Népsport, 1961. január (17. évfolyam, 1-22. szám)
1961-01-01 / 1. szám
Az év végefelé közeledő napokban az ember rendezi íróasztalának fiókjait. A sportújságíró is visszatekint az elmúlt tizenkét hónap feljegyzései között a múltra. Sebtében feljegyzett áprok, megtelt jegyzetfüzetek garmadája jut a megsemmisítés sorsára. Aztán előkerül egy kis füzet, a felírás rajta: „Ausztria... UEFA-torna...” A papírlapok közül kiesik egy összepréselt barkaág, emlékeztetve a bécsi húsnétra, arra a kilenc napra, amelyen ifjúsági válogatott csapatunk a nehéz 420 perc alatt kivívta ennek a ma már hagyó Hiányos és klasszikusnak is mondható tornának elsőségét. A négy 80 perc és az egy 100 perces — hosszabbítással végződött — mérkőzés történetéről és az ezt követő ünnepélyes percekről szóló füzetecske nem kerül a papírkosárba: a kilenc hónappal ezelőtti események elkísérik a feljegyzések íróját 1961-ben, s biztosan a következő esztendőkben is. Mert maradandó emléket hagy mindaz, ami mély benyomást tesz rá, ami felemelő érzést vált ki benne. Még akkor is, ha történetesen 16— 17—18 esztendős ifjú emberek szereplői az eseményeknek, mint ahogyan most erről szó van. Esélytelenül Az olvasó a részleteket már ismeri a 420 perc történetéről, az idei UEFA-torna mérkőzéseiről. Talán Kékesi, Farkas, Ká- Kposztó, Krajcsi és Kürtösi gólja igaza. Is ,emlékszik a tudósítások-ból. A torna megnyerésével fiaink nagy meglepetést keltettek külföldön, hiszen egy-két nagy labdarúgó-ország csapata, például az.első számú esélyesnek kikiáltott spanyol ifjúsági együttes, valamint az atlétikusan képzett és tavalyi UEFA-bajnok olasz, valamint a nyugatnémetek edzője, Helmuth Schön által a ,,SCIcker’r’-cseh biztos győztesnek kikiáltott NSZK-csapat — ezen a tortán adöntőig sem jutott el. A rutintalan, új magyar ifi csapat nagyszerű küzdelemben, hosszabbítás után fektette két vállra az elődöntőben a kultur : láit, sokszínűen és korszerűen játszó portugál csapatot, amelynek tagjai minden erejüket latbavetették, hogy legyőzzék a mieinket. Fordítva sikerült! Persze nem állítjuk azt, hogymondjuk a technikában, vagy a taktikai húzásokban a magyar legények,messze felülmúlták az NSZK-, vagy Portugália csapatát. Mi ma tehát mégis, ami lehetővé tette, hogy a remekmívű UEFA-kupa Magyarország ifjúsági válogatott csapatának nevévé tündököljön ebben az év- ben az MLSZ üvegszekrényé- ben? -Mi az, ami azt eredményezte, hogy az idén labdarúgásunk kiemelkedő teljesítményeként tartjuk számon ifjúsági együttesünk ausztriai bravúrját? Bizonytalanság Van egy szólás-mondás, amely így hangzik: „Az utolsókból is lehetnek elsők”... Ez esetben szó szerint erről van szó: előzően ugyanis úgy látszott, hogy a magyarok nélkül rendezik meg az idei ifjúsági tornát. Jelentkezésünk valahol valamilyen módon elkallódott, s már megejtették a sorsolást a magyarok nélkül. Aztán,szinte a végszóra osztották be a magyar együttest — Luxembourg helyére. Az ifik vezetői, s a játékosok dicséretére, legyen mondva, a bizonytalanság az előkészületekben nem okozott zavart vagy kisiklást. Akkor is szorgalmasan készült a keret, amikor még úgy látszott, hogy nélküle rendezik meg a tornát. Nagy lelki erőre, bizakodásra, harmonikus sportmunkára voltszükség, hogy függetlenül a tornán való szerepléstől, ifijeink becsületesen végezzék edzéseiket.Ami pedig a fent idézett szólásmondást illeti , a magyar csapat valóban az, utolsónak érkezett a részvevő csapatok közül a tornára, miután már előzően lezajlottak a megnyitó ünnepségei. És győztesként érkezett haza. Most, visszanézve a kilenc hónappal ezelőtti tavaszra — amely jelképes is fiataljaink, labdarúgásunk rügyező hajtásainak szereplését illetően — felelevenítjük a hangulatot, amely az osztrák fővárosban fogadta érkezésük után ifijeinket. Künn, Bécs határában, egy barokk stílű régi kastélyban, Pörleinsdorfben — félrevonultam szerényen — helyezkedett el szállásán a magyar ifi együttes, amely úgy surrant be az utolsó pillanatban a tornára. A favoritok — a spanyolok, az olaszok, a portugálok, no meg a hazai osztrák játékosok —■ képeivel voltak tele a bécsi lapok. Azt, hogy a magyar fiúk is ott vannak a tornán, legfeljebb a műsorból-tudták meg az olvasók. A mi gyerekeinket udvarias vállveregetéssel kezelték, előmérkőzésekre osztották be őket, s csak a hütteldorfi 100 perc, a portugál együttes legyőzése után kezdtek felfigyelni rájuk: itt vannak a magyarok is, számolni kell velük. Az erkölcsi erő Mi volt hát a motorja játékosaink ragyogó sikereinek? Mi mozgatta őket, milyen becsvágy fűthette ezeket a gyerekeket, hogy a náluk fizikumban és olykor egyéni képességekben is felettük álló erőket legyőzvén, diadalra vigyék hazájuk színeit? Hiába költöttek oly sokat a félelmetes hírű olasz csapat összekovácsolására. És hiába állított ki kiváló, egyénileg képzett, technikás játékosokat Schön edző az NSZK csapatában. A spanyol ifi labdarúgók nagytudású edzője, de Morera sem rendelkezett azzal a szuggesztív erővel, amellyel jó képességű fiaira hatni tudott volna. És a hazai közönség biztatása, a megszokott környezet, a könynyebb válogatás lehetősége is kevésnek bizonyult ez osztrák ifik szereplését illetően. Mert ezek a csapatok nem rendelkeztek olyan hallatlan erkölcsi erővel, amely a magyar fiúkat fűtötte a bécsi nehéz, kemény 420 perc során! Olyan erényeket csillogtattak, amelyek megsokszorozták tudásukat. A törökök elleni mérkőzés utolsó félórájában például Faliszek sérülése miatt tíz emberrel sem engedték ki kezükből a győzelmet. A torna erőltetett ütemét 420 percen át jól bírták. Meg akarták hálálni azt a gondoskodást, amelyben részük volt a felkészülés során. Ilyen erényekkel egy csapat sem rendelkezett! Ezért értékes és emlékezetes számunkra labdarúgásunk tavaszi nagy sikere, amely biztatás is a jövőt illetően. Fekete Pál Meglepetésekkel indult - „ A Csapat labdarúgó-csapata nagyszerűen rajtolt a tavaszi, bajnokságban, hiszen 2:1-ra legyőzte az MTK-t. Néhány nappali a mérkőzés után, Tóth II József,a csepeliek válogatott csatárai lelkendezve nyilatkozott arról, hogy otthonukban fogadják a Szegedet, íme, a véleménye: — Csapattunk kezd magához, térni kábultságából ... A Szeged még sohasem győzött Csepelen,, s remélem most is hű marad a hagyományokhoz! ... . És az eredmény? Szeged—Csepel 1:0. ‘ A vendégek sokkal korszerűbb- ben, gyorsabban támadtak. A legtöbb tapsot Zallár, a szegeddiek fedezete kapta — kitűnően játszott. A labdarúgás dicsőséges bi-zonytalanságára azonban mi sem - jellemzőbb, mint hogy más meg-lepetés is született. Tatabányai Bányász —Bp. Honvéd 5:3. .. A mérkőzés, amely Kispesten volt, a tavaszi idény egyik leg küzdelmesebb és legszínvonalasabb találkozóját hozta. Pompás volt a mérkőzés már csak azért, lőt mert mindig váratlanul alakult az eredmény. Először Tichy,majd Gilicz góljával 2:0-ra vezetett a Bp. Honvéd. Lajos 11 -es- ből szépített, majd egy kapus- hiba után egyenlített. Négy perely sem telt el. Schédl távoli lövése, máris a bal felső sarokban tán- colt. 3:2 (1). Aztán Dombai gól-, Jára Tlehy I1-esből válaszolt.: 4:3 (1). Hetényi nagyszerű szabadrúgásgólja aztán végleg dönítött. ■ A tatabányaiak bámulatos fel-íresedése a későbbi mérkőzéseken is megnyilvánult, s a hatodik helyhez vezetett. J. . .Tóth II Józsefnak azonban a későbbiek során sem lett igaza: a Csepel nem tért magához ká bultságából, ekie híján kiesett. Kedves meghívó várt az asztalomon. Nem nyomda készítette. Női kéz írta. Az állt benne: ha kedvem, van, látogassam meg a három Szappanos-nővért, s természetesen a szüleiket egykis évégi beszélgetésre. Ildikó, Kati, Zsuzsa kedves ismerőseim. Mindhárman sportolók. Ildikó válogatott kosárlabdázó, Kati úszó, Zsuzsa evezős. Hárman pontosan annyi évesek, mint édesapjuk, az Orion-gyár műszaki átvevője. A nagy, ünneplőbe öltöztetett karácsonyfa alá a kedves ajándékok mellé oda kívánkozik még egy: a bizonyítvány, amelyet ők állítottak ki a pályán, a vízben, a munkahelyükön. S vajon én, a kívülálló hogyan ismertem meg őket? Milyennek láttam Ildit, Katót, Zsuzsát, amikor egyesületük színeiért küzdöttek? vagy éppen dolgoztak, pihentek. ZSUZSI Siófok, augusztus. Halászni indultunk a mólóra. Ilyenkor, ha rablóhalra, csukára, basinra megy a horgász, először csalit merít: néhány centis kis halat a parttól néhány méterre. Zsuzsi ott állt a kő szélén, s kíváncsian nézte, eredményes lesz-e az elő horgászat. Csak amikor már néhány csillogó testű kis halat beleraktam a vödörbe, akkor vettem észre Zsuzsit. Néhányszor már láttam a versenyeken. Könnyű volt most se ráismerni. Arca bájos, s báj alig múlt 16 éves, erős, izmos, szélesvállú lány. Csokoládébarnára sült arca még jobban kiemelte haja szőkeségét, kék szemét. — Hepburn és Fraser együtt itt Siófokon — tréfálkoztam. — Hagyja, jó itt, de alig várom már, hogy elkezdődjenek a versenyek.■ — Mióta evez a Vasasban? — Egy éve kezdtem, kettesben már egy második helyet is szereztünk a bajnokságban. „ — Mit szeret a legjobban? — Evezni. Egyszer szeretnék majd olyan jól szerepelni, mint Papné, aki az eszményképem. 16 éve minden lelkesedésével az evezésről beszélt. — És a tanulás — Zsuzsi? — A Slámán Kató Gimnáziumba járok. Ott se vallok szégyent. Horgásztársam türelmetlen volt, de Zsuzsi is indult. — Randevú? — Hová gondol? Megyek fagylaltozni. Egyedül. KATI A Motelben alig volt néhányvendég. A külföldiek ilyenkor a Balatonban lubickolnak, vagy sétálnak a városban. De nem mindenki. Egy francia úr érkezett, a pincért kereste, rendelni akart. A főúr kétségbeesetten nézett körül. — Nem értem, nincs itt a tolmács. A pincér elment és egy magas fekete hajú lánnyal tért vissza. Hófehér köpenyében kissé zavartan ment oda a vendéghez. — Bon jour, Monsieur! A francia arca felderült. S a kislány sebesen fordított minden szót. * Amikor visszaindult, akkor ismertem meg Katit, a Dózsa egyik fiatal úszóját. — Itt vagyok most a Motelben — szakmai gyakorlaton. Az idén végeztem el a vendéglátóipart, technikumot. Cukrász lettem. Gyorsan megragadtam az alkalmat:— Főúr, kérek egy dobost és egy rigójancsit. — Jaj, azt ne! — ijedt meg. Elsietett, s csak este kérdezte meg: „Milyen volt a süteményem?” A szomszédos griflben szól a zene. Táncolnak a fiatalok, az énekes hangja messzire hallatszik. Kati talán 50 méterre van a zenétől, a Motel szállójában. Tanul. . . És erről beszél. . . — A vendéglátóiparban nagyon fontos a nyelvtudás. — És a szórakozás? — Nem, erre nincs idő, tanulni, dolgozni, sportolni még így is sok egy kicsit. Ilyen a sport. Most dilemmában van. Nagyon szeret úszni. Jó, nagyon jó a Dózsában. De a kosárlabda hátha jobban menne ... Sokáig nem láttam Katit. Elmúlt a nyár és az ősz is. December vége van. Pesten dolgozik. Aztán egy kosárlabda-mérkőzésen láttam viszont. Úgy látszik végleg döntött: a kosárlabda mellett ILDIKÓ é -s szőke. Magas, mint nővérei. Válogatott kosárlabdázó. Neki is két arca van, mint a római istennek. Januárnak. De amíg az istenség egyik arca a múltba révedez, s a másik a jövőt kutatja, Ildikónak egészen más problémái vannak. Reggel fél 8-tól 4-ig a MÁV Tervező Intézetben dolgozik, s ilyeneket hall: — Ildikó, kérem ezt a tervet! Délután az edzésen: — Jidi, megy a labda! S a 9-es mezt viselő lány helyezkedik, figyel, felemeli a kezét, s máris behull a kosárba fa labda. Találomra fellapoztuk a [Népsport néhány számát. íme:Legjobb dobók: október 2, [Szappanos (17), október 9: legjobb közepek: Szappanos [(BVSC), október 16: Legjobb [dobó: Szappanos (28), október 130: Szappanos (20), november 16: Szappanos (35), 1960 kedves emléke marad a [három lánynak. S ha egyenként |ustitia mérlegének serpenyőjé[re teszik egy év munkáját, almérseg nyelve nem a kard felé [billen. Zsuzsi szorgalmasan tanul, készül az életre, s véglegesen eljegyezte magát az evezés[sel, Kati képesítőzött, jó szak[mája van. És úgy döntött, hogykosárlabdázó lesz. Ildikó rajzoló a vasútnál, s a kosárlabdaNB I egyik legkiválóbb középjátékosa lett. IC Jól mértél, Justitia! is Varga Béla Hállurt a kislány... Nektek mondok el néhány apró történetet, akik még vékonykák és gyengék vagytok, akiket sok kisebb-nagyobb kudarc ér, nektek, akik álmotokban izmosan és boldogan álltak a győzelmi emelvényen, a valóságban pedig sokszor elcsüggedtek, mert oly messzinek és elérhetetlennek tűnik az álom.* Tíz évvel ezelőtt vékonyka kislány állt a Nemzeti Bank római-parti csónakházának tutaján. A nyári napfényben fürdő Dunán végeláthatatlan sorokban húztak felfelé e vándorevezősök, versenyhajók, kajakok. A kislány én voltam. Annyira vágytam a vízre, hogy szinte fájt. De a csónakházból csak az vihetett ki hajót, aki jártasságivizsgát tett, én pedig még soha sem eveztem addig. Kiszemeltem hát egy erőteljes fiatalembert, gondoltam mögötte majd csak levizsgázom valahogy. Amikor elrúgtuk magunkat a tutajtól, az én reménységem bejelentette, hogy most ül először csónakban. De ekkor már nem volt visszaút. Elképzelhető, mit műveltünk! A vizsgáztató bizottság rendőrségért kiabált, egyesek a tűzoltókat emlegették, a vallásosak kérészetét vetettek. Végül nagy üggyel-bajjal, csáklyával partra vonszoltak, a vizsgának persze befellegzett. Aztán lassan kicsit megtanultam evezni, és a következő évadban már a Ganz Hajógyár nyolcasánaktagja voltam. Mint kezdő, csak szükségmegoldásként kerültem a csapatba, persze, az egyestől a kormányosig mindenki, mindig csak engem szidott! De rólam lepergett minden, mert lélekben már régen nem ültem a nyolcasban. Ha behúnytam a szemem, egyedül siklottam egy karcsú hajóban, tudtam, szkiffes lesz belőlem! ★ Az első versenyem egyesben! Álmaim karcsú hajója helyett széles, vén „határban” álltam rajthoz, de amikor a cél felé közeledett a mezőny, edzőm, Bartók Ernő, azt hitte, kizártak a versenyből, olyan messzire elöl voltam. Győztem, sorsom ezzel eldőlt. Már nem kellett többé behúnyt szemmel álmodoznom, szkiffes lettem. No, ugyan kilátott már ilyen széllel bélelt kukacot egyesben érezni? Cérnaszál karjaimmal nem sok vizet zavartam, de azért hajtottam a hajót ahogyan tudtam, lábbal, derékkal. Kerekedett is ebből olyan stílus, hogy azon mulattak végig a Dunán. Elneveztek Madame Recamier-nak, mert a nagy igyekezetben egy-egy csapás végén egészen belefeküdtem a hajóba. Azt mondták, ezzel a stílussal ugyan soha sem nyerek versenyt. "* Snagovite, Románia. Az első külföldi versenyem színhelye. Európa-bajnokság 1955-ben. Első este szállásunkon a szovjet lányokkal ismerkedünk. (Megannyi remek felépítésű izomóriás!) Minden csapat bemutatkozik ellenfelének. Én a többiek mögé bújok, és mikor rám kerül a sor, csak a fejem dugom ki, úgy szégyellem magam. Félek, kinevetnek kis termetem miatt, no meg, hogy idő előtt kiderül, milyen semmi kis ellenfél vagyok. Este az ágyban még pityergek is egy sort, de aztán belátom, ez ugyan nem segít. Akkor határoztam el, erős leszek! ★ A végrehajtás nem volt könnyű. Egy útra léptem, amelynek végcélját ismertem, de az irányzékkal néha baj volt. Tévedések kacskaringóit jártam, siker és kudarc úgy járt egymás nyomában, mint a nappal és, az éjszaka. Sokszor tanultam a saját káromon, minden verseny új meg új tanulságot hozott. 1956-ban a festői szépségű bledi tavon rendezték meg az Európa-bajnokságot. Azévi nemzetközi szereplésem alapján engem kiálltottak ki esélyesnek (nincs annál roszszabb!), de ugyanolyan esélyes volt az osztrák Lika, és a cím védője, a szovjet Csumakova. Aztán a döntőben, mialatt mi hárman egymással „verekedtünk”, a nevető negyedik, a német Scholz lett a győztes. Akkor tanultam meg, nem szabad „nevek” ellen versenyezni, hanem úgy kell végig evezni a pályát legjobb tudásom szerint, hogy utólag ne tehessek magamnak szemrehányást. Arról, hogy a kormányzást is meg kell tanulni, a berlini Lange-See vizében volt szerencsém elmélkedni. Kettesben indultunk, és a szélső pályát kaptuk. Alig eveztünk 250 métert, amikor egy irtózatos lökés kiemelt a hajóból, bójának futottunk. Mint az „elfusizott” rakéta, egy darabig a levegőben úsztam — aztán a vízben. Hajónkat — fűrésszel — kiszabadították a bójából, engem is kihalásztak, de ellenfeleinket, sajnos, nem érdekelte ez a páratlan ingyencirkusz — javában eveztek a cél felé! ★ Teltek a hónapok, az évek. A felejthetetlen utazások, izgalmas versenyek, pirosbetűs ünnepnek számítottak a szürke hétköznapok füzérében. Az ünnepek eseményeiről mindent megtudhat az újságolvasó vagy rádióhallgató, de a hétköznapokról csak az edzésnapló sűrűn teleírt lapjai tudnának árulkodni. — Edzés, edzés,edzés. Akik látták, mit művelek, legjobb esetben megszállottnak tartottak. (Egy kicsit bolondnak is, talán!) Néha sírtam a vizen és dühöngtem, de az edzőm szeme mindig rajtam volt. Ilyenkor előkerült a motorcsónak mélyéből a szócső, és ígar zengettis a biztatás: „Gyerünk édes teve bogaram,, már csak háromszor ennyi van hátra!’’. Bartók Ernő már 10 éve az edzőm, így pontosan tudja, mit mozgok ilyenkor azorrom alatt, de azt is tudja, azért elvég-', zem, amit kell. ; ★ És eljött a nap, amikor megérett munkánk gyümölcse. Európa-bajnok lettem! — Poznan, Macon, London. Három felejthet', tetten élmény, három aranyérem. Nem baj, ha kicsi a bors, csak erős legyesz. "• Hosszú volt az út a kudarcba fulladt jártassági vizsgától az Európa-bajnokságig. Ezeket a kis történeteket azért mondtam el nektek, akik még az út elején álltak, hogy egy kis bátorítást adjak. Remélem, elértem célomat. Pap Jenőde *■ Tessék csak mondani: mikor kezdődik tulajdonképpen a tavasz? Nem. Nem kérem. Nem március 21-én. A csillagászoknak fogalmuk sincs a dolog lényegéről. Hogyan? Hm... ebben talán van valami, de mégsem egészen precíz. Mert az az óbudai verkli ugye korábban is felkurjanthat ez apró házak között. Nem amikor a tavasz megjön, hanem amikor a verklis pénze elmegy. Az első ibolya? Ez kedves. És biztató is. Csak talán... túlságosan szerény. És a szerénység... nem a mi korunk legfőbb jellemzője. Nem kérem, a tavasz akkor kezdődik, amikor a bajnokság indul. A kikeletet nem az utolsó hóesés, hanem az első sípszó köszönti igazán. Az ember szíve legott felmelegszik, a télikabát repül a naftalinba s a szurkoló úgy köszönti törzshelyét a lelátón, mint valami régen látott és nagyon kedves hölgyismerősét: — Szervusz drágám, csókollak, megjöttem. És fiatal és boldog és üde és csak picit később válik idősebbé, morcosabbá és fonnyadtabbá, amikor észreveszi, hogy a formák — amint írni szoktuk — picit még olyan... „idény elejtek’’. Különben tavasz, nagyon szép tavasz az is, ami egy házzal odébb folyik, új és igen fiatal tavasz. Úgy hívják: rművészi-torna-bajnokság. A szakértők — szigorú embereknek képzeld őket, akiknek már hivatalból sem lehet valamitúlzottan nagy érzékük a tavaszhoz — még vitatkoznak, aggályoskodnak, de te nem vagy szakértő, „csak” bájos lányokat, lengedező karokat, derekakat, kendőket, karikákat látsz és hullámzó friss vetésre, virágbaborult baracsákra, lengedező fiatal nádasra gondolsz és ... És azért talán ez is valami. De tavasz az is, amit a vezetők tanácsa tár elé. Sok televi papírlap s a tetején az áll, hogy: — A magyar testnevelés és sport ötéves terve. Fekete betűk fehér papíron. Tavasz? Igen, nagyon is az. Mert valami még szebbnek, még jobbnak, még gazdagabbnak a kezdetét jelenti. Uszodákat látsz, pályákat látsz, tornatermeket látsz és látod — ami nélkül mindennek semmi, de semmi értelme nem lenne ! — látod az uszodákat, pályákat tornatermeket benépesítő legújabbak, Legkisebbek és legkedvesebbek ezreit. [ Csakazért is! [ Mihály Karcsi angyalföldi gyermek, ott lakik a Reitter Ferenc [utcában. Amikor betöltötte életéinek tizedik esztendejét, gondolt egy merészet: kiment a Népligetbe a Vasas-pályára és odaállt r Kontha Károly edző elé. f — Kérem, én szeretnék játszani [ a Vasas úttörő-csapatában. [ Kontha megpacskolta a várakozó tekintetű, szöszke gyerek , piros arcát és azt mondta: — Még nagyon fiatal vagy, gyerek el egy év múlva. Addig játssz agrundon..• * Karcsi csak addig pityergett, janiig kilépett a pálya kapuján. . Mire hazaért, erős csakazértis * fűtötte. Néhány nap múlva össze’verbuválta az utca hasonló korú gyerekeit és azt mondta nekik: — a Srácok”, megalakítjuk a Reitter Ferenc utcai Vasast és benevezünk az utcák, terek bajnokságba. Lesz nekünk olyan jó csapatunk, minnt az igazi Vasasnak! ! Azóta nap mint nap pattog a labda a Reitter Ferenc utcában. Eddig még csak egy ablakot törtek be, de annak a be■ csináltatása sem került nekik pénzbe. Kifizette helyettük a MÉH. Persze addig szünetelt a ■ játék, amíg a gyerekek a grundokon vashulladékot gyűjtöttek... J-~- ' 11 ' ' ' ------- 1 Vasárnap, 1961. január 1.