madai (V. Dózsa)— Bánsági (Ganz-MÁVAG) 6:4, 8:6, Babarczy J. (MAFC)—Sípos (Bp. V. Meteor) 5:7, 6:2, 6:1, Major (Vasas)—Dobozd (Vasas Izizó) 6:1, 6:1, Prichradny (Vasas)—Bellák (U. Dózsa) 6:3, 6:2, Lénárt (U. Dózsa)—Pintér (Gy. Elektromos) 6:0, 6:0, Birkác (U. Dózsa)—Tállay (MM) 6:1, 6:0. I. o. női egyes: Posta (U. Dózsa)—Szentkirályi (Bp. V. Meteor) 2:6, 6:0, 10:8, Gallhemé (U. Dózsa)—Bártfayné 6:1, 4:6, 6:0, Fonyóné (Bp. V. Meteor)—Kisvárdayné (Külker) 6:0, 6:1. 21 éven aluli fiú egyes, nyolcaddöntő: Kovács (Vasas)— Tomcsányi (U. Dózsa) 1:6, 6:2, 6:1 (II), Korpás (U. Dózsa)—Hegedűs (Bp. V. Meteor) 6:4, 6:2 (II), Baranyi (U. Dózsa)—Káli Gy. (U. Dózsa) 6:4, 6:3 (I). A Bp. Vörös Meteor nagy tömegeket megmozgató versenye szombaton a kedvező időben jól haladt előre. Az I. osztályú férfi és női mezőny már a legjobb nyolcnál jár, a 21 éven aluli fiúk versenyében pedig ketten bejutottak az elődöntőbe. I. o. férfi egyes, nyolcaddöntő: Szikszód (Vasas)—Babarczy (II. Dózsa) 6:1, 6:2, Birkás (U. Dózsa) —György (Bp. Honvéd) 6:3, 6:1, Vad (Bp. V. Meteor)—Pető (Bp. Spartacus) 8:6, 6:1, Prichradny (Vasas)—Kühmer (Bp. Honvéd) 5:7, 6:4, 6:1, Lénárt (U. Dózsá) — Pölhöei (Bp. Honvéd) 4:6, 6:1, 6:2. I. o. női, nyolcaddöntő: Dóba (Bp. Petőfi)—Sándor (BVSC) m.. Polgár (U. Dózsa)—Telegdyné (Bp. V. Meteor) 6:0, 6:4, Kisbánné (Vasas)—Zimándi (VTSE) 6:3, 6:4, Gugi (FTC) — Ghéczy (Vasas) 6:4, 6:1, Fonyóné (Bp. V. Meteor) —Gallnerné (U. Dózsa) 6:2, 6:2, Bardóczi (Bp. Honvéd)—Szabó (Bp. Gyárépítők) 6:0, 6:0, 21 éven aluli fiúk, negyeddöntő: Bellák (U. Dózsa)—Kovács (Vasas) 6:4, 4:6, 6:2, Madai (U. Dózsa)—Korpás (U. Dózsa) 7:5, 3:6, 6:1. Két szám, az I. osztályú férfi páros és a III. osztályú férfi egyes döntőjének kivételével befejeződött a VTSK jubileumi teniszversenye. A férfi páros küzdelem a Katona, Ádám-pár 2:1 arányú játszmavezetésénél maradt félbe és a befejezést a diósgyőri verseny miatt későbbi időpontra halasztották. A döntők eredményei: I. o. férfi páros: Katona, Adám (II. Dózsa)—Szikozai, Komáromi (Vasas) 6:1, 7:5, 5:7, sötétedés miatt félbeszakadt. II. o. férfi egyes: Orosz (Bp. Honvéd) — Mihalovics (Bp. Petőfi) 6:3, 6:2. II. o. női egyes: Döbrentei (VTSK)— Hackerné (Bp. Petőfi) 6:3, 6:1. Ili. o. női egyes: Rohrböck (Vasas)—Koncz (Pedagógus) 3:6, 7:5, 6:4. Ili. o. férfi páros: Bácska J. Bors (FTC)—Baczony, Nagy (Pedagógus) 6:2, 6:1. Röplabda NŐ I Férfi mérkőzések: Farkeslyuki Bányász—Főv. Vízművek 3:0 ,112, 8, 3). TF-terem: Vasas— Csepel 3:0 (5, 8, 10), Csepel. Testvériség— Debreceni EAC 3:1 (13, 7, —5, 7), Debreceni Szécsényi ismét legyőzte Piatkowskit, Zsivótzky nyert Rugyenkov ellen Prágában Távbeszélő-jelentésünk. as (Prága, június 18.) A hagyományos Rosicky-emlékverseny iránt Prágában ezúttal is igen nagy volt az érdeklődés. Kellemes időben, közel 30 000 néző előtt kezdődött a verseny a Hadsereg-stadionban. A magyar versenyzők közül elsősorban az ügyességiek tettek ki magukért. A nagy érdeklődéssel várt Szécsényi —Piatkowski párharc ezúttal is a magyar versenyző győzelmével végződött. Zsivótzkynak nagy küzdelemben sikerült legyőznie a szovjet Rugyenkovot. Zsivótzky utolsó dobásával előzte meg nagy vetélytársát. Futóink, sajnos, gyengén szerepeltek. 800 m-en csak Porsch került be a döntőbe, Szentgáli és Korda kiesett. Korda gyengén szerepelt 1 400 m-en is. Szekeres 1500 m és ötödik lett. Férfiak, 100 m: 1. Kraus (NSZK) 10.6, 2. Monecak (csehszlovák) 10.6. 400 m: 1. Trousil (cs) 47.3, 2. Holloten (finn) 48.1. 800 m (3 előfutam*): 1. előf.: Parech 1:51.1. Diszkosz: 1. Szécsényi (magyar) 57.44, 2. Piatkowski (lengyel) 54.78, 3. Ljahov (szovjet) 53.39, 4. Cihák (cs) 52.93, 5. Nemes (ce) 52.24, 6. Haugren (norvég) 52.06. Kalapács: 1. Zsivótzky (magyar) 65.51, 2. Rugyenkov (sz) 64.81, 3. Thun (osztrák) 62.75, 4. Malek (ce) 61.95, 5. Muzicek (cs) 61.22. A délelőtti selejtezőben Rugyenkov 64.17-et Zsivótzky pedig 63.60-at dobott. Nők, 800 m: 1. Kulková (cs 62:09.9, 2. Smith (angol) 2:10.2, 3. Kropacová (ce) 2:11.2. Távol: 1. Frolovo (sz) 605. Kincses Zoltán Nyomasztó fővárosi fölény az ifjúsági viadalon Szombaton délután a BEAC- pályán kezdődött meg ifjúsági atlétáink idei első seregszemléje, a több évi szünet után felújított Budapesti Vidék viadal. Mindkét csapat tartalékosan állt ki, különösen a Vidék, amely a pontversenyben egy pillanatig sem tudott méltó ellenfél lenni, mindössze egy számot nyert meg. A fővárosiak nyomasztó fölénye azonban nem annyira csapatuk jóságának, hanem, sajnos, a vidékiek gyengeségének tulajdonítható. A vigasztaló csak néhány biztató eredmény lehetett, így elsősorban Ivanov távolugrása, Kabdebó gerelyhajítása és a vágtázok javuló formája, csalódást keltett viszont Csányi (most érettségizett) és Stugner szereplése. A hátszél csak 110-es gáton és időnként a női távolugrás alatt volt erősebb a megengedettnél (Bács eredménye azonban valósan született). A versenyen kívül indult meghívottak néhány számban jobb eredményt értek el, mint a válogatottak. FÉRFIAK, 100 m: 1. Fluck (Bp.) 10.9, 2. Gyulai (Bp.) 11, 3. Nemesházi (V) 11, 4. Kosztolányi (V) 11.2. Meghívásos: 1. Tamasovits (Bp.) 11,2. Sille (V) 11,3, 3. Vargyas (V) 11.3. 400 m: 1. Serfőző (Bp.) 51.6, 2. Tálas (Bp.) 51.9, 3. Vojta (V) 53. 1500 m: 1 Nagy S. (Bp.) 4:01.4, 2. Garbaca (V) 4:02.8, 3. Perneki (Bp.) 4:03.5, 4. Mecser (V) 4:05.3. Versenyen kívül: Máté (Bp.) 4:05.6. 110 m gát: 1. Vértessy (Bp.) 16.1, 2. Gönczi (Bp.) 16.3, 3. Orosz (V) 17.4. Vk.: Halász (Bp.) 16.2. Ottoway (Bp.) 16.3. Távol: 1. Ivanov (V) 709, 2. Balassi (V) 694, 3. Sylvester (Bp.) 644. Vk.: Raáb (V) 671. Rúd: 1. Csányi (Bp.) 370, 2. Kismartoni L. (Bp.) 350, 3. Gagyi (V) 320. Vk.: Kenéssel (V) 350, Kereszti (V) 340. Súly: 1. Gremneperger (Bp.) 14.03, 2. Vágó (Bp.) 13.92, 3. Farkasinszky (V) 13.44, 4. Darvas (V) 13.37. Vk: Simló (Bp.) 13.37, Kovács(Bp.) 13.31. Gerely: 1. Kabdebó (Bp) 62.03, 2. Varga (V) 56.27, 3. Nyakas (V) 55.83, Vk: Bakai (Bp.) 58.85 . 4 x100 rtl! 1. Bp. (Gyulai, Klinkó, J'amesootts, Fluck) 43.2, 2. Vidék 43.4. Pontverseny állása: Budapest— Vidék 61:34. Nők, 100 m: 1. Jónás (Bp.) 12. 3. Markó (Bp.) 12.1. 3. Pikó (V) 12.5. 4. Hamar (V) 12.8. Vk.: Rejtő (Bp.) 12.3. Kertész (Bp.) 12.8. 400 m: 1. Kazi O. (Bp.) 2:13.2, 2. Nagy K. (V) 2:20.1. 3. Gyenes (V) 2:25.8. Vk.: Guba (V) 2:28.0. Távol: 1. Bács (Bp.) 536, 2. Császi K. (V) 525, 3. Szabó Bende (Bp.) 511. Vk.: Majoros (V) 503. Diszkosz: 1. Kótai (Bp.) 42.31, 2. Stugner (Bp.) 40.26, 3. Schiffler (V) 32.22. Vk.: Magyar (Bp) 41.17, Bartos (Bp.) 38.64. 4 x100 m: 1. Budapest (Kertész, Jónás, Rejtő, Markó) 48.4, 2. Vidék 52,2. Pontverseny állása: Budapest—Vidék 34:17. Megkezdődött Berlinben a páros úszóviadal Szombaton délután a berlini Friesen-úszőstadionban megkezdődött az NDK-Magyarország férfi, és női úszóviadal, amelyen versenyen kívül néhány szovjet úszó is rajthoz állt. Néhány egészen kiváló idő is született a nagy harc során, köztük örvendetes magyar sikerek is. Eredmények. Férfiak: 100 m gyors: 1. Dobay (magyar) 56.2, 2. Wiegand (német) 56.5 (NDK-csúcs), 3. Gulrich (magyar) 57.8, 4. Gregor (n) 59.3. 1500 m gyors: 1. Katona (m) 17:55.2. Európa- és magyar csúcs, 2. Bachmann 18:18.2.NDK-csúcs, 3. Kutschke (n) 18:37.4, 4. Bodoki (m) 18:59.8. 100 m hát: 1. Wagner (n) 1:03.8, 2. Dietze (n) 1:04.6, 3. Csikány (m) 1:05.4, 4. Szabó (n) 1:05.5. 4x 100 m vegyesváltó: 1. NDK 4:16.1 Európa-csúcs, 2. Magyarország 4:18.5, magyar csúcs. Versenyen kívül: Szovjetunió 4:20.2. Nők: 400 m gyorsúszás: 1. Weiss (i) 5:01.5 NDK-csúcs, 2. Zitmermann* (n) 5:11.8, 3. Frank (m) 5:26.1. 200 m mellúszás: 1. Góbér (n) 2:51.5. NDK-csúcs, 2. Beyer (r) 2:52.2, 3. Killermann (m) 2:54, 4. Kárpáti (im) 3:05.5. 100 m pillangóúszás: 1. Furmann (n) 1:13.9, 2. Eisenschinkl* 1:16.1, 3. Egervári (mi) 1:17.6. 4. Kerényi (m) 1:18.7. A két ország közötti pontverseny állása az első nap után 57:41 az NDK javára. Az ország első művelődési és sportházáért Alig néhány hét telt el azóta, hogy május 1-én Szombathelyen lerakták a megyei művelődési és sportház alapkövét. Az ünnepélyes eseményt azt bizonyította, hogy ez új intézmény felépítése most már nemcsak elhatározott, hanem jóváhagyott tény is. A napokban megalakult a bizottság ie, amelyet a megye és a megyeszékhely társadalmi erőinek összefogására hívtak életre. A bizottság elnöki tisztét Liku Pál művelődésügyi miniszterhelyettes, Vas megye országyűlési képviselője tölti be. A miniszterhelyettes az alakuló ülésen is megjelent, ahol rajta kívül felszólalt Gosztonyi János, a megyei pártbizottság első titkára is. Ott volt a megye 900k más vezetője, üzemek, vállalatok, kulturális és sportintézmények, társadalmi és tömegszervezetek képviselői. Károlyi Antal Ybl-díjas főépítész, a leendő létesítmény tervezője ismertette a tervrajzot, s elmondta, hogy ez lesz az első olyan jellegű épület hazánkban, amely művelődési és sportcélokat együttesen szolgál. Várnai László, a szombathelyi tanács elnöke azokról a feladatokról beszélt, amelyek társadalmi munkában megoldhatók, s ezekhez a megye és a város dolgozóinak segítségét kérte. Az építkezés során 2649 köbméter földet kell megmozgatni. — Számítunk a KISZ-szervezetekre, és a sportegyesületek fiataljainak társadalmi munkájára is — mondta többek között. — Az üzemek, a vállalatok a tégla és az előregyártott elemek szállításában, a szakmunkások a nyílászáró szerkezetek elkészítésében segíthetnek. A társadalmi munkát tervszerűvé akarják tenni. Ezenkívül az építkezés anyagi bázisának növelése érdekében különféle akciókat is indítanak. A városi tanács nagyszabású tárgysorsjátékot rendez. Téglajegyeket is kibocsátanak majd és árusítják a létesítmény makettjének fényképét — képeslap formájában. Várnai László tanácselnök arra is kérte a kulturális csoportokat és a sportköröket, hogy rendezvényeik bevételéből ajánljanak fel bizonyos összeget a művelődési és sportház létrehozására. A lelkes hangulatú alakuló ülésen sorra születtek a felajánlások. A Járműjavító Vállalat képviselője elmondta, hogy az üzem a vasszerkezetek és nyílászáró szerkezetek elkészítésében segít, továbbá a Haladás kórus és az üzent más kulturális együttesei évenként két-két hangverseny bevételét a leendő létesítmény építésére szánja. Értékes felajánlásokat tettek a Hazafias Népfront, a sportszövetségek, a KISZ, a KISZÖV, a MÁV Igazgatóság és a MÉSZÖV képviselői is. A mintegy 15 millió forintos beruházással létesülő megyei művelődési és sportház építése az év második felében megkezdődik, s a tervek szerint 1962 második felében adják át rendeltetésének. A bizottság tagjai megyeszerte ismertetik a nagyszabású építkezés jelentőségét, s azon lesznek, hogy minél többen bekapcsolódjanak a társadalmi munkába. A művelődési csoportház ugyanis nemcsak a megyeszékhelyé lesz, hanem az egész megyéé. K. A. Újból megalakult a Komáromi VSC ökölvívó szakosztálya Több éves szünet után újból létrehozta ökölvívó-szakosztályát a Komáromi VSC. A szakosztály megalakulásához a Komárom megyei Szakszervezeti Sport Tanács is nagy segítséget nyújtott. Mészáros-Sleisz döntő Meglehetős részvétlenség mellett kezdődtek meg szombaton délután a Millenárisom a felnőtt kerékpáros Budapest-pályabajnokság első napi küzdelmei. A verseny előfutamait még a hét elején, kedden és szerdán lebonyolították, így a most megrendezésre kerülő futamokban már csak a négy-négy továbbjutott versenyző szerepel. A hétköziben selejtező futamok során, az egyes versenyszámokban igen sok induló állt rajthoz, 1000 m-en több mint 30, 4000 m-en pedig 26 versenyző. A repülőversenyzők elődöntőjével kezdődött a küzdelem. Mindjárt csalódást keltett, hogy Bicskey Richárd, aki egyébként a selejtező futamokban jó formában versenyzett — valamennyi számban, amelyben elindult, döntőbe került — betegsége miatt szombaton nem állhatott rajthoz, így ellentétei az egyes versenyszámokban küzdelem nélkül jutottak tovább. Repülőbajnokság elődöntő. I. futam: 1. Mészáros (FTC) 12.9, 2. Andristyák (Bp. V. Meteor). II. futam: 1. Mészáros 13.4, 2. Andrietyák. A másik ágon Steisz jutott erőnyerőként döntőbe. Új sportággal ismerkednek a kőszegi fiatalok Közel tíz évi szünet után, ez év februárjában újra megkezdődött az ökölvívó-élet Kőszegen. Egy-két lelkes régi versenyző kezdeményezésére, a városi KISZ- bizottság támogatásával kezdték el az ökölvívók edzéseiket. Néhány hét alatt 25— 30 fiatal jelentkezett az új szakosztályba. A kezdet kezdetén 2 pár kölcsönkesztyűvel, szorító nélkül, de határtalan lelkesedéssel fogtak munkához. A régi ökölvívók szinte mindnyájan részt vettek az oktatómunkában. Különösen Kelemen László és Énekes Dezső foglalkozik nagy szeretettel a fiatalokkal a társadalmi munkában. Az elmúlt néhány hónap bebizonyította, hogy a kezdeti lelkesedés nem bizonyult sralmalángnak. Most már a K. Agyterítőgyár sportkörében otthonra találtak a „bunyósok”. .A KISZ megyei bizottsága egy szorító felszereléssel sietett a szakosztály segítségére, a sportkör és a vállalat pedig a többi felszerelési cikket vásárolta meg. Május 29-én a szakosztály háziversenyt rendezett, s ezen több, mint 30 versenyző indult. A közelmúltban a Szombathelyi Haladás ökölvívóit hívták meg barátságos mérkőzésre. Az időpont nem látszott a legalkalmasabbnak a mérkőzés megrendezésére, hiszen aznap Kőszegen nemzetközi labdarúgó-mérkőzést is rendeztek, s egyesek attól tartottak, hogy ez elvonja a közönség érdeklődését az ökölvívómérkőzéstől. A találkozó előtt negyedórával a vezetők és a versenyzők egyaránt szomorúan nézegették az üres széksorokat. De aztán mégis megindult a közönség áradata, zsúfolásig megtelt, sőt szűknek is bizonyult a leányiskola díszterme. A mérkőzés hazai győzelemmel végződött, s a közönség máris szívébe zárta a kőszegi ökölvívókat. Ha megmarad a szakosztályban a jó közösségi szellem, a K. Agyteritőgyár ökölvívói még sok örömet szerezhetnek a sportszerető kőszegi közönségnek. KB A. Pécsett szombaton rendezték meg az I/B osztályú úszó CSE második fordulóját. A verseny első napját nagy küzdelmeik és jó eredmények jellemezték. Eredmények: 100 m női gyors: 1. Bánik (P. Dózsa) 1:10.6. 100 m férfi gyors: 1. Sztonka (Bp. Spartacus) 1:01.2. 200 m női mellúszás: 1. Csörgei (III. ker. UTVE) 3:08.5. 100 m férfi hát: 1. Ceekő (Bp. Vörös Meteor) 1:11.7. 100 m női pillangó: 1. Gillai (P. Dózsa) 1:26.4. 1500 m férfi gyors: 1. Burmeiszter (Bp. Spartacus) 20:10.2. 4x100 m női gyorsváltó: 1. III. ker. UTVE (Tóth I, Tóth II, Kreider, Csizmadia) 5:08. 4x100 m férfi vegyesváltó: 1. Bp. Spartacus (Nagy, Hajós, Sztonka, Novák) 4:47. A pontverseny állása: 1. P. Dózsa 64, 2. Bp. Vörös Meteor 52, 3. Bp. Spartacus 48, 4. III. ker. TTVE 42, 5. Debrecen 29, 6. Hódmezővásárhely 24 pont. olimpiai vízilabda-selejtező Románia—Lengyelország 6:1 (5:0) Pénteken este a margitszigeti Sportuszodában a vízilabda olimpiai selejtező során a Románia— Lengyelország találkozót bonyolították le. A román csapat mindkét félidőben nagy fölényben játszott és biztos győzelmet aratott. A lengyel együttes a II. félidőben labdatartással megtörte a román csapat lendületét. A mérkőzést Rajki Béla (magyar) vezette. Góldobók: Grincescu (4), Zahan, Szabó, 111. Poroczel. Románia—Ausztria 7:4 (3:2) Sportuszoda, 600 néző. V: Rajiki Béla. Románia: Stefanescu — Badica, Zahan — Blajek — Szabó, Grincescu, Kroner. Ausztria: Gebhardt — Zgraja, Kottás — Stimgel — Navratil, l’k, Bauer. A gólok sorrendje: Zahan, Grunescu, Navratil, Grincescu, Bauer, Zahan, Kotlác, Blajek, Blajek, Zahan, Navratil. A román csapat pénteki játéka alapján mindenki Románia újabb, fölényes győzelmét várta és hogy ez nem így tett, az osztrákok meglepetésezerű jó játékának tulajdonítható. Az osztrák csapat végig kemény ellenállást fejtett ki, lelkesen küzdött, de a románok két kiemelkedő tehetségű játékosa, Grincescu és Zahan erőteljes, kitűnő játéka egy pillanatig sem tette kétessé a mérkőzés kimenetelét, Románia csapata ezzel a győzelemmel megérdemelten került be az olimpiai vízilabda-torna döntőjébe. Kitűnt: Grincescu, Zahan, Blajek, ill. Kottás, Navratil. Kézilabda NB I Női mérkőzés: BRESCIVIN KÖZÉRT 8:3 14:00, Margitsziget.